Mélyen tisztelt elnök úr, kedves Joseph Robinette Biden!

Előkelő, akár egy brit mutáns,

Elég komoly kétségeim vannak így, március tizenötödike előtt mindennel és mindenkivel kapcsolatban, aki 2021-ben hajlandó és képes megmondani, mi a jófenét művelne most Petőfi Sándor, mivel foglalkozna és milyen lenne a világnézete. Már csak azért is, mert 1848 óta eltelt pár év.

Örömmel látom, hogy vloggernak lenni jó. Feltétlenül kényelmesebb, mint például balettozni. Én nemigen nézek ilyeneket, most is azért néztem be a mai Origón a publikum elé tárt opusba, mert kíváncsi voltam, mit is mondhat Puzsérról, akit kifejezetten kedvelek.

Az ember – a homo sapiens sapiens, szó szerint – végtelen számú, végtelen összefüggések tárháza, amiben minden szónak, képnek, álomképnek, gondolatnak van egy szimbolikus jelentése, mely jelentését attól a helytől nyeri, amelyre abban a relációban kerül.

Elég bonyolult dologról van szó, és az első, amit meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok vasutas, soha nem is voltam az, viszont vagy nyolc évig dolgoztam az Indóház című szaklapnál külső munkatársként, tehát viszonylag pontos elképzeléseim vannak arról, mivel jár, ha egy szerelvényről lecsatolnak egy kocsit és a nyílt pályán befékezik.

Ebben a sajtószakmában minden nap tanul valami újat az ember: de annyit rég tanultam, mint ma, meg kell hagyni. Hírportált indított ugyanis a CÖF, és én eddig azt hittem: tudom, hogy néz ki az ilyesmi, meg körülbelül hogyan kéne működnie. Rosszul tudtam a jelek szerint, ők tudják jól.

Elemzés következik, kérem, hosszan elnyúlt testtel, szóval aki rövid és velős szitkozódásra vágyik, olvasson mást: ez egy hosszú és bonyolult szitkozódás lesz, részletekre kitérően és az alaposság igényével, ugyanis Demeter Szilárd már megint a magyar kultúrát állítgatja, finomhangolja, és nem is lehet ennek jó vége.

- Már nem szeretsz, Géza?

Ha már elkezdtünk foglalkozni ezeken a hasábokon a Mi Hazánk március 15-re tervezett tüntetésével, folytassuk is, mert fokozódik a helyzet, ha nem is nemzetközi, ellenben kifejezetten nemzetinek mondható. Eljutottunk odáig, hogy a párt ultimátumot adott a kormánynak.

Tulajdonképpen nem nagy eset, és a mindannyiunkban élő Thyl Ulenspiegel vagy Naszreddin Hodzsa jókat is mosolyog a történteken. Pedig egészen komolyan elküldték a búsba jó páran a miniszterelnököt a saját Facebook-oldalán.

Az „Az arisztokrácia végtelen magányossága”. Majdnem kész lett, a Facebookon, amikor jött egy két másodperces áramszünet. És így nincs. Felfogható intelemnek, hogy csináljam a dolgom, és ne ilyen szarságokkal foglalkozzak. Napi hírek kommentálásával, saját magam ismételgetésével.

Budapesten a Farsang és a báli szezon után nem sokat kell várni a tüntetési szezonra, aminek történelmi okai vannak: március 15-e egy olyan nemzeti ünnepünk, amelyen sikeres népi megmozdulásra emlékezünk meg, bár az senkinek sem jut eszébe, mikor ezeket a pártrendezvényeket szervezi, hogy Petőfi sikerét azóta sem ismételték meg.

Fel fogok hagyni a járványkövetéssel, legalábbis most ezt gondolom. Nyugodtan összegezhetném – valamelyes ráció imitálásával – az eddigieket, de ne aggódjanak, eszemben sincs.

Lezárások ide vagy oda: csata lesz. Akkor is lesz, ha eső lesz. Ez már biztos. Mégpedig Mogyoródon lesz a csata, amit rövidesen a sajtóban folytatunk, én a magam részéről már fenem is a rozsdás fringiámat (tényleg van és tényleg rozsdás). Még Hungaroring is lesz benne. Meg Aquaréna. Azok nélkül nincs Árpád-kori ütközet, egyezzünk meg.

„7269 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 459 816 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma.” (Origo)

„Páratlan rézkori aranylelet-együttest fedeztek fel Borsodban” – írja az Origo. Ez esetben teljesen érdektelen, hogy ki írja és hol, írhatta volna bárki bárhol, mi több, az én életemben bármikor. Ékes példája, hogy „rendszerváltozás” ide, „rendszerváltozás” oda, mit se változott a történelemtanítás.

A cím arra utal, hogy ma a kapkodás egy minősített esetét fogom bemutatni, éspedig oltásügyben. Ezekben a napokban sajnos okosabb, ha közérdekű témákkal foglalkozunk, fontosabb is, ez nem a külpolitikai elemzések ideje (pedig pár napja félig készen áll egy a fejemben a Fidesz várható diplomáciai pálfordulásairól), most a tömeges oltás fontosabb.

Ki nyerte meg a vietnami háborút? Nem is olyan egyszerű a kérdés. Tulajdonképpen nem Észak és nem Dél, nem Moszkva, nem Washington és nem is Peking, sőt, nem is Hanoi. A vietnami háborút Henry Kissinger nyerte meg, és mindenki azt tette – akaratán kívül is – amit ő eltervezett.

–