Vegyes lesz ez a mai második rész, mindenféle, látszólag össze nem tartozó hír kerül bele, de együtt mutatják meg az „orosz világ” egyik arcát. Mindegyiket nem tudnák, annyi van neki. Még az a jó, hogy szenzáció nincs közöttük, mert mostanság minden szenzációtól égnek áll a hajunk, olyan időket élünk.

Lehet gondolni, hogy az orosz hadsereg a világon a második, csak az a nem mindegy, miben: a Reuters által megtalált iratok mindenesetre azt bizonyítják, hogy a harcértéke erősen lecsökkent, mármint harctéri körülmények között. Valódi békehadsereg, háborúban semmi haszna. Békeharcra is való. Viszont kiváló kórusaik vannak, talán azon a téren kéne próbálkozniuk.

Véres volt a tegnapi nap Iránban, ahogyan arra számítani lehetett, és a tiltakozó megmozdulások soha nem látott méreteket öltöttek. A társadalom majdnem minden rétege érintett, és egyre többen gyászolják hozzátartozóikat, akiket a biztonsági erők öltek meg – ugyanakkor a biztonságiak veszteségei is számottevőek. Ez már forradalom.

Az iráni rendszerellenes megmozdulások ma minden valószínűséggel minden korábbinál komolyabbak lesznek, lévén, hogy ma negyven napja gyilkolták meg Mahsa Aminit, és Iránban ilyenkor szokás megemlékezni az elhunytakról. A legfrissebb híradások szerint Teherán utcáin már most is dühös tömegek gyülekeznek, és sokan tartanak a mártír sírjához is, megemlékezés céljából.

A mai második rész kis késéssel érkezik, ugyanis feltorlódtak a hírek, és érkezett egy olyan is, ami fontosságában az összes többit felülmúlja: a maga oroszos módján elárulta a RIA Novosztyi, hogyan is képzeli Sojgu védelmi miniszter ezt a „piszkos bomba”-provokációt. Ördögi a terv, annyi biztos, és nehezen kivédhető.

Ukrajnában csak annyit mozdulnak a frontvonalak – Herszont kivéve – hogy ne lehessen azt mondani: béke van. Az állóháború zabálja a hadianyagot és pusztítja az állományt, de legalább se haszna, se értelme, közben pedig telepítik kifelé szorgosan Herszon lakosságát, szó szerint a semmibe, a helyükre pedig frissen mozgósított alakulatok érkeznek.

Vegyes lesz ez a mai második rész, sok mindenféle kavarog benne, de hát vegyes, zavaros időket élünk. Ma szóba kerül az új orosz egyetemi tantárgy, ami a tudományos szocializmus helyett valamiféle tudománytalan nacionalizmus akar lenni, elővesszük Ramzan Kadirov újabb agymenését, végül pedig elmesélem, hogy néz ki az, amikor az orosz turista nem repül sehova, de ez 24 dollárjába kerül neki.

Herszon készülődik, csak még nem tudni, mire, mert egyelőre azt sem tudja az orosz hadvezetés, megmarkolja-e a várost vagy inkább engedje el, a Kreml falain belül és kívül vígan folynak az összeesküvések, cselvetések, kavarják a mérget a bojárok, mintha csak kávé volna, közben pedig a moszkvai metrónak ritkítani kell a járatait, annyi gépkezelőt mozgósítottak.

Lázadnak, tüntetnek a diákok, a tanárok, a szülők, a munkások, a kereskedők. Nem Budapesten: Iránban mindenfelé, a karhatalom pedig már középiskolásokat gyilkol, majd letagadja. Az állami propagandának már senki sem hisz, bár mindenhonnan az harsog, a rebelliseket csapdába próbálják csalni, de nem sok sikerrel. Ennek a rendszernek már nem sok lehet hátra.

A mai második rész különös szintézise lesz a katonai és külpolitikai témáknak, kissé összefolynak benne Oroszország és Irán ügyei (mily meglepő: mindkét állam mély válságban van és mindkettő a háborúskodástól várja a helyzete megoldását) és megtudjuk, miféle különös események zajlanak mostanság Herszonban, ideértve az elkószáló köztéri szobrok esetét is.

Megint nehéz helyzetben van a krónikás, mert nincs krónika: az ISW Sojgu mester telefonos tárgyalásainak hatása alá került és inkább azt elemezte, a harctéri híreket csak röviden foglalták össze, majd holnap bepótolják. A többi megbízható forrás pedig igen keveset vagy semmit sem ír a csapatmozgásokról, hadmozdulatokról.

Az iráni tiltakozások különös módon kezdenek egyre inkább 1968-as jelleget ölteni, abban az értelemben, hogy a nanterre-i diáklázadás egyik oka is a különböző nemű hallgatók egymástól való elszigetelése volt – a teheráni diákok ezt találják a legsérelmesebbnek, és igazuk is van. A szexualitás olyan alapvető ösztön, amin semmiféle ajatollah nem írhat felül.

Hogy miért tüntettek tegnap tanárok, diákok, szülők Budapesten és országszerte, azt laptársaink megírták már sokszor. Hogy hányan voltak, arról is szólt több hír, ebbe a versenybe nem érdemes beszállni, a kormánymédia pár „tucatnyi”, „maximum ötven” résztvevőt emleget, ennek az ellentéte a másik oldal becslése, ami nyolcvanezer főről szól.

Ma csak egy hírről lesz szó ebben a második részben, de az elég friss, és meglehetősen fontos. Ugyanis a nukleáris fegyverek potenciális bevetéséről szól az Ukrajna elleni háborúban – és nagyon jellemző, nagyon oroszos manipulációnak vagyunk tanúi. Sőt, még az orosz kormánysajtó is érintett ebben a mocskos történetben.

Herszon kiürítése már folyik, az orosz alakulatok és megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy ha lehet, a város minden lakóját is magukkal vigyék, bár ez lehetetlen feladat.

Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.

1. 1956. október 23-án Dózsa László több százezer példányban elindult Debrecenben az egyetemtől, egyidejűleg Budapesten a Műegyetem rakparton, azonnali béketárgyalásokat sürgetve az oroszokkal.

A mai második részbe jut mindenféle hír, egyik sem világrengető de mindegyik fontos a maga módján és mindegyik segít képet alkotni arról a kétségbeesett, kaotikus zűrzavarról és – nem túlzás – rettegésről, amiben most az orosz társadalom él. Meg időnként hal is.

Vonulnak szépen kifelé Herszonból az orosz csapatok, hosszú, tömött sorokban, de meg kell hagyni, legalább rendezetten teszik, nem ész nélkül menekülve, mint ahogy Harkiv és Liman alól futottak, nem is hagynak ott annyi felszerelést. Sőt: azt is viszik, ami nem az övék, mi több, a lakosságot is próbálják magukkal hurcolni, ami szép, régi mongol szokás.

„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt, szóval még ne mondjuk ki, hogy vége a megmozdulásoknak.