#Putyin

Ennek az írásnak egy mai Putyin-nyilatkozat az apropója. Az orosz elnök ma „direkt vonalat” tartott, sajtótájékoztatóval egybekötve, ami elvben azt jelentené, hogy bármelyik orosz állampolgár felhívhatja és azt kérdez tőle, amit akar vagy amit mer. A gyakorlatban persze ez egyáltalán nincs így, a kérdezőket gondosan kijelölik előre, betanítják nekik a kérdéseket, a rossz nyelvek szerint még a bete

Megmondom egyenesen: kilel a hideg, ha a nemzetközi sajtóban elém kerül Orbán Viktor neve vagy fényképe. Az kivétel nélkül mindig azt jelenti, hogy már megint én kell majd szégyelljem magamat helyette is, mert ő ugyan nem fogja, akármilyen ostobaságot követett el. A jelenlegi helyzet még a korábbi eseteknél is rosszabb: a Telegram orosz trolljai álltak be támogatni a magyar miniszterelnököt.

Az orosz diplomácia gyökeresen megváltozni látszik: habár továbbra is Lavrov irányítja, a külügyérek képzése egyre militánsabb, és ők maguk is inkább tűnnek Putyin elkötelezett harcosainak, mint hazájukat szolgáló tisztviselőknek. Erről írt rövid, ám velős tanulmányt a CEPA hasábjain az Andrej Szoldatov – Irina Borogan páros, az orosz szolgálatok elismerten legkiválóbb szakértői.

Nem, Putyin nem hisz a mágiában, illetve, Andrej Percev szerint azért mégis hisz egy kicsit, csak éppen mesterséges intelligenciának hívja. Vagyis, pontosabban fogalmazva: abban hisz valamiért, hogy az Oroszországi Föderáció előrébb jár ezen a téren a világ többi részénél (ami hatalmas tévedés) és az MI, akár egy varázspálca, meg fogja oldani az ország gazdasági problémáit. A kiváló elemző cikke a

Kérem, tegnap is, ma is a román sajtó legsötétebb bugyraiban kutakodtam, konkrétan a geopolitika.ro-n, melyhez az Egyesült Trákia Mozgalom oldaláról jutottam, és érdekes leletre bukkantam. Kiderült, miféle figurák Georgescu elnökjelölt támogatói. Nem elég, hogy elárulták a hazájukat még idén tavasszal, kétfelé is, de antiszemiták, kisebbségellenesek, és ami nagyon szép tőlük, mindezt örömmel írásb

Most az egész világ – vagy legalábbis a hiszékenyebb fele – Moszkvát lesi megrettenve a dnyiprói rakétatámadástól, elvégre mégiscsak ICBM-ekkel hajigálózik Putyin gyéduska, azonban a világ szkeptikusabb és tájékozottabb része tudja, hogy szó sem volt a támadás során hiperszonikus Oresnyikről, egy régi Bulava rakéta alkatrészeit találták meg a helyszínen, márpedig az nem alkalmas – jobban mondva, n

Úgy tűnik, meg kell világítanom a helyzetet, mert elég zavarosnak tűnik. Mikor ma dél körül az Index világgá kiáltotta, hogy „Putyin hajlandó tárgyalni a békéről” épp egy másik cikket írtam, csak közben erősen csóváltam a fejemet, mint a farkas a viccben, hogy hej, ez a mese is hogy megváltozott... aztán persze kiderült, hogy nem változott meg semmi.

Ma van pont ezer napja, hogy az orosz csapatok elindultak Kijevbe. Három nap alatt terveztek odaérni, de még mindig nincsenek ott, ugyanis a teljes körű inváziót az ukrán nép hősies ellenállása visszaverte – nos, majdnem mindenhol, de Ukrajna teljes területének 19 százaléka még mindig orosz megszállás alatt áll, és a helyzet egyre bonyolultabb.

Én csak annyit mondok, hogy érdekes idők jönnek, az Egyesült Államokban is, a világpolitikában is. Donald Trump megválasztott elnök olyan emberekből kezdi összeállítani kabinetjét, akiket még kormányközelbe sem volna szabad engedni, nemhogy magába a kormányba... ma csak kettőt mutatok be közülük, de még akadnak bőven hozzájuk hasonlók.

Míg az Európai Unió számára Donald Trump megválasztása hamleti kérdést jelent – lenni, vagy nem lenni, ugyebár, különös tekintettel a populista politikai vezetőkre, melyek valósággal hemzsegnek az öreg kontinensen – Washington és Moszkva jövendő viszonya ennél árnyaltabb. Mint a CEPA rövid tanulmánya rávilágít, Putyin egyáltalán nem biztos, hogy Trump nyakába fog borulni a közeljövőben, és ez ford

Az amerikai választások javában tartanak és egyhamar nem is lesz értelmezhető eredményük, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Azonban még így, befejezetlenül is van világpolitikai hatásuk, mégpedig eléggé negatív – hogy ez miképpen lehetséges? Ezt mutatja be a Jamestown Alapítvány rövid elemzése. 

Gyakran idézem a Zónában is, máshol is Andrej Percev kiváló írásait, ugyanis nézetem szerint a legkiválóbb orosz politikai elemzők közé tartozik, aki úgy ismeri az Oroszországi Föderáció minden sarkát, mint a tenyerét. Népszerű is, keresett szerző is, bár azt hiszem, a keresettségnek azt a formáját, amiben tegnap részesült, nem igazán kívánja. Percev ugyanis körözési listára került. Mint anyalapja

Kezd keserű tragikomédiává válni az, amit a hivatalos orosz politika a népességszaporulat emelésének érdekében tesz, jobban mondva próbál tenni, a lehető legkevesebb sikerrel. Ráadásul az Orosz Ortodox Egyház is beáll mellé kontrázni, ami néha egészen abszurd eredménnyel jár. Egy ilyen esetről számol be a Moscow Times tegnapi írása is.

Először is szögezzük le: az épeszű kultúrember erőszakmentességre törekszik. Főleg ha újságíró: a sajtómunkás ugyanis legalább tízszer annyi verbális és fizikai erőszakkal találkozik, mint a legtöbb olvasója, szóval bőven elege van belőle. Az más kérdés, hogy ettől még nem lesz kevesebb az agresszivitás a világban – de legalább próbáljuk meg kerülni az ilyen eszközök alkalmazását.

Rendhagyó vita színhelye volt a Putyin elnök legelkötelezettebb támogatóit tömörítő Valdaj vitaklub néhány nappal ezelőtt. A vitát azért nevezhetjük rendhagyónak, mert hellyel-közzel ugyan, de valós, reális adatok és tények is elhangzottak benne, melyeket rendszerint biztos távolságban szoktak tartani az orosz felső vezetéstől. Igaz, értelmes javaslat nem hangzott el, de első lépésnek ennyi is szé

Állandó viták tárgya, hogy mennyire működnek az Oroszországi Föderáció elleni szankciók és mi értelmük van. Erről írt egy szösszenetet Andrej Szoldatov és Irina Borogan, akik az orosz titkosszolgálatok legkiválóbb szakértői – bár utóbbi időben keveset dolgoznak, aminek az lehet az oka, hogy szegény Szoldatov öreg és halálosan beteg édesapját letartóztatták és egy sarkkörön túli munkatáborba deport

Andrej Percev, Oroszország egyik legkiválóbb újságírója minden héten kiemeli azt a két helyi, belföldi hírt, amelyet a legfontosabbnak tart és elemzi őket. Ez mindenképpen tanulságos olvasni, ugyanis rendre bebizonyosodik: azok az események lényegesek valójában, amelyeket rajta kívül senki sem talált meghatározónak és a nagy port felverő szenzációk múlnak el hatás és nyom nélkül. Tekintsük tehát P

Ha az ember 57 éves, mint én, már nem álmodozik katonai karrierről, hőstettekről, kalandokról és merész huszárcselekről, egyszóval kissé megfontoltabban igyekszik művelni az őrültségeket – minél kényelmesebb úton-módon, esetleg sehogyan sem. Nos, ez nálunk egyelőre még lehetséges, Oroszországban már nem: a Jamestown Alapítvány és a Versztka arról számolnak be, hogy az Ukrajnában harcoló csapatok á

Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, egész estét betöltő, sőt, sok mindent megváltoztató dolog, egyre nagyobb az elégedetlenség és lassan már Ramzan Kadirov sem képes úrrá lenni a helyzeten – bár talán jobb is így, mert ha egyszer ő old meg valamit, annak jó vége nem szokott lenni. Ezt a helyzetet elemzi a Riddle rövid tanulmánya.

Nincs mit szépíteni a dolgon, az Oroszországi Föderációban rohamosan erősödik az ultranacionalizmus: úgy tűnik, megjelentek a Fekete Százak jelenlegi utódai, és a barna pestis rohamosan terjed. A kormányzat meg örül neki, ugyanis valamiféle önkéntes karhatalmistáknak tekinti a neonácikat. Ezt a kérdést elemzi a Jamestown Alapítvány tanulmánya.