Ez a kulcsmondat. Mármint az egyik kulcsmondata az életnek. A rövid távú jóslataim ott szoktak zátonyra futni – hányszor megfogadtam, hogy felhagyok velük, de hányszor –, hogy megpróbálok egy ésszerű cselekvést illeszteni a szóban forgó rendszer életfolyamába, azaz olyat, ami alkalmazkodik az előtte történtekhez és az utána reméltekhez.

Arra ma nem panaszkodhatunk, hogy Oroszország inváziója Ukrajnában eseménytelenül zajlana. Kapkodja a fejét a krónikás, röpködnek az egymásnak ellentmondó információk, nehéz kiszűrni belőlük az igazságot – és egymást követik a letartóztatások Kijevben is, Moszkvában is, nagy halak kerültek horogra mindkét oldalon.

Mariupol végóráit éli – írtuk az elmúlt hetekben sokszor, de most úgy néz ki, tényleg így van. És ennek kapcsán nagyon különös dolgok történnek a majdnem teljesen elpusztított városban.

Oroszország ukrajnai inváziója tovább zajlik, csak most kicsit nyugodtabb a helyzet abból a szempontból, hogy jelenleg nem zajlanak nagyszabású hadműveletek.

Ezekről esik szó mostanság: 1. A demokratikus ellenzék katasztrofális vereséget szenvedett. 2. MZP okozta a Fidesz újabb kétharmadát. 3. Az ostoba vidékiek konzerválták Orbán uralmát. 4. Az összefogás eleve esélytelen volt.

Ma, Oroszország Ukrajna elleni inváziójának negyvenhatodik napján vannak ugyan harci cselekmények, de csak elvétve – miután ezeket ismertettem, annak próbálok utána járni, kikből áll az ukrán földön harcoló orosz hadsereg? Mert nagyon úgy néz ki, hogy legkevésbé épp oroszokból.

Erdő szélén, egy kis házban élt egyszer egy remete: unalmában, magányában született egy gyereke.

Ma szinte csak tömeggyilkosságokról lesz szó, ez egy ilyen háború – meg persze annak az esélyeiről, hogyan fog folytatódni, mert az még nem világos. Soha nem is volt az, sőt, tulajdonképpen pont ez a baja az Ukrajna elleni orosz inváziónak: hogy teljesen érthetetlen, mi a célja.

Ha egy gondolkodó embert megkérdeztek az úgynevezett Kádár-korszak Magyarországán, hogy tételesen mi kifogása a szocializmus ellen, a következő válaszokra lehetett számítani tőle:

Ma nagyon rossz napunk van, tényleg azt kérném, hogy csak az erős idegzetűek olvassák el az ukrajnai orosz megszállás krónikájának ezt a részét, mert bizony borzalmas dolgokról lesz szó – megpróbálom fokozatosan adagolni az információkat, de így is szörnyű hírek érkeztek, még engem is megviselnek, ezek a dolgok sajnos megszokhatatlanok.

Nos akkor, ha már megígértem. Egy utolsó összefoglaló, amiben az a szép, hogy nagyjából ezeket már 2009-ben leírtam. Akkor még (illetve már) Orbán csak aspiráns volt.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról egyre sötétebb hírek érkeznek, lassan ott tartunk, hogy már nem csak a megtörtént, de a várható tömegmészárlásokról is lehet tudósítani...

A mai hírösszefoglaló három téma köré csoportosul: az első sajnos az egyre romló magyar–ukrán diplomáciai viszony, a második az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése, melyen Zelenszkij elnök meglepő javaslattal élt, végül pedig kitérek az orosz fegyveres erők viselt dolgaira, különös tekintettel a magántulajdon szentségére.

Ma megint a Kijev környéki mészárlásokkal kell foglalkoznom, ugyanis a történelem egyik legaljasabb rágalomhadjárata kezd kibontakozni az ügy körül, ami a leghidegvérűbb, legtárgyilagosabb embert is felháborodásra készteti, és egyúttal lerántja a leplet Oroszország egyetlen valódi csodafegyveréről: a dezinformációról, magyarul hazugságról.

Elolvastam egy budapesti, vidéken szolgálatot teljesített szavazatszámláló írását. Semmi meglepő nem volt benne. Illetve igen: hogy mennyire hülyék vagyunk mi itt a nagyvárosban. Hogy mennyire kitekerten gondolkodunk, nem figyelve éppen arra, amire kellene.

Kérem szépen. Ne tessenek tőlem megkérdezni, hogy csalás volt-e. Minden választáson csalnak, mindenki, csak az a kérdés, hogy mennyire.

Ma szinte teljes egészében a Kijev környéki mészárlásokról próbálok beszélni, de sajnos a tegnapi események fényében szót kell majd ejtenem a magyar vonatkozásokról is, mert – vannak.

Én, kérem, tudom, hogy ma Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, és illenék azzal foglalkoznom. Nem fogok. Ugyanis a mi választásainktól nem állt meg a háború a vérmosta Ukrajnában, nem szűnt meg az orosz invázió, és olyan bestiális kegyetlenkedésekről érkeztek hírek, hogy azokat elhallgatni is bűncselekmény volna.

Ne akarjátok olyan nagyon, gyerekek. Elvben lehetséges, a gyakorlatban Istennek hála, nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni, s ha mégis... Miért mégis?

Még mindig Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kell foglalkoznunk, a kijevi-csernyihivi-csernobili térséget lassan, de nyugtalanul hagyják el az orosz csapatok, maguk mögött mindent aláaknázva, Belgorodban pedig most már senki sem tudja, mi történt, de nagy volt a füstje is, lángja is. Annak viszont megpróbálok utánanézni. Nem lesz egyszerű, annyit mondhatok.