#Ukrajna

Szele Tamás: Trump székelykapuja
Az Oroszország és Ukrajna közötti „béketárgyalások” amerikai közvetítésével kapcsolatban nekem mindig egy régi székely vicc jutott az eszembe, melynek során Ábel bácsi reggel hatalmas fatörzset farag az udvarán, és mikor megkérdik tőle, mi lesz ebből, büszkén mondja: „Székelykapu, ha el nem b*szom!” Délben már vékonyabb ugyanaz a fa, rá is kérdeznek, hogy mi lesz belőle, Ábel bácsi kicsit kevésbé
2025. 04. 21. 11:24

Szele Tamás: A biolaborok legendája
Ha költőien akarnék fogalmazni, azt mondanám Ady Endrével, hogy „törjön százegyszer százszor tört varázs”, de ez a mostani üzenet nem lesz sem elbocsátó, sem szép. Viszont már legalább százegyedszer kell megtörni a „biolaborokról” terjedő legenda gonosz varázslatát – és azt is el fogom magyarázni, hogyan működik ez a fajta fekete, sőt, orosz mágia.
2025. 04. 12. 16:08

Szele Tamás: Ha kitörne a béke...
...akkor lenne csak nagy a baj Oroszországban. Ettől ugyan nem kell egyelőre tartani, minden jel arra mutat, hogy a Putyin-rezsimnek elemi érdeke minél tovább elnyújtani a harcokat, de a Jamestown Intézet pár nappal ezelőtti tanulmánya szerint sok fej fő most Moszkvában, melyek mind azt próbálják eldönteni, mihez kezdjenek majd, ha beköszönt az általuk cseppet sem óhajtott béke.
2025. 04. 08. 16:19

Szele Tamás: A leárazott diverzánsok
Pár éve elhunyt kolléganőm, főszerkesztőm - nyugodjon békében - szokta volt mondogatni a sajtóról, ha ritka pocsék írást olvasott, hogy „kérem, ez valamikor egy szakma volt”. Ugyanez mondható el a hírszerzésről és szabotázsról is: hol van már az az idő, mikor a britek a második világháború alatt gondosan kiképezték a SOE tagjait, és ha bajba kerültek, a lehetőségekhez képest igyekeztek kimenteni ő
2025. 04. 06. 11:21

Szele Tamás: Jalta, München vagy Apokalipszis?
Ennek az írásnak – mint az összesnek – története van. És csak remélni merem, hogy nem történelme lesz. Mikor tegnap este összerakosgattam, úgy gondoltam, ma jól jöhet egy ilyen szép, nagyívű geopolitikai elemzés, csakhogy szegény ember szándékát boldog Isten bírja: mire kész lett, Trump bejelentette a világméretű vámháborúját, ami teljesen új megvilágításba helyezi a dolgokat. Lássuk előbb az elem
2025. 04. 04. 15:52

Szele Tamás: Európa történelmi pilanata
Az, hogy Európa geopolitikai szerepe meg fog változni, át fog értékelődni, már J. D. Vance fölényes és agresszív beszéde idején biztos volt, és a kudarcba fulladó, USA-közvetítéssel zajló orosz–ukrán fegyverszüneti tárgyalások tették kétségtelenné. Most jött el az a történelmi pillanat, amikor Európa újból komoly tényezővé válhat – ha ki mer állni magáért és ha képes eldönteni mit akar. De tényleg
2025. 03. 28. 17:04

Szele Tamás: Tárgyalások előtti köd
Pillanatnyilag ott tartunk – de ez még változhat – hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin holnap fognak telefonon tárgyalni az ukrajnai tűzszünet feltételeiről. Természetesen Ukrajna nélkül, szokás szerint. Lássuk azonban, hogy Andrej Percev szerint milyen út vezett idáig? Annyit mondok csak, hogy rögös és kanyargós.
2025. 03. 18. 15:43

Szele Tamás: A csinovnyik és a sánta kutya
Mint korábbi írásainkból kiderült, az orosz állami média évente több, mint 3,6 millió álhírt közöl, szerény becslések szerint. Most is egy ilyen esetről lesz szó, ugyanis az orosz Biztonsági Tanács egyik képviselője felelevenítette az USAID állítólag 5 milliárd dolláros szerepvállalását az ukrajnai Euromajdan tüntetések „szervezésében”.
2025. 03. 14. 17:25

Szele Tamás: Áradás a sarkvidéken
Van olyan, hogy az ember a legtermészetesebb dolgokat nem veszi észre, azokat, amikott vannak az orra előtt, épp csak a szemét nem verik ki – és utólag csodálkozik, ha pórul járt. Valahogy így van most Moszkva is, ugyanis az Oroszországi Föderáció maximálisan igyekszik kihasználni a globális felmelegedés hatásait, például az Északi-sarkvidék jegének felolvadását.
2025. 03. 10. 16:29

Szele Tamás: Németország és Ukrajna
Mint az közismert tény, lezajlottak az előrehozott németországi választások, és nem hozták meg a Budapest bizonyos köreiben annyira remélt és áhított „szuverenista diadalt” – az AfD közelében sem jár annak, hogy kormánytényező lehessen, sőt, még a „mérleg nyelve” sem lesz belőlük a Bundestagban, Alice Weidel maximum Csodaországban lehet Szív Királynő, Németországban nem.
2025. 03. 06. 09:10

Szele Tamás: Trump és az atomalku
El kell ismernünk, hogy Donald Trump amerikai elnök képességei nem mindennapiak: átlagos ember nem lett volna képes fenekestől felforgatni pár hét alatt az egész világot. És ha azt gondolja bárki, hogy az érdemdús elnök már mindent elpuskázott, amit csak lehetett, az téved.
2025. 02. 24. 14:28

Szele Tamás: Trump, a „békéltető”
Most, amikor a Kreml összes mamelukja ájultan ünnepli Donald Trump amerikai elnököt, mint a(z orosz) béke elhozóját, nem árt egy kicsit megnézni: korábban mennyire bizonyult sikeres békéltetőnek? Ebben segítségünkre van a Carnegie Alapítvány tanulmánya Mihail Korosztyikov tollából, mely bebizonyítja, hogy emberünk békegalambnak még csak nem is terepszínű, hanem sokkal inkább – tehetségtelen. Hossz
2025. 02. 19. 17:06

Szele Tamás: Kettős árulás előtt
Hogy Donald Trump mire készül az Európai Unióval és Ukrajnával kapcsolatban, azt egyrést még csak találgatni lehet, másrészt bizonyos, hogy semmi jót nem várhatunk a tervezett amerikai–orosz tárgyalásoktól. A jelenlegi helyzetet Szergej Radcsenko, a Henry A. Kissinger Központ munkatársa foglalta össze a Moscow Times számára. Lássuk, mire jutott.
2025. 02. 14. 08:07

Szele Tamás: Csapágy a Gonosz tengelyén
Csúnya szerepeket játszik Moszkva a most zajló globális tragikomédiában, de legalább nem is egyet, hanem egész sokat. Mintha el sem tudná dönteni, micsoda ő valójában: Kínában hűséges barát, aki megpróbál a barátjából megélni, Afrikában és a globális Délen harcos antikolonialistaként építi saját gyarmatosítását, az euroatlanti térségben ravasz intrikus, valóságos Jágó az Othellóból, cselt vet, vih
2025. 02. 08. 15:39

Szele Tamás: Álhír-parádé Moszkvából – második rész
Írásunk előző részében már bemutattunk néhány eget verő, sőt orbitálisnak is mondható hazugságot a 2024-es év orosz sajtójából a The Insider nyomán, most folytatjuk a válogatást.
2025. 01. 25. 06:32

Szele Tamás: Az AfD és vidéke – első rész
Mint az közismert, december 27-én a német elnök hivatalosan is feloszlatta a Bundestagot, és ezzel előkészítette a február 23-i előrehozott választásokat. A felmérések szerint az Alternatíva Németországért (AfD) a második helyen áll. A párt 11 éves története során populista mozgalomból ultrajobboldali erővé vált – szélsőséges elemekkel átszőtt szervezetté.
2025. 01. 19. 11:08

Szele Tamás: Az eldobható szaBOTőrök
Nem véletlen a kiemelés a címben: régen kötéllel fogták a katonát, ma bottal fogják a szabotőrt, legalábbis az orosz szolgálatok. Ugyan elég naiv módszert alkalmaznak, de lám, így is akad épp elég ostoba ember, aki lépre megy és viszonylag alacsony összeg ellenében, sőt, akár ingyen is hajlandó támogatni az orosz diverziókat Európában – mi több, időnként végre is hajtani azokat. Erről szól a Novaj
2025. 01. 17. 06:15

Szele Tamás: Putyin, Trump és az esélyek
Állandóan az Oroszországi Föderáció és Ukrajna közötti béketervekről pusmognak mostanság a világsajtóban, természetesen pártállás szerint vagy az egyik, vagy a másik fél maradéktalan győzelmét feltételezve, sőt, függővé téve a Trump és Putyin közötti várható tárgyalások kimenetelétől – amiben van ráció, de nem tudni egyelőre, mi lenne Trump előre beígért varázslata, ami „huszonnégy órán beül véget
2025. 01. 15. 15:37

Szele Tamás: Törökország és Európa
Most, mikor gyökeresen kezd átalakulni a Közel-Kelet politikai térképe és átrendeződnek az erőviszonyok, nagyon nem tűnik mindegynek, hova pozicionálja magát az új helyzetben Törökország. Erről írt rövid, de velős tanulmányt a Chatham House honlapjára Galip Dalay vezető munkatárs – úgy tessék olvasni az alábbiakat, természetesen, hogy ez egy vezető török értelmiségi véleménye, semmiképpen sem lapu
2025. 01. 10. 08:10

Szele Tamás: Digitális diktatúra – átkok és áldások
Nagyon fontos, gondolatébresztő írást közölt a WIRED magazin. Mivel még csak január ötödike van, nem merem állítani, hogy ez az eszmefuttatás az idei év alapkérdéséről szól, de hogy a megpendített gondolat meghatározó lesz idén és a közeljövőben egyaránt, az egészen biztos.
2025. 01. 05. 14:36
