Kérem, nagy dolog az adatbiztonság. Most már saját magamtól is biztonságban vagyok.

A történelem folyamán már sok ország fogadta el a korrupció tényét. Egyes élelmesebb rezsimek államosították azt, mint például a jelen magyarországi rendszer, amelynek a működése már elképzelhetetlen is lenne enélkül: de kevesen emelték legmagasabb, esetünkben prezidenciális szintre. Donald Trumpnak ez is sikerült. Lássuk, a WIRED magazin írása alapján, hogyan oldotta meg.

Donald Trump elnökségének első száz napja sok meglepetést hozott, rögtön az első az volt, hogy a lehetőségekhez képest tökéletesnek hitt amerikai kormányzati rendszer a fékek és ellensúlyok dacára sem képes leállítani egy betegesen ostoba, egocentrikus és mániás elnök ámokfutását.

Ma reggel arra ébredtünk, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok mégis megkötötte azt a sokat vitatott nyersanyag-szerződést, ami lehetővé teszi, hogy az USA továbbra is támogassa haditechnikai eszközökkel és egyéb módokon Ukrajnát – ráadásul az eredetileg ismertetett „rablószerződés” feltételeinél sokkal kedvezőbb megegyezés született. Win-win helyzet, mondanánk, de vajon mi vette rá Trumpot, hogy e

Sok mindennek állhat az értelmes ember, csak éppen orosz tábornoknak nem – vagy ha mégis annak áll, hát ne csodálkozzon, amennyiben a sikereit börtönnel, száműzetéssel és/vagy halállal jutalmazza a Kreml. Régi szokás ez orosz földön, amint arról Andrej Szoldatov és Irina Borogan be is számol a CEPA oldalán megjelent elemzésében. 

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza igazgatója és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára szomjazik az igazságra. Én most és itt megitatom, mert nem bírom nézni, ahogyan szenved – de lehet, nem fog neki ízleni az ital, amit tőlem kap. Arról én már nem tehetek: talán nem kellett volna bolondnak, de legalábbis ostobának néznie az olvasóit.

Köztudott, hogy a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság nem rajong egymásért különösebben, az előbbin tessék a szárazföldi Kínát, az utóbbin Tajvan szigetét érteni – Peking állandóan és minden eszközzel annektálni kívánja a csangkajsekista szigetországot, mely makacsul ellenáll, bár ki tudja, még meddig lesz képes erre. A friss hírek szerint összesen még két évig.

Azt jelen pillanatban semmiféle jósda nem volna képes megmondani, milyen eredménnyel járnak a béke- vagy fegyverszüneti tárgyalások Ukrajnával kapcsolatban, sőt, még azt sem, kik fognak ezeken részt venni, tehát ma foglalkozzunk inkább azzal, milyen az élet most Ukrajna oroszok által megszállt területein. Igen, azokon, amiket meg is akarnak tartani.

Kínával viszonylag keveset foglalkozik mostanság a napi sajtó, mert a Tajvan körüli áldatlan állapotokat kivéve leginkább csak gazdasági hírek érkeznek onnan, bár ha valaki alaposabban utánaolvas, megérezheti, hogy komoly válság felé közeledik a Középső Birodalom. Azonban ezt a felszínes jelek nem mutatják, mindenki úgy tesz, mintha minden rendben volna.

Vagy inkább: Grönlanddal kapcsolatban, ami azért nem ugyanaz. Ráadásul a valótlan állításokat a dán Folketinget, vagyis a koppenhágai parlament egyik képviselője szájába adták az orosz titkosszolgálatok – ami azért még a szokottnál is nagyobb szemtelenség részükről. Lássuk akkor a Moscow Times nyomán, miről is van szó.

Vannak nagyon jó kérdések az életben, például az, hogy hol van a szél, mikor nem fúj, miért nem lehet a hegy lábára zoknit húzni és honnan jön az orosz propaganda. Honnan is jöhetne, ha nem Oroszországból? Márpedig, kérem, onnan a szankciók miatt nem jöhet ki, aztán mégis itt van a nyakunkon mindenfelé: az előbb meg akartam mosni a kezemet, de a csapból is kiszólt Putyin, előre rettegek a toalett

Kicsit tisztázni kell a ritkaföldfémek helyzetét, ugyanis eléggé különös nézetek terjednek velük kapcsolatban. A sajtó egy része, mely nem szeret utánajárni a dolgoknak, valahogy úgy emlegeti ezeket az elemeket, mint ahogy korábban a kőolajat vagy az uránt, valami homályos kincsként, aminek köze van a jövőhöz és mindenképpen borzalmasan sokat kell érjenek, mert hát a nevükben is benne van, hogy „r

Ha valaki eddig abban az illúzióban ringatta magát, hogy Donald Trump majd rendet tesz a világban, most már végképp ideje felébrednie. A legújabb „béketervének” kiszivárgott részletei láttán az ember hajlamos arra gondolni, hogy a volt amerikai elnök talán nem is a világbékét, hanem sokkal inkább a Kreml kényelmét tartja szem előtt. Trump javaslata ugyanis nem más, mint egy old scool deal: Putyin

Szögezzük le: az a Matrjoska, amiről szó lesz, nem egy szétszedhető baba, amiben egyre kisebb és kisebb, hasonlóképpen szétszedhető babák vannak, semmi köze a népszerű orosz fajátékhoz. Illetve, jellemző a névválasztás, de erről majd később – egyelőre jeleznem kell, hogy a most tárgyalt Matrjoska egy aljas, minden hájjal megkent orosz álhír-terjesztő csoport neve, ami különösen becstelen, sajtóham

A fontos hírek időnként szerényen megbújnak a többi között, az, ami holnap felforgatja a világot, ma még egy pandabébi születése és egy forgalomelterelési értesítés között üldögél és mindenkinek elkerüli a figyelmét. Esetünkben ez nem teljesen igaz: az Egyesült Államok diplomáciájának felszámolásáról szóló tervek címlapra kerültek elég sok helyen, csak mintha senki sem vette volna észre a jelentős

Az Oroszország és Ukrajna közötti „béketárgyalások” amerikai közvetítésével kapcsolatban nekem mindig egy régi székely vicc jutott az eszembe, melynek során Ábel bácsi reggel hatalmas fatörzset farag az udvarán, és mikor megkérdik tőle, mi lesz ebből, büszkén mondja: „Székelykapu, ha el nem b*szom!” Délben már vékonyabb ugyanaz a fa, rá is kérdeznek, hogy mi lesz belőle, Ábel bácsi kicsit kevésbé

A Kaukázus hivatalosan még nem nevezhető válsággócnak, bár minden adott, hogy azzá váljon: igaz, fegyveres konfliktusra inkább az északi részén számíthatunk, de az Egyesült Államok külpolitikájának fordulata – vagy inkább állandósuló szlalomozása? – a terület déli részén is roppant káros hatást fejtett ki a Moscow Times elemzése alapján.

A houthik tevékenysége sajnos közismert, és annak ellenére, hogy a mögöttük álló Teherán egyre kevésbé képes támogatni őket, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok egymás után méri rájuk a ki tudja, miért, de nem túl hatékony légicsapásokat, nem tűnik úgy, hogy lényegesen gyengülnének (ami valószínűleg orosz katonai támogatásra utal).

Zajlanak az amerikai-orosz béketárgyalások, mint tavasszal a Jenyiszej, csak az a bajuk, hogy még annyi eredményre sem jutnak, mint az említett természeti jelenség. Hogy ez mitől van? Talán attól, hogy az amerikai fél reménytelenül más malomban őröl, mint az orosz. Erről írt elemzést a Moscow Timesba Borisz Bondarjev.

Szokásomtól eltérően a mai írás nem friss és aktuális témával foglalkozik, a legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy egy majd’ kétezer éves bírósági eljárásnak bármiféle hatása volna a mai eseményekre. Mégis érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel, ugyanis valódi tudományos ritkaságról van szó – ami szokás szerint több kérdést vet fel, mint amennyire választ kapunk a legújabb kutatások alapján.