Nem tűnik úgy, mintha az iráni válság csitulna, sőt – egyre inkább eszkalálódni látszik a helyzet, meglehet, igazam volt, mikor tegnap azt írtam, hogy ez valaminek a kezdete, amiből a dolgok jelenlegi állása szerint senki sem tudja, mi lesz. Az viszont már most látszik, hogy sokan fognak belehalni.

Nem. Nem erre törekszik. Ez ugyan afféle szerény vélemény, nem tény, tény, tény, de e szerény vélemény szerint Putyin nem a harmadik világháború kirobbantására törekszik.

Ma bizonyos szempontból fordulóponthoz érkezett jó esetben csak az ukrajnai háború, rossz esetben maga az emberi történelem is, éspedig nem (csak) azért, mert az Oroszországi Föderáció ünnepélyesen, a Kreml giccses díszletei között annektálta a szakadár népköztársaságokat és a megszállt területeket – hanem azért, ahogyan ezt Putyin elnök tette és azért, amire készül.

Soha még annyira nem volt fontos, hogy egy ideje két részre bontottam a háborúval kapcsolatos hírösszefoglalót, mint ma, mert most tényleg fontos lesz, hogy míg ebben az első részben tényleg a harci cselekményekről lesz szó (tegnap este fél nyolccal bezárólag) a másikban jól elkülönítve foglalkozzak a Putyin-beszéddel, mert az elég sok mindent megváltoztat.

Folytatom az iráni eseményeket bemutató napi összeállítást, mert ma is érkeztek hírek, ha nem is sok.

És pekingi tavasz, kajánkodik az Olvasó. Ha élt már, és emlékszik még a nyolcvanas évek popzenéjére, hozzácsaphatja a magyar nyarat, de azt valahogy, mármint a következőt, tudja Isten, nem jó szívvel várom. Ha pekingi lennék, a tavasz gondolatától is ráznám a lábam, mindenesetre.

Ma Oroszországban minden a megszállt területek annexiójáról vagy a mozgósításról szól: mivel pedig ez az írás meg Oroszországgal foglalkozik, nekem sem maradt más lehetőségem, írok az annexióról meg a mozgósításról.

Akinek a nagy és fontos ütközetek hiányoztak az ukrajnai háborúból, az ma örülni fog, mert Limannál mintha vagy katlancsata kezdene kialakulni, vagy, ami valószínűbb, olyan fejvesztett menekülés, mint legutóbb Harkiv térségében, mindenesetre nem jó most arrafelé orosz katonának lenni. Akinek viszont a békesség hiányzik, azzal egyelőre nem szolgálhatok.

Nem túl nagy örömmel értesítem a Zóna olvasóit, hogy mától újabb rovattal gazdagodtunk. Már, ha ez rovat: arról van szó, hogy a helyzet Iránban is kezd válságossá fajulni, már ott is tapasztalnak harci cselekményeket, és mivel az ISW mától az iráni helyzetről is ad összefoglalót, őket követve és az ő jelentésük alapján adok én is.

Miért? Ezt kérdeztem magamtól tegnap. Az előzménye az a bújtatott hír volt, hogy megkezdték az amerikaiak evakuálását Oroszországból.

Ma nincsenek olyan perverz és erőszakos hírek, mint tegnap, ami rendjén is van, mert ránk fér egy kis pihenő, bár szerintem legkésőbb holnapután megint történik valami vérlázító, ma ráérünk azon gondolkodni, merről merre tartanak a dolgok.

Ha az ukrajnai háború folyását nézzük, csak azt mondhatjuk el, hogy harcok vannak ugyan bőséggel, de nem nagy intenzitásúak: mintha mindkét fél a „népszavazások” utáni annexió miatt kitörő csatákra tartogatná az erejét. Mert hogy ez az annexió eszkalálni fogja a mostani háborút az már egészen bizonyosnak tűnik.

Érzékenyebb lelkű materialista hívők itt hagyják abba az olvasást. Persze ez csak tanács, nem parancs, de a továbbiak saját felelősségre konszummáltatnak.

„Népszavazás”, annexió, mozgósítás, kínzás, perverzió... összejöttek mára a hírek, nem mondom, szándékosan sem tudnék kellemetlenebb koktélt keverni, de ezt egy nálam gonoszabb és nagyobb hatalmú bármixer dobta össze így, akit nyugodtan nevezzünk csak Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak.

Ha tegnapelőtt nem is voltak komoly harcok Ukrajnában, mára annál inkább felélénkültek, bár döntő csatáról nem számolhatok be. A „népszavazások” a finisükhöz közelednek, a Kreml próbálja áthárítani magáról a mozgósítás hibái miatti felelősséget a sorozóbizottságokra, és közben forrong egész Oroszország.

Egyik ámulatból a másikba esem. Nem kéne, mert nem kéne, de néha mégis. Hogy a takaró alól nem egy lóláb lóg már ki, hanem egy Tyrannosaurus Rex járólába. Valójában majdnem az egész, mert a takaró is lecsúszott, és senki nem törődik már vele, hogy megigazítsa.

Eseménydús nap ez a mai, a szó legrosszabb értelmében, ugyanis egymást érik a tragédiák, borzalmak, szenzációk, eddig sem nevezhettük nyugodtnak a helyzetet, de a „részleges mozgósítás” a jelek szerint magához az Őskáoszhoz vezet az Oroszországi Föderációban. A sajtómunkás csak kapkodja a fejét, percenként éreznek a sajnos megkerülhetetlen hírek.

Kicsit nehéz helyzetben vagyok, ugyanis az ukrajnai háború tagadhatatlanul zajlik, azonban olyan kevés harci cselekmény történt benne az elmúlt nap folyamán, hogy még a kifejezetten ezzel foglalkozó ISW se nagyon tudott róluk érdemben beszámolni, inkább egy elméleti alapvetést fejtettek ki.

A mai hírek fényében a legkevesebb, amit elmondhatok, hogy az orosz közönség tetszését mintha nem nyerte volna el a mozgósítás. Sőt, egyes jelek arra mutatnak, hogy kifejezetten rossz ötletnek érzik, nacionalista propaganda ide vagy oda: igen sok helyen aktívan tesznek az ellen, hogy a hadköteleseket államköltségen Ukrajnába küldjék ágyútölteléknek.

Ukrajnában most is zajlik a háború, bár ma nem sok jelentős harci cselekményről tudok beszámolni, ami van, az sem túl jelentős, de hát nem várhatunk el minden nap egy-egy harkivi áttörést az ukrán fegyveres erőktől, nekik is vasárnap van, érjük be azzal, amit kapunk.