Hölgyeim és uraim, a mai második rész rendhagyó lesz, csak egyetlen hírről fog szólni, de az ennek a háborúnak az egyik legjellegzetesebb figurájáról szól, akiről többet már nem olvashatunk, ugyanis elhunyt: ünnepélyesen be kell jelentenem, hogy a TASZSZ, a RIA Novosztyi, a Readovka és a Meduza egybehangzó állítása szerint Kirill Sztremouszov halott.

Ukrajnában a helyzet tegnap óta alig változott, Herszont kivéve állóháborúról beszélhetünk, Herszonban pedig még magunk sem tudjuk megmondani, miről – félő, hogy ezt még az illetékes orosz hadvezetés sem lenne képes megmondani. Evakuáció, erődítések építése... ez arra utal, hogy komoly védekezésre készülnek, más jelek szerint viszont komoly visszavonulásra.

Ne mondjuk, hogy Iránban nem fordulhat még rosszabbra a helyzet, mert nem lesz igazunk: kezd még inkább egymásra találni Moszkva és Teherán, Patrusev jelenleg Iránban portyázik, valószínűleg a ballisztikus rakéták leszállításának módszerét próbálják meg kiókumlálni Khamenei embereivel, de az sincs kizárva, hogy az ajatollah orosz katonai segítséget is próbál kérni tőle.

Azért azt ne mondja senki, hogy ennek a borzalmas, embertelen háborúnak időnként nincs humora. Persze nem felhőtlen, bohókás élcelődésről van szó, hanem kesernyésről, feketéről, abszurdról, olyan igazi, orosz humorról, amivel a legtöbben nem ismerkedtek meg, mert a hivatalos tananyagban ez még véletlenül sem szerepelt – pedig nagyon is létezik.

Sok minden nem változott Moszkvában sem, Péterváron sem tegnap óta: Prigozsin egyre erősödik, a talpnyalói mindenhol dicsérik, de Putyin sem gyengül, csak mintha fogyna körülötte a levegő. A védelmi minisztérium tagadja a pavlivkai vereséget, a bloggerek bizonygatják, az újoncok meg csak haldosnak egymás után, szóval olyan az orosz világ, amilyen mindig is volt.

Iránban kevés dolog változott tegnap óta, ami mégis, az sem a javára: a keményvonalasok sürgetik az elfogott tüntetők halálos ítéleteinek meghozatalát és végrehajtását, a tüntetők, tiltakozók szervezkednek, legközelebb 11-én várható nagyobb megmozdulás, közben pedig megjelentek a parazita szervezetek is, melyek ki akarják használni a demonstrációk népszerűségét.

Abban mindenki egyetért, szakértő és amatőr, keleti és nyugati, katona és civil, hogy Herszonban valami készül. Valami nagy, egész estét betöltő produkció, akad, aki „sztálingárdi forgatókönyvet” emleget, mások a Kakhovka gát felrobbantásától tartanak, megint mások a csodafegyver bevetését várják, de olyan is akad, aki szerint egyszerű vérfürdő következik.

Tudhattam volna, Hétfő van, ilyenkor szokott az ISW komoly és elméleti írásokat közölni, és Murphy törvénye alapján ilyenkor szoktak különösen nagy disznóságok történni a háborúban. Ez a mostani egy olyan hétfő, hogy még Murphy törvénye sem érvényes: semmiféle különleges eseményről nem számolhatok be a szokásos mészárlásokon kívül.

Khamenei rezsimje minden jel szerint vérfürdőre készül, ami súlyos hiba lesz: a saját halálos ítéletüket jelenti majd, de nem érdekli őket, megátalkodottan ragaszkodnak a megtorláshoz. Rossz hírek érkeznek Iránból, körülbelül ezer letartóztatott tiltakozót ítélhetnek halálra olyasmiért, amiért máshol még pénzbírság sem járna.

Ma a hírösszefoglaló második részébe inkább különös, mint világrengető információk jutottak, de nem is baj, kell néha egy kis nyugalom is. Bár olyan nagyon megnyugtatónak egyiket sem nevezném, de ma nincs horror, nincs mészárlás, nincs kínzás, és már ez is valami az elmúlt napokhoz képest.

Hej, sok pecsenye sül az ukrajnai háború lángjainál, kisebbek, nagyobbak, de egyik sem akkora meg nem is olyan zsíros, mint a Prigozsiné: lassan már nem is attól kell tartani, hogy hatalmi tényező lesz a haramiavezérből, hanem attól, hogy akár még cár is lehet belőle, ha ügyesen forgolódik és a megfelelő helyeken költi a pénzét. Abból meg van neki bőven.

Khamenei rendszere egyre elvetemültebb módszereket vet be, mint majd látni fogjuk, már a holtakat sem hagyják nyugodni, de a vele szemben állók indulatait ez csak felkorbácsolja: a rendszer bukása elkerülhetetlennek tűnik, már a mérsékeltebb kormánypárti politikusok is kompromisszumkeresésre szólítják fel a vezetést, de mindhiába.

Ma elég borzalmas hírek gyűltek fel estére, mikor ezt a második részt írom, nem mondom, hogy korhatáros az írás, de már rendesen túl jár a valóság a soft horror határán, hogyha Hollywoodban forgatnák a világot, biztos, hogy erősen vágnának belőle – de a valóságot nem lehet vágni, hát akkor nézzük, mennyire borzalmas.

Az oroszok Herszonban mintha rendezett visszavonulásra készülnének, mármint ha sikerül nekik, Donyeckben pedig beindították volna a húsdarálót: volt Bakhmut környékén olyan front, ahol két nap alatt sikerült száz méterrel előrébb jutniuk, rengeteg áldozat árán, de hát ők ilyenek, fontolva haladnak. És ott az a rengeteg újonc, akik mind feláldozhatóak.

Iránban most már mindenki forradalomnak nevezi azt, ami zajlik – mindenki, a kormányzat híveit kivéve. Nincs már szó reformokról, enyhítésekről, a tiltakozók harcolni akarnak a rendszer ellen, és meg is teszik. A kormány közben ugyanígy harcra készül saját népe ellen és fenyegetőzik. Nem kicsi a harc tétje: most dől el Irán jövendő államformája.

Hogy Herszonban mi történik, azt inkább tudja jelenleg a Jóisten, mint a hadviselő felek, mert minden aktuális jelentés ellentmond egymásnak. A városban részint teljes a kijárási tilalom, részint egyáltalán nincs ilyesmi, a lakosságot részint teljesen evakuálták, részint felszólították a távozásra, amit nehezen tudna megtenni, ha már nincs ott.

Az iráni tiltakozások olyan mintát kezdenek követni, amely szó szerint számtani eszközökkel leírható. Mégpedig egyszerűekkel: most érkezett el az első nagy tüntetések utáni negyvenedik nap. Ahány tiltakozót megöltek akkor, annyi demonstráció tört ki tegnap, a hagyományok szerinti megemlékező ünnepségeken.

Eddig megúsztam. Mármint azt, hogy spiritualizmussal, okkultizmussal vagy – leginkább – babonasággal vádoljanak. Pedig nyugodtan megtehették volna, mert ezeket SEM vetem el.

Mint ígértem, a mai második részben Duginról lesz szó, és arról, amit képvisel a mai „orosz világban” – voltaképpen a kvintesszenciája ő ennek a szerteágazó, borzalmas kultúrjelenségnek, ami egyszerre hány fittyet a józan észnek, a világ többi részének, gyakran ellentmond saját magának is, messze túl jár minden igazságon és posztmodernebb a posztmodernnél.

Herszonban nem tudni, mi folyik – illetve tudni, a Dnyeper – de egyre ellentmondásosabb hírek érkeznek a városból, amit állítólag elhagytak az orosz csapatok, ugyanakkor meg is erősítették, a lakosságát evakuálták, de azért ott hagyták, egy dolog tűnik biztosnak: kifosztották, mindent elvittek, ami nem volt lebetonozva, illetve azt is, ami igen, ha a köztéri szobrokat is számításba vesszük.