#Szibéria

Putyinnak ebben a helyzetben azonnal tárgyalásokat kellene kezdeményeznie, és legalábbis tűzszünetet kéne kötnie, kerül, amibe kerül.

Egymásnak adják tehát egymásnál a kilincset a világ vezetői. De valahogy mégsem mennek semmire, bármennyit is tárgyalnak. Talán azért, mert mindegyik saját országa problémáiról beszél ahelyett, hogy a világ gondjaival foglalkoznának.

Régi, ismert tény, hogy Oroszországnak szokása időnként jogot formálni mindenféle területekre. Ilyen volt a középkorban Livónia, ahonnan véres fejjel verték ki Rettegett Iván csapatait, ilyen volt Ingermanland, a mai Szentpétervár környéke és Karélia, amit sikerült megtartaniuk, ilyen Szibéria úgy általában, ilyen volt Lengyelország, amit elvesztettek, ilyen helyzetben van most Ukrajna, és épp for

Épp a minap jutott eszembe kamaszkorom egyik kedves olvasmánya, a Szibériai garnizon Markovits Rodiontól. Amúgy is annyi orosz dologgal foglalkozom nap, mint nap, hogy néha már azon kapom magamat: ha nem is Puskin, de Szorokin nyelvén káromkodok. Hát vegyük elő, lássuk, hogyan öregedett ez az olvasmány nálam negyven év alatt. Jelentem: jól.