Ma kicsit rövidebb lesz a hírösszefoglaló második része, de nem azért, mert ne lenne hír, hanem azért, mert még nincs kész, jelenleg is háborúellenes tömegtüntetések zajlanak az összes orosz nagyvárosban – nem kis részben a sorozások embertelen módjának köszönhetően – most tartanak olyan hatszáz őrizetbe vett tüntetőnél, de messze még az este.

Azt éppen nem állítanám, hogy Ukrajna földjén ne zajlanának harci cselekmények, mert nem lenne igaz. De az orosz hadsereg most az igazi harcot a civilekkel vívja: orosz területen az újoncokkal, akiket minden áron be akar sorozni, a megszállt területeken pedig az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozást akarják a lakossággal megszavaztatni.

Csak egy kis fantáziálgatás, szívükre ne vegyék. Önök, kedves Olvasók, annyi mindent elfogadtak már, hogy eggyel több vagy kevesebb nem fog megkottyanni. Elfogadnák a királyságot is, amiben nincs is semmi rossz, ha autentikus. Ha háromszáz? dehogy, legalább hatszáz évvel ezelőtt lenne most.

Orosz földön dúl a mozgósítás, Ukrajnában szólnak a fegyverek, szóval jó hírekről nem nagyon számolhatok be ebben az egyre veszélyesebbé váló háborúban.

Az orosz közélet most egyértelműen két téma körül forrong, az egyik a népszavazások kérdése, a másik a sorozásoké. Mindkettő népszerűtlen és mindkettőt a legaljasabb módon irányítják a hatóságok. Emiatt lassan elemi erővel kezdenek elszabadulni az indulatok: nem kizárt, hogy válságba torkollik ez a túlterhelés.

Ma is sok mindennel foglalkozunk az összefoglaló második részében, ugyanis egyszerre történt több kulcsfontosságú esemény, hangzott el rengeteg különös vélemény, nézet és tanács, melyek mindegyikéről meg kell emlékezni, már csak a krónika kedvéért is.

A tegnapi nap a döbbeneté és az indulatos reakcióké volt Oroszország Ukrajna elleni háborújának történetében az orosz mozgósítás bejelentése miatt. A kedélyek ma sem sokkal nyugodtabbak, de mértékadó elemzők szerint nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzik, és ezt orosz földön illik megjegyezni.

A hírösszefoglaló mai második része elképzelhető, hogy hosszabb lesz a megszokottnál, de informatívabb is, mert az orosz társadalom a mozgósítás hírére – ahogy boldogult nagyanyám mondaná – „fogta magát, s fenekestől felfordult”.

Hogy a mai események mennyiben fogják megváltoztatni az ukrajnai háború menetét, azt csak találgathatjuk jelenleg. Minden elképzelhető, legfeljebb nem minden egyformán valószínű.

Ma nincsenek friss hírek Alla Pugacsováról, de annál több más, fontos újdonságról kell beszámolnom, főleg politikai jellegűekről, mert mintha kezdene fontosabb lenni az orosz fél számára a diplomácia, mint az erő fitogtatása, pedig hát nem volt kis sportteljesítmény részükről a Harkivi Maraton, ha másra nem is, az állóképességükre igazán büszkék lehetnének.

Ukrajnában nem enyhülnek a harcok, az ukrán offenzíva kisebb sikereket könyvelhet el, melyek azonban az orosz fegyveres erők számára nagyobb kudarcoknak számítanak, de ezen nem lehet változtatni: maguk az oroszok tették magasra a lécet, azt hitték: mindig képesek lesznek átugorni azt. Van, amikor nem megy nekik, például most.

Ma kicsit rendhagyó lesz a hírösszefoglaló második része, ugyanis egy vérlázító hazugságon kívül kizárólag Alla Pugacsova ügyével van helyem foglalkozni, igaz mondjuk, hogy az ő történetében is lesz vérlázító hazugság, hiszen Putyin Oroszországában vagyunk.

Ukrajnában most is szólnak a fegyverek, de a trend nem változott – az ukrán hadsereg előre megy, az orosz hátra, már, ahol szabad neki, ugyanis elképzelhető, hogy a tegnap még megmagyarázhatatlannak tűnő donbásszi támadásaiknak az az oka, hogy elnöki parancsot kaptak: nem vonulhatnak vissza. Herszonba ilyen nem érkezett, retirálnak is szépen, szervezetten.

1. Mielőtt bármit elolvasnának, ne a címet nézzék meg először, hanem az impresszumot. Utána már olvasniuk sem kell.

Ma valamivel békésebb, csendesebb lesz ez a második rész, épp nem találtak sem tömegsírt, sem kínzókamrát, vasárnap is van – a fegyverek ugyan nem nyugszanak, de aki távol van a harctértől, megpróbálkozik vele. Talán nem is hiába.

Recep Tayyip Erdoğan 2014 óta Törökország elnöke. Elég baljóslatú év volt az Európa keleti fele számára. Törökország régi barátja, az orosz medve is megmozdult, pont kellemetlen irányba. Az ukránok számára is kellemetlen irányba, de a törökök számára is kellemetlen irányba.

Ukrajnában folytatódnak a hadműveletek, éspedig pont úgy, ahogy az utóbbi időben megszoktuk: az ukránok haladnak, közepes tempóban az orosz erők viszont rejtelmes akciókkal múlatják az időt olyan települések környékén – Bakhmut és a donyecki falvak – amelyek számukra nem igazán lehetnek fontosak.

Az elmúlt napok eseményei, a tömegsírok, kínzókamrák megtalálása után talán nem túlzás, ha ezt a mai írást az orosz katonai morálnak szenteljük, mármint annak a kérdésnek, hogy létezik-e még olyasmi egyáltalán.

Tegnap óta nem tört ki a béke Ukrajnában: az ukrán erők továbbra is haladnak előre, ha nem is olyan öles léptekkel, mint az offenzíva elején, elfoglalták Kupjanszkot, és már az orosz területen álló Valujki katonai célpontjait lövik (bár a határt nem lépték át), az oroszok hősiesen hátrálnak és közben mozgósítani próbálnak, de Luhanszkból már nincs is kit.

Nem kell beszopni minden rémüldözni valót. Minden csodaturmixot, amelyet személyesen Obelix utasítására szervíroz Önöknek az ügyeletes varázsló. Obelix most vacillál, mert ki tudja, mi lesz, bár hosszú távra ő nem gondolkodik, legfeljebb kilencvenhat éves koráig.