Oroszország Ukrajna elleni inváziójával így, annak százhetvenegyedik napján az a baj, hogy mindenki kezd hozzászokni. Már nem vált ki általános felháborodást, ha az egyik fronton termobarikus fegyvereket vetnek be, ha a másikon atomerőműveket lőnek önjáró lövegből, a közönség ingerküszöbe már magasabb ennél.

Furcsa dolgok ezek a „nem harctéri” háborús hírek, mert azt lehet belőlük leszűrni, hogy háborúban ott is rossz, ahol éppen nem lőnek, de előbb-utóbb mindenhol lőni fognak. Akkor lássuk, mi említésre méltó történt a hátországokban?

Az ISW-nél helyreállt a rend, ma már szokásos módon tudom közölni Oroszország Ukrajna elleni inváziójának harctéri híreit, nem kell rendőrkutyával keresgélni a böngészőben a napi jelentést, mint tegnap. Körülbelül ez is az egyetlen jónak nevezhető hír, a többi vagy rossz, vagy semleges: messze még a béke.

Az „utópia” szó Sir Thomas More, latinnal keverve és magyarosítva Morus Tamás „Utópia” című művéből került át a közbeszédbe.

Oroszország háborúja Ukrajna ellen valósággal ontja a híreket, olyan mennyiségben, hogy az már majdnem kezelhetetlen: a szegény krónikás meg sem tudja tervezni a munkáját előre, mert mindig történik valami, mindig érkezik olyan hír, ami miatt át kell szerkeszteni az írást.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra sem maradt abba, sőt: ellenben az olvasók ma majdnem harctéri jelentés nélkül maradtak. Nem tudni, mi zajlik az ISW háza táján, de tény, hogy a hivatalos honlapjukon nyoma sincs a mai (vagyis hát tegnapi) összefoglalónak, ellenben nekem mégis sikerült megszereznem azt.

Vagy pénteki limonádé. Elnéztem a szigeti képeket. Egy aggtól eltekintve a fiatalokat. Fiatalabbakat. Ha a negyvenes fiatalnak számít, még azokat is. Akiket a sajtófotósok lefényképeztek. Tehát elnéztem az embereket, mivel ez majdnem strand.

Ma kicsit harctéribbre sikerül a hírek második része a megszokottnál, de több pohárba is tiszta vizet kell öntenünk, mert már teljes kezd lenni a káosz a célpontok, találatok, fegyverrendszerek, önkéntesek és zsoldosok körül, szóval az első hírt kivéve katonásabb lesz az írás a megszokottnál.

Sokadik napját írjuk Oroszország ukrajnai inváziójának és úgy néz ki, sokáig is fog tartani. A harcok nem csitulnak, inkább élénkülnek, bár a frontvonalak megint befagyni látszanak, ugyanakkor sok mindent nem értünk: egy világ töpreng azon, hogyan lőtt Ukrajna messze minden lőtávolságon kívül egy repülőteret vagy mit keresnek az iráni drónok az orosz hadseregnél?

Ma középsúlyos háttérhírekkel fogom borzolni az idegeket, melyek vannak olyan fontosak, hogy tudjunk róluk, de önmagában egyik sem annyira lényeges, hogy eldöntse a háború menetét. Viszont részei a nagy képnek, és a véleményünk kialakításához segítséget adhatnak.

Megkésett kicsit a mai hírösszefoglaló, de megérkezett – halaszthatatlan hivatali teendők hátráltatták. Mindenesetre itt van és az benne a jó hír, hogy nincsenek nagyon rossz hírek.

Mióta kettévágtam az orosz–ukrán háborúval foglalkozó napi írást, ami így több lett, de hosszabb nem, érdekes tendencia mutatkozik: az elmúlt három napban öt-hatszorosára emelkedett az olvasottság (érdekes módon a hirdetési bevétel viszont nem, különös erők munkálhatnak az AdSense algoritmusának mélyén...). De az már most is látszik, hogy ez a helyes út, így marad a lap.

Oroszország ukrajnai inváziójában megint minden másképpen van. Nem jobban és nem rosszabbul, mint tegnap, hanem másképp. Ettől még a harcok folynak, csak nekem kell majd megmagyaráznom azt, amit esetleg nem is kéne, mert bármikor kiderülhet, hogy az eredeti hír volt igaz. Ez egy ilyen szakma.

Bolond lenne, mármint Kína és mármint Tajvant, írta pár napja egy igen nagyrabecsült exbankár barátom. Saját chipgyárát, és mindazt, ami nélkül modern technika jószerivel nem létezik.

Ma elég sok dologgal kell foglalkoznunk, valósággal záporoznak a hírek, de mivel van olyan is, ami magyar vonatkozású, azt vesszük előre: röviden és pontosan fogalmazva Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megint orosz provokáció áldozata lett, csak most meglehet, hogy nem vette észre, mint az előző alkalommal, miszerint szélhámossal beszél. Bár egyesek szerint ez még az első provokáció.

Oroszország ukrajnai inváziója lankadatlanul tart, az események egyre aggasztóbbak, és lassan már nem lehet kétségünk az orosz fél gátlástalansága felől: sajnos már a nukleáris terrorizmus lehetősége is felmerül, tekintet nélkül a valószínűleg egész Európát sújtó következményekre.

A háborúnak sokféle háttere lehet, van, ami bűnös, van, ami aljas, van, ami egy kémregényre hasonlít és van, ami tragikomikus – ebben az írásban ezeket az aspektusokat gyűjtöm össze a mai hírek közül, melyek ugyan nem állnak közvetlen kapcsolatban a hadmozdulatokkal, de mégis ismernünk kell őket a helyzet értelmezéséhez.

Oroszország inváziója Ukrajnában egyre különösebb, egyre vadabb, ugyanakkor mintha mindkét fél hadvezetése a szervezetlenség bizonyos jeleit mutatják, hogy így fogalmazzak – egyszerűbben mondva, mintha egyik oldalon se tudnák, hol a fejük, és ha megkerül, azt nem tudnák, mire használják.

A háború a harcterektől távol is zajlik, és meggyőződésem, hogy nem szabad csakis és kizárólag harci cselekmények összességeként tekinteni: ha nem látjuk a hátterében álló társadalmakat, azok állapotát, elképzelésünk sem lehet az események okairól és az aktuálisan is zajló folyamatokról.

Nem lehet megmondani, milyen irányban, de változik Oroszország ukrajnai inváziója, változik a harcok jellege: mintha egyre gátlástalanabb eszközökhöz folyamodna az orosz fél, különösen Enerhodar térségében, bár az ukrán oldal meg bizonyos mértékű határozatlanságot mutat ebben a hatalmas malomjátékban, ebben az országnagy csiki-csukiban.