Gaál Péter: Goebbels szemei

Régen láttam Rogán Antalt, még videón is. Az még a régi Rogán volt. Ez, akit ma a Telex videóján láttam, merőben más volt. Ez nem Juhász Péter lakásneppere volt, nem a hajdani március tizenötödikei gumicsizmás bohóc, hanem valaki egyéb.

A Mefisztó Göringje jutott elsőre eszembe, jó, mondtam magamban, az mégiscsak egy film, nekem sokkal inkább Biszku Bélára emlékeztetett, mint a valódinak vélt Göringre, Lord Halifax egykori vadász-vendéglátójára, amely utóbbit hazájában el is nevezték nyomban Hallalifaxnak. Tehát Göringet én már nem szenvedtem meg, Biszku Bélát és a Biszku Bélákat annál inkább.

Azért Hermann Göring se lehetett az a vicces, korpulens fiú, akinek a fogságban látszani szeretett volna. Meg hát le is fogyasztották szépen.

Rogán se vicces. Nagyon nem. Ha látatlanban egy hevenyészett és hasból kapott elemzést kérnének tőlem, talán azt tudnám mondani, hogy nekem olyannak tűnik, mint amilyennek ötven évvel ezelőtti magamat látom egy várnai parkban éjszaka. Egyedül voltam, sötét volt, féltem, mint a kutya. Tele volt a park kóbor emberekkel, ilyennel is, olyannal is, de inkább csak olyannal. És akkor arra gondoltam, mi volna, ha megfordítanám? Ha ettől kezdve nem én félnék, hanem tőlem kellene félni? Elkezdtem ezt játszani, és egész jól kihúztam reggelig.

Ha ebben az országban kormányon levőnek van félnivalója, Rogánnak lehet. Nem csak a most (még) kormányon nem levőktől, hanem a főnökétől is. Hiszen ezért kapott annyi hatalmat a kezébe. Körülbelül annyit ér ez a hatalom, mint egy régi oszmán nagyvezíré, aki a padisah szempontjából ugyanolyan rabszolga volt, mint a háremének az őrei, csak sokkal több felelősséggel. De folyamatos félelemben nem lehet élni. Nincs más kiút belőle, mint azonosulni a rá osztott szereppel, és úgy tenni, mintha ő maga volna minden erejének a forrása. Mintha valóban erős volna. Az egész náci rezsim így működött, a kommunista is, összességében minden egyszemélyi vezetésre kialakított önkényuralmi rendszer, hívják bár államnak vagy bűnszövetkezetnek. Nekünk még válogatni sem kell, vessenek csak egy pillantást a Fidesz útra-útfélre kihelyezett plakátjaira.

Kihízott, rosszarcú bűnözők néznek vissza róluk, s ha véletlenül nem volnának azok, amint megválasztják őket, záros határidőn belül azokká fognak válni. Cesare Lombroso kimeríthetetlen forrásra lelne Orbán kegyenceiben. Kilencvennyolcban még teljesen másként festettek ezek az arcok, talán kétezer-tízben is. Aztán ez lett belőlük.

Rogán is másként festett akkor.

Ettől a Rogán Antaltól kirázott a hideg. Nem, nem Göring szemeit láttam az arcában, hanem sokkal inkább Goebbelséit. Valaha sokat foglalkoztam vele és a rendszerével, láttam elég képet róla. Orbánéban is azokat látom. A felszedett hájtömeg se tudja tompítani. Ezt még sohasem írtam le eddig, bár mondani már mondtam, sőt meg is mutattam, hátha én látom rosszul.

Nem, nem egyedül én fantáziálom ezt. De ezek persze csak vélekedések. Mondják hisztériának. Nekem teljesen mindegy, mit mondanak rólam, higgyék el. A létező legteljesebben mindegy, legyen az családtag, szeretteim családtagja, barát, nembarát, olvasó, hivatalos ember, akárki.

„

Majd lemond az Orbán-kormány” – mintha ilyesmit szuggerálna MP. Vagyis ilyesmit fecsegne, a trend részeként. Ő is pontosan tudja, hogy ez a dolgok jelenlegi állása szerint szinte lehetetlen. Én se mondanék durvábbat, de én sem azért nem, mert nem feltételezem, hanem tömeg- és egyéb pszichikai okokból. És hát akár az is lehet. Végül is – ha már pészah van – a zsidókat is elengedte a fáraó, bár nem könnyen.

Láttam én is már karón varjút, Önök is láthattak, de ne erre készüljenek.

Gaál Péter