Jelentem, ma nincs jelentés. Illetve van, csak sajnos nem nevezhető annak a minden részletre kiterjedő, gondosan ellenőrzött harctéri hírösszefoglalónak, amit mindenki megszokott, ugyanis az ISW a lehető legrosszabb pillanatban döntött úgy, hogy „elemző különkiadást” ír az események összefoglalója helyett.

Iránban egyre komolyabb a helyzet, a rendszer mintha saját maga ellen harcolna – hibát hibára halmoz, és könnyen elképzelhető, hogy brutális erővel akar fellépni a tüntetők ellen, ám ezzel egy időben külső háborút is indít, miáltal gyakorlatilag felszámolja saját magát.

Hogy ne csak a magyar kormánypártot és az oroszokat kritizáljam. „Podoljak a Telexnek adott interjújában azt mondta, Oroszország egy agyaglábakon álló kolosszus, ami képes ledőlni.” (444, Mihajlo Podoljak Zelenszkij tanácsadója)

Ukrajnában nem csitulnak a harcok, a kercsi hídon történt robbantás a jelentések szerint nem okoz komoly fennakadást az orosz alakulatok utánpótlásában, ellenben a moszkvai vezető körök forronganak, mintha csak valóságos palotaforradalom készülődne. Holott csak Putyin készül újabb bűnbakokat találni akiket tulajdon tévedéseiért megbüntethet.

Iránban egyre reménytelenebb hazugság- és erőszakspirálba kerül a kormányzati kommunikáció, ami önmagát generálja: már a sokadik meggyilkolt tüntetőről próbálják azt állítani, hogy „alapbetegségébe halt bele” vagy „öngyilkos lett”.

„A világ rosszul van összerakva.” „A világ csodálatosan össze van rakva.” Nem. A világ nincs összerakva. A világ véletlenszerű ismétlődések egymásutánja, úgy, ahogy ezek az ismétlődések megengedik, más-más képben kifejezve, egészen addig, ameddig a teljes spektrum egyszerre fel nem villan.

Ma elég sok érdekes hír került a kercsi híd felrobbantásának árnyékába, előbb azokat említem meg, aztán rátérek a híd ügyére, ami ennek a háborúnak akár a fordulópontjává is válhat. Mindenesetre okozott akkora sokkot az orosz társadalomnak, mint annak idején a Moszkva rakétacirkáló elsüllyesztése.

Harcok Ukrajnában, harc a Kreml falai között – mindenhol háború, az Oroszországi Föderáció sokkal több problémával küzd, mint bárki hitte volna. És már a háború tétje sem Ukrajna egy részének vagy egészének az annektálása, kezd arról szólni inkább: ki lesz a következő cár?

Egy, ma már hetvenéves barátom mondta bő tíz esztendeje – akkor volt ugye, hatvan –, hogy mindig meglepődik, amikor tükörbe néz, és meglátja az ősz szakállas bácsit, amikor egy hollófekete hajú-szakállú, délceg fiatalembert várt.

Vesztét érzi Khamenei ajatollah rendszere, kormánya: ahogy csitulnának a tiltakozások újból hazugságokkal ingerlik az amúgy is joggal elégedetlen lakosságot, de közben a kurdokkal iraki területen vívott harcokat sem adják fel. Nem lesz ennek jó vége, mert lehet ugyan, hogy tegnap csak két demonstráció volt az országban, de mára sokkal többet hirdettek.

Van az úgy, hogy az ember téved. Én például ma azt hittem, hogy az egész orosz sajtó ellenzéktől kormánypártig Vlagyimir Putyin hetvenedik születésnapjával lesz, tele, elvégre mikor Sztálin volt hetven, egy évig tartott a buli, úgy megünnepelték. Hát nem, Putyin csendesen és zárt körben ünnepel, pedig úgy kívántam volna neki pár dolgot...

Ukrajnában valódi háború zajlik, Moszkvában hatalmi harc, a mozgósítás kíméletlenül zajlik, annak ellenére, hogy menekül előle, ki merre lát vagy tud, Putyinnak pedig ma van a hetvenedik születésnapja, melyet azonban a korábbiakhoz képest minden ceremónia nélkül tart meg. Valahol meg lehet érteni: mostanság nem nagyon van ünneplős kedvében.

Tegnap már jeleztem, hogy azért maradtak el az iráni hírek, mert nem volt említésre méltó esemény, zajlottak ugyan tüntetések és a Forradalmi Gárda is támadja a kurdokat Irakban, de olyan csekély intenzitása volt mindkét eseménysorozatnak, hogy nem érte volna meg külön írást szentelni nekik. Mára fordult a kocka, felélénkült a válság.

Nem voltak rendőrök. Illetve voltak, nem túl nagy számban, kocsikban és a mellékutcákban, de rohamrendőrt nem lehetett látni.

Ma sok hír lesz ebben a második részben, ami tegnap elmaradt – de nem azért mert feltorlódtak a tegnapi hírek, hanem ma történt rengeteg olyasmi, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Még így is kicsit szűkszavú kell majd legyek időnként, hogy beleférjek a még elolvasható terjedelembe.

Ukrajna Herszonban felhúzta a hétmérföldes csizmát, az orosz hadak pedig a nyúlcipőt: valóságos népmesei jelenetek játszódnak le arrafelé. Az orosz mozgósítás botrányosabban halad, mint valaha, emiatt a Kreml bűnbakot keres, és ha keres, talál is Sojgu hadügyminiszter személyében, a rossz nyelvek már azt rebesgetik, hogy napokon belül menesztik.

Hitler ügyesebben csinálta. A fiatalokkal kezdte, és végig a fiatalokra apellált. Teljesen mindegy, mondta, hogy a szülők mit gondolnak. „A gyerekeik már az enyémek.” Valóban azok voltak.

Vékonyodik az orosz front Herszonban, de a mozgósítás – úgy tűnik – nem járt a kívánt hatással, az ukrán erők meg nem hajlandóak kivárni, míg megérkezik a feltöltés az ellenfeleikhez, csak nyomulnak előre, kihasználva a kedvező helyzetet, amit az orosz erők kifejezetten modortalanságnak éreznek, de ez legyen az ő bajuk.

Az iráni tiltakozások egyre terjednek, és a sokszereplős sakk-szimultán bizonyos játékosai már a legabszurdabb, legostobább magyarázatoktól sem riadnak vissza a teheráni rendszer védelmében, de semmi sem segít: a tüntetések állandósulni látszanak, és főként a fiatalok vesznek rajtuk részt.

A mai hírösszefoglaló második része teljes egészében a még most is zajló orosz mozgósítással foglalkozik, ugyanis a valami, ez eldöntheti a háborút: igaz, nem úgy, ahogyan az Putyin gondolja, hanem ellenkezőleg, mivel össznépi felháborodást és tiltakozást váltott ki. Valamint sosem látott menekülési hullámot.