Akárhogy is vélekedtünk eddig, Bahmut sorsa még mindig nem dőlt el véglegesen. Illetve, az valószínűleg eldőlt, hogy Ukrajna feladja, az nem világos még, hogy előbb vagy utóbb: ugyanis minél elitebb alakulatokat vet be az orosz hadsereg a város ostromában, annál fájóbb veszteségeket képesek nekik okozni. Szóval, nem kizárt, hogy még egy darabig eltartanak ott a harcok.

Iránban folytatódnak az iskolák elleni, vegyi anyagokkal történő támadások és az egekig csapnak az indulatok. Az eddigi bajokra mégis lehetett valamiféle, bár nem feltétlenül kormánypárti magyarázatot adni, például a gazdasági válságra azt, hogy alkalmatlan vezetőket nevezett ki a keményvonalas Raisi kormány, a női jogok megsértésére azt, hogy bigott, vaskalapos vénember áll az ország élén – de er

Ez a mai második rész arról szól, hogy sikerült megoldani az Oroszországi Föderáció összes problémáját, mindenestől. Még csak nem is nekem sikerült, hanem a Roszsztat statisztikai intézetnek, nekem csak annyi a tisztem, hogy egy kis rugalmasságra noszogatom az orosz intézményrendszert, bár azt hiszem, nem kell nekik kétszer mondani a dolgot.

Hétfő van, így az ISW újból elméleti napot tart, de ideje is, mert változik a harci helyzet. Mivel az ukrán kivonulás Bahmutból már majdnem kész ténynek tekinthető (bár a részletei még nem tisztázottak) azzal foglalkozott ma Grace Mappes, Riley Bailey, Kateryna Stepanenko, Nicole Wolkov, és Frederick W. Kagan, hogy ennek mik lehetnek a következményei.

Ahogyan Moltke mondta, egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, azt meg már én teszem hozzá, hogy ugyanez érvényes a laptervekre és a hírekre. Tegnap még úgy volt, hogy nem lesz ma CTP-jelentés, ma reggel döbbenten látom, hogy van – igaz, nem jelentés, hanem egy elméleti összefoglaló az iráni diáklányok elleni mérgezéses merényletekről.

A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár óta tartó ostromáról. Legalább utólag legyünk okosak – én a továbbiak alapján úgy látom, hogy az egész vérszivattyú félreértés, makacskodás és figyelmetlenség miatt alakult ki.

Bakhmutban már csomagol az ukrán hadsereg, a város – mint hadszíntér – megtette a magáét, épp elég orosz harci kapacitást kötött le és morzsolt fel, a civil lakosságot még időben sikerült evakuálni (kevés kivétellel, akik oroszbarátok és maradni akartak), most már nem érdemes védeni azt a kősivatagot, rommezőt, bár lefogadom, hogy nem teljesen ingyen fogják feladni a települést.

A mai (és holnapi) iráni hírek kicsit kevésbé lesznek pontosak, ugyanis a hétvégén a megbízható forrásnak számító CTP pihen, de ettől még az információk áramlanak, az események zajlanak és én is követem őket, tehát nem maradunk beszámoló nélkül, legfeljebb kevesebb lesz benne az egzakt számadat. Ami hiba ugyan, de emiatt kihagyni a híradást több lenne: bűn.

A mai második rész kicsit hosszú lesz, de meggyőződésem, hogy érdemes elolvasni. Ez egy orosz újságíró utolsó szó jogán, a bíróságon elmondott beszéde, aki politikai okokból, pontosabban háborúellenességért ítéltek el. Szerencsére „csak” közmunkát kapott, és két évi eltiltást az internettől, de épp elég az egy újságírónak: mintha két évre eltemetnék az embert elevenen.

Nézzünk szembe a tényekkel: az ukrán hadsereg valószínűleg kivonul Bakhmutból. Nem azonnal, nem pánikszerűen menekülve (az orosz szokás volt Harkiv alatt), de ha tovább romlik a város helyzete, nincs minek védeni. Tegyük hozzá: Bakhmutnak mostanra alig van néhány lakosa, azok maradtak ott, akik egyébként is az oroszokat várták, most lehet részük bennük, kiélvezhetik a megszállás összes „örömét”.

Irán még mindig a megmérgezett diáklányok ügyétől zeng, a friss jelentések szerint legalább ezerkétszázan eshetek áldozatul az ismeretlenek által elkövetett merényleteknek, bár szerencsére csak egyetlen halálesetről tudunk. Ráadásul mindenki tudott a gáztámadásokról, a kormánynak mégis négy hónapjába tellett, míg ímmel-ámmal, de pár napja utasítást adtak a nyomozásra.

A tegnapi brjanszki incidensből egyelőre még nem lett hadüzenet, de semmi akadálya annak, hogy holnapra vagy a jövő héten elfajuljanak a dolgok: mivel az akció résztvevői finoman fogalmazva is kétes figurák, nem zárnám ki, hogy az egész végső soron orosz provokáció volt, egy lehetőség kialakítása, amivel aztán vagy élnek, vagy nem.

Ma van annak a napja, hogy az iráni hírek szinte kizárólag a diáklányok megmérgezéséről fognak szólni, ami nem véletlen. Ez az aljas bűncselekmény még abban a velejéig korrupt és bigott rendszerben is annyira elképzelhetetlen, hogy legyen bár akármekkora a nyomor és a jogfosztottság, mindenki csak ezzel képes foglalkozni.

Vágjuk belé a fejszénket abba a nagy fába, amit ez a mai második rész jelent, még ha kicsit későre jár is: nem ígérek sem egyszerű magyarázatot, sem könnyed szórakozást, kicsit nagy a tétje ennek a mai játéknak, például az, hogy hadat üzen-e az Oroszországi Föderáció Ukrajnának. És sajnos nagyon kevés megbízható információnk van arról, mi történt valójában.

Megint különös helyzetben van a krónikás, ugyanis, mint már többször jeleztem, az ISW napi jelentései a lehető legpontosabbak és több forrásból ellenőrzöttek, azonban pont ezért – mindig van egy nap késésük. Az alább közölt jelentést például tegnap greenwichi idő szerint este hatkor zárták le, így aztán nem is tartalmazhatja a mai eseményeket, melyek a Brjanszki Területen játszódtak le.

Iránban a népharag hullámai egyre magasabbra csapnak: az emberi jogok sérelme, a szegénység, a téli hideg, a nyomor, a korrupció, a brutális elnyomás és a környezetszennyezés is elegendő volna ahhoz, hogy a rendszer változását és a vezetés vesztét kívánja majdnem mindenki, de az iskoláslányok (és időnként fiúk) megmérgezésének ügye már mindenkit felháborít.

Sem az oktatás, sem az egészségügy nem rövid távú befektetések, különösen az előbbi. Sokat kell rájuk költeni, különösen az utóbbira. Lehetnek rentábilisak, de nem ebben az azonnal lefölöző rendszerben, nem az államon – ami a lefölözés katalizátora – keresztül magánvagyonokba csorgatva, és szintén hosszú távon.

Ez a mai második rész kicsit rendhagyó lesz, ugyanis találkoztam egy rövid, de érdekes tanulmánnyal a Europe's Edge-en, a Center for European Policy Analysis online folyóiratában arról, hogy a világot most megváltoztatni akaró „szuperhatalmak”, az orosz medve és a kínai sárkány hol is helyezkednek el világunkban, azt ismertetem.

Hogy tömör legyek, ha ez orosz offenzíva, én éneklő kanonok vagyok. Márpedig hivatalosan ez a métereket ide-oda araszoló, bár rengeteg emberéletbe kerülő maszatolás állítólag dicső támadások sorozata, aki nem hiszi, olvasson RIA Novosztyit. Hinni akkor sem fogja, de legalább látja majd, hogyan kell eladni franciakrémesnek a lócitromot. Mert erről van szó.

Iránban tüntetnek a fiatalok és tüntetnek az öregek, tüntetnek a diákok, a tanárok és a nyugdíjasok, férfiak és nők, szülők és gyermekek, egyáltalán, mindenki tüntet az ajatollahokat és a biztonsági erőket kivéve, ugyanis mindenkinek egyformán felkopik az álla. Az országban alig van már élelmiszer, a kikötők előtt horgonyzó hajók viszont tele vannak vele, csak nem lehet őket kirakni.