Szele Tamás: Trump és a Natalie-jelenség
Nem Melanie, Natalie. Ma ugyan nem Trump elnök különös magánéletével akartam foglalkozni, hiszen épp most fogadta az amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget Washingtonban, mégpedig pompázatos külsőségek közepette, de mivel még nincs semmiféle záróokmány a találkozóról, annak elemzésével jobb várni, míg elkészül.
Ehelyett egy érdekes ügyet veszek elő a The Insider nyomán, ami – egyéb hibák, bűnök, hanyagságok és vétségek mellett – talán még végzetesen is befolyásolhatja a november eleji félidős választások menetét. A probléma neve: Natalie Harp, szőke és 35 éves. Trump másik problémáját ezzel szemben Kínának hívják és körülbelül hatezer éves, de róla, mint említettem, máskor lesz szó: ma maradjunk Natalienál.
A Fehér Ház kénytelen hivatalosan nyilatkozni a Donald Trump elnök és leghűségesebb munkatársa, Natalie Harp közötti kapcsolatról – a demokraták szinte már azzal vádolják a hölgyet, hogy teljhatalomra tör. Bár tömegével keringenek a pletykák az idős elnök és a fiatal köztisztviselő közötti lehetséges románcról, ez a mostani eset nem emlékeztet a Monica Lewinsky-ügyre. Az ellenzéket nem annyira Trump magánélete izgatja, hanem az, hogy Natalie Harp gyakorlatilag az Egyesült Államok második embere lett, és belpolitikai, sőt néha külpolitikai kérdésekben is döntéseket hoz.*
*Sőt, ha bevezethetem ezt a fogalmat, az Egyesült Államok – ezek szerint – másfeledik embere is egy hölgy, aki állítólag nem hivatásos politikus: ő Laura Loomer, a konteó-influencer, akinek akkora a befolyása Trumpra, hogy az ő kedvéért az elnök szó szerint lefejezte a Nemzetbiztonsági Tanácsot, sőt, Mike Waltzot, a nagy hatalmú tanácsadóját is elbocsátotta. Mindenesetre érdekes lenne egy wrestling-csata a konteókirálynő Loomer és az elnöki asszisztens Harp között az elnöki kegyekért.
Ha figyelemmel kísérjük Donald Trump nyilvános megjelenéseit, legyen szó akár a Fehér Házban és birtokán tartott számtalan megbeszélésről és találkozóról, akár nemzetközi látogatásokról, akár a washingtoni autóversenyekről, az elnök mellett szinte mindig ott látható egy fiatal szőke nő. A neve Natalie Harp, és az elnök asszisztenseként dolgozik. A Fehér Ház alkalmazottai szerint hétvégén is dolgozik, és teljes mértékben Trumpnak szenteli magát. Maga az elnök pedig sokkal jobban bízik benne, mint más beosztottjaiban.
Olvasd tovább előfizetéssel
A cikk hátralévő része előfizetőink számára érhető el. Az előfizetéssel a teljes archívumhoz hozzáférsz, és támogatod a demokráciát.
Az előfizetéshez jelentkezz be a fiókodba.
Bejelentkezés az előfizetéshezHa Patreon-támogatónk vagy, jelentkezz be azzal az e-mail-címmel, amelyet a Patreonon használsz — így automatikusan felismerjük a tagságodat.
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Nicușor Dan megbuktatta Mureșant és megmentette a PSD-t
Nicușor Dan valóban gyakorlatilag kizárta az előrehozott választásokat. Jogi értelemben persze nem mondhatta ki, hogy azok semmilyen körülmények között nem lesznek, politikailag azonban ennél világosabban aligha üzenhetett volna a parlamenti megélhetési osztálynak: nyugalom, senkinek nem kell visszamennie a választók elé, tessék csak szépen megbuktatni Siegfried Mureșant.

Az anyját megerőszakolták és megölték, őt háromévesen felakasztották az oroszok – mégis túlélte
Meztelenül, megerőszakolva, eltört nyakkal feküdt a kanapén, nyakában a hurokkal, mellette lógott a hároméves kisfia. Amikor levették a kötélről, a gyermek teste már elkékült, és nem lélegzett, mégis sikerült visszahozni az életbe, egy évvel később pedig mondott három szót, amelytől összeszorul az ember szíve.

Orosz dróntámadás: a CIA három európai államot figyelmeztetett
Az El Mundo értesülése szerint az amerikai hírszerzés arra figyelmeztetett több európai kormányt, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról indított drónokkal hajthat végre támadást Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország területén. A hírt azonban egyelőre sem a CIA, sem az érintett államok nem erősítették meg hivatalosan, az olasz védelmi miniszter pedig közölte: Rómához nem érkezett ilyen…

Csoda történt! Magyarul szólaltak meg a román parlamentben!
Kedves olvasóink, magyarok Erdélyben, a határon túl és a nagyvilágban: olyan csoda történt, amire senki sem számított. Miközben szerte a nagyvilágban tombol a szuverenizmusba oltott, nacionalizmussal sűrített, rosszindulattal fűszerezett ostobaság és idiotizmus, addig Románia előrelépett az európai úton, de akkorát, hogy hétmérföldes csizmával sem tudjuk utolérni. Megtörtént az, amire 2026-ban…

Moszkva az ENSZ-ben is közölte: nyémá kukuruzá, nyéma tűzszünet
Ha valaki azt gondolta volna, hogy az ENSZ-ben majd sikerül meggyőzni Putyint legalább egy átmeneti tűzszünetről, az kurvára tévedett. Bár az is igaz: ha van még ember a Földön, aki hisz az orosz elnöknek, diplomáciának vagy sajtónak, az valóban megérdemli a csalódást.
