Az orosz hadsereg ez idő szerint sikeresebben harcol az ukrán civil lakosság, a családok és otthonaik ellen, mint amennyi győzelmet Ukrajna hadseregével szemben elkönyvelhet az utóbbi hat hétben: a harcmezőn sok tízezer embert veszítettek már az oroszok, a hátország rombolása közben természetesen egyet sem.

Iránban továbbra is forrong minden: a hatalom már kezd rájönni, hogy nem szórványos elégedetlenséggel van dolga, hanem valami naggyal, valami egész estét betöltővel. A megmozdulásokat próbálják vérbe fojtani (miáltal növekszik a közfelháborodás) vagy külső „ellenségek” felé fordítani, mintegy becsatornázni egy lokális háborúba.

A mai nap eseményei nem fértek már bele a harctéri hírekbe, itt közlöm őket – de az az igazság, hogy a hátország terrorbombázásának nincs is sok köze a harctérhez. És ma ez folytatódott, annak ellenére, hogy Luhanszkban az ukrán hadsereg még fel is szabadított vagy kétszáz négyzetkilométernyi területet.

Oroszország Ukrajnában már két háborút vív: egyet az ukrán hadsereg, egyet a civil lakosság ellen. Az elsőben bizony nem áll a legjobban, de a második megy, mint a parancsolat, hiszen a civilek nem tudnak sem védekezni, sem viszonozni a támadást.

Irán jelenlegi állapotát válságnak szoktuk nevezni, bár lassan túljut ezen a fázisán, csak még nem látni, mi lesz belőle. Túl sok és sokféle sérelem halmozódott fel abban az országban túl hosszú idő alatt, így egyelőre eldönthetetlen, hogy ha nem fojtják vérbe a tiltakozásokat, azok végül milyen jelleget fognak ölteni, mert egyelőre arról szólnak, hogy mindenki haragszik, de nem mindenki ugyanazér

Mint az köztudomású, ma hajnalban Oroszország Ukrajna teljes területét sújtó rakétatámadás-sorozatot indított. Ennél nagyobb intenzitású csapás csak a háború első napján érte az országot.

Jelentem, ma nincs jelentés. Illetve van, csak sajnos nem nevezhető annak a minden részletre kiterjedő, gondosan ellenőrzött harctéri hírösszefoglalónak, amit mindenki megszokott, ugyanis az ISW a lehető legrosszabb pillanatban döntött úgy, hogy „elemző különkiadást” ír az események összefoglalója helyett.

Iránban egyre komolyabb a helyzet, a rendszer mintha saját maga ellen harcolna – hibát hibára halmoz, és könnyen elképzelhető, hogy brutális erővel akar fellépni a tüntetők ellen, ám ezzel egy időben külső háborút is indít, miáltal gyakorlatilag felszámolja saját magát.

Hogy ne csak a magyar kormánypártot és az oroszokat kritizáljam. „Podoljak a Telexnek adott interjújában azt mondta, Oroszország egy agyaglábakon álló kolosszus, ami képes ledőlni.” (444, Mihajlo Podoljak Zelenszkij tanácsadója)

Ukrajnában nem csitulnak a harcok, a kercsi hídon történt robbantás a jelentések szerint nem okoz komoly fennakadást az orosz alakulatok utánpótlásában, ellenben a moszkvai vezető körök forronganak, mintha csak valóságos palotaforradalom készülődne. Holott csak Putyin készül újabb bűnbakokat találni akiket tulajdon tévedéseiért megbüntethet.

Iránban egyre reménytelenebb hazugság- és erőszakspirálba kerül a kormányzati kommunikáció, ami önmagát generálja: már a sokadik meggyilkolt tüntetőről próbálják azt állítani, hogy „alapbetegségébe halt bele” vagy „öngyilkos lett”.

„A világ rosszul van összerakva.” „A világ csodálatosan össze van rakva.” Nem. A világ nincs összerakva. A világ véletlenszerű ismétlődések egymásutánja, úgy, ahogy ezek az ismétlődések megengedik, más-más képben kifejezve, egészen addig, ameddig a teljes spektrum egyszerre fel nem villan.

Ma elég sok érdekes hír került a kercsi híd felrobbantásának árnyékába, előbb azokat említem meg, aztán rátérek a híd ügyére, ami ennek a háborúnak akár a fordulópontjává is válhat. Mindenesetre okozott akkora sokkot az orosz társadalomnak, mint annak idején a Moszkva rakétacirkáló elsüllyesztése.

Harcok Ukrajnában, harc a Kreml falai között – mindenhol háború, az Oroszországi Föderáció sokkal több problémával küzd, mint bárki hitte volna. És már a háború tétje sem Ukrajna egy részének vagy egészének az annektálása, kezd arról szólni inkább: ki lesz a következő cár?

Egy, ma már hetvenéves barátom mondta bő tíz esztendeje – akkor volt ugye, hatvan –, hogy mindig meglepődik, amikor tükörbe néz, és meglátja az ősz szakállas bácsit, amikor egy hollófekete hajú-szakállú, délceg fiatalembert várt.

Vesztét érzi Khamenei ajatollah rendszere, kormánya: ahogy csitulnának a tiltakozások újból hazugságokkal ingerlik az amúgy is joggal elégedetlen lakosságot, de közben a kurdokkal iraki területen vívott harcokat sem adják fel. Nem lesz ennek jó vége, mert lehet ugyan, hogy tegnap csak két demonstráció volt az országban, de mára sokkal többet hirdettek.

Van az úgy, hogy az ember téved. Én például ma azt hittem, hogy az egész orosz sajtó ellenzéktől kormánypártig Vlagyimir Putyin hetvenedik születésnapjával lesz, tele, elvégre mikor Sztálin volt hetven, egy évig tartott a buli, úgy megünnepelték. Hát nem, Putyin csendesen és zárt körben ünnepel, pedig úgy kívántam volna neki pár dolgot...

Ukrajnában valódi háború zajlik, Moszkvában hatalmi harc, a mozgósítás kíméletlenül zajlik, annak ellenére, hogy menekül előle, ki merre lát vagy tud, Putyinnak pedig ma van a hetvenedik születésnapja, melyet azonban a korábbiakhoz képest minden ceremónia nélkül tart meg. Valahol meg lehet érteni: mostanság nem nagyon van ünneplős kedvében.

Tegnap már jeleztem, hogy azért maradtak el az iráni hírek, mert nem volt említésre méltó esemény, zajlottak ugyan tüntetések és a Forradalmi Gárda is támadja a kurdokat Irakban, de olyan csekély intenzitása volt mindkét eseménysorozatnak, hogy nem érte volna meg külön írást szentelni nekik. Mára fordult a kocka, felélénkült a válság.

Nem voltak rendőrök. Illetve voltak, nem túl nagy számban, kocsikban és a mellékutcákban, de rohamrendőrt nem lehetett látni.