Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.

Ma bizony elég kevés hír érkezett Iránból, ami mégis, az sem túl biztató: a demonstrációk ritkulnak, a résztvevők száma csökken, ellenben a rendszer sem erősödik: kérdés, hogy ha esetleg elcsitul a népmozgalom, miféle bel- és külpolitikai célok elérésére fogja majd felhasználni Khamenei, Khamenei és rendszere az eddigi eseményeket?

Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.

Putyin elnök kihirdette a hadiállapotot az Oroszországi Föderációban, bár nem mindegyik területen azonos mértékű ez, ellenben mivel hivatalosan még mindig nincs háború, mindenképpen érdekes lépést látunk. Ami valószínűleg inkább a hátország megrendszabályozását, vagyis az orosz nép ellen folytatott harcot szolgálja, de kevés a haszna Ukrajna ellen.

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap nem jelent meg a lap, ugyanis technikai akadályok támadtak, melyek mostanra elhárultak. Térjünk tehát vissza a megszokott munkamenethez. Ismertetném a tegnapi nap iráni híreit – a helyzet perzsa földön rossz, de nem reménytelen.

A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.

A mai második részbe összesen két hír fért bele: egy hosszú és nagyon szomorú, meg egy rövid és nagyon groteszk. Ami ezen felül említésre méltó lenne, az talán bele sem férne a terjedelmi keretbe, de ígérem, foglalkozom majd olyasmikkel is, mint a Wagner-csoport korai története vagy Kadirov gyermekeinek megérkezése Mariupolba.

Eldőlni látszik, hogy az új orosz stratégia nem arról szól, hogy a harctereken nyerjék meg a háborút, az ugyanis nem megy a világ második hadseregének, az orosz fegyverek mindenhol tökéletesen működnek, épp csak a harci körülményeket és bevetéseket kivéve. Leginkább akkor van baj a verhetetlen hadsereggel, amikor az ellenség képes, és visszalő.

Mivel a mai hírösszefoglaló első részébe alig jutott hír a sok magvas gondolattól (melyek azonban fontosak voltak), a második részben igyekszem pótolni az elmaradást. Rögtön először vegyük is azt, hogy miben különbözött ez a mai bombázás az összes többitől?

Örömmel értesítem a közönséget arról, hogy megtaláltam azt a módszert, amellyel az Ukrajna ellen folytatott orosz hadjárat eseményei a legnagyobb biztonsággal megjósolhatóak. Ez sem tökéletes, de megfigyeléseim alapján elég pontos.

Az iráni rendszer kezdi a történelemben is példátlan lépésekre ragadtatni magát: most már középiskolás diákok, sőt, egész tanintézetek ellen harcol, ott razziázik, onnan hurcol el gyermekeket – akik közül sokan többet nem kerülnek elő élve. Drágán fogja megfizetni ennek a bestialitásnak az árát, az már bizonyos – átlépett egy határt, nem lesz kegyelem a számára.

Schiffer Andrást rengetegen szeretik. Hogy melyik „oldalon” szeretik rengetegen, az kérdéses, mert valószínűleg mindegyiken. Talán... az „ellenzékinek” mondotton többen. Nem csináltam statisztikát.

A mai második részben két témát kell körüljárnunk, többre nem lesz sem hely, sem idő: az első a belgorodi mészárlás, ami mindennél jobban rávilágít az orosz mozgósítás hibáira, a második a milbloggerek látszólagos feltámadása, ami most, pillanatnyilag ugyan ellentmond a tegnap esti híreknek, de tudjuk, hogy Moszkvában gyorsan pörögnek a kockák.

Tyutcsevet idézve kell kezdenem: „Oroszországot, ész, nem érted...” és tényleg nem.

Az Iránban zajló események kezdenek tovább jutni az elégedetlenségnél, tovább a demonstrációknál, vérbe fojtott tüntetéseknél, tovább a sérelmek panaszolásánál: világosan megfogalmazott program kezd körvonalazódni, ami már lehet egy társadalmi átalakulás alapja. És ettől jobban tart az ajatollahok rezsimje, mint tízezer dühös tüntetőtől.

Ma kicsit rendhagyó lesz ez a második rész, mert a hírekre adott néhány olvasói reakció alapján úgy látom, el kell magyarázzam, mi is az az „orosz milblogger”, miért fontos, mire használják és egyáltalán: hogyan működik. Meg mi a baj most velük.

A harctereken mérsékelt csatározások folynak, ugyanis az ukránok az emberélettel spórolnak, az oroszok a hadianyaggal, a hátországban most nem estek nagy károk, mert Putyin belenézhetett a rakéta-leltárba és azonnal lefújta a tömeges csapásokat, mért még vagy három-négy olyan, mint az október tizedikei volt, és kifogynak mindenükből.

Iránban egyre több a halott, egyre véresebbek az összecsapások a rendszer biztonsági erői és a tiltakozók között, és egyre távolodik a társadalmi megbékélés lehetősége.

Ma eléggé szerteágazó hírekről tudok beszámolni, lesz közöttük hamis reményt keltő, lesz olyan, ami igen jó, ha igaz, és lesz végül olyan horror is, amit tényleg csak felnőttek olvassanak, mert bizony elég borzalmas. Nem a legszörnyűbb, ami ebben a háborúban előfordult, de azért ettől is kinyílik minden bicska minden zsebben.

Az orosz mozgósítás egyre erőszakosabban működik, a legfrisebb hírek szerint jelen pillanatban is rendőrök igazoltatnak minden férfit a moszkvai és szentpétervári metrók kijáratánál, aki pedig hadköteles korban van, annak nincs kegyelem: azonnal megy a sorozóbizottság elé. Putyin mindeközben a kedélyeket nyugtatja, pedig érkeznek az első koporsók a frontról az orosz, nyugati területekre.