Oroszország inváziója Ukrajna ellen továbbra is rendületlenül zajlik, Transznisztriában mintha éleződne a helyzet, az orosz erők megrohamozták az Azovsztal katakombáit, Moszkva fölött látták szállni a Végítélet Madarát, valamint ukrán oldalon beavatkozott a harci cselekményekbe maga Lucifer, mármint a RIA Novosztyi szerint.

Három idézet jár Önöknek a Facebookon minden napra, ha már nekem nincs mit mondanom az aktuális hírekről, de most tegyünk kivételt. Nem az orosz–ukrán háború okán, hanem úgy minden okán.

Hetvenedik napja tombol Oroszország inváziója Ukrajnában, most már semmi sem világos, ellenben minden kétséges. Egy dolgot kivéve, és ez az, hogy a politikusok általában is megbolondultak, de a valamikor műveltségéről és fondorlatos észjárásáról (finom, úri modoráról már kevésbé) nevezetes Lavrov orosz külügyérnek ment el legjobban az esze.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvankilencedik napján a helyzet egyre zavarosabb. Ma az általános harctéri helyzet ismertetése után kitérek arra, miért is olyan fontos a Kígyó-sziget, horrorisztikus részleteket említek Mariupolból és végül azt próbálom meg logika útján kideríteni, lehetett-e tudomása Orbán Viktornak az Ukrajna ellen készülő támadásról.

Malmozom, drága Nagyérdemű. Most nekem nincs Zóna, meg egyéb röfögés felesleges dolgokról, ezeket bárhonnan megkapják, jó kedvvel, bőséggel. Illetve jó kedv nélkül is, mert ez a régi magyarban (és például a Himnuszban) egyszerűen azt jelentette, hogy „kegyelemmel”.

Olyan már Európának, főleg a keleti felének Oroszország ukrajnai inváziója, mint egy keserű másnaposság: a baj a gyomorban volna igazából, de fáj tőle a fejtől a kislábujjig minden porcika. Ráadásul ezt ki sem lehet aludni. Beteg tőle minden, és kevés a remény a javulásra.

Hatvanhetedik napja zajlik az orosz invázió Ukrajnában. Azért jegyzem meg gyakran, mennyi ideje tart a háború, mert amint látom, kezdjük megszokni, és nem lenne jó, ha fásultan legyintenénk egy idő után a hírekre. Már csak azért sem, mert sajnos úgy néz ki, eltart még egy ideig.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanhatodik napját írjuk, de semmi jele a fegyvernyugvásnak. Dúlnak a harcok a valós és a virtuális térben egyaránt, ma be fogok számolni néhány fizikailag is megtörtént harci cselekményről – a csecsen-burját konfliktus minden pénzt megér – és némely, a világhálón terjedő, rejtelmes térképekről, amelyek a dezinformációs front fegyverei.

A harcok továbbra is dúlnak Ukrajnában, az orosz invázió cseppet sem szelídült, ma mégis viszonylag kevés harctéri cselekménnyel, de több ármánnyal fogunk foglalkozni, valamint sikeresen bemutatom azt is, hogy a világon minden összefügg mindennel, minek következtében Indonéziára is szükség van ahhoz, hogy Ukrajnában béke legyen.

Unom, édes polgártársak. Ez az igazság: unom. Unom a „kollégák” írástudatlanságát, az összes szakértőt, a napi rémüldöztetéseket és rémüldözéseket, a rémüldöztetések és rémüldözések magyarázatát, az egész magyar ellenzéket, még a polgár-, akarom mondani ellenzékpukkasztó részét is.

Az Ukrajna elleni orosz invázió hírei egyre különösebbek. Az ember óhatatlanul azon töpreng, mikor olvassa és összeveti őket, hogy egyáltalán, van valaki, aki érti, mi ennek a háborúnak a célja egyáltalán? Mert nem úgy néz ki. Káosz uralkodik minkét oldalon, most már a hadmozdulatok is értelmetlenek, a háttér meg maga a teljes zűrzavar.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója lassan a teljes káosz jeleit mutatja, eddig sem értett senki semmit, ez mostanra súlyosbodott.

Jó hírek nincsenek, rossz annál több akad Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban: nagyon úgy néz ki, már messze nem „csak” Ukrajnáról van szó, hanem Transznisztriáról, Moldováról, hosszabb távon pedig nem lehetetlen, hogy az egész valamikori Varsói Szerződés területéről.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanegyedik napján semmi jóról nem lehet beszámolni. A frontvonalak ugyan mozdulatlanok, de a harcok tombolnak, most már mindkét hátországban is, és a békekötésre alig van remény. Szándék is kevés – de remény szinte semmi.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban vannak ugyan hírek, ráadásul szomorúak, de meg kell vallanunk: nagy, sorsdöntő események nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában. Ami mégis történt, az viszont nem jelent semmi jót, rosszat annál inkább.

Mármint ők. Csak mi nem érdemeljük meg, de hát ez kit érdekel. Illetve nem érdemlik meg. Mi ez a katyvasz, amit leírtam?

Ma – hála az égnek – komoly harci cselekményekről nem lehet beszámolni, persze, ettől még nem nyugszanak a fegyverek Ukrajnában, illetve attól függ, mit nevezünk harcnak. 

Kezd mérhetetlenül idegesíteni az a huhogásözön, ami többek között az ukrán háborúval kapcsolatban megjelenik. Mintha nem volna elég a „hivatalos” riogatás, a szörnyű ítéletidő közelgésétől a „mindmeghalunk” különböző verzióiig.

Négy nap szabadság után folytatom az ukrajnai orosz megszállás krónikáját. Jó alkalom volt ez a kis kiesés arra, hogy hátralépve némi távolságból tekinthessem át a képet, inkább a folyamatokra, mintsem a napi harci cselekményekre, eseményekre koncentrálva.

Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nincsen nekem semmi bajom, végső soron elértem, amire törekedtem, bár minden ilyen könnyen sikerülne. Ha azonban másként vesszük, eléggé különös a helyzet, még ha nem is mondanám reménytelennek – de nagyon magyar. Magyarabb a turulnál, magyarabb erdőnyi kopjafánál.