Gaál Péter: Gáz lesz

„Kedden Moszkvába látogat Orbán Viktor, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzék. Szinte minden februárban találkoznak, néha még ősszel is. A magyar és az orosz kormány kapcsolata különösen szívélyes, tele van nyájas gesztusokkal, de közben a kevésbé látható szférákban komoly viták is előfordulnak. Az biztos, hogy Oroszország kommunikációs szempontból számíthat a magyar kormányra....”(444)

Bla-bla-bla...

Tényleg nem hiszem el. Azt tudom, hogy valamivel ki kell tölteni a virtuális felületet, azt is, hogy biztosat nem lehet írni olyasmiről, amiben még egymásnak is hazudnak, de azt is tudom, hogy van olyan újságíró, különösen az ellenzéki oldalon, aki messze nem annyira síkhülye, mint amilyennek az olvasóközönségét képzeli, és amely olvasóközönség részben azért olyan síkhülye, mert annak nevelik. Az egész cumónak különben az a címe, hogy „Orbán több gázt kér Putyintól”.

Hogyne. Több gázt. Ezért megy. Nos, ez a kívánsága hamarosan teljesülni fog.

Több gáz lesz. Részint lesz magától, részint adják kérés nélkül is, részint kérik, és úgy adják.

Csak nem egészen olyan formában, ahogy a 444 tálalja. Van (volt, lehetett) persze előtte egy másik kérés is, illetve valószínűleg több kérés, még inkább mondanivaló oda-vissza, megcsavarintva ezzel-azzal, innét-onnét, még a magyar postás is tekerhetett rajta, ezek a fontosabb kérések. Akár tárgyalásnak is lehetne mondani őket, egy krémessel és puncsminyonnal feltuningolt közvetítő útján, aki hozzámotyogja a maga apró kívánságait a borravalót illetően.

A gáz, mint kérés, az tehát nekünk szól, és áprilisra van időzítve. (Ne aggódjanak, akkor még nem dől be a rezsim, legalábbis most nem ez az állás. És amikor majd bedől, az nem attól függ majd, hadd mondom el még egyszer, hogy kedves ellenzéki barátaim különböző körei mit gondolnak Márki-Zayról, vagy Orbán maszkviseléséről. Isten óvja meg tőlük is Magyarországot, bár nem fogja megóvni. Semmiben nem különböznek egy átlag békemenetestől. Semmiben. Pont ezért nem óv meg tőlük senki semmit.)

Kelet és Nyugat közti egyensúlyozás, írja még az újság. Igen, az van, csak a célja kérdéses. Illetve nem kérdéses. Orbánt Bethlen Gáborhoz is szokták hasonlítani, bizonyos értelemben lehet is, még Mátyás királyhoz is lehet hasonlítani, de csak azért, mert a történelem hasonló szituációkat produkál. Ezzel az erővel Kádárhoz sokkal jobban hasonlít, kivéve, ha azt akarják nekem bemesélni, hogy Lévai Anikó is rezsón főzi a paprikáskrumplit, bár, ha megnézem Orbán vagyonnyilatkozatát... Na, majd amikor a negyvennégy Leopárdunkkal elindulunk Bethlen nyomdokain a Felvidék felé, esetleg irány Erdogannal a Kizil Elma, Aranyalma, Bécs (majd Graz), Kárpátalja ugye engedélyköteles, a Korona már az övé, Lengyelországban pedig kedves barátai uralkodnak, az tehát foglalt.

„

A szövetségeseivel egyeztetett előtte.” Pardon. Hogy kivel? Ki a szövetségese kinek? Ki kinek a szövetségese? Mármint, hogy mi van leírva?

Az már rég nem érdekel senkit. Papírrongyok, legyintene a Führer. Ami azt illeti, mindig is azok voltak, jóval a Führer előtt is. A várnai csatában lefejezett I. Ulászló magyar király és a nándorfehérvári győző, Mátyás apukája is tanúsíthatnák, ha még élnének. Churchill 1944-es papírszalvétája se bizonyult többre alkalmasnak, mint amire gyártották.

„

Ideológiai azonosulás”, írja még a 444. Ideológia rég nincs, kérem. Se itt, se ott. Se Nyugaton, se Keleten, hanem ha a filozófiai tanszékeken nem. Esetleg némely fejekben, teljesen rendszerezetlenül és zavarosan. Az ember megszületik. Elkezdik nevelni, lát szülői példákat. Ebből felszedd valamennyit, így vagy úgy (lehet, hogy az ellenkezőjét). Iskolába kerül, ott is elkezdik nevelni, ebből is felszed valamennyit. Eljön a pubertás, majd a tinédzserkor, a legfogékonyabb időszakok egyike. Bekerül valamilyen társaságba, vagy társaságokba, és – egész életében ez az egyetlen időszak, amikor alapból jön – elkezd gondolkodni a világ dolgain. Utána továbbtanul vagy dolgozni kezd, bulizik, majd családot alapít, karriert épít, tovább vegetál, lehet választani. Megtetszik neki néha ez-az, azokat még beépíti. Aztán – általában – ellustul. Nincs nekem a felesleges agyjártatásokra időm, mondja. Az addig összeszedett, eklektikus halmaz megmerevedik: ez az én világnézetem, hiszi, és ha nagyon muszáj, előkotor belőle valamit.

És ők a célközönség.

Nem ideológiai, hanem retorikai célközönség. Valójában ez már nem annyira retorika, mint pszichológiai manipuláció. A retorika és e között az a különbség, mint mondjuk a festészet és a vizuális befolyásolás között. A mögöttes tartalom és a közlés célja. Az egészet pedig megspékeli, hogy mindaz, amit fentiekben a nagyközönségről mondtunk, az őket befolyásolni igyekvő politikusokra is igaz. Talán a Lord Protectornak, azaz Cromwellnek, Amerika Alapító Atyáinak (minden visszásságuk ellenére), Robespierre-nek, Leninnek, Kádárnak még volt ideológiája. Vagy az ellenoldalról I. (Stuart) Károlynak, Metternichnek, Churchillnek. De Lukasenkáról, Putyinról, Trumpról, Orbánról ilyet állítani? Biden meg örül, hogy él, és még saját nevére emlékszik.

Szóval, hagyjuk ezeket a rizsákat. Épp elég gáz van ezek nélkül is. Meg még lesz is, ahogy a címben áll.