Külpolitika

Érdekes tervezetet bocsátott vitára a bukaresti belügyminisztérium. Maga a rendelkezés nagyon is helyénvaló, de nem lehet véletlen, hogy pont most tiltják meg a román fegyveres erők tagjainak a zsoldostevékenységet. Először is lássuk a PressOne nyomán, miről is van szó. 

A kesernyés magyar közmondás mostanság úgy tartja, hogy „mindig van lejjebb” és tapasztalatunk szerint ez igaz. Az Oroszországi Föderáció nagyobb hely a mi kis Magyarországunknál, náluk nem lejjebb van mindig, hanem sokkal lejjebb is – ki hitte volna, hogy Putyin FSZB-je képes lesz maga mögé utasítani Sztálin szolgálatait? Márpedig valami ilyesmi készülődik Andrej Szoldatov és Irina Borogan szerin

Moszkvának nincs szüksége ellenségre, ha van, örül neki, ha nincs, csinál magának. Ott is, ahol eddig nem volt. Most például a legjobb úton halad afelé, hogy fellázítsa maga ellen egész Dagesztánt, és ha ez sikerül, nem kizárt, hogy Csecsenföld is beszáll egy kis víg, temperamentumos kaukázusi lövöldözésbe, mint azt a Jamestown Alapítvány legújabb tanulmánya jelzi.

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy alapos csávába került a Kreml külpolitikája a Közel-Keleten és most bármit is lép, mindenképpen hibázni fog – sőt, akkor is árt saját magának, ha semmit sem tesz! Hogy miképpen is került ebbe a kutyaszorítóba a híresen álnok és csavaros orosz diplomácia, annak a Moscow Times járt utána.

Bevallom, a címet Jack Londontól kölcsönöztem, és nem is pontos, mivel most nem ezer, hanem 23 333,3 tucat tojásról van szó – de a helyzet nagyon hasonlít arra, amit London írt le. Volt már ilyesmi az amerikai történelemben és az irodalomban is – de mindenképpen groteszk, hogy valóra válik a klasszikus novella története. Vagy majdnem valóra.

Ígéretemhez híven folytatom a méreteiben talán legnagyobbnak nevezhető, orosz propagandát terjesztő álhír-aggregát elemzését, bár az eredmény részben kétértelmű lesz, részben meglepő, de a következtetést csak az írás végén szeretném levonni – mindenesetre a jelek arra mutatnak, hogy a Pravda, vagy régebbi nevén a Portal Kombat nagyon nem az, aminek kinéz, hanem valami sokkal veszélyesebb.

Most az Iránt érő második izraeli csapás részleteiről fogok beszámolni, az első, hajnali támadásról már írtam egy másik lapban. A tizenkét órája tartó támadás második hulláma meglepően eredményes, bár minden attól függ, mit tekintünk sikernek. Mindenesetre az iráni fegyveres erők nagyon érzékeny veszteségeket szenvedtek és kérdéses, hogy képesek lesznek-e a jövőben bármiféle harci cselekményekre,

Tegnap a TikTok félelmetesen primitív és épp ezért roppant hatékony algoritmusáról volt szó ezeken a hasábokon, ma a különböző platformok algoritmusairól úgy általában – és a kapcsolatukról a politikával. Mert bizony van a közösségi oldalak algoritmusainak politikai kötődése, mint az a The Insider elemzéséből ki is derül és ez a kötődés akarva-akaratlanul, de bizony szélsőjobboldali.

Kérem, én tapasztalt, sokat látott ember vagyok, de ma alaposan meglepődtem. Először is nem hittem volna, hogy egy ostoba képernyőfotó alapján elindulva – amin a „Pravda Luxembourg” fejléc volt látható – a világ legnagyobb orosz álhír-hálózatára bukkanok. Aztán meg azt sem hittem volna, hogy az orosz szolgálatok tökéletes amatőrökkel készíttetik az álhírlapjaikat. Végül pedig azt hittem volna a le

Ha az elmúlt időszak európai választásait – és az azokon született, gyakran meghökkentő eredményeket – tekintjük, könnyen felismerhető, hogy minél radikálisabb jelölt lett sikeres valahol, annál biztosabb, hogy találkozunk a kínai TikTok közösségi oldal nevével. Mit tud ez a platform, hogyan képes a legnagyobb csibészeket és félbolondokat is hatalomba segíteni? A Novaja Gazeta rájött, én pedig az

Elég rutinos sajtómunkásnak vélem magamat, és elég hosszú ideje harcolok Don Quijote módjára az álhírek ellen, de esküszöm, ha kell, bíróság előtt is, hogy ekkora szamárságot én még nem láttam. Ez minden álhír teteje, királya és non plus ultrája, ennél nagyobbat már nem lehet dobni... arról van szó ugyanis, hogy a Közép-Afrikai Köztársaságban állítólag a franciák (és más európaiak) lopnák a helyi

Tegnap egy nemzetközi konferencián jártam (amelynek nem voltak külpolitikai vonatkozásai), és a többi résztvevők közül néhányan, mivel tudták, mi a foglalkozásom, az iráni helyzetről kérdeztek.

Hölgyeim és uraim, a Wagner Maliból úgy megy, mintha jönne, jóllehet meg sem moccan, és ez olyan világszám, amit Senki Alfonz sem lenne képes utánuk csinálni. Moszkva tulajdonképpen „a maga nevére íratta” a Wagnert Prigozsin halála után, de arra nem gondolt, hogy ennek nem csak kellemes következményei lehetnek. A kellemetlenekről szól a Moscow Times legújabb tanulmánya. 

Nem a Düne világáról lesz szó, amelynek nézetem szerint amúgy is több köze van a  múlt század hetvenes évei radikális politikai mozgalmainak allegorikus mennybe menesztéséhez, mint a valódi sci-fihez, hanem nagyon is létező eszközök bemutatkozásához a valódi hadszíntéren: Izrael sikeresen bevetette az első működő lézeres légvédelmi rendszert, a Fénypajzsot.

Ha irodalmi mottót akarnék választani, akkor Karinthy Frigyeshez fordulnék ez esetben. Most még úgy is látom, hogy szokásom ellenére ezt muszáj lesz. Tehát azzal szeretném kezdeni, amit a Mester a műfordításról írt, melynek során Ady Endre egyik csodás strófájából reklámszöveg lesz. Lássuk a kezdést:

Jóllehet már több, mint egy hete lezajlottak a lengyelországi választások, éspedig az ismert eredménnyel, csak most jut idő elemezni az orosz dezinformáció bennük játszott szerepét. Nos: mint azt az EU vs. Disinfo írja, a Kreml most sem adta fel, de mintha nem igazán tudták volna, melyik jelöltet kedveljék – így aztán mindegyiket egyformán utálták.

Moszkva Afrika-politikája egyre izgalmasabban alakul és egyre nagyobb gazemberekre épül: nemrég Ibrahim Traoré Burkina Faso-i elnök viselt dolgait elemeztem ezeken a hasábokon, most pedig a Riddle: Russia nyomán Khalifa Haftar líbiai hadúrra kerítek sort – szíriai támaszpontjainak elvesztése után ugyanis a Kreml talán Líbiában reméli, hogy megvetheti a lábát, és onnan terjeszkedhet a Száhel-övezet

Az orosz IT-szektorral kapcsolatban két legenda tartja magát makacsul: az egyik, vatnik körökben terjedő verzió szerint az oroszok valóságos mágusok, ha számítógép közelébe kerülnek, nem ismernek sem határt, sem tűzfalat, bárhová bejutnak, mindent megoldanak és az orosz hardvereknek nincs párjuk sehol a világon. Ami mondjuk igaz is, csak épp nem jó értelemben.

Volt híd a második világháborúban, ami túl messze volt, legalább a Market Garden-hadműveletről forgatott, kiváló film címe szerint. Az orosz hadsereg is abban bízott eddig, hogy a kercsi híd, mely a Krímet köti össze Oroszországgal, túl messze van az ukrán erők számára, de fordulni látszik a kocka: könnyen meglehet, hogy holnapra már nem is fog állni Putyin kedvenc hídja, vagy ha mégis, használhat

A tegnapi, orosz támaszpontokat ért ukrán dróncsapásról már tudni ezt-azt (távolról sem eleget) és nem kétséges, hogy Hollywood előbb-utóbb majd meg is fogja filmesíteni az eseménysorozatot, hiszen a nem hétköznapi látványvilág tálcán kínálja magát. De mit mond a történtek jelentőségéről, következményeiről a Moscow Timesnak Igor Tyskevics ukrán politikai elemző?