Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy vannak helyzetek, mikor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, mikor a tolvajt lopják meg, a szélhámost csapják be, a propagandistának hazudnak, és ettől a fontos merény kifordul medriből s elveszti tett nevét, amint azt Hamlet dán királyfi mondta egy szintén zavarba ejtő helyzetben.

Ha tegnap azt hittük, Prigozsinról kiderült, hogy beborult, ma még roszabbul áll a szénája: már nyíltan vádolják azzal, hogy Putyinnal próbál versenyre kelni, holott csak Zelenszkijjel akart, vele is kötekedésből. Jevgenyij, Jevgenyij álltál volna inkább Anyeginnek, mint hadvezérnek, jobban jársz, most már csak Afrikába futhatsz, ha a cár atyuska megharagszik.

Tüzes újévre számít az Iráni Iszlám Köztársaság, fennállása óta a legtüzesebbre és nem lehetetlen, hogy az utolsóra is: könnyen elképzelhető, hogy jövő ilyenkor már más lesz az államforma arrafelé. Mindenesetre a biztonsági erők már készenlétben állnak a ma esti zoroasztriánus tűzünnep előtt, hogy minden esetleges demonstrációt elfojthassanak.

Manapság sokan tanakodnak arról, mi lesz a háború után, mikor az Oroszországi Föderáció elbukik. Arról ugyanis nem lenne érdemes gondolkodni, mi lesz, ha nyer, azt tudjuk: újabb és újabb háborúk, míg vagy nem veszítenek, vagy körbe nem érik a Földet. De mivel erre nem képesek, előbb vagy utóbb csak veszíteniük kell.

Hölgyeim és uraim, hétfő van, nincsenek komoly harci cselekmények, csak az állóháború tombol szokás szerint, tehát az ISW megint elméleti napot tart, minek következtében Wagner operáit közvetítjük a moszkvai Kremlből. Éspedig a Néva kincsétől Prigozsin alkonyáig. Igen, ugyanis a kutatóintézet Prigozsin és a Wagner konfliktusát viszgálja az orosz Védelmi Minisztériummal.

Irán gondjainak se szeri, se száma, de a legújabb az, hogy elképzelhető, miszerint az egész országot – vagy legalábbis nagyon nagy részét – egyszerűen elnyeli a föld. Erről eddig nem volt szó, se ott, se máshol, de tekintsük intő példának: így jár az, aki elhanyagolja a környezetvédelmet és a vízgazdálkodást. Bár a végromlás talán még elkerülhető.

A mai második rész kriminális lesz, ugyanis valóban bűncselekményekről lesz szó benne – a háborúhoz semmi köze, de híven mutatja be, hogyan működik a mai orosz társadalom, amelyben bárki bármikor bármiért vádlottá válhat, ha pechére akár csak egy kicsit is hasonlít egy évtizedekkel korábban elkövetett bűntény gyanúsítottjára.

Senkit sem áltatnék azzal, hogy ma akár csak kicsit is csendesebbek lettek volna a harcok, legfeljebb sok újat nem lehet róluk mondani. Ott zajlanak, ahol tegnap is, senki sem ért el komoly területi nyereséget, jószerével komolytalant sem, mindkét oldalon hullanak a harcosok, ahogyan eddig is és mintha mindenki kezdene kicsit – vagy nagyon – belefáradni az egészbe.

Iránban megkezdődtek a tömeges letartóztatások az iskoláslányok mérgezésének ügyében vagy inkább annak ürügyén – a valódi tettesekről még mindig nem tudni semmit, de az ellenzékieket és a szakszervezeti aktivistákat már viszik a biztonsági szervek, és próbálják minden áron rájuk bizonyítani, hogy ők a vétkesek az ügyben.

Ez a mai második anyag kivételesen nem véres vagy szenzációs lesz, bár ahogy vesszük. Akad majd benne mindenféle, ami bulvárnak ingere: hadakozás, paráznaság, házasságtörés, misztika, bálványok, sőt, még kultúra is. Mert mégiscsak kulturális hír a történet alapja. Azt írja ugyanis az orosz sajtó, hogy új etno-operát mutatnak be Saman (Jaroszlav Dronov) popénekes főszereplésével.

Az amerikai hírszerzés Moszkva-barát lázadás előkészítésének jeleit véli érzékelni Moldovában, ami bizony nem lehetetlen, mármint az, hogy Moszkva szervez ott valamit. Moszkvában és általában az Oroszországi Föderációban viszont zavartalanul folyik az esztelen pénzpazarlás, most éppen olyan helyeken építenek védvonalakat, ahova sosem jutnak el a harcok.

Iránban el akarják lopni az újévet. A karácsonyt nem lehet, az ott nincs, vagyis nagyon kevesen tartják, de az újév ellopásának semmi akadálya. Persze igazából arról van szó, hogy a hagyományos ünnepségek megtartását nem akarja engedélyezni a rendszer, amelyek egyrészt még a zoroasztriánus időkből maradtak fenn, másrészt sok ember gyülekezésével járnak.

Míg a harcoló orosz alakulatok apránként kóstolgatják Bahmutot, mindig egy-egy falatot lekanyarítva belőle, mert még forró, Oroszország az idei legsúlyosabb tömeges rakétatámadást hajtotta végre Ukrajna ellen tegnap. Csak épp minden jel arra mutat, hogy a támadás célja elsősorban nem az ukrán infrastruktúra rombolása volt, hanem az orosz ultranacionalista-militarista körök megnyugtatása.

Az iráni rendszer rá kell jöjjön arra, hogy a nők jogainak súlyos megsértését már nem tudja elintézni pusztán beszéddel, jóllehet próbál ragaszkodni ehhez az eszközhöz. A hidzsáb akkor is kényelmetlen és kínos viselet, ha dicsérik, ha vallási fontosságot tulajdonítanak neki, de az oktatási és munkahelyi numerus clausus alkalmazása egyenesen kimagyarázhatatlan.

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy miként állnak az orosz fegyveres erők harckocsikkal. Az történelmi közhely, ami még babonává is változott, hogy korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésükre, erről egyáltalán nincs szó, sőt, fogynak ki belőlük, ahogyan minden másból is: azért hegesztenek össze sufnituning szintjén mindent bármivel és küldik a harctérre, ennek volt a példája tegnap a „Fr

Bahmut jelenleg félig orosz, félig ukrán kézen van, a város két felét a Bahmutka folyó választja el és a harcok még nagyon sokáig elhúzódhatnak. Ha megérkezik ukrán részről az ígért erősítés, könnyen elképzelhető, hogy Prigozsin mégis ott tölti az egész tavaszt, mert nem fog továbbjutni – és ha elfoglalja a várost, nem fog tudni mit kezdeni vele.

Iránban különös jelentősége van a Nemzetközi Nőnapnak, és idén nem is feledkezett meg róla sem a kormány, sem az ellenzék. Sőt, maguk az iráni hölgyek sem: ne feledjük, a mostani válság is a lehetetlen és embertelen kötelező hidzsábviselet elleni tiltakozásokkal kezdődött, és Mahsa Amini ártatlan halála váltotta ki az első tömeges tüntetéseket.

Ma ez a második rész csodafegyverekről fog szólni. Ne számítson senki olyasmikre, mint a Poszeidon torpedó, a Kindzsal hiperszonikus rakéta vagy a Burevesztnyik, a „repülő Csernobil”, ezek a gyakorlatban meglehetősen kevéssé léteznek, leginkább a számítógépes animációkban fordulnak elő. Most rendes, működő eszközöket veszünk elő.

Bahmut ostroma olyan, mint a létező szocializmus volt: lehet, hogy Oroszország számára az benne a legpocsékabb, ami utána jön. Zelenszkij most mindenképpen meg szeretné védeni a települést, hogy az orosz hadsereg ne foglalhasson el könnyen néhány kulcsfontosságú donbásszi várost, de meglehet, felesleges az aggodalma: valószínűleg erre nincs is eszköze és lehetősége az oroszoknak.

Khamenei és Raisi keményvonalas rendszere most sem tagadta meg magát: az iráni diáklányok mérgezésének ügyében megtörténtek az első letartóztatások, bár keveset lehet tudni róluk, de az eléggé riasztó. Arról van szó, hogy a kormánypárti, rendszerhű letartóztatottakat kihallgatták, aztán hazaküldték, az ellenzékieket kihallgatták és bent tartották.