Akkor lássunk neki a hírek „aprajának”, ami nem is mindig annyira apraja, mert időnként, tekintve, hogy úgyis orosz vonatkozásúak, Nágyja, vagyis Nagyezsdája. Könnyen átsiklik az ember kulcsfontosságú információkon is két rakétatámadás között, és utólag már csodálkozhat, ha nem vette észre időben azt a pár sort, ami esetleg sorsdöntő lehet.

Mókuskerék. Jó, lehet benne hörcsög is. De miért tapossa a mókus (hörcsög) a kereket? Két okból. Az első, hogy azért, mert csőlátása van. Ha egyszer belekerült, nem lát máshova, csak oda, amit úgy hisz, hogy „előre”. A másik, mert azt gondolja, hogy jut valahová.

Ukrajnában nem csitulnak a harcok, de nem is lángoltak fel különösebben: az embernek az időnként az érzése, hogy az orosz fél épp csak annyira akar háborúzni, hogy világos legyen: nincs béke. Aztán ránéz az ember a bombázások adataira, és rögtön rájön, hogy téved. Háború ez nagyon is, véres veszteségekkel, csak az áldozatok többségükben – ukrán civilek.

Egyre különösebb dolgok történnek Ukrajnában az oroszok által megszállt zónákban. Mintha ez nem egy szokványos területfoglaló háború volna, ennek kifejezetten nacionalista, oroszosító jellege is van. Bár mondjuk nem csak Ukrajnában történnek furcsa dolgok, hanem Oroszországban, sőt, Belaruszban is: vegyük szépen sorra, miről is van szó.

Nevezetes a mai nap, nem csak azért, mert pont ma fél éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, de ma van az ukrán függetlenség ünnepe is, minek következtében különös óvatossággal figyelik a kijevi légteret: rakétatámadásoktól tart az ukrán hírszerzés, és meglehet, okkal, igazán jellemző volna, ha ebből az alkalomból az orosz hadsereg megpróbálna csapást mérni az ünneplő fővárosra.

Hogy a végén kezdjem: természetesen Trockij elvtárs megbízásából ölték meg Kirov elvtársat. Ezek a trockisták ilyenek, mindenhová beférkőznek, sőt, az ember észre sem veszi, és egyszer csak arra ébred, hogy maga is trockistává változott. Jaj, bocsának, tévedtem olyan majdnem kilencven évet. Vagy mégsem tévedek?

Azért különös dolog ez a háború. A krónika tegnapi része rajtam kívül álló okok miatt elmaradt, a mai része is csak késve jön össze, de azért összejön: egy napra vettem le a szememet ezekről a betyárokról, és lám, mit műveltek? Hát, ez az. Semmit. Ma este egészen pontosan ott vannak, sok hókuszpókusz és komoly áldozatok árán, mint tegnapelőtt délben.

Mikor tegnap azt írtam, hogy kivételes alkalom lesz, miszerint a háborúval kapcsolatos hírek második része egyetlen téma körül forog, nem sejthettem, hogy tévedek, és ma kénytelen vagyok újból csak egy hírrel foglalkozni, ami viszont fontosabb az összes többinél. Ez Darja Dugina (Platonova) halála.

Az ukrajnai harcok kicsit sem enyhülnek, Oroszország nem hátrál tapodtat sem, haladni meg nem tud, tehát állnak a frontvonalak, a hangulat meg – főként a Krímben – a mélypont felé közelít, de Szevasztopolban is kiosztották már a tisztikarnak a vörös ingeket, barna nadrágokat, mert drón csapódott a flotta-főhadiszállás tetejébe, ha kárt nem is tett semmiben.

Ma kicsit rendhagyó lesz az ukrajnai orosz invázióval foglalkozó hírek második része: általában több hírt szoktam tárgyalni ilyenkor, azon igyekezve, hogy minél mélyebb betekintést biztosítsak az érintett társadalmakba, de ma összesen egy témára jut hely, és ez az orosz támadás előkészítésekor elkövetett titkosszolgálati hibák összesítése.

Az ukrajnai orosz invázió hírei egyre különösebbek: mintha kezdenének kialakulni a háború fókuszpontjai, és nem okvetlenül a harkivi-donyecki-herszoni fronton van mindegyik. Akad olyan – a Zaporizzsjai Atomerőmű – aminek nem is csak lokális a jelentősége, olyan is akad, például a Krím, ami messze esik minden harctértől, mégis fontos.

„A haszid zsidók történelme 1944-ig nyúlik vissza. Rudolph Kastner alkut kötött az egyik zsidók deportálásával megbízott náci alezredessel, hogy az egyik vonatot nem Auschwitzba, hanem a semleges Svájcba irányítják. Ezen a vonaton utazott Teitelbaum Joel is, a szatmárnémeti rabbi, és rajta kívül mintegy 1700 fő, plusz 200 regisztrálatlan kisgyermek.” (Origo)

Most a háború olyan híreit szedem össze, amelyek mindenképpen kapcsolatosak vele, de mégsem illenének a napijelentésbe, hiszen vagy régebbi, vagy eljövendő, esetleg nem is pont harctéri eseményekkel kapcsolatosak – de fontosak ezek is, néha fontosabbak, mint egy-egy kérészéletű áttörés Bakhmut vagy Szlovjanszk környékén.

Az orosz invázió tovább tombol Ukrajnában, de mintha egyik félnek sem volna komolyabb szerencséje: akármilyen véres harcok is folynak, a frontvonalak alig mozdultak valamennyit az utóbbi hetekben, persze azt a kevés mozgást is tekintheti győzelemnek, aki akarja: sőt, ha úgy vesszük, a mostani, stagnáló állapot is nevezhető diadalnak, mert van ennél rosszabb.

mint tapasztalni tetszenek, most egy kis nyári pauza van. Minek is lenne más, amikor a rengeteg szakértő úgyis megmondja.

A háború „békésebb” hírei is kezdenek egyre kevésbé békések lenni, napról napra romlik a helyzet a hátországokban – egyre radikálisabb, agresszívebb a hangulat mindenhol, ugyanakkor egyre több abszurd helyzet alakul ki, igaz, ez legalább megfelel az orosz kultúrhagyományok szellemének.

Oroszország ukrajnai inváziója nem maradt abba tegnap óta – csoda is lett volna, ha váratlanul békére ébredünk – és csak egy biztos benne: hogy minden bizonytalan. Az orosz oldal egyre kevésbé bízik abban, hogy tartani tudja a Krímet, de Herszonból is a Dnyeper keleti, biztonságosabbnak érzett partjára költöztették a főhadiszállásukat.

Ennek a pár hírnek a címét Villontól kölcsönzöm, mert az orosz élet apró, ijesztő képeit rakosgatom benne össze, ahogy a többiben is, míg végül nem sikerül kirakni a teljes mozaikot: de a nagy kép is inkább lesz borzalmas, mint esztétikus. Hát lássuk, mi történt az elmúlt nap folyamán a Nagy Földön?

Százhetvennégy napja folynak a harcok, zajlik Oroszország inváziója Ukrajna ellen, és egyhamar nem is lesz vége. Donyeckben egyre véresebbek az ütközetek, de ez nem jelenti azt okvetlenül, hogy ott dől majd el a háború sorsa – ez csak annyit jelent, hogy pillanatnyilag ott esnek el a legtöbben.

Ma inkább politikai-katonai és diplomáciai híreket veszek elő itt, lesz közöttük magyar vonatkozású is, de ne szaladjunk nagyon előre, mert akkor sem az a legfontosabb, ha bizony pont velünk, kifejezetten a magyar sajtóval foglalkozik. Ennél azért lényegesebb Putyin elnök két beszéde.