Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.

1. 1956. október 23-án Dózsa László több százezer példányban elindult Debrecenben az egyetemtől, egyidejűleg Budapesten a Műegyetem rakparton, azonnali béketárgyalásokat sürgetve az oroszokkal.

A mai második részbe jut mindenféle hír, egyik sem világrengető de mindegyik fontos a maga módján és mindegyik segít képet alkotni arról a kétségbeesett, kaotikus zűrzavarról és – nem túlzás – rettegésről, amiben most az orosz társadalom él. Meg időnként hal is.

Vonulnak szépen kifelé Herszonból az orosz csapatok, hosszú, tömött sorokban, de meg kell hagyni, legalább rendezetten teszik, nem ész nélkül menekülve, mint ahogy Harkiv és Liman alól futottak, nem is hagynak ott annyi felszerelést. Sőt: azt is viszik, ami nem az övék, mi több, a lakosságot is próbálják magukkal hurcolni, ami szép, régi mongol szokás.

„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt, szóval még ne mondjuk ki, hogy vége a megmozdulásoknak.

Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a harcoló alakulatok támogatása semmiképpen sem lehet. Az nem is sikerül, de mintha nem is próbálkoznának vele.

Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.

Ma bizony elég kevés hír érkezett Iránból, ami mégis, az sem túl biztató: a demonstrációk ritkulnak, a résztvevők száma csökken, ellenben a rendszer sem erősödik: kérdés, hogy ha esetleg elcsitul a népmozgalom, miféle bel- és külpolitikai célok elérésére fogja majd felhasználni Khamenei, Khamenei és rendszere az eddigi eseményeket?

Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.

Putyin elnök kihirdette a hadiállapotot az Oroszországi Föderációban, bár nem mindegyik területen azonos mértékű ez, ellenben mivel hivatalosan még mindig nincs háború, mindenképpen érdekes lépést látunk. Ami valószínűleg inkább a hátország megrendszabályozását, vagyis az orosz nép ellen folytatott harcot szolgálja, de kevés a haszna Ukrajna ellen.

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap nem jelent meg a lap, ugyanis technikai akadályok támadtak, melyek mostanra elhárultak. Térjünk tehát vissza a megszokott munkamenethez. Ismertetném a tegnapi nap iráni híreit – a helyzet perzsa földön rossz, de nem reménytelen.

A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.

A mai második részbe összesen két hír fért bele: egy hosszú és nagyon szomorú, meg egy rövid és nagyon groteszk. Ami ezen felül említésre méltó lenne, az talán bele sem férne a terjedelmi keretbe, de ígérem, foglalkozom majd olyasmikkel is, mint a Wagner-csoport korai története vagy Kadirov gyermekeinek megérkezése Mariupolba.

Eldőlni látszik, hogy az új orosz stratégia nem arról szól, hogy a harctereken nyerjék meg a háborút, az ugyanis nem megy a világ második hadseregének, az orosz fegyverek mindenhol tökéletesen működnek, épp csak a harci körülményeket és bevetéseket kivéve. Leginkább akkor van baj a verhetetlen hadsereggel, amikor az ellenség képes, és visszalő.

Mivel a mai hírösszefoglaló első részébe alig jutott hír a sok magvas gondolattól (melyek azonban fontosak voltak), a második részben igyekszem pótolni az elmaradást. Rögtön először vegyük is azt, hogy miben különbözött ez a mai bombázás az összes többitől?

Örömmel értesítem a közönséget arról, hogy megtaláltam azt a módszert, amellyel az Ukrajna ellen folytatott orosz hadjárat eseményei a legnagyobb biztonsággal megjósolhatóak. Ez sem tökéletes, de megfigyeléseim alapján elég pontos.

Az iráni rendszer kezdi a történelemben is példátlan lépésekre ragadtatni magát: most már középiskolás diákok, sőt, egész tanintézetek ellen harcol, ott razziázik, onnan hurcol el gyermekeket – akik közül sokan többet nem kerülnek elő élve. Drágán fogja megfizetni ennek a bestialitásnak az árát, az már bizonyos – átlépett egy határt, nem lesz kegyelem a számára.

Schiffer Andrást rengetegen szeretik. Hogy melyik „oldalon” szeretik rengetegen, az kérdéses, mert valószínűleg mindegyiken. Talán... az „ellenzékinek” mondotton többen. Nem csináltam statisztikát.

A mai második részben két témát kell körüljárnunk, többre nem lesz sem hely, sem idő: az első a belgorodi mészárlás, ami mindennél jobban rávilágít az orosz mozgósítás hibáira, a második a milbloggerek látszólagos feltámadása, ami most, pillanatnyilag ugyan ellentmond a tegnap esti híreknek, de tudjuk, hogy Moszkvában gyorsan pörögnek a kockák.

Tyutcsevet idézve kell kezdenem: „Oroszországot, ész, nem érted...” és tényleg nem.