Vasárnap van, a Zóna rutinosabb olvasói már tudják, hogy ilyenkor háztájiban termelem meg az iráni híreket, mert a CTP (Critical Threats Project) pihenőnapokat tart, ma és holnap nem lesz ellenőrzött napi jelentés, de azért iráni sajtó így is van, érkeznek az információk, nem maradunk értesülések nélkül. Legfeljebb a tüntetésekről nem tudok beszámolni.

Tegnap, az Ukrajna elleni orosz invázió évfordulóján épp csak megemlíteni volt időm a jeles napot, de talán jobb is így, mert mára érdekesebb elemzést találtam róla, mint amilyent én magam írhattam volna, ugyanis ennek a támadásnak a következményeit maguk az oroszok mindenképpen jobban látják. Főleg az emigráns, ellenzéki oroszok.

A hivatalos Moszkva meg sem említette az Ukrajna elleni invázió tegnapi évfordulóját, ami bölcs belátásra vall, mert nem igazán lett volna mit megünnepelniük: győzelmeik nincsenek, a frontok állnak, eredményeket nem tudnak felmutatni, inni meg évforduló nélkül is lehet. Medvegyev a változatosság kedvéért most Lengyelországot akarta letörölni a térképről, de róla tudjuk, hogy nem szabad ember felé

Iránban mindig is volt nemzetiségi probléma – ahogyan vallási is, hiszen az ország népei távolról sem ugyanahhoz a felekezethez tartoznak – de a kisebbségi jogok körül most kezd fellángolni a vita, ugyanis bár egyik népcsoportnak sincsenek szeparatista tervei (talán a kurdok egy szűk körét kivéve) de mindegyik követeli azokat a jogait, amelyeket a mostani rendszer tökéletesen semmibe vesz.

Ma egy éve indult meg Ukrajna ellen az orosz invázió (maga a háború de facto már 2014 óta zajlott, csak alacsony intenzitással), tehát mostanáig egészen körülbelül 700 alkalommal írtam le a hírösszefoglalóim szokásos zárómondatát, mely szerint „Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak”. Azért nem 730 alkalommal, mert közben párszor elutaztam és párszor kimaradt a második rész, ahog

Iránban megint a nyomor és a hidzsáb körül forog minden, és az ember eltöpreng: hogy nem képesek az ajatollahok felmérni a makacskodásuk súlyát?

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy Szijjártó Péter és Orbán Viktor honnan veszi ezt a mostanság oly fennen hangoztatott pacifizusát, mert hogy nem abból a mélyen humánus lelkükből fakad, az is biztos. Persze, hogy nem: Pekingből érkezik, de ott is Moszkvának akar kedvezni – bár első sorban Kínának hasznos.

Kényes időket élünk, mégpedig naptári szempontból. A hadmozdulatok nem utalnak semmiféle különleges orosz készülődésre, mégsem csodálkoznék azonban, ha megpróbálkoznának valamiféle nagy alakítással ma vagy holnap a fronton, ugyanis Oroszországban ma van a Haza Védelmezőinek Napja, holnap meg a háború kitörésének első évfordulója lesz.

Iránban folytatódnak a tiltakozások, tüntetések, mintha már a rendszer is kezdené bevallani, hogy valami nincs rendben, persze, nem őszintén: valami olyan magyarázatot próbálnak rátukmálni a lakosságra, hogy az inflációt Amerika okozza, majd az okozott elégedetlenséget kihasználva az Egyesült Államok szervezi a demonstrációkat is, ők ártatlanok.

A harcok töretlenül zajlanak, körülbelül ugyanott, ahol tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt: mindeközben Putyin is, Biden is beszédet mondtak, Putyinéban több volt az indulat meg a hazugság (amit majd a második részben fogok boncolgatni), Bidenében a velő. Ráadásul úgy néz ki, hogy ha komolyan vesszük a tegnapi Putyin-beszédet, ennek a háborúnak semmi értelme. Szükség se lett volna rá.

A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé furcsán éreztem magam), ráadásul tele volt olyan állításokkal, aminek az ellenkezője sem volt igaz – na jó, velem lehet beszélni. Az ellenkezőjük igaz volt.

Mindenki készüljön fel ma egy monstre iráni hírösszefoglalóra, rengeteg adattal, ugyanis a CTP csapata véletlenül betévedt a munkahelyére, rápillantott a kihagyott három nap alatt felhalmozódott adattömegre, tompán felnyögött és elkezdte feldolgozni a híreket, egy nap alatt tripla munkát végezve, szóval most egyszerre negyvennyolc tüntetésről kellett beszámoljanak.

Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből és visszavont néhány alapvető külpolitikai vezérelvet is. Mire fel Biden is odamondogatott neki Varsóból.

Biden kijevi látogatása után ma délelőtt (illetve moszkvai idő szerint délben) Putyin mérget fröcsökölt magából a „kollektív Nyugat” felé, bejelentette, hogy felrúgja a nukleáris fegyverkezési szabályokat és más intézkedéseket is hozott, melyek mind arra utalnak, hogy elszánta magát: harcba száll, ha kell, az egész világ ellen is, ha nem kapja meg mindig, amit akar.

Fájó szívvel bár, de jeleznem kell: az iráni hírekről ma sem érkezett CTP-jelentés, pedig messze túl járunk már minen hétvégén, meglehet, más területre kell koncentráljanak a kutatók, így pontos, kronologikus hírválogatás és beszámoló a demonstrációk létszámáról ma sem lesz sajnos – de ettől még Iránban zajlik az élet, érkeznek a hírek egymás után.

Mivel ma minden laptársunk Biden elnök kijevi útja körül zsong, mint megbolydult méhkas, én ebben a második részben csak azért sem ezzel a tárggyal fogok foglalkozni. Van ugyanis olyan hír, amivel a magyar sajtó egyáltalán nem foglalkozott, pedig épp elég fontos úgy Oroszország, mint Ukrajna jövője szempontjából.

Hétfő van, a Zóna tapasztaltabb olvasói tudják, hogy ilyenkor, ha csak nem tombol sorsdöntő ütközet, az ISW elméleti napot tart. A frontok viszonylag csendesek, és valóban itt az ideje, hogy elmagyarázza valaki, amit tőlem már naponta kérdeznek, úton és útfélen, miszerint „mikor indul az orosz offenzíva?” És nem hiszik el, mikor megmondom, hogy már egy hete tart.

Iránban minden eddigi rekordot megdöntött az infláció, egy dollárért most már félmillió rialt kell adni, mármint annak, aki hozzájut, de senki sem jut hozzá. Ez az élelmiszer-ellátáson is meglátszik: a vörös húsok fogyasztása a lakosság körében egy év alatt a felére esett vissza, a nyugdíjasok körében pedig egészen egyszerűen megszűnt. A csirkehús forgalma is visszaesett harmadával: képtelenség me

A mai második rész majdnem azzal foglalkozik, hogy járt-e Cecil a Török utcában, de ennél egy fokkal azért aktuálisabb: azt járom körül, hogy szereti-e Ramzan Kadirov Jevgenyij Prigozsint, és ha igen, miért nem, valamint szívből-e és igazán, avagy egyáltalán nem. Mindenesetre a háborús hírek kezdik elérni a szappanoperák szintjét, ha erről a két figuráról van szó.

Habár nagyon lényeges harci cselekményekről ma nem lehet beszámolni, csak a megszokott mészárlásról, mégis figyelemre méltó, hogy az orosz hadseregnek semmi szüksége az ukránra ahhoz, hogy átszervezés útján felszámolja önmagát, mint haderőt, az átszervezés és a belső korrupció együtt pusztítóbb hatású, mint bármiféle ezerszer megígért csodafegyver. Igaz, hogy csak saját maga ellen.