Szele Tamás: Halottgyalázás Mariupolban
Az elmúlt évek folyamán – sőt, voltaképpen egész életemben – találkoztam már az orosz propaganda minden formájával, a gyerekes hazugságtól az alaposan kitervelt maszkirovkán át az álhírekig és a teljes terjedelmükben meghamisított sajtótermékekig. Gyakran hiszem, hogy már immunis vagyok rá, nekem nem tudnak semmi újat mondani. Ha valamelyik propagandista azt kezdené sulykolni, hogy Iván cár találta fel a telefont, legfeljebb azt kérdezném, hogy hányadik, mert három is volt ezen a néven, és ugye a mobilról van szó, mert nem találtak drótot a Kremlben.
Van azonban olyan helyzet, amitől még az agytekervényeim is ökölbe szorulnak, és ez az, amikor tömeggyilkosságokat tagadnak le vagy tulajdonítanak másoknak. Ez történt a katyini erdőben lezajlott mészárlással, ez a bucsai rémtettekkel, és most ez zajlik a mariupoli Drámai Színház lebombázásával kapcsolatban. A legundorítóbb kegyeletsértéstől, halottgyalázástól sem riadnak vissza Moszkva lakájai, legyenek azok oroszok vagy – min esetünkben – olaszok. A helyzetet a The New York Times nyomán ismertetem.
Mindenképpen elmondható, hogy ez volt az egyik legsúlyosabb háborús bűncselekmény azon számtalan atrocitás közül, amelyek rányomták bélyegüket Oroszország hosszú, véres mariupoli ostromára az Ukrajna elleni teljes körű háború első hónapjaiban.
2022. március 16-án robbanás rázta meg Mariupolban a szovjet korszakból származó Regionális Akadémiai Drámaszínházat, amelynek következtében több száz, ott menedéket kereső civil vesztette életét. A pusztítást vizsgáló túlélők, újságírók és elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a robbanást egy orosz légitámadás okozta.
Most egy új, „dokumentumfilmnek” nevezett orosz film próbálja átírni ezt a történetet. Azt állítja, hogy bizonyítékokat mutat be Oroszország régóta hangoztatott hazugságának alátámasztására, miszerint Ukrajna állt a robbantás mögött. Az ukrán tisztviselők elutasították a filmet, mint propagandaterméket, és az események hamisítására, valamint az orosz háborús bűnök tagadására irányuló szisztematikus orosz dezinformációs kampány részének nevezték.
A „Tanúk” című filmet az újjáépített mariupoli színház színpadán forgatták – a város továbbra is orosz ellenőrzés alatt áll. A filmben Vittorio Nicola Rangeloni, a kremlbarát olasz újságíró interjúvol több olyan személyt, akik állítólag túlélték a robbantást. Ők azt állítják, hogy az ukrán hadsereg egy elterelő támadás keretében rombolta le a színházat, hogy hiteltelenné tegye Oroszországot.
„Sajnos rajtunk kívül senki más nem fog erről beszélni” – mondja a filmben Darja V. Morozova, az ukrán Donyeck régió orosz ellenőrzés alatt álló részének emberi jogi biztosa. Rangeloni komoran bólogat Morozova asszony állításaira.
A film állításaival kapcsolatban Rangeloni egy e-mailben így nyilatkozott: „A szemükbe néztem azoknak az embereknek, akik ott voltak azon a napon. Nincs okom arra, hogy ne higgyek nekik.”
A dokumentumfilm online terjesztéséért felelős stúdió, a Bumblebee nem volt elérhető, tehát nem is nyilatkozott az ügyben. A stúdió közösségi média-csatornáin folyamatosan jelennek meg Kreml-párti tartalmak, amelyek nagy része Oroszország ukrajnai műveleteinek revizionista történelemszemléletét tükrözi. A „Tanúk” című filmet több mint hatszázezren tekintették meg, és orosz katonai bloggerek (milbloggerek, Z-bloggerek) is népszerűsítették.
Olvasd tovább előfizetéssel
A cikk hátralévő része előfizetőink számára érhető el. Az előfizetéssel a teljes archívumhoz hozzáférsz, és támogatod a demokráciát.
Az előfizetéshez jelentkezz be a fiókodba.
Bejelentkezés az előfizetéshezHa Patreon-támogatónk vagy, jelentkezz be azzal az e-mail-címmel, amelyet a Patreonon használsz — így automatikusan felismerjük a tagságodat.
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Ezerhatszáz név a feketelistán: mit tartalmaz az EU eddigi legnagyobb Oroszország elleni szankciós döntése?
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei október 12-én Luxemburgban csaknem 1600 orosz magánszemélyt és vállalatot vettek fel a szankciós listára. Ez a háború kezdete óta a legnagyobb egyszeri bővítés, és az orosz hadiipar, különösen a drónok és a ballisztikus rakéták gyártási láncának szereplőit célozza. Kaja Kallas, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, hogy a…

Ukrajna mellett a németek többsége, Moszkva mellett az AfD tábora
A németek közel kétharmada fenntartaná vagy növelné az európai államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatását – derül ki a ZDF közszolgálati televízió legfrissebb Politbarometer-felméréséből. A Forschungsgruppe Wahlen kutatása szerint a megkérdezettek 30 százaléka erősebb katonai segítséget szeretne, 33 százalék a jelenlegi szint megtartását támogatja, és ugyancsak 33 százalék csökkentené a…

Friss, meleg és kellően ostoba: így néz ki egy tankönyvi orosz álhír
Igazi, hamisítatlan orosz álhír érkezett, friss, meleg, és éppen kellően ostoba ahhoz, hogy érdemes legyen bemutatni olvasóinknak. Az orosz csatornák egy nevét nem vállaló, az orosz fegyveres erők kötelékében szolgáló hölgy információira hivatkozva – milyen szerencse, hogy a román nyelvben a katonának is van neme, különben a forrásról még ennyit sem tudnánk – arról számolnak be, hogy Kijevben…

Két évtized nyelvháborúja után: mit jelent az ukrán kisebbségi oktatási törvény a kárpátaljai magyaroknak?
Az ukrán parlament, a Verhovna Rada október 12-én elfogadta a nemzeti kisebbségek és az őshonos népek oktatási jogainak biztosításáról szóló, 16119-es számú törvényt. A javaslatot az UNIAN és az Ukrinform beszámolója szerint 266 képviselő támogatta, holott az elfogadáshoz a 450 fős alkotmányos létszám többsége, vagyis 226 szavazat is elég lett volna. A háború és az orosz megszállás miatt jelenleg…

Trump teljesen Putyin oldalára állt, már Ukrajnát fenyegeti
A Trump-kormányzat azzal fenyegette meg Ukrajna legfelső katonai és kormányzati vezetőit, hogy leállítja a hírszerzési információk átadását, és elzárja Kijevet az amerikai fegyverek egyik utolsó beszerzési útjától is, ha az ukrán drónok tovább támadják az orosz olajfinomítókat - közölte két ukrán tisztviselőre hivatkozva a Kyiv Independent.
