Szele Tamás: Európa önvédelme, avagy propagandista a pácban

Fordulópontjához érkezett az Európai Unió eddigi propaganda- és befolyáselhárítási stratégiája, és ezt nem győzöm eléggé üdvözölni. Eddig ugyanis intézményi alapon harcoltunk az orosz propaganda és agymosás ellen, ami azt jelentette, hogy egyes orgánumokat betiltottak, másokat nem, viszont mivel a mai világban egy óra alatt létre lehet hozni egy hatásos, ütőképes honlapot, az ellenintézkedések szó szerint mindig több lépéssel az orosz dezinformáció mögött jártak.

Amúgy sem tartottam nagyon jó ötletnek az egyes médiumok tiltását, mivel – kizárólag a külpolitikai újságíró, tehát nem a hétköznapi hírfogyasztó szemével nézve (bár maga a külpolitikai újságíró is hírfogyasztó, ha kritikusabb is az átlagosnál) értelmetlen dolog tiltani a RT-t (Russia Today) vagy a Sputnikot, netán a RIA Novosztyit, ugyanis az orosz állami sajtó végtelenül redundáns. Ami megjelenik a TASZSZ-ban vagy a RIA -n, az meg fog jelenni mindenhol, a Komszomolszkaja Pravdától kezdve le egészen a Vaszjuki Sakkamatőrök Időszakos Közlönyéig.

És persze, hazudnak, mint a vízfolyás, ezt minden értelmes ember tudja, azért is hazudnak több csatornán és hullámhosszon, hogy valamelyik csak elérje a célközönségüket – ugyanakkor az ésszel élő olvasó sokkal többet képes megtudni egy zsarnoki rezsimről annak hazugságai alapján, mintha csak azt olvasná el, amiben igazat írnak. Még azt se nagyon tudnám megmondani, írnak-e, mondanak-e bármiben is maradéktalanul igazat az orosz állami médiában – valószínűleg nem. De ha például azt hazudják, hogy a műszaki lehetetlenségre alapuló Burevesztnyik 8700 mérföldet repült 15 óra alatt, akkor először is megnézzük, mit mond erről a Barents Observer (azt, hogy nem is látták a Burevesztnyiket, de még a környéken sem, holott állítólag a fejük fölött körözött, kegyetlenül radioaktívan, csak ezt nem érzékelték a sugárzásmérők), aztán nyugodtan hátradőlünk: ettől a fegyvertől még jó ideig nem kell tartanunk. Azért hazudnak róla, mert még sehol sem tartanak a fejlesztésével. De ez a példa is mutatja, hogy az álhír ellen mit sem ér a TASZSZ, az RT, a Sputnik vagy a RIA tiltása: a propagandisztikus közleményt más csatornákról (vagy akár pont ezekről, csak VPN kérdése, sőt, néha még az sem kell hozzá) tavaly a teljes magyar kormánymédia átvette.

Akkor már hasznosabb az új módszer: a szerzők megfegyelmezése. Aki ismerős az orosz sajtóban, tudja, hogy az őrült Duginnak, az uszító Szergejcevnek, az „ortodox” Malofejevnek, a kenetes Viktorija Nyikiforovának, a tomboló Szolvjovnak és társaiknak egy szavát sem szabad elhinni, csak azt tudják becsapni, aki először találkozik velük. De azt nagyon. Viszont a szerzők elveszíthetik a hitelüket, és ez nagyon fontos eszköz az orosz propaganda ellen. A sajtómunkásnak a hitelessége a tőkéje, ha az odavész, nem ér ő már semmit sem. Lássuk tehát a Robert Lansing Intézet honlapja alapján, mi történt pár nappal ezelőtt Kszenyija Fjodorovával, a francia RT üdvöskéjével. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Hát bizony a kis Kszenyiját kiutasították francia földről. Franciaország döntése, hogy kiutasítja Kszenyija Fjodorovát, az RT France volt vezetőjét és közismert oroszbarát (vagy inkább: Kreml-barát) kommentátort, jelentős fordulatot jelent az ország külföldi információs műveletek elleni hozzáállásában. A francia hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy tevékenysége potenciális veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, mivel Kreml-barát narratívákat és orosz dezinformációt terjesztett abban az időszakban, amikor Franciaország a 2027-es elnökválasztást megelőző, politikailag érzékeny periódusba lépett.

Az intézkedés azt az általános felismerést tükrözi, hogy a Kreml befolyásszerző műveletei messze túlmutatnak a hagyományos kémkedésen, és egyre inkább az információs háborúra támaszkodnak a politikai diskurzus alakítása, a demokratikus intézményekbe vetett közbizalom aláásása, valamint a társadalmi polarizáció felerősítése érdekében. Azzal, hogy nem kizárólag az állami ellenőrzés alatt álló médiumokat, hanem a befolyásos propagandistákat is célba veszi, Párizs jelzi, hogy a külföldi befolyás közvetítőjeként fellépő személyek is jogi és közigazgatási következményekkel szembesülhetnek, ha tevékenységük sérti a nemzeti érdekeket.*

*Nos, igen: ugyanis amikor Franciaország betiltotta az RT műsorszórását, mindenki azt várta, hogy Kszenyija Fjodorova is összecsomagol és hazamegy a fatornyos Moszkvába, mert megszűnt a munkahelye. Ehelyett maradt és a francia jobboldal orgánumainak kezdett dolgozni, persze francia bérért. Amúgy nem egy világraszóló tehetség, az egyetlen érdeme az, hogy orosz, és ezért Moszkva hiteles szócsövének tekintették a munkaadói. Végül is igazuk volt: szócsőnek valóban hiteles. Sajtómunkásnak viszont teljesen hiteltelen.

A döntés időzítése stratégiai jelentőségű. Oroszország többször is megpróbálta kihasználni az európai választási ciklusokat összehangolt dezinformációs kampányok, szélsőséges narratívák felerősítése, valamint a Moszkvának kedvező álláspontokat képviselő politikai aktorok támogatása révén. A 2027-es francia elnökválasztás a Kreml egyik legértékesebb befolyásolási célpontját jelenti, mivel Franciaország kulcsszerepet játszik az európai biztonságban, a NATO-ban, valamint az Ukrajnának nyújtott folyamatos katonai támogatásban. Az orosz befolyásolóhálózatok működési szabadságának korlátozását – mielőtt a kampány a legaktívabb szakaszába lépne – ezért valószínűleg inkább megelőző nemzetbiztonsági intézkedésnek szánják, mintsem pusztán bevándorlási vagy bűnüldözési döntésnek.*

*Épp ezért a Kreml mindent megtenne egy Marine le Pen-győzelem érdekében – sőt, mindent meg is tesz. Míg hagyják. Csak mostantól nem hagyják.

A kiutasítás egyúttal megerősíti azt a kialakulóban lévő európai elvet is, miszerint a véleménynyilvánítás szabadságát nem lehet jogi pajzsként felhasználni olyan összehangolt külföldi befolyásoló műveletekhez, amelyeket ellenséges államok irányítanak vagy amelyek azok javát szolgálják. Míg a demokratikus társadalmak továbbra is elkötelezettek a legitim politikai véleménynyilvánítás védelme mellett, az európai kormányok egyre inkább különbséget tesznek a védett véleménynyilvánítás és azok között a szervezett (dez)információs tevékenységek között, amelyeket a demokratikus folyamatok manipulálására törekvő külföldi államok végeznek.*

*Az orosz, pontosabban szurkovi gondolkodás szerint a Nyugatot civilizációjának erősségeivel visszaélve kell legyőzni: ha eléggé rugalmatlanul kezeljük a szólás- vagy a vélemény szabadságának kérdését, gyakorlatilag minden beleférhet ezekbe, a legordasabb propaganda és hazudozás is. Persze, csak a formális logika szerint, azonban nagyon sok ember ezt is logikának hiszi. Esetünkben az a lényeg, hogy legyen bár aszólás, a sajtó és a vélemény szabad, de legyen a hír szent, és annak a véleménynek is lehessen következménye. Ilyen vagy amolyan, de következmény.

Oroszország (dez)információs stratégiája egyre inkább egy decentralizált ökoszisztémára támaszkodik, nem pedig kizárólag olyan állami tulajdonú médiumokra, mint az RT vagy a Sputnik. A Kreml narratíváit ma már egy olyan hálózat erősíti, amely jobboldali, szélsőjobboldali, konzervatív, rendszerellenes és alternatív médiaplatformokból, közösségi média-influencerekből, kommentátorokból és érdekvédelmi szervezetekből áll, amelyek gyakran az orosz intézményi struktúrák közvetlen hatókörén kívül működnek. Ez a decentralizált modell megnehezíti a felelősség megállapítását, miközben növeli az orosz dezinformációs kampányok hatókörét és ellenállóképességét egész Európában.

A Fjodorova-ügy jól mutatja, hogy az európai ellenintézkedések is ennek megfelelően alakulnak. A kormányok már nem kizárólag az orosz médiaszervezetek blokkolására koncentrálnak, hanem egyre inkább az egyes üzemeltetőket, közvetítőket és közvéleményt befolyásoló kommunikátorokat célozzák meg, akik elősegítik a Kreml narratíváinak terjesztését. Ez azt jelzi, hogy a reaktív cenzúra-vitáktól átállnak a proaktív elhárítási és ellenállási módszerekre, amelyek célja a külföldi befolyásoló hálózatok azonosítása, megzavarása és elrettentése a tevékenységtől, még mielőtt azok jelentősen befolyásolhatnák a közvéleményt vagy a választási eredményeket.*

*Magyarul: végre már valódi intézkedéseket látunk pótcselekvések helyett.

Stratégiai szempontból Franciaország döntése valószínűleg szélesebb körű célt szolgál. Azáltal, hogy kézzelfogható jogi következményeket ró egy közismert orosz propagandistára, Párizs egyértelmű üzenetet küld: a Kreml összehangolt befolyásoló műveleteiben való részvétel személyes következményekkel járhat, beleértve a kiutasítást, a vízumkorlátozásokat, a pénzügyi ellenőrzést vagy jövőbeli jogi lépéseket. Az ilyen intézkedések célja nem csupán Oroszország franciaországi operatív képességeinek csökkentése, hanem az is, hogy növeljék a kockázatérzetet Moszkva befolyási infrastruktúrájának más, Európa-szerte működő tagjai számára.

Ha más európai államok is hasonló megközelítést alkalmaznak a fontosabb választások előtt, a kumulatív hatás jelentősen korlátozhatja Oroszország azon képességét, hogy régóta működő, már bejáratott propagandahálózatain keresztül gyakoroljon befolyást. Következésképpen Moszkva figyelmét egyre inkább a titkos online műveletek, a mesterséges intelligencia által generált tartalmak, a bábszervezetek és a helyben toborzott közvetítők felé fordíthatja, amelyek esetében nehezebb a felelősséget megállapítani és jogi eljárást indítani, így az európai információs térért folyó küzdelem egyre központibb szerepet kap az európai biztonságban.

Robert Ménard, Béziers polgármestere és a Riporterek Határok Nélküli (RSF) társalapítója bírálta a francia kormány döntését, amelynek értelmében kiutasították Kszenyija Fjodorovát, az RT France volt igazgatóját. Miközben megismételte, hogy elítéli Oroszország Ukrajna elleni háborúját, támogatja Ukrajna szuverenitását, és Fjodorovát a Kreml propagandistájának tekinti, Ménard azzal érvelt, hogy a kiutasítás a véleménynyilvánítás szabadságának megsértését jelenti. Véleménye szerint egy demokratikus államnak nyílt közvita útján kellene szembeszállnia a propagandával, nem pedig közigazgatási intézkedésekkel, és arra figyelmeztetett, hogy Franciaországnak nem szabad aláásnia azokat a demokratikus elveket, amelyeket védeni kíván.*

*Monsieur Ménard, pont ezt hívjuk formális logikának, amivel magunkat kötjük gúzsba. A közvita egy propagandistával egyszerűen lehetetlen, mivel a hívei előtt bármit mondhat, bármit tehet, azok akkor is neki fognak igazat adni, ha ember eszik elevenen. A közvita Fjodorovával – vagy akár róla – olyasmi lenne, mint egy sajtópolémia, „véleményfórum” a Vadhajtásokban. Van az a B-közép, amivel nem állunk le vitatkozni. De nem is lehetne. Az ő érvük a trágárság, a rágalom és nem utolsósorban a biciklilánc, amivel verekszenek.

Nemzetbiztonsági szempontból azonban a kiutasítás azt mutatja, hogy a demokratikus államok átértékelik, miként reagáljanak az újságírás és a közéleti kommentár leple alatt végrehajtott külföldi befolyásoló műveletekre. A szankcionált orosz állami műsorszolgáltató, az RT France bezárását követően Fjodorova nem vonult vissza a francia információs térből. Ehelyett továbbra is aktív résztvevője maradt a politikai diskurzusnak, népszerűsítve a Kreml narratíváit, amelyek igazolni próbálták Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, megkérdőjelezték a Nyugat Kijev iránti támogatásának jogosultságát, és olyan üzeneteket közvetítettek, amelyek nagyjából összhangban álltak az orosz állam stratégiai kommunikációs céljaival.

Az eset jelentősége túlmutat egyetlen személy tevékenységén. Úgy tűnik, a francia hatóságok Fjodorovát nem csupán vitatott véleményeket kifejező újságíróként kezelik, hanem egy szélesebb körű befolyásoló ökoszisztéma részeként, amely a közvélemény alakítására, a politikai vita polarizálására és a francia kül- és biztonságpolitika iránti belföldi támogatás gyengítésére törekszik. Ez a megkülönböztetés döntő fontosságú. A liberális demokráciák általában védelmezik a népszerűtlen vagy vitatott vélemények kinyilvánítását is; a kormányok azonban egyre inkább nemzetbiztonsági kihívásnak tekintik az ellenséges külföldi hatalmak nevében végrehajtott, összehangolt befolyásoló műveleteket, nem pedig hagyományos szólásszabadságot illető kérdésnek. A francia hatóságok számára különösen aggasztó volt Fjodorova folyamatos kapcsolattartása a francia politikai színtér Moszkvával szimpatizáló szegmenseivel.*

*Hogyne: ilyen szempontból ő volt a megerősítés, a „pozitív visszacsatolás” ezekben a politikai közösségekben, Moszkva hitelesítő pecsétje, támogatásának jele és garanciája.

Médiaaktivitása következetesen felerősítette azokat a narratívákat, amelyek vonzóak bizonyos szélsőjobboldali, nacionalista, szuverenitáspárti és rendszerellenes célcsoportok számára – olyan választói rétegekről van szó, amelyeket Oroszország többször is igyekezett megnyerni Európa-szerte annak a hosszú távú stratégiájának részeként, amelynek célja az európai kohézió gyengítése, a szankciós politika aláásása, valamint a NATO és az Ukrajnának nyújtott katonai segítség iránti támogatás eróziója. Bár az ilyen politikai nézetek kifejezése önmagában nem törvénytelen, a külföldi ellenség stratégiai érdekeit szolgáló narratívákkal való folyamatos összehangolásuk elkerülhetetlenül felvet ellenük bizonyos, igen komoly hírszerzési aggályokat, különösen az elnökválasztás előtti időszakban.

Ménard azon érvelése, miszerint Fjodorovát egyszerűen nyilvános vitára kellett volna kihívni, szintén figyelmen kívül hagy egy fontos ellentmondást. Amíg Fjodorova az RT France élén állt, a csatorna ismételt, sőt, állandó kritikával szembesült a francia médiafelügyeleti szervek, újságírók és akadémiai szakértők részéről amiatt, hogy rendkívül szelektív szerkesztői vonalat követett, amely marginalizálta vagy kizárta a Kreml-kritikus hangokat. Ahelyett, hogy elősegítette volna a kiegyensúlyozott nyilvános vitát, az RT France-t széles körben úgy tekintették, hogy az orosz állami érdekekkel összhangban lévő szerkesztői prioritások szerint működik. Ennek következtében Fjodorova hamis beállítása a korlátlan pluralizmus védelmezőjének figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az általa irányított médiaplatformot magát is gyakran vádolták azzal, hogy korlátozza a valódi pluralista vitát, miközben szisztematikusan felerősíti a Kreml által jóváhagyott narratívákat.*

*Egyszóval bagoly mondaná a verébnek, hogy nagyfejű.

A kiutasítás időzítése stratégiai jelentőségű. Franciaország most lép a 2027-es elnökválasztás előkészítő szakaszába, egy olyan időszakba, amelyet a francia hírszerző szolgálatok a külföldi (dez)információs műveletek szempontjából különösen sebezhetőnek tartanak. A korábbi orosz beavatkozási, befolyásolási kampányok az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és más európai demokráciákban bebizonyították, hogy Moszkva már évekkel a szavazás előtt igyekszik átalakítani a választási környezetet azáltal, hogy megbízható kapcsolattartókat keres, megerősíti a meglévő politikai megosztottságot, és normalizálja az orosz geopolitikai célkitűzéseknek kedvező narratívákat. Ebből a szempontból egy prominens, a Kremlhez közel álló kommunikátor kiutasítását olyan megelőző elhárítási intézkedésként kell értelmezni, amelynek célja az orosz befolyásolóhálózatok operatív kapacitásának csökkentése, mielőtt a választási verseny fokozódna.

Az eset egyben az orosz hibrid műveletek elleni európai ellenintézkedések szélesebb körű fejlődését is illusztrálja. Míg a korábbi válaszlépések elsősorban az állami ellenőrzés alatt álló médiaszervezetek, például az RT és a Sputnik szankcionálására összpontosítottak, a kormányok egyre inkább az egyéni szereplőket, közvetítőket és befolyásos kommunikátorokat veszik célba, akik a hivatalos állami csatornák bezárását követően alternatív médiaökoszisztémákon keresztül továbbra is terjesztik a Kreml propagandáját. Ez azt a felismerést tükrözi, hogy az orosz befolyásoló kampányok decentralizált hálózatokká fejlődtek, amelyek nem kizárólag a hivatalos állami médiára támaszkodnak, hanem helyi politikai szereplőkre, független kommentátorokra, digitális platformokra és közvetítő szervezetekre is.

Stratégiai szempontból a kiutasítás fontos precedenst teremt. Jelezi, hogy a koordinált külföldi befolyásoló tevékenységekben való részvétel személyes jogi és közigazgatási következményekkel járhat, még akkor is, ha azokat újságírás vagy politikai kommentár leple alatt végzik. Ez megnöveli az orosz befolyásoló hálózatok működési költségeit egész Európában, és arra kényszerítheti Moszkvát, hogy egyre inkább a kevésbé látható módszerekre támaszkodjon, ideértve a titkos online befolyásoló műveleteket, a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat, a helyben toborzott közvetítőket és az anonim digitális ökoszisztémákat, amelyeket az európai elhárító szolgálatok nehezebben tudnak felderíteni és beazonosítani.

Végső soron a Kszenyija Fjodorova kiutasítását övező vita a demokratikus társadalmak előtt álló alapvető dilemmát tükrözi: hogyan lehet megőrizni a véleménynyilvánítás szabadságát, miközben megvédjük a demokratikus intézményeket a koordinált külföldi információs támadásokkal szemben? Franciaország döntése arra utal, hogy kormánya egyre inkább a demokratikus folyamatok és a választási integritás védelmét tekinti alapvető nemzetbiztonsági felelősségének, különösen amikor olyan államilag támogatott befolyásoló kampányokkal kell szembenéznie, amelyek célja a közvélemény manipulálása, nem pedig a legitim demokratikus diskurzushoz való hozzájárulás.

Zárszóként csak annyit mondanék mindazoknak, aki mégis siratják Kszenyija Fjodorovát, és a sajtószabadság mártírjának hiszik, hogy nagyobbat nem is tévedhetnének. Az orosz újságírásnak rengeteg óriása van, a Nobel-békedíjas Muratovtól a Meduza Trudoljubován keresztül a belügyekben szakértő Andrej Percavig, a külügyi specialista Bondarjevig vagy a gazdaság avatott tudoráig, Inozemcevig. De a propagandisták nem tartoznak közéjük. Fjodorova nem tehetség, csak kézművese a szakmának, annak sem a legügyesebb, és ami a legfőbb: nem újságíró, hanem valóban szócső, propagandista.

Ha Európa megtanulna egzakt, jogi módon különbséget tenni a valódi sajtó és a propaganda között: legyőzhetetlenekké válnánk. De legalábbis Moszkvától többet sosem lenne félnivalónk.

Szele Tamás