Külpolitika

Az elöregedő politikai vezetőket bemutató sorozatunk második részéhez értünk, és míg tegnap Kínáról volt szó, ahol a helyzet fenyegető ugyan, de nem kritikus, ma Moszkvát és Vlagyimir Putyint vesszük górcső alá, mivel arrafelé az állapotok rosszak, de legalább reménytelenek is. Az elemzésben Andrej Percev írását veszem alapul, melyet tegnap közölt a Moscow Times. Pikírt kommentárjaimat szokás szer

Ez az írás egy több részes sorozat első fejezete, amely arról szól, hogy a világ vezető autokratái – ne szépítsük a dolgot – csúnyán öregszenek. Öregedhetnének ugyan szépen is ennyi erővel, de hát az autokrácia természetéből fakad, hogy minden potenciális utódot el kell pusztítania az uralkodónak, míg csak képes kézben tartani a hatalmat, különben vége. Kezdjük a helyzet elemzését Kínával, a Meduz

Nyugalom, nem a történelmi személyről, Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecovról van szó, akinek ugyan kalandos volt az élete, de ágyban halt meg, párnák között, és egy darabban temették el még 1976-ban. Most a róla elnevezett, legendás repülőgép-hordozót fogják szétbontani, ugyanis a javítások már többe kezdenek kerülni a hajón, mint egy új hordozó építése.

Az orosz ellenzéki Dozsgy tévé volt főszerkesztője, Mihail Zygar sommásan kifejtette véleményét a The New Yok Times hasábjain az orosz–amerikai viszony problémáiról. Hoppá... gondoljunk csak bele, hogy milyen hatást keltett volna ez az első mondat olyan 1986–87 körül! Ha leírta volna valaki, vagy börtönbe kerül, vagy – ami valószínűbb – gumiszobába.

Pillanatnyilag nincs semmiféle világszenzáció, így érdemes felidézni a The Insider nyomán azt a pillanatot, amely nem túl ismert, és amelyben összesen egy kilométer hiányzott ahhoz, hogy az elmúlt több, mint száz év világtörténelme gyökeresen másképp alakuljon. Például előfordulhatott volna, hogy Lenin elvtársat még 1918-ban főbe lövik, és egy jóval mérsékeltebb baloldal jut hatalomra Oroszországb

Moldováról akkor szokott beszélni a világsajtó, amikor vagy baj van ott, vagy baj készülődik. Most épp a második esetről van szó: habár a Kreml nem sikerült megszerezze a választásokon a befolyást az ország felett, még nem adta fel a próbálkozást, egymás után állítja a maga oldalára a kis ország eredetileg is erősen oroszbarát oligarcháit és korrupt politikusait. Ezekre az áldatlan állapotokra hív

A „totális háború” fogalmát Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus alkotta meg (ő az „abszolút háború” kifejezést használja), mint gondolati modellt, szemben a „valódi háború” empirikus gyakorlatával. Clausewitz a fegyveres erők közötti háborúra utalt, és hangsúlyozta, hogy maga a háború nem ismer mértéket. A háborús erőszak dinamikájának csak a politikai és társadalmi tényezők szabnak hatá

A Fekete-tenger, mint hadszíntér, már az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta kulcsfontosságú a világpolitikában. Azt tudjuk, hogy a sok éves harcban az ukrán erők szó szerint működésképtelenné tették az orosz fekete-tengeri flottát, igaz, nekik is voltak veszteségeik, de ellenfeleikhez képest ezek számszerűen elenyészőek voltak – eleve nem is volt komoly hadiflottájuk.

Kísértet járja be a Pesti Srácokat, Nicolae Ceausescu kísértete. Vagy nem tudom, mi zajlik náluk, de valami különös, misztikus jelenséggel lehet dolgunk, mert azt még megértem – ha el nem is fogadom – hogy a kormánylapok hazudnak, amennyiben szükségesnek találják ezt, akár maguk a munkatársak, akár a gazdáik, de azt képtelen vagyok felfogni, miért hazudnak akkor is, ha abból semmi hasznuk?

Gyanakvó olvasók sokszor teszik fel a kérdést, hogy honnan tudja a sajtó azt, amit tud. Ez az igazán gyanakvóknál azzal is párosul, hogy a szegény tollforgatót azzal vádolják, miszerint mindenféle titkosszolgálatok ügynöke volna – nos, erről szó sincs, az adatok megszerzése egyszerű piaci tranzakciók eredménye. És mostanáig nem is került különösebben nagy pénzbe az ilyesmi.

Az orosz hatalmi utódlás kérdése nagon is reális, hiszen Vlagyimir Putyin már egyáltalán nem fiatal ember, le merném fogadni, hogy egyszerre már csak két barnamedvével áll ki verekedni, már nem is lovagol minden nap szibériai tigrisen és reggelire is beéri maximum két komodói sárkánytojással. Már bizony inkább gyéduska, mint bátyuska de ki követi majd a trónon?

Zűr van most a nagy Kínában: bár az eset politikai jelentősége minimális, érdemes megemlíteni a Saholin kolostor főapátjának bukását, mert nem tanulság nélkül való. Arról szól, hogy nem csak a fák nem nőnek az égig, de a bambusznád sem, és hát nem mindegyik szerzetes méltó utódja Bódhidharmának. Adataim forrása a Meduza.

Röviden szólva: az Aeroflot a földre kényszerült. Majdnem összes járatát le kellett állítania, amire a második világháború óta nem volt példa, és nagyon valószínű, hogy az Oroszországi Föderáció egy ideig civil légiközlekedés nélkül marad, ami egy ekkora országban, ahol alig vannak járható közutak és mostanság már a vasútközlekedés is akadozik, felér egy elemi csapással. De lássuk, a Meduza alapjá

Amikor 2022 februárjában az Oroszországi Föderáció megtámadta Ukrajnát, országszerte háborúellenes tömegtüntetések robbantak ki. Azonban elég volt a jogrendszer drákói – és azóta is folyamatosan tartó – szigorítása ahhoz, hogy az akkori ellenállóknak mára írmagja se maradjon. Aki nem menekült el az országból, az most büntetőtáborban van – és Oroszország halotti csendbe burkolózik.

Most sem lennék Megafonos. Máskor sem – vannak szakmák, amikről az ember nem ábrándozik, senkit sem ismerek, aki gyermekkorában spanyol inkvizítor, japán kamikaze vagy magyar propagandista akart lenni – de most pláne nem. Ugyanis a Meta és az Európai Unió közötti koccanás következtében fel fog kopni az álluk, az egész üzleti és politikai modell megsemmisül.

Az alábbiakban következő írás a romániai PressOne hasábjain jelent meg, és az orosz propaganda ottani helyzetét elemzi, az orosz álhír-hadjárat hatásait, ami nem sokat változott az elmúlt kétszáz évben – bizony, nekünk is van mit tanulni belőle, ugyanis nem különbözik ám annyira egymástól ez a mi két népünk, kultúránk, mint azt sokan hiszik.

Hát nem mondom, rendesen meg vannak kavarodva az amerikai választópolgárok, és ezen nem sokat segít, hogy mi, magyarok már vagy tíz évvel ezelőtt is hasonló állapotban voltunk – természetesen már, aki, de a többségnek azóta sem sikerült kikeveredni a „gumicsontok” mocsarából, sőt, egyre mélyebben süllyed bele, szóval nem ismerjük a kivezető utat.

Fontos és érdekes véleménycikkel jelentkezett a Le Monde hasábjain a Loughborough Egyetem (Egyesült Királyság) két prominens munkatársa, Sabina Mihelj,  kulturális és médiaelemzési tanár és Vaclav Stetka politikai kommunikáció-professzor. Az íráshoz én is fűznék néhány megjegyzést, ezeket majd csillag alatt közlöm, a bekezdések végén.

Ma a magyar online sajtó és ezen belül is a Zóna, valamint a Huppa.hu ügyeiről kell ejtenem pár szót, úgy is, mint érdekelt, úgy is, mint károsult, és meglehet, rövidesen úgy is, mint felperes. Ugyanis feltett szándékom, hogy feljelentést tegyek az említett két – és további rengeteg – magyar online lap működését ellehetetlenítő Hano ellen, akit a rendőrség mai közleménye szerint elfogott.

A héten elég sokat foglalkoztam az orosz külpolitikával, de már régóta nem esett szó az ottani kultúra és belpolitika híreiről. Pedig nagyon lényeges dolgok történtek ezen a téren is – vagy mondjuk inkább őket vérforralónak?