Szele Tamás: Vamzersirató

Szóval sikerült úgy megoldani Pintér Sándor meghallgatását a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt, hogy meg sem kellett szólalnia. Nem vártam mást, de mégis, olyan jellemző, olyan mostani, olyan nagyon magyar dolog ez a néma meghallgatás, hogy nem mehet el mellette az ember szó nélkül. Ha már Pintér maga szótlan maradt.

De hát miért nem mondott semmit?

Mert nem kellett mondania. Ha kellett volna, akkor sem beszél, de az más eset lett volna.

És miért nem kellett megszólalnia?

Mert a bizottság kormánypárti tagjai nem mentek el a testület elnöke, a jobbikos Stummer János által összehívott zárt ülésre. Így a nemzetbiztonsági bizottság határozatképtelen volt, napirendet sem fogadhatott el. Ahol nincs napirend, ott nincs meghallgatás sem, ismerjük be. Elképzelek egy szigorúan titkos, tegnap esti telefonbeszélgetést:

- Akkor holnap meghallgatjuk, miniszter úr, legyen ott.

- Engem ugyan nem. Én nem mondok semmit.

- Azt nem is mondtam, hogy beszélni fog, azt mondtam, hogy meghallgatjuk.

- Akkor nem értem.

- Úgy hallgatjuk meg, hogy nem hallgatjuk meg.

- Ja, így már világos. Azt nem lehetne, hogy úgy menjek oda, hogy nem megyek oda?

- Még nem, de nemsokára az is megoldható lesz, már dolgozunk rajta. Holnap azért jöjjön el, tartsuk be a formalitásokat!

Azért a Telex egy apró érdekességet még így is észrevett. 

„A belügyminiszter akkor is a nemzetbiztonsági bizottságra mutogatott, amikor a beszerzésről kérdeztük, mondván, a testület elnökét kell kérdezni a beszerzésről. A belügyminiszter ezzel arra utalhatott, hogy a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordulhatott a nemzetbiztonsági kabinet olyan javaslattal, amelyben a közbeszerzési eljárás alóli mentesítést kérik valamilyen eszköz beszerzéséhez.

Erről a mentesítésről ugyanis a nemzetbiztonsági bizottságnak kell döntenie. Információk szerint a testület most visszamenőleg átnézi az összes ilyen kérést, hogy lehet-e köztük olyan, amely a Pegasus beszerzését jelentheti. Ezek a kérelmek ugyanis csak néhány mondatosak, nem feltétlenül derül ki belőlük egyértelműen, hogy mire vonatkozik.

Ellenzéki politikusok szerint azonban Pintér ezzel csapdát állított fel, mert ha esetleg találnak is olyan mentesítési kérelmet, amelyről kiderül, hogy a Pegasusra vonatkozik, arról nem tájékoztathatják a nyilvánosságot, az ugyanis államtitoknak minősül.”

Megint párbeszéd rémlik fel előttem:

- Államtitkár úr, itt ez a kérelem... miért szereztünk be harminckét tonna kristálymethet?

- Nemzetbiztonsági okokból.

- Ez egészen biztos? Vajmi kevéssé tudnám indokolni...

- Biztos. El tudja képzelni, mi lesz itt, ha X. vagy Y. nem kapja meg az adagját?

- El. Tényleg nemzetbiztonsági érdek. És ez az 1857-es eredeti Stephenson-féle gőzmozdony?

- Maga szerint mi húzza a kisvasutat?

- Tényleg nemzetbiztonsági beszerzés ez is. Nehogy meghosszabbítsák Luxemburgig...

Szóval, az a lényeg, hogy a világon bármit be lehet szerezni nemzetbiztonsági célokra, és utólag nagyon nehéz kideríteni, gőzmozdony volt-e, vagy szoftver. Esetleg bármi más.

Összegezve tehát: ma úgy történt valami, hogy semmi sem történt. De az iktatva van.

Közben viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy romlanak azok az ősi mesterségek, melyek nemzeti kultúránk részét, sőt, alapját képezik. Ki látott mostanság akár csak cipészt is? Van még, de már kevés. Bognár csak egy-kettő akad az országban, pákász már egy sem, de a legfájóbb, hogy a mostani események kétségtelenné teszik: ki fog veszni a besúgás is.

Hát gondolkodjunk, Béláim. Régebben nem véletlenül üldögélt egész nap a Bretschneider detektív a Kehelyben, azt leste, kit súghat be, kinek jár el a szája, ki veszi észre, hogy Ferenc József képét leszarták a legyek. Na, de ma már nincs szükség őrá: mindenki viszi magával az okostelefonját, de még a reterátra is. Nem kell mást tenni, mint ehhez az egy szerszámhoz megtalálni a kulcsot – és megvan, Pegasusnak hívják – rögtön teljesen feleslegessé válik minden besúgászat, de minden egészen komoly, névtelen feljelentés is. Ha érdeklődnek, tudni fognak arról is, amiről maga a megfigyelt személy sem.

Át kell majd persze értékelni a vamzerszakmát, mert eddig a besúgó kellett kitalálja a hamis vádat, de mivel most már ilyenek nem lesznek – pótolja őket a készülék – valakinek mégis meg kell írnia, kinek az anyja volt egy malomtulajdonos kulák szeretője, és ezt kizárólag az elemző-értékelő állomány lesz képes elvégezni, nekik megfelelő a képzettségük, ők alkalmasak rá.

A derék, hűséges besúgókkal mi lesz?

Mi lenne? Menesztik őket. Eljárt fölöttük az idő. Ők voltak, Faludyval élve a foltozott irhájú német zsoldosok, és elmondhatták fénykorukban:

„Nem ismerünk apát, anyát, kivágunk minden almafát, megmérgezzük a kútvizet, s azt szolgáljuk, ki megfizet, annyit se mondunk: jónapot, s kinyitjuk a hordó-csapot, széthordjuk ingóságodat, kurvának visszük lányodat, s ha nem mondod, hogy: köszönöm lebunkózunk a küszöbön, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok.”

Most mi lesz a sorsuk?

„S ha egyszer majd megvénülünk és lócákon hülyén ülünk, s lábunkat köszvény marja már, s nehéz lesz Frundsberg kardja már: obsitba küld a hadnagyunk és várról várra baktatunk, s azt lessük, hogy a szeretet hol nyes egy darab kenyeret, s így érünk oda, hol az út végén azt kérdi Belzebúb: hol jönnek már a foltozott irhájú német zsoldosok?”

Bizony, felebarátaim, ez vár a régi vágású besúgókra, téglákra, vamzerekre. Nem is csodálnám, ha Bretschneider detektív a Kehelyben súlyosan államellenes kijelentésekre ragadtatná magát nehéz helyzetében, Svejk, Palivec vedéglős és esetleg Vodicka árkász előtt. Aztán úgy tenne a Ferenc József-képpel, mint a legyek.

Bár most már tanúkra nincs is szükség. Tényekre meg soha nem is volt.

Méltósággal tekintsük a dolgot, feleim.

Ősi szakma végromlását látjuk magunk előtt.

Hála az Égnek – de jobb nem lesz ezentúl, csak rosszabb.

Meglátjuk mit hoz a jövő.

Bár senkit sem kecsegtetnék azzal, hogy bármi jó következik.