Bonyolult táncot lejt Putyin a Kreml fényes báltermében, egyet bólint a piruló Prigozsinnak, egyet pukedlizik az arcát legyezőjével kacéran takaró Geraszimov felé, de fél szeme végig Szurovikinen pihen, közben hol erre, hol arra lejt, mint egy különlegesen zavaros terepviszony a Donbásszban, és a milbloggerek fáradhatatlanul húzzák a menüettet.

Pár napos szünet után újra jelentkezik a Zóna a megszokott hírösszefoglalókkal, így ma is először az iráni eseményekről lesz szó. Jóllehet a tiltakozások kezdete óta a tegnapi volt az első nap, amelyen nem zajlottak tüntetések – vagy csak nem szereztünk róluk tudomást – a helyzet kicsit sem javul, kicsit sem konszolidálódik. Sőt ellenkezőleg, romlik.

A mai második rész megint egyetlen témával foglalkozik majd, de az elég fajsúlyos: Leonyid Gozman ismert orosz ellenzéki írásával, aki nagy vonalakban leírta, hogyan is lehet ennek a háborúnak mindenki számára elfogadható vége. Röviden összefoglalva: nagyon nehezen. Majdnem lehetetlen, hogy teljesüljenek Gozman alapvetései, de azok nélkül csak egy újabb háború előtti tűzszünet lenne az eredmény.

Ha hajlamos volnék a misztikára, azt mondanám, tegnap este különös éleslátás szállhatott meg, mikor az orosz álcivil nőszervezetek kérdésének szenteltem egy írást, de nem misztikára, hanem logikára vagyok hajlamos, és mivel tudom, hogy az ISW-nál egy nap átfutási ideje van minden hírnek, abban, hogy ők is megerősítették tegnapi nézetemet, csak annyit látok, hogy – ugyanazokat a híreket olvastuk.

Iránban nem enyhült a helyzet tegnap óta – csoda is lenne, ha mostanság valami jó hír jönne onnan – ellenben legalább belviszályok sújtják úgy a kormánypártot és a rendszert, mint a tiltakozók vezetőségét. Ez a második esetben egyelőre nem tűnik súlyosnak, de a rendszeren belüli belháború egészen érdekes következtetésekre ad lehetőséget.

Ma ez a második rész egy kis kitérőt leszámítva az elején, egy igen érdekes kérdést fog boncolgatni: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és a nők viszonyát, de mindenkit megnyugtatnék: nem lesz szó az orosz elnök magánéletéről, az kizárólag rá tartozik. Ezek teljesen másféle nők. Politikailag nők.

Vlagyimir Vlagyimirovics még mindig sebzett Makijivkáját nyalogatja, de már lesi, kit hibáztathat a kaszárnyának és lőszerraktárnak használt iskolaépületben elszállásolt több száz mobik (mozgósított) haláláért. Nem, természetesen nem azt a „zseniális” parancsnokot, aki a lőszer mellett helyezte el a legénységi állományt, őt semmiképpen nem szabad megbüntetni, még okozhat egy csomó kárt, őt békén k

Ma bepótoljuk, amit tegnap elmulasztottunk, ugyanis végre megint van ISW, így vannak hírösszefoglalók is. Akkor lássuk, mi történt például Iránban ezalatt a két nap alatt? Mindenkit megnyugtatnék: semmi jó. A tüntetők elleni erőszak újabb szakaszába lépett, most megijedt a rendszer, mert felélénkültek a tiltakozások és egyre brutálisabb elnyomással válaszol rájuk.

Megint bocsánatkéréssel kell kezdenem, bár előre jeleztem tegnap, hogy ma nem dolgozik az Institute for the Study of War (illetve ma dolgozik, tegnap nem dolgozott, de náluk egy nap a hírek átfutási ideje), viszont így nincsenek ellenőrzött, megerősített híreim, tehát inkább kihagyom az iráni és ukrajnai összefoglalókat, mintsem bizonytalan mendemondákat terjesszek.

Ez a mai második rész kicsit hosszabb lesz a többinél, sajnos a téma megkívánja a pontos és teljes idézeteket. Ugyanis közismert orosz másként gondolkodók, pacifisták, politikai foglyok újévi jókívánságait teszem közzé, amiket a börtönben írtak a Mediazona című független orosz lap felkérésére, és higgyék el: tanulságos olvasmány lesz.

Ahogy karácsonykor sem volt fegyvernyugvás a harctereken, úgy nem volt szilveszterkor sem, bár egyre kevesebbet puffant a tüzérség Bakhmutnál, erősen fogy a lőszer, és egyre többet puffognak a közhelyek az orosz hátországban. Aki nem hiszi, hallgassa meg, olvassa el Putyin vagy Sojgu újévi beszédeit, de nem nálam, mert én ezzel meg nem kínzom az olvasót.

Boldog új évet mindenkinek, a Zóna idén is folytatja a munkát. Kicsit akadozva indul a verkli, mert ma például minden megszokott híradás a helyén lesz, de holnap megint elmaradnak az iráni és ukrajnai hírösszefoglalók (az ISW szabadnapot tart), viszont utána visszatérünk a megszokott kerékvágásba.

Ma Szilveszter van, ez évente általában egyszer előfordul, így most nem lesznek háborús és válságövezeti hírek, egy napot kibírunk nélkülük, ellenben kicsit visszatekintünk az elmúlt évre: lehet, hogy volt ennél pocsékabb a történelem folyamán, sőt, biztos, de hogy a mi életünkben nem, az is hétszentség.

A mai második rész rövid lesz, ugyanis közeledik az év vége, mindenki szeretne kicsit lazulni, szeretné jól érezni magát, borzalmakkal ugyan most is tudnék szolgálni, kesernyésen rossz politikai hírekkel is, borúlátó elemzéssel nemkülönben, de most miért rontsam el bárkinek is a jó kedvét? Mosolyogjunk inkább egy kicsit.

Oroszország tegnap tömeges rakétatámadást intézett Ukrajna ellen – már megint – a támadás arányához képest mérsékelt sikerrel, ami azért fontos, mert utána az orosz védelmi minisztérium megüzente a világnak: „Sosem fogunk kifogyni a Kalibr cirkáló rakétákból!” Az Iszkanderekről, Kindzsalokról és a H-sorozatról érdekes módon nem üzentek semmit.

Iránban kisebbfajta csoda történt: nem, nem mondott le Khamenei, nem is vonták vissza a kötelező hidzsábviseletet előíró törvényt, azok nagyobb csodák lennének, de most, hogy már 430 ezer rial egy dollár, a vezetésnek feltűnt, hogy mintha gyengélkedne a nemzeti valuta. Nosza rajta, akkor meg kell erősíteni, mondhatta Ebrahim Raisi elnök, és – lecserélte a jegybank vezérigazgatóját.

Valami azt súgja a kristálygömb mélyéről, kávéscsészék zaccából és egyéb hasonlóan komoly forrásokból, hogy Bakhmutnál olyan egy héten belül komoly meglepetés várható. Mondjuk a szakértői elemzések is ezt mondják, tehát így már sokkal könnyebb jósolgatni, de tényleg nagyon valószínű, hogy a végletekig kimerült orosz alakulatok fel fogják adni az állóháborút.

Khamenei rendszere kezd lassan már utolsó eszközéhez, a szómágiához folyamodni: tegnap ugyanis megállapították, hogy „vége van a tiltakozásoknak”, csak erről elfelejtettek szólni a tiltakozóknak, így azok folytatták tevékenységüket, ha nem is zavartalanul. Az iráni társadalmat nem lesz könnyű olcsó, nyilvánvaló hazugságokkal becsapni – legfeljebb felidegesíteni lehet őket ezen a módon.

Ez a mai második rész a hólabda-effektusról szól. Ahogy hólabdából lesz a lavina, úgy lesz politikai doktrína egy kötekedésből. Tegnap már poénkodtam egy kicsit azon, hogy Lavrov külügyminiszter szerintem szándékosan agresszív TASZSZ interjújában utalt arra, hogy a „gonosz amerikaiak” meg kívánják gyilkolni az angyali Putyin elnököt.

Valahogy az az ember érzése, hogy Lavrov orosz külügyminiszter olyasféle bűvész, aki akkor is elvárja a tapsot, ha nem húz ki semmiféle nyulat a kalapból, sőt, ha se nyúl, se kalap, de még mutatvány sincs: úgy gondolja, neki mindenképpen jár a taps. Ilyen értelemben nyilatkozott tegnap a TASZSZ-nak, egy feltehetően erős épületben, mert nem szakadt rá semmiféle födém, mikor a világot kezdte el feny