Szele Tamás: A Kreml és Hispánia
Abba a szerencsés helyzetbe kezdenek kerülni az európai elhárító szolgálatok – főként az orosz dezinformátorok hiperaktivitása miatt – hogy lassan az álhírek és manipulációk irányultságából és mennyiségéből ki tudják következtetni, melyik európai állam az orosz propaganda legközelebbi célországa. A jelek arra mutatnak, hogy nemrég Spanyolországon volt a sor.
A spanyol nemzetbiztonsági szolgálatok bizalmas jelentése szerint Oroszország a tavalyi katasztrofális árvizek után dezinformációs kampányt folytatott az országban, hogy megpróbáljon bizalmatlanságot kelteni a demokratikus intézményekkel szemben, és delegitimálja Spanyolország Ukrajnának nyújtott támogatását – valamint ne feledjük: tavaly Spanyolországban is voltak uniós választások. A Kreml ugyanezt tette a romániai, a moldovai és a grúziai választásokon is, ezekben az esetekben azzal a céllal, hogy eltávolítsa ezeket az országokat az Európai Uniótól, és esetleg Moszkva befolyási övezetébe vonja őket – írja az El Pais.
Vihar Hispániában
A Kreml kihasználta a spanyolországi Dana vihar által okozott katasztrófát, hogy megpróbáljon bizalmatlanságot kelteni a spanyol demokratikus intézményekkel szemben, delegitimálja Spanyolország Ukrajnának nyújtott támogatását, és a nemzetközi káosz képét sugallja – olvasható a spanyol Elnöki Hivatal Loreto Gutiérrez Hurtado tábornok által vezetett nemzetbiztonsági osztályának (DSN) jelentésében, amelyet a spanyol parlamentnek nyújtottak be.
Ez az első alkalom – írja az El Pais –, hogy egy hivatalos dokumentum összekapcsolja a pletykák és álhírek terjedését – amelyek a Valencia tartományt és több autonóm közösséget 2024 őszén sújtó természeti katasztrófát követték – az orosz kormány által támogatott dezinformációs kampányokkal.
„
A Dana-viharjelenség 2024. október 29-i átvonulása után Spanyolországban bekövetkezett válság során a Kreml-barát propaganda- és dezinformációs rendszer (...) felerősítette és a maga javára fordította a korábban már létező, félretájékoztató narratívákat” – magyarázza a jelentés. „Az oroszbarát szereplők arra összpontosítottak, hogy növeljék az állampolgárok bizalmatlanságát az állami intézményekkel szemben, delegitimálják az Ukrajnának nyújtott támogatást a Dana-viharjelenségtől sújtott területeknek nyújtott valós segély szükségletének ürügyén, és egy káoszba süllyedt ország képét vetítették elénk” – teszi hozzá a jelentés.
A dokumentum rámutat, hogy a félretájékoztatás az egyik legfőbb nemzetbiztonsági kockázat, és emlékeztet arra, hogy a Világgazdasági Fórum a rövid távú félretájékoztatást a tíz legnagyobb globális kockázati tényező közé sorolja.
„
Az olyan eseményeket, mint a járványok, választási folyamatok vagy természeti katasztrófák, a Kreml már eddig is kihasználta és a jövőben is eszközként használja majd” – figyelmeztet a jelentés.
Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) különböző kutatásai alapján a spanyol Nemzetbiztonsági Minisztérium kifejti, hogy 2022 közepén, miután Oroszország megkezdte Ukrajna elleni teljes körű invázióját, elindult az Oroszországnak tulajdonított és még mindig aktív „Doppelgänger” kampány, amely 228 domainből és 25 000 hálózati fiókból álló, egymás között koordinált, különböző nyelveken – köztük spanyolul – működő információs struktúrával rendelkezik, és amelyhez 60 dokumentált incidens kapcsolódik.
A Doppelgänger-művelet
„
A Kreml dezinformációs kampányokat folytatott, hogy megpróbálja egyre közvetlenebbül befolyásolni a választási folyamatokat más országokban”, például Moldovában, Romániában vagy Grúziában, azzal a céllal, hogy eltávolítsa őket az EU-tól, vagy „ideális esetben az orosz kormány befolyási övezetébe vonja őket” – áll a spanyol dokumentumban. Azt is hozzáteszi, hogy a Kreml „állítólag dezinformációs kampányokat támogatott a 2024-es amerikai választások ellen”, amelyeken Donald Trumpot választották meg.
A belbiztonsági minisztérium arra figyelmeztet, hogy ezeket a kampányokat nem a hagyományos módon és csatornákon keresztül folytatták, mint a múltban, amikor a Kremlhez kötődő orgánumokat, például a Szputnyikot és az RT-t használták. Most azonban „a forrásig való visszakövethetőség nehezebb”, mivel több, kifejezetten egy adott alkalomra létrehozott, egymástól függetlenül működő infrastruktúrát működtető szereplő működik.
A mesterséges intelligencia használata „minőségi és mennyiségi ugrást jelentett a dezinformatív tartalmak tömeges és szinte azonnali terjesztésében” – teszi hozzá a jelentés. Az európai külügyi szolgálat legalább 41 olyan esetet jegyzett fel, amikor a mesterséges intelligenciát az információk manipulálására használták fel.
Kockázatok, fenyegetések és veszélyek
A kockázatok és veszélyek értékelését illetően a jelentés a kibertér sebezhetőségét, a dezinformációs kampányokat, a szabályozatlan migrációs áramlásokat, a stratégiai és regionális feszültségeket, valamint a gazdasági és pénzügyi instabilitást nevezi meg a legsúlyosabbnak.
A jelentés a dezinformációt és a kibertérrel kapcsolatos veszélyeket is a következő öt év legveszélyesebb kockázati tényezői közé sorolja, míg hosszú távon, 2035-ben a szakértők a megosztottságot és a stratégiai bizonytalanságot tartják a legnagyobb veszélynek.
Bár a dokumentum egy külön fejezetet szentel az energiaellátás sebezhetőségének, nem tesz említést az olyan teljes áramszünet kockázatáról, mint amilyen április 28-án Spanyolországot és Portugáliát sújtotta. A jelentést a Nemzetbiztonsági Tanács április 24-én hagyta jóvá, mindössze négy nappal azelőtt, hogy a félsziget teljes elektromos hálózatát le kellett volna kapcsolni.
Nos, a jelek szerint arra már képesek vagyunk, hogy az orosz propaganda mértékét és intenzitásának növekedését észleljük. Sőt, azt is látjuk, melyik területet célozza. Most már csak egy kérdésre nincs meg a válasz: miért pont Spanyolország lett hirtelen ennyire fontos? Talán előre látták Moszkvában a Dana-viharjelenség érkezését, és egy kialakuló vagy inkább kialakítandó társadalmi krízisnek próbáltak megágyazni a befolyásolási dömpinggel?
Esetleg igen, de akkor Moszkva súlyosan vétkes abban is, hogy elhallgatta a közelgő katasztrófát, sőt, megpróbálta kihasználni azt.
Mindenesetre jó, hogy nyilvánosságra hozták ezt a jelentést: az orosz szolgálatok és dezinformátorok legalább tudják, hogy figyelik őket.
Európában már őket figyelik, nem rájuk figyelnek – és ez nagy különbség.
Forrás:
A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.

Szele Tamás
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Az olajháború stratégiája
A háborúban nem az a legfőbb cél, hogy Dávid minél nagyobbat üssön Góliáton. Elég kisebbet is ütnie: csak tudnia kell, mikor és hol lesz a leghatásosabb a csapás. Mikor az óriást már nem bírják a lábai: orra esik, bármennyire is akar még harcolni.

Románia izraeli légvédelmi rendszert vásárol – minden idők legnagyobb Rafael-szerződése
Az első két VSHORAD rendszer szállítását három éven belül ütemezték, az üzemeltetők kiképzése pedig már az átvétel előtt megkezdődik. A 2025 júliusában megkötött, kibővített keretmegállapodás hat integrált SHORAD–VSHORAD rendszert, hat SHORAD rendszert, hat VSHORAD rendszert irányoz elő, a hozzájuk tartozó lőszerrel, kiképzéssel és logisztikai támogatással együtt. A SPYDER rendszer egy mobil, gyors reagálású légvédelmi megoldás, amelyet a légi fenyegetések széles skálája elleni védelemre terveztek. Képes elfogni repülőgépeket, drónokat, helikoptereket és precíziós irányítású lőszereket, valamint taktikai ballisztikus rakétákat is. A SPYDER mobil légvédelmi rendszercsalád a rövid és a nagy hatótávolságú változatokat egyaránt magában foglalja, gyors reagálású és harci körülmények között is bevizsgált rendszerekről van szó, a család tagjai a SPYDER SR, a SPYDER MR, a SPYDER LR, a SPYDER ER és a SPYDER All-in-One.

Szele Tamás: Az az átkozott El Niño
Ha most nekiállunk rendbe hozni a környezetet, talán pár évtized múlva élhetőek lesznek a körülmények. Ha nem állunk neki, akkor viszont pár év múlva már nem lesz panasz rájuk – mert nem lesz, ki panaszkodjon.

Az amerikai „realista" jobboldal: ismerjük be, vesztettünk Iránban
Az Egyesült Államok megemelte a tétet, ám nem volt felkészülve arra, hogy megfizesse a valódi győzelemhez szükséges árat. Nem volt politikai felkészültség. Nem volt nemzeti konszenzus. Nem létezett világos magyarázat az amerikai nép számára arra nézve, hogy miért is érdemes szembenézni a gazdasági költségekkel, az energiabiztonsági kockázatokkal, a csapatok esetleges bevetésével és a háború regionális kiterjedésének lehetőségével. Mindezek hiányában az amerikai fenyegetés sosem rendelkezett teljes támogatottsággal.

A Meta kenyai dolgozóit tette oda kémkedni a konkurens chatbotok után
Ami igazán cinikussá teszi a történetet, az nem is maga a tesztelés ténye, hanem az, hogy kit ültetnek a tűzvonalba: alulfizetett, harmadik világból érkező alvállalkozókat bíznak meg azzal, hogy gyereknek tettetve magukat, kifejezetten veszélyes tartalmú üzeneteket és képeket küldjenek idegen chatbotoknak. Mindezt ugyanaz a vállalat teszi, amely saját moderátori állományát éppen leépíti, és helyettük olyan rendszerekre bízza a döntéseket, amelyeknek megbízhatóságáról jelenleg is csak a vállalat saját, ellenőrizhetetlen állításai léteznek. A Meta tehát egyszerre számolja fel azt az emberi felügyeletet, amely a saját termékeit védhetné, és veti be alulfizetett emberi munkaerejét arra, hogy mások termékeit leplezze le – ami nem biztonsági gondosságról, hanem egy jól kitalált PR-hadműveletről árulkodik: úgy mutogatni mások hibáira, hogy közben senki ne nézzen rá igazán alaposan a sajátunkéra.
