Nem lehet mindig az ukrajnai megszállásról írni, az embernek elvileg van egy teljesen hétköznapi, polgári élete is, amiben jár-kel, bevásárol, intézi a dolgait, még ha fejben félig-meddig máshol jár is.

Az ukrajnai orosz megszállás hírei most sem vidítóak. Épp ma egy hónapja kezdődött meg ez a véres és teljesen értelmetlen háború, amitől már mindenki kezd megbolondulni és ehhez az sem kell, hogy a harctéren legyen az emberfia-emberlánya.

Na látják, most nem fogadnék egy fél Lindt-csokiba sem, hogy mi lesz az április harmadikai választások eredménye. Rövid távokon különben sem vagyok jó jós. Az valahogy nem az én terepem.

Ma visszatérek a szokott gyakorlathoz az ukrajnai orosz megszállással kapcsolatban, hírösszefoglalót közlök, bár sajnos ennek is lesz magyar vonatkozása: ezen túl pedig kicsit megvizsgáljuk, mi zajlik a harctereken és Oroszországban az invázió kapcsán.

A ma reggeli egyetlen érdemleges hír (a sok rémüldözni való mellett) nem az orosz nukleáris fenyegetőzés (lassan megszokjuk), nem a további háborús borzalmak, az izraeli késelés, louisianai tornádó, hanem a varsói égetés.

Hölgyeim és uraim, ma elmarad a háború minden eddigi napján megszokott hírösszefoglaló részemről, és nem azért, mert ne történtek volna fontos dolgok az orosz invázió kapcsán Ukrajnában. Történtek, csak most jött el az a perc, amelyben Magyarország is kezd érintetté válni külpolitikai szempontból.

Oroszország ukrajnai inváziója – azért most már elég nehéz lenne bárki számára, aki nem a TASZSZ- nál dolgozik, „különleges hadműveletnek” nevezni – nem csillapodik, bár a hadműveletek lassulnak, és időnként egészen váratlan fordulatokat is vesznek.

Nagyon régen az orosz katonai doktrína szerves része ezek elméleti alkalmazása. Nem Ukrajnára gondoltak, hanem az orosz hadseregnél felmérhetetlenül erősebb NATO-ra. Nem fogom most részletezni, hogy miért felmérhetetlenül erősebb, aki akar utánanéz.

Ha röviden akarnám összefoglalni Oroszország ukrajnai inváziójának híreit az elmúlt huszonnégy órában, azt mondanám: az offenzíva leállt, a háború zajlik.

„A 48 éves Leroy Cronin, extravagáns és briliáns brit kémikus, a Glasgow-i Egyetem professzora”, írja az Origo, „az élet eredetének megértésén dolgozik.”

Ma megint le kell szögeznem előre, hogy nem jöttek jó hírek Ukrajnából, rosszak ellenben bőséggel érkeznek.

A harcok valamelyest mintha enyhülnének Ukrajnában, de alig észrevehető mértékben, a béke minden jel szerint még fényévekre van, Oroszországban egyre különösebb dolgok történnek, és meg kell vallanom: kevés a jó hír. Ami van, az többnyire rossz.

Jó hírrel kezdeném, mert erre már rég nem volt alkalmam: a mariupoli színházat ért támadásnak mégis vannak túlélői! Az sem lehetetlen, hogy sokan, egyelőre várom a híreket, de hogy nem veszett oda mindenki, már biztos.

Olyan végtelenül unalmas. Nem a háborúra, vagy az itthoni háborodottakra mondom, hanem a kommentekre, legyenek újságírói, elemzői, vagy olvasói kommentek. Mindegy.

Oroszország ukrajnai inváziója lassulni látszik, bár a harcok továbbra sem igazán enyhülnek, de mintha már nem csupán az ukrán területekért folynának, hanem sokkal inkább a béketárgyalásokon elérhető pozíciókért. Ma meglepő hírek érkeztek a megoldás lehetőségeiről: igazából minden a tárgyalások körül forog.

Mit tehet az ember szerda reggel kilenc óra tizenhárom perckor, ha beleakad a szeme egy – az elsőnek mondott – echte amerikai fánkozó promóvideójába, és félig meg is nézi?

Akinek munkája a fényképezés, és gyűléseken, tüntetéseken, ünnepeken sem szórakozásként fotózik – a tömegben, és nem VIP emelvényen – közelről és pontosan érzi az emberek ritmusát, hangulatát, vitalitását vagy enerváltságát, úgy, mint a rockbanda basszusgitárosának hangfala előtt álló rajongó a zene erejét.

Nehéz dolog ma, március 15-én hírösszefoglalót írni, hiszen míg nálunk nemzeti ünnep van, a szomszéd országban véres, pusztító katonai megszállás zajlik, rengeteg áldozattal mindkét oldalon – nem tehetek róla, úgy érzem, ízléstelen dolog volna ilyen időkben a Békemenet közhelyeivel rabolnom az olvasók idejét.

Néha úgy érzi az ember, már időtlen idők óta zajlik Ukrajna fegyveres orosz megszállása, már sokadjára éli át ugyanazt a várakozást, amit ma: a béketárgyalások ezekben a percekben is zajlanak, ha sokat nem is várhatunk tőlük, a háború mindeközben zavartalanul folyik, mintha a kettőnek nem is volna semmi köze egymáshoz.

Kivételesen elolvastam a Bogár Laci bácsival (öt éves volt, amikor megszülettem) készített interjút (Vasárnap). Abszolút kivételesen, mert általában nincs szükségem újabb kormánypárti propagandára, elég nekem, amit nem tudok kiterülni.