Az orosz mozgósítás egyre erőszakosabban működik, a legfrisebb hírek szerint jelen pillanatban is rendőrök igazoltatnak minden férfit a moszkvai és szentpétervári metrók kijáratánál, aki pedig hadköteles korban van, annak nincs kegyelem: azonnal megy a sorozóbizottság elé. Putyin mindeközben a kedélyeket nyugtatja, pedig érkeznek az első koporsók a frontról az orosz, nyugati területekre.

Iránban nem enyhül a helyzet, a tiltakozó szervezetek már nyíltan a rendszer megdöntéséről beszélnek, és egyre többen vesznek részt a kormányellenes – sőt, ezek szerint már rendszerellenes – megmozdulásokon, éspedig a társadalom minden rétegéből. A hatalom viszont nem enged, egyre brutálisabb erőszakot alkalmaz.

Ha adhatok egy tanácsot a hétvégére (is): ne a kormánysajtóból akarjanak okosak lenni. Az ellenzéki sajtóból se, és a kettő összevetéséből se. Különböző, tényeknek csúfolt nézetek célzatos csoportosításáról van szó, a (különben megvalósíthatatlan) objektivitás látszata kedvéért néha egy-egy ellennézet bedobásával.

Fontos hírek ma is vannak, mint mindig, csak szenzációk nincsenek. Akad ma találgatás, vita, kitelepítés, hamis vád, manipuláció és személyiségi jogokkal való visszaélés – de szenzációt most nem tudnék mondani és talán így is van ez jól. Kezdjük a találgatásokkal.

Oroszország egyre radikálisabb eszközökhöz próbál nyúlni az ukrajnai háborúban: azt talán még nyáron sem gondolta volna senki, hogy fel fognak tűnni az orosz hadsereg soraiban az iráni Forradalmi Gárda tisztjei, igaz, csak drónkezelési kiképzőként, de mi sem áll távolabb a büszke kozákok szellemiségétől, mint ők.

Az iráni rendszer rendületlen buzgalommal ássa a saját sírját, már a legkorszerűbb technológiák és fegyverrendszerek bevetésétől sem riad vissza, melyeket természetesen tulajdon polgárai ellen alkalmaz. Hogy ezen kívül esetleg még belekeveredik egy külső háborúba is, puszta makacsságból és önfejűségből, az már szinte természetes is.

Az Amerikai Egyesült Államok bizonyos értelemben az egykori Római Birodalom mai megfelelőjének tekinthető. Nagyjából annak a mintájára is szervezték meg, beleértve a közintézmények elnevezéseit is.

Ahogy nézem, az orosz állam hadban áll már mindennel és mindenkivel, időnként saját magával is. De főleg a józan ésszel. Ukrajna értelmetlen megtámadása csak egy tünete – még ha a legsúlyosabb is – annak az elmebajnak, amiben az orosz vezetés szenved, méghozzá sajnos nagyon hosszú ideje. És mindenki mást is hülyének néznek.

Az orosz hadsereg ez idő szerint sikeresebben harcol az ukrán civil lakosság, a családok és otthonaik ellen, mint amennyi győzelmet Ukrajna hadseregével szemben elkönyvelhet az utóbbi hat hétben: a harcmezőn sok tízezer embert veszítettek már az oroszok, a hátország rombolása közben természetesen egyet sem.

Iránban továbbra is forrong minden: a hatalom már kezd rájönni, hogy nem szórványos elégedetlenséggel van dolga, hanem valami naggyal, valami egész estét betöltővel. A megmozdulásokat próbálják vérbe fojtani (miáltal növekszik a közfelháborodás) vagy külső „ellenségek” felé fordítani, mintegy becsatornázni egy lokális háborúba.

A mai nap eseményei nem fértek már bele a harctéri hírekbe, itt közlöm őket – de az az igazság, hogy a hátország terrorbombázásának nincs is sok köze a harctérhez. És ma ez folytatódott, annak ellenére, hogy Luhanszkban az ukrán hadsereg még fel is szabadított vagy kétszáz négyzetkilométernyi területet.

Oroszország Ukrajnában már két háborút vív: egyet az ukrán hadsereg, egyet a civil lakosság ellen. Az elsőben bizony nem áll a legjobban, de a második megy, mint a parancsolat, hiszen a civilek nem tudnak sem védekezni, sem viszonozni a támadást.

Irán jelenlegi állapotát válságnak szoktuk nevezni, bár lassan túljut ezen a fázisán, csak még nem látni, mi lesz belőle. Túl sok és sokféle sérelem halmozódott fel abban az országban túl hosszú idő alatt, így egyelőre eldönthetetlen, hogy ha nem fojtják vérbe a tiltakozásokat, azok végül milyen jelleget fognak ölteni, mert egyelőre arról szólnak, hogy mindenki haragszik, de nem mindenki ugyanazér

Mint az köztudomású, ma hajnalban Oroszország Ukrajna teljes területét sújtó rakétatámadás-sorozatot indított. Ennél nagyobb intenzitású csapás csak a háború első napján érte az országot.

Jelentem, ma nincs jelentés. Illetve van, csak sajnos nem nevezhető annak a minden részletre kiterjedő, gondosan ellenőrzött harctéri hírösszefoglalónak, amit mindenki megszokott, ugyanis az ISW a lehető legrosszabb pillanatban döntött úgy, hogy „elemző különkiadást” ír az események összefoglalója helyett.

Iránban egyre komolyabb a helyzet, a rendszer mintha saját maga ellen harcolna – hibát hibára halmoz, és könnyen elképzelhető, hogy brutális erővel akar fellépni a tüntetők ellen, ám ezzel egy időben külső háborút is indít, miáltal gyakorlatilag felszámolja saját magát.

Hogy ne csak a magyar kormánypártot és az oroszokat kritizáljam. „Podoljak a Telexnek adott interjújában azt mondta, Oroszország egy agyaglábakon álló kolosszus, ami képes ledőlni.” (444, Mihajlo Podoljak Zelenszkij tanácsadója)

Ukrajnában nem csitulnak a harcok, a kercsi hídon történt robbantás a jelentések szerint nem okoz komoly fennakadást az orosz alakulatok utánpótlásában, ellenben a moszkvai vezető körök forronganak, mintha csak valóságos palotaforradalom készülődne. Holott csak Putyin készül újabb bűnbakokat találni akiket tulajdon tévedéseiért megbüntethet.

Iránban egyre reménytelenebb hazugság- és erőszakspirálba kerül a kormányzati kommunikáció, ami önmagát generálja: már a sokadik meggyilkolt tüntetőről próbálják azt állítani, hogy „alapbetegségébe halt bele” vagy „öngyilkos lett”.

„A világ rosszul van összerakva.” „A világ csodálatosan össze van rakva.” Nem. A világ nincs összerakva. A világ véletlenszerű ismétlődések egymásutánja, úgy, ahogy ezek az ismétlődések megengedik, más-más képben kifejezve, egészen addig, ameddig a teljes spektrum egyszerre fel nem villan.