Mélázik az ember a magyar sajtót olvasgatva és azt látja, hogy az Index büntető feljelentést tett bizonyos szélhámosok ellen, akik a lap külsejét lemásolva csaltak ki komoly pénzeket magánszemélyektől –  ismerős a módszer, sőt, már foglalkoztam is ezzel a társasággal márciusban.

Igazából az emberek többségének fel se kellene ezt ajánlani. Merthogy magától is az. A fehér cápáról persze nekem elsőre nem az jut az eszembe, amiről most írni fogok, hanem Szicília.

Nálunk mindent elsöpörni látszanak a helyi hírek, már amennyire helyiek – az átlagos magyar újságolvasó a Pegasus-botránnyal foglalkozik, a homofóbbá tett gyermekvédelmi törvénnyel, ha ellenzéki, akkor az előválasztással és a körülötte zajló csatározásokkal, mintha nem is volna világjárvány – a konteók meg zavartalanul terjednek.

Én minden ellenkező benyomás ellenére sem gondolom, hogy az amerikai elnökök hülyék lennének. Még akkor sem, ha tényleg hülyék. Miért is nem? Azért, mert felteszem, hogy ott a tanácsadók valóban tanácsot adnak.

Hej, zajlik most az élet a Nagy Földön, Oroszhonban, Belaruszban, csak úgy száguldoznak az információk a sztyeppén, mintha Pegasus szárnyán szállnának. Mondjuk arra nem vennék mérget, hogy a Pegasusnak van köze az idevágó tegnapi hírekhez, de hogy nem volt jó napjuk tőlünk keletre a szolgálatoknak, az egészen bizonyos.

...van az udvarunkban. Nincs, ez egy gangos bérház, ha itt lefúrnánk, valószínűleg pincét találnánk, alatta agyagot, mocsarat, vizet nem. Ellenben Tyukodi pajtás már nem legény, mert helyette Béri pajtás a legény, de nem a Balog Ádám. Na jó, abbahagyom a rejtvényeket és elmagyarázom.

Valaha én is beleestem abba hibába, hogy kárhoztattam az internetet a közvetlen személyes kapcsolatok elsorvasztásáért. Most úgy gondolom, hogy ez távolról sem ilyen egyszerű, ugyanis... életkorfüggő. Mint minden.

Nehéz, kellemetlen témáról lesz szó, és nem is igazán a Zónára vonatkozik a haragom, nálunk viszonylag rend van. Viszonylag, mert semmi sem tökéletes, néha szükség van egy kis fegyelmezésre, de távolról sem annyira, mint általában kéne – a teljes magyar nyelvű Facebookon.

- Bocsánat, hogy így rád török, főnök, tudom, hogy nagyon el vagy foglalva...

Legalább két éve történt, hogy egy ismerősöm – művelt, nemzetközi szinten is elismert tudós, a szakterületét nem jelezném, nehogy ráismerjenek – megkérdezte tőlem: „És ha ennek az egésznek vége van, a közmédiával mi lesz?”

„ÉREMESŐ TOKIÓBAN, A MAGYAR SPORTCSODÁTÓL VOLT HANGOS AZ ELMÚLT 16 NAP”, írja az Origo. Úgyis megüt a guta, egy vagy több ilyen még, szinte mindegy.

Hogy ebből az írásból mekkora botrány lesz, még magam sem tudom, de minden adott benne ahhoz, hogy legalábbis megátkozzanak a kormánymédiában. Sorostól Hruscsovig és Földi Lászlóig csapdosnak a hullámok, de szerepet kap benne a cári Ohrana is – szóval, egyik másik kormány-hecclap nedves álma.

Ez is egy szentgalleni kaland, csak nem kalandozó eleink szerepelnek benne, hanem bizonyos kínaiak. Azért nevezem őket „bizonyosaknak”, mert nem tudunk felőlük túl sokat. És Heribald barátot a mostani legendában Oliver Gerbernek hívják.

Nagyon nehéz újat mondani. A kollégák összes keservét átérzem: hiába újak a hírek, már amit hírértékűnek lehet nevezni, ha ugyanaz a mókuskerék forog körbe mindig.

Vannak az életben fordított helyzetek, mikor a válaszból jövünk rá, hogy az eredeti kérdés mennyire érdekes volt. Most például – abszurd helyzet – Matolcsy György egy tegnapi reakciója vezetett el egy igen érdekes véleményhez, mely a globalizáció jövőjével foglalkozik.

Tegnap megint nagyot alakított a kormány, nem is lesz idő és terjedelem minden produkciójukról szót ejteni, komolyan mondom, fáradhatatlan ez a társulat, éjjel-nappal szórakoztatnak minket. Csak az a baj a vicceikkel, hogy egyiket-másikat nehezen lehet megérteni.

Turkál az ember a hírbazárban, csupa fröccsöntött, műanyag bóvli akad a kezébe, filléres, mihaszna selejt, tizenkettő plusz áfa belőlük fél tucat, de mégis, valahogy jellemzik a kort, amiben születtek, jobban is talán, mint a nagy szenzációk.

Van nekem egy olyan erős gyanúm, hogy ebben a választási kampánynak nevezett ütközetben sikerült elhagynunk a humorérzékünket. Vagy ha még megvan, olyan alaposan eldugtuk, hogy lehet: soha nem találjuk már meg.

Hiába, szegény firkász szándékát nem a boldog Isten, hanem a magyar kormány bírja.

Megőrült a kormánymédia: vadásszák, keresik a külföldi forrásokat, amelyek megerősítenék a „gyermekrontó LMBTQ propaganda” létét. És találnak, ha nem találnak, csinálnak. Mindegy, miből. Kreatív emberek ők, megtalálják az ellenséget, a mesében, rajzfilmben is, ha arra van szükség.