Gaál Péter: Ethno-fitnesz

Nem meglepődni. Én csak duplikáltam e gyöngyszemet. Szógyöngyöt, helyesírási remeket. Nem mi írunk így, nem is ti írtok így, hanem így írnak ők. Olyan ez a gyönyörűség, mint a Grill Internacionál volt a békebeli, bocsánat, átkosbeli Astoriánál, a mai Mekdöglesz helyén.

Az átkosban béke volt.

Jó, kicsit fegyverrel megvédett béke, de béke. Nem volt koronavírus se, illetve lehet, hogy volt, alkotórészeit tekintve biztosan, hiszen csak abból lehet valami, ami van, legfeljebb cuzammen némileg más lesz, lásd apró mai kedvencünket. Akkor még csak az Antalt ismertük, egy l-el, nem a melegszentek egyikét, hanem Gyurcsányné nagypapáját. „Melegszentek?” Ha fagyosszentek lehetnek, lehetnek melegszentek is. Persze a melegszentek is lehetnek fagyosak, lásd jelen évünket, ahogy a fagyosszentek is lehetnek melegek, rossz, aki rosszra gondol. Az efféle vallási kérdések inkább a miniszterelnök úr fiának a kompetenciájába tartoznak, azaz tartoztak, mert mostanában – Sípos F. Tamás halhatatlan szavaival – inkább puskát kefél, bár, ki tudja.

Az ördög néha vastagon beleszarik a tejecskénkbe. Ezt mint képet már Luther Asztali beszélgetéseiből loptam, ne keressék. Ki is tekertem, mert Mártonnál nekünk kell beleszarni a tejbe, amire az ördög szemet vetett, és elé tolni sajtárostól: „Nesze, ürdüng, majszold!”

A Grill Inernacionálra egyébként jól emlékszem, olyan ételkülönlegességek voltak benne, mint a hamburger, echte, mit is írok, ehte amerikai, meg a pizza, ehte olasz, itt jó esetben egy lángoson némi paradicsompürékonzerv és reszelt trappista, rosszabb esetben lángos helyett egy enyhén megpirított nagy félbuci mindenfélével, ami a sarki közértben kapható volt. A szocialista vendéglátásnak párja nem volt, ez az egyetlen, mondta Iványi Gyuri barátom, aminek jót tett a „rendszerváltás”, persze ez is kétoldalú, mert azért a régi Gerbeaud (akkor Vörösmarty cukrászda), a régi Mézes Mackó vagy a régi Ádám söröző ugyanannyira nosztalgikus álommá vált, mint a kakaóvajjal készített Boci csokoládé.

Innét ment a Kalasnyikov, onnét, ahol nőnek a pálmák, jött a kakaóbab. Más nemigen jöhetett, mert más nem volt.

Lehetne még fokozni a szocialista gasztrokultúrán való csemegézést en bloc az egész szocialista vendéglátáson való csemegézéssel, de e pillanatban van más. Nem trombita, nem szájharmonika, nem hegedű, hanem ethno-fitnesz. De mi is az? Legyen szabad a Népszava utáni 444-et idéznem: "˙(...) Törőcsik korábban Nagykanizsa fideszes alpolgármestere volt, most pedig a lapnak elmondta, hogy „Ez a mi találmányunk, fitnesz mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.” Két laza oldalra kezdetnek tizenkétmillió forint Kásler mestertől, száz forint bruttó befektetésre, percenként egymilliós munkadíjjal a bolondnak is megéri. A többi ködösítés. Az ő találmányuk - ahogy ez már lenni szokott – természetesen nem az ő találmányuk, hanem Kassai Lajosé, azzal a – jó okkal feltételezett – apró eltéréssel, hogy Kassainál nem politikai propaganda, nem lanyhán lepapírozott közpénzlopás, hanem egy önmegvalósítási út egyik első stációja, de...

... oda se neki.

A lovasíjászat nem fitnesz. A fitnesz az fitnesz, olyasmi, mint a badibilding – ha már így, akkor ezt is így –, ami szintén nem sport – lehet hörögni, 1980-tól van benne részem, az utóbbi húsz évben heti 5-7 alkalommal volt, és még lesz is, ha majd megint lehet –, tehát nem sport, csak annak hívják. Eredetileg télen nem űzhető versenysportok erőfenntartó-fejlesztő-kiegészítője volt, aztán Amerikában önállósították, elkurvították, és lett belőle az a szörnyűség, ami mondjuk Berki Krisztián teste. Schwarzit azért nem írom ide, mert ő a ritka kivételes egyéniségek egyike, a nagyon ritka kivételes egyéniségeké. A test amortizálódik, de a lélek nem. A teste már kicsúszott az ellenőrzése alól, hiába, a rengeteg szteroid, disznótáp (régen még a Robébinek is örültünk, egyszer megkérdezték tőlem a patikában, hány kilós csecsemőnek lesz, nyolcvannak, válaszoltam, a szemes takarmánynak becézett Nerobolnak pláne), bármi, amiben hormon és fehérje van, színésznek is csapnivaló, kormányzónak mittudomén, de nem ezek a fontosak.

Az úr a pokolban is úr. Az egyéniség bárhol egyéniség, bármit is csinál, bármilyen színvonalon.

Hát, ezek nem urak. Még a „proletár” is fényezés, még a „lumpenproletár” is. Ezek semmilyenek. Így, ahogy mondom.

Olyanok, mint amilyen az ethno-fitnesz lesz, ha lesz.

A „projektvezető”, folytatja a 444, az Emmi alá tartozó Magyarságkutató Intézet „szakértője”, Kása Csaba. Kása már majdnem Kásler, Barcs, Baracs, Baracska, így, fölfelé, kérdés, hol az a „föl”. Hát persze, hogy lent.

Lesz koreográfus (egy darab), néptáncos (egy darab), meg maga Törőcsik, hogy ki kapja a tizenkétmillióból a legtöbbet, találják ki Önök.

„Az idióta is célba érhet

Mi meg doppingolva nyertünk érmet

Nekem a fitness partizánok

Neked a lelkes kurtizánok...”

Honeybeast, nagy sláger volt pár éve.

Mert fitness (fitnesz) partizánok tényleg vannak. A teremből a mézesbödönbe, fajtárs a fajtárssal, turulkák a táltoskákkal. Most aztán főhet Spiró feje, hogy az ethno-fitneszt nem ő találta ki.

Na persze, az innét már irodalom lenne. Nem Berki Krisztián, hanem Arnold Schwarzenegger, hogy úgy mondjam.