Iránban nem sokat javul a helyzet, vagy legyünk pontosabbak: fikarcnyit sem. Időnként csitul a demonstrációk intenzitása, hogy aztán újra fellángoljon, most már egyre komolyabbak az olaj- és gépipari munkások sztrájkjai is, de Kahemei és kormánya tántoríthatatlanul kitart amellett, hogy kizárólag „külföldi ügynökök” által szított „zavargásokról” van szó.

Érdekes nap ez a mai, mert az Oroszországi Föderáció elveszítette Herszont – jelenleg a város már ukrán ellenőrzés alatt áll – most mégsem gyászol, nem is említi ezt a kellemetlenséget, ehelyett videojátékokat tilt be és gyarmatbirodalomról ábrándozik. Úgy tesz, akár a pópa vasárnap délben: mintha mise történt volna.

Az orosz alakulatok ma reggel öt órakor az utolsó emberig elhagyták Herszon város területét. Ez speciel nem a napi jelentésben van, hanem maga Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője jelentette be. Azt már nem tette hozzá, hogy búcsúzóul felrobbantották maguk mögött az Antonivszkij-hidat, így befejezvén azt, amin az ukrán tüzérség már jó ideje dolgozott.

Irán vezetése minimum megosztott abban a kérdésben, hogy mihez kezdjen a folyamatos tiltakozásokkal, a tiltakozók már annál kevésbé megosztottak céljaikban: ők a klerikális rendszer bukását, majd egy új, világi államformát szeretnének.

Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Herszon feladásáról, tehát ez a második rész teljes egészében erről fog szólni. Előre jelezném, hogy bonyolult kérdésről van szó, tehát aki egyértelmű diadalünnepre vagy gyászra számít, az keresse máshol. A legfontosabb kérdés most az, hogy mi fog történni és főleg: miért?

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin még nem szólalt meg a herszoni kivonulással kapcsolatban – lehet, hogy nem merték neki megmondani, mint Brezsnyevnek azt, hogy meghalt? – mindenki más már igen, és nem kis káosz tapasztalható, elsősorban nem is az orosz csapatok körében, azok ugyanis viszonylag rendezetten vonulnak vissza, hanem az invázió támogatói között.

Ahogy a helyzet kinéz, Khamenei ajatollahnak mintha fordítva járna az esze: azt hiheti, minél rosszabb az iráni népnek, annál jobb neki. Mással nem magyarázható az a keménység, amivel honfitársai ellen fellép és amit még fokozni próbál, ráadásul a külpolitikája is ugyanilyen: nem nyugszik, míg Irán valamilyen komoly háborúba nem keveredik egy nála erősebb állammal.

Hölgyeim és uraim, a mai második rész rendhagyó lesz, csak egyetlen hírről fog szólni, de az ennek a háborúnak az egyik legjellegzetesebb figurájáról szól, akiről többet már nem olvashatunk, ugyanis elhunyt: ünnepélyesen be kell jelentenem, hogy a TASZSZ, a RIA Novosztyi, a Readovka és a Meduza egybehangzó állítása szerint Kirill Sztremouszov halott.

Ukrajnában a helyzet tegnap óta alig változott, Herszont kivéve állóháborúról beszélhetünk, Herszonban pedig még magunk sem tudjuk megmondani, miről – félő, hogy ezt még az illetékes orosz hadvezetés sem lenne képes megmondani. Evakuáció, erődítések építése... ez arra utal, hogy komoly védekezésre készülnek, más jelek szerint viszont komoly visszavonulásra.

Ne mondjuk, hogy Iránban nem fordulhat még rosszabbra a helyzet, mert nem lesz igazunk: kezd még inkább egymásra találni Moszkva és Teherán, Patrusev jelenleg Iránban portyázik, valószínűleg a ballisztikus rakéták leszállításának módszerét próbálják meg kiókumlálni Khamenei embereivel, de az sincs kizárva, hogy az ajatollah orosz katonai segítséget is próbál kérni tőle.

Azért azt ne mondja senki, hogy ennek a borzalmas, embertelen háborúnak időnként nincs humora. Persze nem felhőtlen, bohókás élcelődésről van szó, hanem kesernyésről, feketéről, abszurdról, olyan igazi, orosz humorról, amivel a legtöbben nem ismerkedtek meg, mert a hivatalos tananyagban ez még véletlenül sem szerepelt – pedig nagyon is létezik.

Sok minden nem változott Moszkvában sem, Péterváron sem tegnap óta: Prigozsin egyre erősödik, a talpnyalói mindenhol dicsérik, de Putyin sem gyengül, csak mintha fogyna körülötte a levegő. A védelmi minisztérium tagadja a pavlivkai vereséget, a bloggerek bizonygatják, az újoncok meg csak haldosnak egymás után, szóval olyan az orosz világ, amilyen mindig is volt.

Iránban kevés dolog változott tegnap óta, ami mégis, az sem a javára: a keményvonalasok sürgetik az elfogott tüntetők halálos ítéleteinek meghozatalát és végrehajtását, a tüntetők, tiltakozók szervezkednek, legközelebb 11-én várható nagyobb megmozdulás, közben pedig megjelentek a parazita szervezetek is, melyek ki akarják használni a demonstrációk népszerűségét.

Abban mindenki egyetért, szakértő és amatőr, keleti és nyugati, katona és civil, hogy Herszonban valami készül. Valami nagy, egész estét betöltő produkció, akad, aki „sztálingárdi forgatókönyvet” emleget, mások a Kakhovka gát felrobbantásától tartanak, megint mások a csodafegyver bevetését várják, de olyan is akad, aki szerint egyszerű vérfürdő következik.

Tudhattam volna, Hétfő van, ilyenkor szokott az ISW komoly és elméleti írásokat közölni, és Murphy törvénye alapján ilyenkor szoktak különösen nagy disznóságok történni a háborúban. Ez a mostani egy olyan hétfő, hogy még Murphy törvénye sem érvényes: semmiféle különleges eseményről nem számolhatok be a szokásos mészárlásokon kívül.

Khamenei rezsimje minden jel szerint vérfürdőre készül, ami súlyos hiba lesz: a saját halálos ítéletüket jelenti majd, de nem érdekli őket, megátalkodottan ragaszkodnak a megtorláshoz. Rossz hírek érkeznek Iránból, körülbelül ezer letartóztatott tiltakozót ítélhetnek halálra olyasmiért, amiért máshol még pénzbírság sem járna.

Ma a hírösszefoglaló második részébe inkább különös, mint világrengető információk jutottak, de nem is baj, kell néha egy kis nyugalom is. Bár olyan nagyon megnyugtatónak egyiket sem nevezném, de ma nincs horror, nincs mészárlás, nincs kínzás, és már ez is valami az elmúlt napokhoz képest.

Hej, sok pecsenye sül az ukrajnai háború lángjainál, kisebbek, nagyobbak, de egyik sem akkora meg nem is olyan zsíros, mint a Prigozsiné: lassan már nem is attól kell tartani, hogy hatalmi tényező lesz a haramiavezérből, hanem attól, hogy akár még cár is lehet belőle, ha ügyesen forgolódik és a megfelelő helyeken költi a pénzét. Abból meg van neki bőven.

Khamenei rendszere egyre elvetemültebb módszereket vet be, mint majd látni fogjuk, már a holtakat sem hagyják nyugodni, de a vele szemben állók indulatait ez csak felkorbácsolja: a rendszer bukása elkerülhetetlennek tűnik, már a mérsékeltebb kormánypárti politikusok is kompromisszumkeresésre szólítják fel a vezetést, de mindhiába.

Ma elég borzalmas hírek gyűltek fel estére, mikor ezt a második részt írom, nem mondom, hogy korhatáros az írás, de már rendesen túl jár a valóság a soft horror határán, hogyha Hollywoodban forgatnák a világot, biztos, hogy erősen vágnának belőle – de a valóságot nem lehet vágni, hát akkor nézzük, mennyire borzalmas.