Életem folyamán nagyon kevés olyan időszakot tapasztaltam, amikor nem álltam valamilyen módon célkeresztben, nem figyeltek meg, hallgattak le vagy legalábbis nem tartottak nyilván. Talán az 1990-es évek volt ilyen, legalábbis 1998-ig, Előtte is, utána is sokszor megesett az ilyesmi, bár ritkán volt következménye is. Viszont mindig megnyugtató, ha az ember tudja, hogy a fegyver, aminek a célkereszt

Seregszemlét – vagyis inkább katonai parádét – idén láthattunk már hármat is, Washingtonból (ha ugyan azt annak lehetett nevezni), Moszkvából (az sem volt valami híres) és legutóbb Pekingből, de tábornokszemlét még az öregapám sem látott, főleg azért, mert nincs. A kis országoknak kevés a tábornoka ahhoz, hogy ha össze is hívják őket, az látványos legyen, a nagy országok tábornokai meg sokan vanna

Mindig mondtam, hogy az európai politikát földrajzi szempontból kilométerek, azonban a valóságban fényévek választják el a Közel-Kelettől. Mikor megbukott az Asszád-rezsim, általános volt az öröm Európában, és egyes helyeken azonnal el is kezdték visszavonni a szíriai menekültek tartózkodási engedélyeit azzal, hogy „vége a zsarnokságnak, mehettek haza”. A szíriaiak ebben nem voltak olyan nagyon bi

Azt én, kérem, tudom, mi érdekli most a művelt olvasóközönséget, de inkább csak egy viccel érzékeltetném.

A Zóna már többször foglalkozott a közelgő moldovai választásokkal és főként az azokra gyakorolt orosz befolyással, de azzal még nem, miért is annyira fontos ez a fordulópont annak a kis országnak az életében. Ezt elemzi Rasmus G. D. Hardt, Jens Vesterlund Mathiesen és Magnus Blechingberg Rixen a Riddle: Russia tanulmányában, melyet az alábbiakban mutatok be.

Mikor augusztus huszadikán hivatalosan is bemutatták az ukrán „Flamingo” szárnyas rakétát (melyet azóta harci körülmények között is teszteltek), a magyar közvélemény szokás szerint megoszlott: volt, aki örült ennek a fordulatnak, mások kétségbe vonták az eszköz létezését is, megint mások pedig csak legyintettek azzal, hogy ilyen madár úgy sincs.

Ha van mesterséges intelligencia, miért ne lehetne mesterséges elmebaj is? Ebben az esetben nem a chatbotoknak megy el az eszük, hanem a felhasználóiknak, de jó előre szólok: egyáltalán nem mindenkinek, hanem csakis azoknak, akik már eredetileg is hajlamosak voltak a pszichózisra. A helyzetet a WIRED magazin járta körül, én az alábbiakban ismertetem és megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 

Mindenekelőtt szeretném emlékezetünkbe idézni, hogy Moldovában egy hét múlva országgyűlési választásokat tartanak. Ne tessék felnyögni, hogy „már megint”, ugyanis tavaly csak elnökválasztást tartottak és népszavazást az uniós csatlakozásról – ezt igen-igen szoros eredménnyel ugyan, de elbukták az oroszbarát erők, melyek most meg kívánják tartani a visszavágó mérkőzést.

Tudom, ezzel az írással eleven parazsat gyűjtök a saját fejemre, de mégis, úgy érzem, kötelességem megírni. Ez egy tanulmány, amit Dan Diker közölt a The Insiderben, és sajnos nem tudok mást mondani: egyetértek vele. Izraelben a „kétállami megoldás” elképzelhetetlen, elég ránézni a térképre – de akkor miért erőltetik?

Ha azt írom, hogy hatalmas az örömünnep a magyar kormányoldal és a szélsőjobb sajtójában, eufemizmussal éltem. Egyesek már valóságos extázisba kezdenek esni attól, hogy Donald Trump amerikai elnök azt közölte saját szociális média-felületén, miszerint terrorszervezetté kívánja nyilvánítani az antifát, sőt, még annak támogatói is készüljenek legalábbis a bűnvádi eljárásra. Ma ezt fogom körüljárni,

Ha nem követnek el merényletet Charlie Kirk ellen, minek következtében az Egyesült Államok épp most ismerkedik meg a sztálini csisztka fogalmával, most a világpolitika egyik alapkérdése lenne Donald Trump drogháborúja Venezuela, illetve sokkal inkább a korrupt és aljas Maduro-rezsim ellen. De a helyzet másként alakult, jóllehet ettől még a drogellenes hadművelet továbbra is központi kérdés, csak é

Nyugalom, semmiféle irredentizmusról nem lesz szó, ezt előre jelezném, amint azt is, hogy manapság vigyázni kell a halottakkal. Mégpedig nagyon kell vigyázni, mert bármit is mondunk róluk, ránk süthetik, hogy megünnepeltük a halálukat. Ezért is sietek leszögezni: őszintén sajnálom a boldogult Kásler Miklós halálát és távol álljon tőlem az örvendezés a gyászeset, vagyis nem túl rég megesett elhunyt

Ez a nap is eljött, kérem, elkészült a vádirat Călin Georgescu, Horațiu Potra és bűntársaik ügyében, akik tavaly megpróbálták átvenni a hatalmat Romániában. Az eljárás bonyolult lesz és szerteágazó, sőt, ítélet sem várható egyhamar (ebben nagy a román igazságszolgáltatás: Ion Iliescu perét egészen a vádlott haláláig húzták el, sőt, még most, utána is tart...), azonban érdemes betekinteni abba, hog

Andrej Percev, a kiváló orosz újságíró az utóbbi években nem csak sebészi pontosságú elemzésekkel örvendezteti meg a közönséget, de heti hírlevéllel is, amiben az aktuális moszkvai és vidéki híreket ismerteti, sőt, a saját véleményét is hozzájuk teszi. A múlt heti összefoglalót mutatom be, és ahol lesz, ott én is megteszem a magam megjegyzését, szokás szerint csillag alatt, a bekezdés végén.

Végre eljött a várva várt pillanat, ma nem kell Charlie Kirk ügyével foglalkozni, mert nincs semmi újság ezen a téren – megírhatom a napok óta tervezett tudósítást Ramzan Kadirov kedves egészségéről. Annyit jeleznék előre, hogy ne tessenek csodálkozni azon, miszerint ebben a pár oldalban kevés kivétellel mindenkit Kadirovnak hívnak, nagy a csecsen vezér családja és mindenkinek kell valami jövedelm

Reggel még kicsit reménykedtem, hogy ma nem kell Charlie Kirk halálának következményeivel foglalkoznom, ki is néztem egy részletes jelentést Ramzan Kadirov kedves egészségéről, ami most épp nem a legjobb, de hát szegény skribler szándékát boldog Isten bírja, az újságírásban épp úgy, mint a sakkban, a fogott figura lép, és én ezt a figurát tegnapelőtt megfogtam, most meg nem ereszt.

Amitől tegnap még csak tartottam, ma valóra vált, akik tegnap Amerikában polgárháborút és bosszút emlegettek, ma támadásba lendültek. Egy nap alatt még nem sikerült eljussanak a szó szerinti gyilkosságig, de karriereket már sikerült derékba törniük, sorsokat már sikerült tönkretenniük: ráadásul elhozták az Egyesült Államoknak a besúgás kultúráját.

Nap, mint nap láthatjuk, ahogy felnőtt, önmagukat eltartani képes emberek örvendeznek, ha baj éri őket, ünneplik, ha veszélybe kerülnek – azt tetszik gondolni, hogy ez nem mindennapos dolog? Dehogynem, például a kormánymédiában európai uniós és mindemellé magyar állampolgárok szoktak örömükben csujjogatni, ha az Uniót valami veszteség éri.

Ebben az írásban nem fogom elemezni miféle ember vagy milyen személyiség volt Charlie Kirk. Azt azonban leszögezem, mielőtt belekezdek, hogy mindenféle és bármiféle politikai gyilkosságot helytelenítek. A minimálisan szükségesnél alaposabban a merénylet körülményeit sem fogom részletezni, ugyanis megtette ezt helyettem a világsajtó egésze. Én most a merénylet következményeivel, és csakis a követke