Szele Tamás: A Securitate – számokban

Nincs ócskább, mint egy lejárt államtitok, de attól, hogy már nem lényeges, az ilyen dokumentum lehet még nagyon is érdekes. A mára nézve viszonylag kevés következtetés vonható le belőle, de a múltat illetően sok mindent megmagyarázhat. Így állunk a román Securitate 1988. szeptemberi állományadataival is, melyeket két napja tett közzé a kérdéssel foglalkozó román intézet, a CNSAS, magyarul a Securitate Archívumainak Tanulmányozásával Foglalkozó Nemzeti Tanács.

Az alább következő adatok tehát már nyilvánosak, ugyanakkor csak annyi az aktualitásuk, hogy épp most kerültek napvilágra. Értékesek utoljára 1988 végén vagy 1989 elején lehettek, ugyanis a Securitatét állandóan átszervezték, ezek az információk már fél évvel a rögzítésük után kissé pontatlanok lehettek – mégis átfogó képet adnak a Securitate belső struktúrájáról. Következzen tehát a CNSAS adatbázisa, némiképp rövidítve, máshol kibővítve, ahol szükséges, a saját megjegyzéseimmel, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek majd meg.

Vigyázat: ez egy hosszú, azonban dokumentumértékű írás lesz.

Ahhoz, hogy teljes és átfogó képet kapjunk a Ceaușescu-rezsim végnapjaiban működő elnyomó szervről (Állambiztonsági Főigazgatóság, Departamentul Securităţii Statului, a köznyelvben Securitate, vagyis a DSS), két, 1988. szeptember 24-én kelt táblázat adatait kell összevetnünk. Az eredeti dokumentumok az A.C.N.S.A.S. Cab I.V.40 (Iulian Vlad-akták) iratanyagban találhatók.

A Securitate felépítése

Az elemzés a teljes apparátust felöleli, és összesen 14 629 alkalmazottat vesz számításba (ez a központi apparátus és a biztonsági csapatok 8 760 alkalmazottjának, valamint a területi apparátus 5 869 alkalmazottjának összegzéséből adódik).

Ebbe a létszámba beletartozik a polgári munkavállaló személyzet is (körülbelül 1200 fő, katonai rendfokozat nélkül). Ezt a személyzeti kategóriát a következőképpen osztották be: képzett munkások és technikusok (a speciális operatív technika gyártó- és karbantartó műhelyeiben – lehallgatóberendezések, járművek javítása, fotó-/kémiai laboratóriumok), nehéz logisztikai állomány (sofőrök, épületek és raktárak adminisztratív személyzete, távközlési szakemberek vagy a minisztérium által közvetlenül alkalmazott, építőmunkások), kiegészítő gazdasági tevékenységek, nyomda (a Belügyminisztérium kiterjedt infrastruktúráját országszerte kiszolgáló személyzet), titkársági tevékenységek (gépírók, titkárnők).

Földrajzi és operatív szempontból a DSS a következőképpen volt felosztva: központi apparátus (Bukarest), a Biztonsági Hadtestek és a területi apparátus (megyék és S.M.B. – Bukaresti Városi Biztonsági Szolgálat). Ez az állomány a következőképpen oszlott meg:

A DSS központi szervezete (Bukarest – DSS): 6 023 alkalmazott (az összlétszám 41,17%-a)
Biztonsági csapatok (parancsnokság + egységek): 2 737 alkalmazott (az összlétszám 18,71%-a)
Területi szervezet (40 megye + S.M.B.): 5 869 alkalmazott (az összlétszám 40,12%-a)

1. A DSS központi apparátusában (Bukarestben) összpontosult az ország legerősebb hírszerzési, technikai és elemző magja. Itt bonyolították le a nagy hírszerzési, elhárítási, központosított megfigyelési és országos szintű lehallgatási ügyeket.

A legnagyobb erőkoncentrációk Bukarestben: a IV. Igazgatóság (katonai elhárítás) hatalmas, 1 022 főből álló állománnyal, valamint az „F” különleges egység (személyi figyelés) 745 fővel. Emellett az olyan elit egységek, mint az USLA (Különleges Terrorizmusellenes Egység) is a fővárosban tartották székhelyüket és erőik nagy részét (772 fő).

2.Biztonsági csapatok – 2 737 fő (az összlétszám 18,71%-a)
Ez jelentette a militarizált részleget (gyalogságból állt, feladatuk különleges célpontok őrzése volt, vagy népfelkelés esetén a beavatkozás). Bár a parancsnokság Bukarestben működött, az egységeket (a biztonsági csapatok zászlóaljait és ezredeit) stratégiailag az ország egész területén (Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Ploiești stb.) szétosztották, hogy válság esetén gyors reagálásra legyen lehetőségük.

3. A területi apparátus (a 40 megye + Bukarest) – 5 869 alkalmazottal (az összlétszám 40,12%-ával)
Ez biztosította a közvetlen, „helyszínen” történő hírszerzési ellenőrzést az ország egész területén.
Bukaresti Városi Biztonsági Szolgálat (S.M.B.): Bár a területi apparátus részét képezte, földrajzi szempontból kizárólag a fővárosban működött. Hatalmas, 557 fős létszámmal rendelkezett, így messze az ország legnagyobb területi egysége volt.

A 40 megyei felügyelőség között osztották el a fennmaradó 5 312 alkalmazottat. A megyénkénti átlag körülbelül 132 alkalmazott volt, az erőket a régió gazdasági és stratégiai jelentőségéhez igazították (Konstanca, Temes és Prahova megyék mindegyikének állománya meghaladta a 260 alkalmazottat, míg a kisebb megyék, mint például Ialomița, Kovászna vagy Szilágy, alig lépték át a 70–80 fős alkalmazotti létszámot).

Operatív szempontból a Biztonsági Szolgálat alkalmazottainak aránya a következő volt:
– Belső hírszerzési vonal:
I. Igazgatóság: Viszonylag kis létszámú volt, 103 fős állománnyal rendelkezett. A központ a politikai, társadalmi és kulturális információk koordinálásának, elemzésének és összefoglalásának szerve volt. Az I. Igazgatóság feladata a lakosság közvetlen felügyelete volt az ideológiai konformitás szempontjából. (Az ehhez tartozó területi struktúra az I. Szolgálat volt)
– Gazdasági szektorok elhárítási vonala:
II. Igazgatóság: 152 alkalmazottból álló központosított magot alkotott, amely a nagy, nemzeti jelentőségű stratégiai-gazdasági célokért és a minisztériumokért felelt. A területeken biztosította a közvetlen információs felügyeletet a gyárakban, üzemekben, kombinátokban és a regionális gazdasági infrastruktúrában. (Megfelelő területi szervezet – II. Szolgálat)
– Kémelhárítási vonal:
III. Igazgatóság: Jelentős részarányt képviselt a központi struktúrában, összesen 213 alkalmazottal, akik a külföldi képviseletek és a külföldi kémhálózatok megfigyelésével foglalkoztak. (Megfelelő területi szervezet – III. Szolgálat)
– „T” operatív vonal (lehallgatások és lehallgatók):
„T” Különleges Egység: Központi szinten önálló technológiai óriás volt, 466 alkalmazottal működött. Végrehajtói szinten a tisztek közvetlenül a helyi telefonlehallgató és környezeti megfigyelő berendezéseket működtették. (Megfelelő területi struktúra – T Szolgálat)
– „F” operatív vonal (személyi követés, utcai megfigyelés és nyomozás):
„F” Különleges Egység: A DSS központi struktúrájának egyik legnagyobb logisztikai-személyzeti állománya volt, 745 alkalmazottal, akik a fővárosra és az országos jelentőségű ügyekre összpontosítottak. A tisztviselők mobil utcai csapatokat alkottak, amelyek feladata a rezsim által veszélyesnek tartott személyek közvetlen követése volt. (Megfelelő területi szervezet – F Szolgálat)*

*Ez például ma nem is létezne, ugyanis az okostelefonok általános elterjedése tökéletesen feleslegessé tette a személyi követést melyet egyébként nagyon átlátszóan műveltek, a célszemély – időnként magam is – nem tudta nem észrevenni a megfigyelőket.
– „S” operatív vonal (az írásbeli levelezés ellenőrzése – levelek, csomagok, belföldi és nemzetközi postai küldemények)
„S” különleges egység: jelentős létszámmal rendelkezett, mivel tevékenysége erősen Bukarestre koncentrálódott – 356 alkalmazottal. A területeken a levelezés ellenőrzése az egyes megyei felügyelőségek szintjén zajlott, „S”-irodák vagy részlegek révén, amelyek általában titkos irodákban, a nagy megyei postahivatalok (PTTR) épületében voltak elhelyezve.

Nem nőknek való vidék

A két táblázatban szereplő összesített adatok bemutatják a DSS-ben 1988. szeptember 24-én foglalkoztatott női állományt is.
Összesen 2 297 főről van szó, azaz a teljes alkalmazotti létszám 15,70%-a volt nő akkoriban az Állambiztonsági Főosztály alkalmazásában, az alábbi megoszlásban:
Központi apparátus: 954 nő (a központi alkalmazottak teljes létszámának 15,83%-a).
Biztonsági alakulatok: 254 nő (a teljes létszám 9,28%-a).
Területi szervezetek: 1 089 nő (a területi személyzet 18,55%-a).
Az általános 15,70%-os arány azt mutatja, hogy bár a nők létszám szempontjából jelentős szerepet játszottak bizonyos technikai és adminisztratív területeken (ahol arányuk gyakran meghaladta a személyzet 25–30%-át), összességében a Biztonsági Szolgálat egész szervezete továbbra is olyan struktúra maradt, amelyet 84,30%-ban férfiak irányítottak és működtettek.
Ez az aránytalanság a nők által betöltött vezetői pozíciók tekintetében is megfigyelhető a DSS szervezetein belül.
Országos szinten a Biztonsági Szolgálatnál dolgozó nők mindössze 0,95%-a töltött be vezetői pozíciót. A fennmaradó 99,05% végrehajtó feladatokat látott el.
A központi apparátusban a 954 nő közül 11-nek volt vezetői beosztása, azaz 1,15%-uknak.
A területi apparátusban az 1 089 nő közül 11-nek volt vezetői beosztása, azaz 1,01%-nak.
A biztonsági alakulatokban a 254 nő közül egy sem töltött be vezetői beosztást.
Összességében az egész szervezetben (központi szerv, egységek és területi szervek) 22 nő töltött be vezetői tisztséget (11 a központban és 11 a területi szervekben), ami jól tükrözi a nők rendkívül korlátozott hozzáférését a Biztonsági Szolgálat döntéshozó struktúráihoz.

Securitate a fővárosban és vidéken

Megyei szinten a Biztonsági Szolgálat létszáma a következőképpen oszlott meg:
Több mint 200 alkalmazottat foglalkoztató megyei biztonsági főigazgatóságok:
· Bukaresti Biztonsági Főigazgatóság: 557 alkalmazott (58 nő / 499 férfi) – ez messze az ország legnagyobb egysége volt.
· Konstanca Megyei Biztonsági Igazgatóság: 285 alkalmazott (50 nő / 235 férfi) – a stratégiai fontosságú kikötő, az intenzív kémelhárítási tevékenység és a külföldiek ellenőrzése miatt volt ekkora a létszám.
· Temes Megyei Biztonsági Igazgatóság: 271 alkalmazott (49 nő / 222 férfi) – Temes érzékeny, szigorúan megfigyelt határmegye volt, nagy létszámú csapatot helyeztek oda.
· Prahova megyei biztonsági szolgálat: 261 alkalmazott (39 nő / 222 férfi) – a hatalmas ipari központok (finomítók, olajkitermelés) miatt.
· Kolozsvári megyei biztonsági szolgálat: 251 alkalmazott (45 nő / 206 férfi) – regionális jelentőségű egyetemi és kulturális központ ellenőrzése céljából.
· Brassó megye: 212 alkalmazott (34 nő / 178 férfi) – a rezsim által szigorúan figyelemmel kísért jelentős ipari és turisztikai központ igényelt ennyi embert.
130–200 alkalmazottat foglalkoztató megyei biztonsági főosztályojk: jelentős népességű vagy fontos gazdasági tevékenységeket (bányászat, nehézipar, határvidékek) folytató megyékben fordultak elő.
· Dolj megyei biztonsági főosztály: 198 alkalmazott (33 nő / 165 férfi)
· Hunyad megyei biztonsági igazgatóság: 184 tiszt (32 nő / 152 férfi) – a Zsil-völgy és a kohászati kombinátok minősültek sztrájkkockázati területnek.
· Iași megyei biztonsági igazgatóság: 182 tiszt (35 nő / 147 férfi) – a keleti határ és az egyetemi központ volt fontos.
· Bihar megye: 169 alkalmazott (31 nő / 138 férfi) – a nyugati határ ellenőrzése céljából.
· Maros megye: 165 alkalmazott (27 nő / 138 férfi)
· Argeș megye: 161 alkalmazott (28 nő / 133 férfi)
· Suceava megye: 158 alkalmazott (28 nő / 130 férfi)
· Galați megye: 156 alkalmazott (36 nő / 120 férfi) – az acélipari komplexum és a kikötői terület volt fontos.
· Bacău megye: 156 alkalmazott (29 nő / 127 férfi)
· Arad megye: 154 alkalmazott (26 nő / 128 férfi) – a nyugati határátkelőhely a közúti és vasúti csomópont igényelt fgyelmet.
· Szeben megyei igazgatóság: 144 alkalmazott (25 nő / 119 férfi)
· Máramaros megyei igazgatóság: 134 alkalmazott (23 nő / 111 férfi)
95–129 alkalmazottat foglalkoztató megyei biztonsági főigazgatóságok:
· Krassó-Szörény megyei biztonsági főigazgatóság: 128 alkalmazott (21 nő / 107 férfi)
· Neamț megyei biztonsági főigazgatóság: 122 alkalmazott (22 nő / 100 férfi)
· Buzău megyei biztonsági igazgatóság: 114 alkalmazott (20 nő / 94 férfi)
· Dâmbovița megyei biztonsági igazgatóság: 112 alkalmazott (19 nő / 93 férfi)
· Mehedinți megyei biztonsági igazgatóság: 109 alkalmazott (18 nő / 91 férfi)
· Brăila megyei igazgatóság: 108 alkalmazott (22 nő / 86 férfi)
· Olt megyei igazgatóság: 106 alkalmazott (18 nő / 88 férfi)
· Fejér megyei igazgatóság: 105 alkalmazott (21 nő / 84 férfi)
· Vâlcea megyei igazgatóság: 104 alkalmazott (19 nő / 85 férfi)
· Teleorman megyei igazgatóság: 102 alkalmazott (18 nő / 84 férfi)
· Gorj megyei igazgatóság: 98 alkalmazott (17 nő / 81 férfi)
· Vaslui megyei biztonsági igazgatóság: 98 alkalmazott (17 nő / 81 férfi)
· Szatmár megyei biztonsági igazgatóság: 96 alkalmazott (26 nő / 70 férfi)
95 fő alatti létszámot foglalkoztató megyei biztonsági Igazgatóságok: ide általában a területük és népességük tekintetében kicsiny, túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű megyék tartoznak, illetve olyanok, amelyek biztonsági kockázatát a rezsim minimálisnak ítélte:
· Tulcea Megyei Biztonsági Igazgatóság: 94 fő (16 nő / 78 férfi)
· Botoșani Megyei Biztonsági Igazgatóság: 93 alkalmazott (18 nő / 75 férfi)
· Vrancea Megyei Biztonsági Igazgatóság: 91 alkalmazott (16 nő / 75 férfi)
· Hargita Megyei Biztonsági Igazgatóság: 91 alkalmazott (15 nő / 76 férfi)
· Beszterce-Naszód megyei igazgatóság: 82 alkalmazott (16 nő / 66 férfi)
· Giurgiu megyei igazgatóság: 81 alkalmazott (14 nő / 67 férfi)
· Călărași megyei igazgatóság: 78 alkalmazott (15 nő / 63 férfi)
· Ialomița megyei közigazgatási egység: 76 alkalmazott (13 nő / 63 férfi)
· Szilágy megyei közigazgatási egység: 76 alkalmazott (20 nő / 56 férfi)
· Kovászna megyei közigazgatási egység: 73 alkalmazott (12 nő / 61 férfi) – ez volt az ország legkisebb megyei közigazgatási apparátusa.

Nos, ennyi van a tegnapelőtt nyilvánosságra került adatbázisban. Csakhogy ezt értelmeznünk kell, ugyanis nyelvtani problémák nehezítik a tisztánlátást. Ez a 14 629 fő csupán a tényleges, egyenruhás és civil, de szerződéses viszonyban álló, felesküdött állományt jelenti, magát a „Szervet”, de nincsenek közöttük a románul is, magyarul hanyagul szintén „szekusnak” (jó, románul „turnătornak”) nevezett besúgók, akik nélkül ez az apparátus jóval kevésbé lett volna hatékony.

A besúgók világa

Ők hányan lehettek?

Erről is van adata a CNSAS-nek, ha nem is mostani, hanem két évvel ezelőtti. Ami szerint a romániai kommunista rezsim utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között szervezte be a legtöbb besúgót a kommunista titkosrendőrség, a Securitate, ők teszik ki a mindenkori informátorok egyharmadát. Ebben a periódusban a diktatúra több mint 200 ezer romániai lakost vett rá arra, hogy együttműködjön a Securitatéval. 80 százalékuk férfi volt, és városi környezetből származott, sok volt közöttük a lelkész, az orvos és a pedagógus is. A CNSAS úgy értékeli, hogy a Nicolae Ceaușescu diktátor vezette rezsim ily módon próbálta megőrizni a kontrollt a társadalom felett, amelyben egyre inkább jelentkeztek a feszültségek. A Securitate 1948-as megalapítása óta összesen mintegy 650 ezer romániai lakos működött együtt a kommunista titkosrendőrséggel, és ezek közel felét, legalább 320 ezer embert a totalitárius rezsim utolsó húsz évében szervezték be.*

*Gondoljunk bele: 650 ezer ember! Még ha az én kamaszkoromra csak 200 ezer jutott is... Ennek fényében már teljesen más értelmet nyer a központi, tényleges állomány 15 ezret sem elérő létszáma. Tehát a profik voltaképpen a besúgóktól érkező információkat dolgozták fel és intézkedtek operatívan

A Securitate fennállásának öt évtizede alatt a beszervezettek négy százaléka döntött úgy, hogy nem ad át információt a Securitaténak, és ennél is kisebb volt azoknak a száma, akik már beszervezésük megkísérlésekor elutasították a jelentéstevést. A CNSAS értékelése szerint a számadatok azt mutatják: nem igaz az a hiedelem, miszerint a román kommunista rezsim utolsó évtizedeiben megengedőbb volt. Rámutatnak: 1989-ben 25 ezer embert szerveztek be, miközben a térségben sorra dőltek meg a kommunista rendszerek.

A 80-as években beszervezett mintegy 200 ezer informátor közül 158 ezer férfi volt. A besúgók közül 30 200-nak felsőfokú végzettsége volt, 4300-an voltak egyetemi hallgatók. A legtöbb ügynök – 8500 – a közoktatás területéről származott, majd a különböző felekezetekből származó lelkészek következtek 4200-an, míg harmadik helyen az egészségügyben dolgozók – orvosok, ápolók – álltak, 3600-an. Mintegy 800, ekkor beszervezett besúgó dolgozott jogi területen, és több mint ezer volt köztük művész (rendező, színész, festő vagy szobrász). Vidéken a 80-as években beszervezett besúgóknak csupán az öt százaléka, 8500 informátor élt.

A jelentésből az is kiderül, hogy a beszervezettek zöme – 78 ezer ember – a Securitate belügyi részlegének dolgozott, további 41 ezer a gazdasági részleget erősítette. A kémelhárításnak 16 100-an, a katonai részlegnek 18 500-an jelentettek. A CNSAS szerint a 80-as években a Securitate gazdasági igazgatóságához beszervezettek száma nőtt jelentősen, mivel a kommunista rezsim prioritásai között ekkor a nehézipar fejlesztése és az ország adósságainak mielőbbi kifizetése szerepelt.

A célszemélyek

Most már csak egyetlen kérdés maradt. Hány embert figyeltek meg? Erre is van válasz, ugyanonnan. Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a Securitate. A 250 ezer megfigyelt személy jelentős többsége, 206 ezer férfi volt, 50 ezer felsőfokú végzettséggel bírt, és 35 ezer volt közülük nyugdíjas. Említésre méltó, hogy miközben a Román Kommunista Párt (PCR) támogatóinak zöme a munkásosztály tagjai közül került ki, a Securitate 45 ezer megfigyelési dossziét nyitott gyári munkások, mesterek, bányászok nevére.

3000 további megfigyelési dossziét állítottak ki a különböző egyházak alkalmazottjainak nevére, emellett 2000 művészt és 500 újságírót is megfigyeltek. A Securitate ügynökei a kommunista rezsim utolsó évtizedében 18 500 egyetemi közegben és 8000 közoktatásban dolgozó személyről is kértek jelentéseket. Az akadémiai szférában dolgozók közül 2300 egyetemi oktatóról, 800 kutatóról és 300 külföldi doktoranduszról készültek jelentések. A rezsim 2700 külföldi turistát is szemmel tartott ügynökeivel. Az egészségügyi rendszerben dolgozók közül 5700-nak volt megfigyelési dossziéja a 80-as években, és 1500 jogi területen dolgozó személyről is jelentéseket kért a kommunista titkosrendőrség. A megfigyelt 2000 művész között 300 színész, 320 festő, száz táncos és táncosnő, 90 szobrász, száz író volt, de 150 muzeológusnak, 250 könyvtárosnak is közelről figyelték a tevékenységét.

A gyárakban dolgozókat különösen veszélyesnek ítélték: a már említett 45 ezer munkáson kívül figyeltek 10 500 mérnököt, 1900 almérnököt, 700 laboránst és 7800 tervezőt is, de 500 építész szintén szerepel a listán. Több mint 21 ezer gazdát is megfigyelés alatt tartottak, olyanokat is, akik csatlakoztak a helyi termelőszövetkezetekhez.*

*Szüleim írók és újságírók voltak, én magam egy gépgyárban dolgoztam: kora gyermekkorom óta tudatában voltam a megfigyelésnek, lehallgatásnak, kamaszkoromtól időnként házkutatások is voltak nálunk, sőt, néhányszor be is vittek, igaz, sosem otthonról. Sokra nem mentek velem, igaz, valószínűleg inkább célpontnak tekintettek, mint potenciális támogatónak, így egy-egy nagy verés után elengedtek.

Egyszóval: mindenki gyanús volt, így mindenkiből lehetett gyanúsított is. Százezrek figyeltek százezreket. Ráadásul a nyolcvanas években a megyei igazgatóságok már szó szerint tervgazdálkodás alapján működtek: minden negyedévben vagy évharmadban, tehát három-négyhavonta ki kellett termeljék az előírt mennyiségű kémet és hazaárulót. Ha nem találtak ilyent, akkor kreáltak. A terv előírásait teljesíteni kellett, minden áron!

Az áldozatok

És végül tegyük fel az utolsó, elkerülhetetlen kérdést.

Hány áldozata volt ennek a pokolbéli, elviselhetetlen, gyilkos rendszernek? Pontosan nem tudjuk. Minden attól függ, hogy a vizsgálatot végző szakértő milyen beállítottságú – annyiban általános a konszenzus, hogy az áldozatok számát 1965 és 1989 között 500 000 és 2 millió közé teszik, amelyből a Ceaușescu-rezsim közvetlen fegyveres erőszakért és elnyomásért felelős része több tízezer, míg a rendszerszintű elszegényítés százezrek életét követelte.

Ezek a számok magukért beszélnek, elmondanak mindent nélkülem is. Csak annyit tennék még a fentiekhez, hogy ma, tehát 2026-ban, a felsorolt tények ismeretében is léteznek olyan román politikusok, például George Simion vagy Călin Georgescu, akik a Ceaușescu-rendszer iránti „nosztalgiával” próbálják népszerűsíteni magukat. Nem is az a tragédia, hogy ezt a módszert választják, hanem az, hogy valóban népszerűek.

Itt fogy el a szó: az emberek soha, sehol és semmiből nem tanulnak. Akivel a Securitate nem gyűlöltette meg egy életre a zsarnokságot, az megérdemli, hogy totális rendszer rabszolgájaként éljen: de ha megpróbálja, akár demokratikus úton, szavazással is ráerőltetni ezt másokra, akik szabadabb szelleműek, nem különb a Securitate szadista hóhérainál.

Szele Tamás