Négy nap szabadság után folytatom az ukrajnai orosz megszállás krónikáját. Jó alkalom volt ez a kis kiesés arra, hogy hátralépve némi távolságból tekinthessem át a képet, inkább a folyamatokra, mintsem a napi harci cselekményekre, eseményekre koncentrálva.

Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nincsen nekem semmi bajom, végső soron elértem, amire törekedtem, bár minden ilyen könnyen sikerülne. Ha azonban másként vesszük, eléggé különös a helyzet, még ha nem is mondanám reménytelennek – de nagyon magyar. Magyarabb a turulnál, magyarabb erdőnyi kopjafánál.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenharmadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. A béke elérhetetlenül messzinek tűnik, a Moszkva cirkáló elsüllyedése vagy elsüllyesztése körül egyre nagyobb a titkolózás.

Húsvét van. Aminek Karácsonykor kellene lennie. A téli napforduló utáni három (!) napban. Az ókori szaturnáliák ünnepekor.

Ukrajnában a helyzet nem enyhül, az orosz invázió folytatódik: Kijevet rakétákkal lövik, Izjum és Harkiv térségében komoly orosz erők gyülekeznek, Lozovaja vasútállomásán rakétatámadás várható és valahogy mindezek következtében Orbán Viktor osztrák–magyar császár és király lesz.

Volt nekem egy fizikatanárom a gimnáziumban. Az volt a szokása, hogy amikor valakit kihívott felelni, feladta a példát, és innentől kezdve egészen addig nem mondott semmit, ameddig a delikvens be nem fejezte.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is folyik, Kelet-Ukrajnában gyülekeznek az orosz erők döntő csatára készülve – mely minden eddiginél véresebb lehet – a Kreml keresi az ürügyet Kijev közvetlen megtámadására (és meg is találja, ha van, ha nincs), a Moszkva rakétacirkáló pedig most már végérvényesen elsüllyedt.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenedik napját írjuk, a harcok nem csitulnak, és mindenki a maga győzelmét dobolja, tehát jó füle kell legyen annak, aki a sok dicsőség alapján meg akarja tudni a veszteségek mértékét is.

Ez a kulcsmondat. Mármint az egyik kulcsmondata az életnek. A rövid távú jóslataim ott szoktak zátonyra futni – hányszor megfogadtam, hogy felhagyok velük, de hányszor –, hogy megpróbálok egy ésszerű cselekvést illeszteni a szóban forgó rendszer életfolyamába, azaz olyat, ami alkalmazkodik az előtte történtekhez és az utána reméltekhez.

Arra ma nem panaszkodhatunk, hogy Oroszország inváziója Ukrajnában eseménytelenül zajlana. Kapkodja a fejét a krónikás, röpködnek az egymásnak ellentmondó információk, nehéz kiszűrni belőlük az igazságot – és egymást követik a letartóztatások Kijevben is, Moszkvában is, nagy halak kerültek horogra mindkét oldalon.

Mariupol végóráit éli – írtuk az elmúlt hetekben sokszor, de most úgy néz ki, tényleg így van. És ennek kapcsán nagyon különös dolgok történnek a majdnem teljesen elpusztított városban.

Oroszország ukrajnai inváziója tovább zajlik, csak most kicsit nyugodtabb a helyzet abból a szempontból, hogy jelenleg nem zajlanak nagyszabású hadműveletek.

Ezekről esik szó mostanság: 1. A demokratikus ellenzék katasztrofális vereséget szenvedett. 2. MZP okozta a Fidesz újabb kétharmadát. 3. Az ostoba vidékiek konzerválták Orbán uralmát. 4. Az összefogás eleve esélytelen volt.

Ma, Oroszország Ukrajna elleni inváziójának negyvenhatodik napján vannak ugyan harci cselekmények, de csak elvétve – miután ezeket ismertettem, annak próbálok utána járni, kikből áll az ukrán földön harcoló orosz hadsereg? Mert nagyon úgy néz ki, hogy legkevésbé épp oroszokból.

Erdő szélén, egy kis házban élt egyszer egy remete: unalmában, magányában született egy gyereke.

Ma szinte csak tömeggyilkosságokról lesz szó, ez egy ilyen háború – meg persze annak az esélyeiről, hogyan fog folytatódni, mert az még nem világos. Soha nem is volt az, sőt, tulajdonképpen pont ez a baja az Ukrajna elleni orosz inváziónak: hogy teljesen érthetetlen, mi a célja.

Ha egy gondolkodó embert megkérdeztek az úgynevezett Kádár-korszak Magyarországán, hogy tételesen mi kifogása a szocializmus ellen, a következő válaszokra lehetett számítani tőle:

Ma nagyon rossz napunk van, tényleg azt kérném, hogy csak az erős idegzetűek olvassák el az ukrajnai orosz megszállás krónikájának ezt a részét, mert bizony borzalmas dolgokról lesz szó – megpróbálom fokozatosan adagolni az információkat, de így is szörnyű hírek érkeztek, még engem is megviselnek, ezek a dolgok sajnos megszokhatatlanok.

Nos akkor, ha már megígértem. Egy utolsó összefoglaló, amiben az a szép, hogy nagyjából ezeket már 2009-ben leírtam. Akkor még (illetve már) Orbán csak aspiráns volt.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról egyre sötétebb hírek érkeznek, lassan ott tartunk, hogy már nem csak a megtörtént, de a várható tömegmészárlásokról is lehet tudósítani...