Szele Tamás: Képeslapok Moszkvából

Ma már a legtöbben nem is tudják, milyen volt a képes levelezőlap, pedig pár évtizede még elengedhetetlen és igen kellemetlen tartozéka volt a nyaralásoknak és az ünnepeknek. Az egyik oldalán egy fotó volt a helyről, ahonnan küldtük, a másikon volt a bélyeg, a címzés és a szöveg helye. Borítékba nem került, így aztán nagyon bizalmas üzeneteket nem is lehetett rá írni. Csak olyasmiket, hogy jól vagyunk, sokat eszünk, iszunk, alszunk, fürdünk, vagy kellemes ünnepeket kívánunk.

Szinte kötelező volt megírni és elküldeni szeretteinknek és utáltjainknak.

Olyant senki sem írt, hogy pocsékul vagyunk, nincs étel, ami van, az is ehetetlen, a helyi sört vissza kellene tölteni a lóba, fürödnénk, de nem férünk be a medencébe a szalmonella-baktériumoktól, vagy ott egye meg a fene az összes ünnepeket, ahol vannak, mert fárasztóbbak, mint a munkanapok.

Nem írt, mert a képeslap küldése nem információcseréről szólt, hanem egy gesztus volt, ami megmutatta, hogy lám, mi ide vagy oda is eljutottunk, míg a címzett otthon aszalódik, vagy ünnepek alkalmából jeleztük Málcsi néninek, hogy még élünk. Ezt manapság tökéletesen pótolja a szelfi a Facebookon, pár sor kíséretében. Különben az sem jó semmi fontosra, de jelzés.

Hangulatjelentés, mondhatni.

Persze lehetett volna a huszadik században jó pár helyről olyan képeslapot is küldeni, ami tényleg bemutatta volna a hely hangulatát, például ízléses tájképet a doberdói aknatűz után, kedélyes pillanatokat a verduni szuronyroham közben, vígan szorgoskodó uránbányászokat a Gulágról, csoportképet vasútépítéssel vagy csipkés szögesdróttal ugyanonnan, önfeledt lincselést a Nagy Kínai Proletár Kulturális Forradalom idején, esetleg csendéletet a moszkvai Gorkij parkból kéj- és rablógyilkosság után, vagy csak zsánerképeket a moszkvai köztisztaságról és illemhelyekről, netán idillt a Vörös téren, Lenin múmiájával. Valahogy azonban ilyen képek nem készültek, és ha készültek is, nem lett belőlük filléres, bárhol kapható és könnyen postázható képes levelezőlap.

Pedig ezek lettek volna a valódi hangulatjelentések.

Apropó, most milyen a hangulat Moszkvában?

Vihar előtti: a Versztka című orosz ellenzéki lap kiváló összeállítást készített erről, egészen magas rangú kormánytisztviselőket is megszólaltatva – valóságos moszkvai képeslap-kollekció, és az alábbiakban be is mutatom. Saját megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Kezdjük azzal, hogy 2026 tavaszán a nyugati sajtó és az európai titkosszolgálatok szinte egy időben jelentették be: Putyin rendszere válságba került. A hatalom népszerűsége a háború kezdete óta nem látott mélypontra zuhant, az elitnek nincs jövőképe, a regionális költségvetések pedig a katonai kiadások nyomása alatt roskadoznak. A szakadás nem a „hatalom-ellenzék” törésvonal mentén húzódik – az országon belül már nincs is valódi ellenzék –, hanem a rendszeren belül. A középvezetők magánbeszélgetésekben elismerik, hogy a rendszernek nincs jövője, de óvatosságból nem mennek tovább ennél a megállapításnál.

„A rendszer nem omlik össze – csak kissé remeg”

A világsajtóban megjelenő, „moszkvai szemszögből írt, komor hangvételű” cikkeket olyanok írják, akik valóban jelentős pozíciót töltöttek be a rendszerben, de elvesztették azt – véli a „Versztka” egyik névtelenséget kérő beszélgetőpartnere, aki a Kreml egyik agytrösztjében dolgozik. A forrás nem akart elméleteket gyártani arról, ki a szerzője például a The Economistban megjelent, válságtüneteket emlegető cikknek, de elismerte, hogy „potenciális szerző bőven akad”. Mint elmondta:

„Nehéz idők járnak – ez most már nyilvánvaló, nincs értelme hazudni róla. A háború tovább húzódik, mint ahogy bárki is gondolta volna, a Z-közösség nem kevésbé aggasztó, mint a rendszeren kívüli ellenzék, a gazdaságra mért csapások pedig érezhetőbbé válnak (ami szintén természetes, figyelembe véve azok késleltetett hatását). Na és mit látunk? A sakálok a vér szagára jönnek. A gyenge pontokra akarnak rámutatni, megingatni a csónakot, zűrzavart kelteni. Bár személyes elméletem szerint ez az ukrán pszichológiai hadviselés műve. Kampányszag lengi be Moszkvát.”

Arra a kérdésre, hogy van-e esélye egy ilyen pszichológiai kampánynak a sikerre, a forrás határozott nemmel válaszol. Hiszi, hogy sikerül majd megakadályozni a kampányt, „bár nem zökkenőmentesen”, mert ez „nem az első válság, amire emlékszik”. „És azért is, mert a helyzet nem olyan rossz, mint ahogy a Nyugaton írják. A rendszer nem omlik össze, csak kissé remeg. A fontos emberek az elnök köréhez tartoznak – és nincs más alternatív hatalmi központ” – állítja.*

*Végső soron minden pusztító földrengés enyhe remegéssel kezdődik.

„A kollégákat nagyon megnevettette az a történet, amelyben Sojgut összeesküvőként ábrázolták. Azt mondják, az egyik FSZB-egységben még viccből is elkezdtek tuvai szabotőröket keresni” – mesélte a „Versztkának” a titkosszolgálat egyik aktív tisztje. Hozzátette, hogy „jelenleg annyi a dolgunk, hogy arra sem jut időnk, hogy megbeszéljük, miként fogjuk megdönteni a hatalmat”.*

*Már bocsánat, de saját magukat döntenék meg: Oroszország gyakorlatilag a szolgálatok, legfőképpen az FSZB állama, melyet annak volt igazgatója irányít. Bár az is igaz, hogy az orosz történelem folyamán nem egy példa akadt arra, hogy az uralkodó osztály puccsot követett el önmaga ellen, majd jelentéktelen változtatások után tovább uralkodott: erről szóltak a cári idők összes palotaforradalmai. De ha nincs rá idejük, akkor nincs rá idejük, kártyázzanak és igyanak inkább, az is szórakoztató időtöltés.

A „Vazsnoje Isztorii” közzétette az egyik EU-tagállam hírszerzési jelentését. A dokumentum szerint a Kreml 2026 márciusa óta fokozott riadókészültségben van: Putyin attól tart, hogy merényletet hajtanak végre ellene drónokkal, és hogy az elit egy része puccsot szervez. Az elnöki testőrség jelentősen lecsökkentette azoknak a helyeknek a listáját, amelyeket az elnök rendszeresen felkeres; a környezetében dolgozóknak tilos mobiltelefont használniuk és tömegközlekedéssel utazniuk; ebben az évben egyetlen Állami Duma-képviselő sem kapott meghívót a Vörös téren tartandó Győzelmi parádéra.*

*Sőt: a Szövetségi Védelmi Szolgálat emberei – nem viccelek – mágikus támadások elleni fellépésre is kapnak kiképzést.

A jelentés rögzíti a biztonsági szervek közötti növekvő feszültséget is: Szarvarov altábornagy 2025. decemberi meggyilkolása után Geraszimov, Bortnyikov és Zolotov egy zárt körű megbeszélésen Putyin előtt egymásra hárították a felelősséget a biztonsági rendszer kudarcaiért. Szergej Sojgu, a védelmi minisztérium volt vezetője és a Biztonsági Tanács titkára, aki Jevgenyij Prigozsin lázadása után kegyvesztetté vált, a jelentés szerint „továbbra is jelentős befolyással bír a katonai vezetésben”, és „összefüggésbe hozható egy államcsíny kísérletének kockázatával”.*

*Sojgu ebből a szempontból halott oroszlán, nincs sem elegendő hatalma, sem elegendő befolyása, főként a hadseregen belül. Akinek lenne legalább bizonyos legendás híre – Szurovikinre gondolok – azt meg elküldték Afrikába, hátha elviszi az ebola. Prigozsin halála után, főként, hogy most Kadirov is tartósan, mondhatni huzamosan haldoklik, tehát nem lehet számítani a támogatására, nincs olyan ember orosz földön, aki Putyin kihívója lehetne.

Egy másik, az Elnöki Adminisztrációhoz közeli tisztviselő viszont bevallottan ideges. A vele folytatott beszélgetésből kitűnt, hogy ha Putyin hatalma összeomlik, szerinte neki és kollégáinak „nincs jövőjük”, és „ezt mindenki tudja, bár senki sem mondja ki”. Még azt is elárulta a „Versztka” munkatársának, hogy szeretné külföldre küldeni a gyermekét tanulni, bár még nem döntötte el, pontosan hová. „Mi magunk pedig talán harcolni fogunk” – jegyezte meg bizonytalanul.

„Az, hogy a rendszernek nincs jövője – mindenki számára nyilvánvaló, és nálunk mindenki erről beszél. De a tény megállapításán túl senki sem megy. Még nem érett meg bennünk ehhez a bátorság” – mondta az elnöki adminisztráció egyik középvezetője. Szerinte „annak ellenére, hogy természetesen eszünkbe jut, hogy valamit tenni kell”, ezt igyekeznek nem kimutatni „még a kocsmákban és a dohányzóhelyeken sem”: „Mert senki sem tudja biztosan, ki hallja – besúgó patkány-e az illető, vagy sem”.

Azt is hozzáteszi, hogy „a bármiféle cselekvési terv hiánya” jelenleg „általános depresszióval” jár együtt.

„A helyzet teljesen egyértelmű – holnap vagy rosszabb lesz, vagy ugyanilyen. Erre nincs ráhatásunk. Így aztán mi is lehangoltak leszünk, mindenki mással együtt. Az emberek keresnek valamit, amivel elterelhetik a figyelmüket a munkán kívül, vagy apró ügyek megoldásába menekülnek. Nálunk senki sem sző összeesküvéseket.”*

*Összefoglalva: ahol már semmi sem segít, ott nincs is mit tenni. Legfeljebb elutazhat az ember Ó-Vaszjukiba és elkezdhet tolsztojánus alapon télálló kengurut tenyészteni. Aminek szintén nincs semmi értelme, de igazi oroszos pótcselekvés.

A Kreml ideges bástyái

Az a Versztkának nyilatkozó interjúalany, aki a Kreml médiakampányával foglalkozik, úgy véli, hogy jelenleg két „nagyon ideges csoport” van az orosz vezetésen belül: azok, akik a belpolitikáért felelnek, és azok, akiknek „hasznuk származik a háborúból”.

„Bármit is mondanak a Telegramon, Szergej Kirijenko (az elnöki adminisztráció első helyettes vezetője, a belpolitika kurátora) csoportja elég erős. Sokan harcolnak ellenük, mert úgy vélik, hogy a belpolitikához közel álló emberek fogják intézni az átmenetet. De ez csak egyszer, majd, valamikor várható. Jelenleg az elit egyszerűen nem érti az elkövetkező évek hatalmi viszonyait. Nem is Putyinról van szó, hanem arról, hogy pár évente át szokás alakítani az élcsapatot. Ők viszont meg akarják őrizni a mostani állapotokat.”

Azokkal a csoportokkal kapcsolatban, akik a háborún pénzt keresnek, minden világos: ezek az állami vállalatok, a védelmi-ipari komplexum vállalkozói, az építőipari csoportok és a média egy része, amelyek közé ő a saját feletteseit is sorolja. Mint elmondta:

„A legrosszabb helyzetben természetesen a közép- és akár a felsővezetők vannak, ha ők felelnek a gazdaságért és a társadalmi stabilitásért. Itt olyan a helyzet, hogy nem sokáig lehet Sztarovojtot játszani (Roman Sztarovojt közlekedésügyi miniszter volt, aki korrupciós ügyei miatt öngyilkos lett). És még az oligarchák sem alszanak békében, akiknek a vagyona a Nyugathoz kötődik. Személyesen nem tudom, de valahogy biztos vagyok benne, hogy a Deripaszka testvérek idegesek. Nem tudni nekik mi bajuk, hiszen a tőkét más rendszerben is meg lehet őrizni.”*

*Az a bajuk, hogy tudják: meg lehet őrizni, csak nekik nem mindegy, hogy a saját tőkéjüket ők őrzik-e vagy valaki más.

A biztonsági erők viszont „a csúcson” érzik magukat: „Igen, van feszültség a csoportok között: Bortnyikov, az FSZB vezetője, Nyikolaj Patrusev és a Roszgvargyija vezetője, Viktor Zolotov, valamint a hadsereg és a titkosszolgálat között akadnak súrlódások, de ezek csak kozmetikai mértékűek. Ez nem valódi szakadás.”*

*”Kozmetikai mértékű súrlódás? Ez olyan, mint az arcpakolás smirglivel, kénsavval és vasreszelővel?

A „Versztka” kérdésére, hogy van-e feszültség a közelgő állami duma-választások körül, egy, a kormánypárttal együttműködő politológus igennel válaszol.

„A kérdés nem az, hogy lesz-e valamilyen eltérés a választási eredmények és a közhangulat között. Itt és most ez nem fog tüntetésekhez vezetni – de sok problémát felszínre hozhat az ilyesmi, és tovább élesítheti a helyzetet. Ezért szigorú célokat tűznek ki; a választók nyári mozgósításának maximálisnak kell lennie; a Központi Választási Bizottság csak a leglojálisabb megfigyelőket és bizottsági tagokat tartja meg, a munkát pedig lankadatlanul folytatják.”*

*Ezt fordítsuk le magyarról magyarra: persze, hogy az Egységes Oroszország Párt nyeri a választásokat, de az a nem mindegy, mennyire, mert ha 128 százaléknál kevesebbet kap, akkor ideges lesz és toppant a lábacskájával is. Az összes lábacskájával. És sok van neki, azért párt.

– magyarázza a politológus, és hozzáteszi, hogy ehhez „több kedvességre és pozitív gondolkodásra van szükség, mint eddig – ebbe a kosárba tartozik az egész »kevesebb tiltás, több kommunikáció« politika is”.*

*De elvtársaim, hagyjuk ezt a nyugati dekadenciát a kedvességgel, pozitivizmussal meg ilyenekkel, nem méltó ez a Szent Oroszországhoz, elő inkább az opricsnyikekkel, gojda! Gojda! Ja, hogy annak sem lett jó vége? Az igaz. Oroszos vége lett. Vagyis inkább: még mindig nincs vége.

Politológusunk meg van győződve arról, hogy helytelen az összehasonlítás a 2011–2012-es évekkel, amikor a modern orosz történelem legnagyobb tömegdemonstrációi zajlottak.

„Akkor az értelmiség és a civil társadalom tiltakozott. Most nem szólnak egy szót sem. De az intézmények belülről történő, az elégedetlenek és a fáradtak általi lerombolása – az probléma. Kártyavárként dőlhet össze az állam az »olasz sztrájkok« hatására: mi van, ha az összes, a rendszer működését biztosító költségvetési alkalmazott elveszíti a hitet benne? Mi lesz akkor?”

A politológusnak azonban erre nincs válasza. Más izgatja, ahogy a választási rendszer egyik magas rangú tisztviselőjét is:

„Jelenleg a rendszerrel kapcsolatos fő kérdés: mi lesz, ha a végleges jegyzőkönyvekben a szavazatszámlálás eredményeként 65%-nyi voks lesz az „Egységes Oroszország” mellett, míg a valódi szavazóurnákban – mondjuk – csak 15%? Semmi? Vagy ez már felrobbantja a rendszert? A többség azt gondolja, hogy semmi sem fog történni. De a szemükben mégis ott csillog a félelem.”*

*Ettől ne tarts, elvtárs. Olyan még sosem volt, hogy Oroszhonban a tények bárkit vagy bármit is megzavartak volna. Most sem lesz.

„Jelenleg a mámor, az adósság és a hazafiság tart minket a felszínen”

A Központi Szövetségi Körzet két régiójában a „Versztka” által megkérdezett helyi kormányzati tisztviselők elkerülték a gazdasági és politikai helyzet értékelését. Egyikük azt válaszolta, hogy készen áll a „elnök szavainak” megfelelően cselekedni. „Hiszünk a legfőbb főparancsnokban” – tette hozzá.

Egy másik beszélgetőtárs viszont elégedetlenségét fejezte ki a katonai parancsnoksággal és az elnöki adminisztráció tisztviselőivel szemben – véleménye szerint a jelenlegi válságért ők a felelősek.

Az egyik távol-keleti régió kormányához közel álló interjúalany viccelődve megjegyezte, hogy manapság nincs idő szkeptikus gondolatokra – hiszen „háborúzunk a NATO-val”. Ugyanakkor elmondta: a környezetében egyáltalán nem merül fel az a gondolat, hogy mi vár a régióra és az országra az Ukrajnával folytatott háború befejezése után. „Ami a Távol-Keletet illeti, ott teljesen úgy érzik, hogy ez nem róluk szól, és egyáltalán nem érdekes. Csak zajlanak az események és sodródunk velük. A társadalomban nincs erről szó. Mindenki hozzászokott” – mesélte.

Ugyanakkor azt elismeri a Távol-Keletről származó beszélgetőtárs, hogy a regionális költségvetés „érzékelhetően megcsappant”. „Idén hitelt veszünk fel, embereket építünk le. Takarékoskodunk. Mindent a frontért, mindent a győzelemért” – panaszkodik a tisztviselő.

Hasonló közhangulatot írt le egy szibériai régió kormányzati tisztviselője is. „Jelenleg egyfajta mámorban élünk, az adósság és a hazafiság tart minket életben. Idővel az irritáció növekedni fog, és nem lehet majd mindent azzal indokolni, hogy „a győzelem érdekében tűrnünk kell”” – aggódik. De a helyzet komoly. „Takarékoskodnunk kell, és fennáll a kockázata, hogy valamit nem adunk le időben. És aztán ezért megbüntetnek.” Igen, az elmúlt években „minden felelősség” a régiókra hárul, míg a helytartók és a miniszterek „egyre gyakrabban kerülnek bajba”.

Egy másik beszélgetőtárs, a Távol-Kelet egy másik régiójából, arra a kérdésre, hogy érezhető-e a rendszer turbulenciája, keményen válaszol: „Ez Moszkva gondja-baja. 1991-ben a tévéből tudtunk meg mindent, most a Telegramon keresztül tudjuk meg. Vagy a Maxon keresztül.”*

*Nem véletlen és nem is nagy tévedés, ha azt mondjuk: az orosz Távol-Kelet másik ország, és sok köze már nincs Moszkvához.

Riasztó számok

A külső jelek összefonódnak a belső statisztikákkal, amelyeket a Kremlben tökéletesen látnak. Február vége óta az állami VCIOM folyamatos csökkenést regisztrált a népszerűségi mutatókban. Április végére Putyin tevékenységének támogatottsága 65,6%-ra esett vissza – ez a háború eddigi legalacsonyabb értéke, alacsonyabb, mint Prigozsin lázadásának és az ukrán fegyveres erők kurszki régióba történő behatolásának idején. Ezt követően a VCIOM néhány hetes szünetet tartott, és megváltoztatta a felmérési módszert: a telefonos felmérések mellett a szociológusok maguk is elkezdtek házról házra járni. Ez a népszerűségi mutatók emelkedését eredményezte mind Putyin személyes népszerűsége (66,8%-ra), mind az „Egységes Oroszország” esetében.*

*Ez is valódi orosz módszer: olyan, mint amikor Kohn rajtakapja a feleségét Grünnel a díványon, amint lelkesen csalják őt. A feleségét nem akarja agyonütni, mégis a gyermekei anyja, Grünt sem csaphatja agyon, mert a legfontosabb üzlettársa, valamit azonban tenni kell: kínjában kicseréli a díványt. A szociológusok sem cserélhették le se Putyint, se Oroszországot – lecserélték hát a felmérési módszert.

Fjodor Krasenyinnikov politológus hangsúlyozta, hogy a közvélemény-kutatásokat óvatosan kell kezelni, mert nem tudni biztosan, hogy pontosan milyen módon készítik elő azokat az állami szociológusok. Mint kiemelte:

„Én egyáltalán nem bíznék ezekben a népszerűségi mutatókban, nem tudni, mennyire tükrözik a valós helyzetet? Ennek (a csökkenő népszerűségi mutatók közzétételének) van mobilizációs jelentősége is: a Kremlnek rá kell kényszerítenie a regionális tisztviselőket, hogy reggeltől estig a választásokkal foglalkozzanak. Ha jók a népszerűségi mutatók, akkor nekik már nem kell semmit sem tenni.”

A nyugtalan közhangulatnak több oka is van, és nem csak a harcok miatt puskaporos a levegő, nem csupán az elhúzódó háborúról van szó, hanem az élelmiszerárak emelkedéséről, az internetes blokkolásokról stb. is. Krasenyinnikov szerint Oroszországban sem az elit, sem a lakosság nem érzi magát „túl jól”, de ez aligha mondható el Putyinról és belső köréről. Mint összegezte:

„Ott, azt hiszem, mindenki boldog. Mindannyian milliárdosok. Háború, béke, mit számít, hova mennének? És a Putyin környezetében lévők szempontjából nem rossz a helyzet. Igaz, nincs előrelépés, de nem szenvedtünk vereséget sem, a háború Ukrajna területén folyik. Putyin elutazott Kínába, tárgyal Trumppal, Európában pedig zűrzavar uralkodik. Arra várunk, hogy valaki Putyin közvetlen környezetéből fellépjen ellene? Hogy börtönbe kerüljön? Amíg ő él, senki a környezetéből nem mozdítja meg az ujját. Ez csak az emigránsok önámítása, abból a társaságból senki sem tenné ezt meg.”

Hát ha nem, akkor nem. A Birodalom előbb remeg, aztán recseg, végül ropog, utoljára pedig beköszöntenek a rég esedékes Zavaros Idők, a Szmutnoje Vremja, csak ma már sehol egy Minyin vagy Pozsárszkij, akik véget vessenek a dolognak. Romanovok meg pláne nincsenek.

Ilyen, kérem, most a hangulat Moszkvában, ezt üzenik a „képeslapok”.

Tájkép végromlás előtt.

Szele Tamás