Az iráni tiltakozások olyan mintát kezdenek követni, amely szó szerint számtani eszközökkel leírható. Mégpedig egyszerűekkel: most érkezett el az első nagy tüntetések utáni negyvenedik nap. Ahány tiltakozót megöltek akkor, annyi demonstráció tört ki tegnap, a hagyományok szerinti megemlékező ünnepségeken.

Eddig megúsztam. Mármint azt, hogy spiritualizmussal, okkultizmussal vagy – leginkább – babonasággal vádoljanak. Pedig nyugodtan megtehették volna, mert ezeket SEM vetem el.

Mint ígértem, a mai második részben Duginról lesz szó, és arról, amit képvisel a mai „orosz világban” – voltaképpen a kvintesszenciája ő ennek a szerteágazó, borzalmas kultúrjelenségnek, ami egyszerre hány fittyet a józan észnek, a világ többi részének, gyakran ellentmond saját magának is, messze túl jár minden igazságon és posztmodernebb a posztmodernnél.

Herszonban nem tudni, mi folyik – illetve tudni, a Dnyeper – de egyre ellentmondásosabb hírek érkeznek a városból, amit állítólag elhagytak az orosz csapatok, ugyanakkor meg is erősítették, a lakosságát evakuálták, de azért ott hagyták, egy dolog tűnik biztosnak: kifosztották, mindent elvittek, ami nem volt lebetonozva, illetve azt is, ami igen, ha a köztéri szobrokat is számításba vesszük.

Teherán továbbra is háborúra készül, csak még azt nem döntötte el Khamenei, hogy kit támadjon meg: Szaúd-Arábiát vagy mégis inkább Azerbajdzsánt, bár mindkét esetben parázs fogadtatásra számíthatna. Az azeri hadsereg morálja a karabahi sikerek után igen magas, a fegyverzete is megfelelő – de Szaúd-Arábiát sem kell félteni.

A mai második részben lesz egy fontos hír, egy érdekes hír és egy jellemző hír – természetesen mindhárom orosz földről, honnan máshonnét? Vágjunk is bele.

Donyeckben egyre véresebbek a harcok, Herszonban egyre különösebb a készülődés – az ukrajnai háború nem csitul, sőt, ellenkezőleg, egyre rútabb arcát mutatja, de legalább minden résztvevőjének. Oroszországban véget ért a részleges mozgósítás, tehát folytatják, és megkezdődött a fél évente esedékes sorozás, amit ezek szerint nem kéne folytatni, de zajlik az is.

Iránban megint változott a helyzet. Tegnap még reálisabbnak tűnt annak a veszélye, hogy az elfogott tüntetőket ítélik halálra tömegével, bár ez ma sem elképzelhetetlen, sőt – ellenben sokkal riasztóbb, hogy Teherán már Szaúd-Arábiát és az iraki Kurdisztánt fenyegeti nyílt háborúval. Amire természetesen meg is érkezett az Egyesült Államok reakciója.

„Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked” - Szilágyi Liliánával készített riport vastagbetűs címe, 444.

A tegnapi, jelentős részben kínzókamrákról és tortúráról szóló írás után ma valami kellemesebbel szerettem volna befejezni a napot, de ha nem lehet, hát nem lehet – ez a jegyzet is tele lesz borzalommal. Hangsúlyoznám, hogy nem keresem ezeket a témákat, ezek teljesen reális hírek, a többivel együtt érkeznek, még rendesen szét sem lehet válogatni őket.

Herszon környékén lassan már senki sem tudja mit gondoljon, mi lesz a Kakhovka gáttal – illetve azt mindenki tudja, hogy az oroszok vagy fel fogják robbantani, vagy sem, de mindkét esetben az ukránokat hibáztatják majd érte. Ez a hadviselés tejesen új korszakát nyitja meg, az informális taktikáét, mikor is egyáltalán nem lesz szükséges harcolni, elég lesz hazudozni róla. Aki nagyobbat mond, az nye

Az ember azt hinné: Iránban már nem fajulhat el alaposabban a helyzet, de téved, Kahmenei rendszere hasonló más, ismerősebb politikai rezsimekhez, mindent képes fokozni, mindig van benne lejjebb. Most éppen legalább ezer nyilvános politikai kirakatperre és kivégzésre készülődnek, melyek egészen biztosan minden eddiginél agresszívabb reakciót fognak kiváltani Irán népéből.

Most nagyon komolyan mondom, hogy a következőket tényleg csak erős idegzetű felnőttek olvassák, némi itallal a kezük ügyében. Kellhet menet közben egy-két korty erős. Megjelent ugyanis az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ jelentése a Harkivi Területen elkövetett orosz háborús bűnökről.

Most már feltétel nélkül meg kell bíznunk az Institute for the Study of War prognózisaiban, mert biztos, hogy látják a jövőt, még ha fordítva is.

Khamenei ajatollah és az iráni rendszer minden autokráciák útját járja, ami egyre fokozódó erőszakkal van kikövezve: olyan spirál ez, amiből nem lehet kitörni és mindenképpen a pusztulásba vezet. Minden és mindenki tehet most már az általuk elkövetett hibákról: a fiatalok, a munkások, a sajtó úgy általában, és majdnem a teljes népesség is.

A mai második rész nagyjában-egészében Ramzan Kadirov dzsihádjáról fog szólni, ami egyedülálló a világtörténelemben, ugyanis minden, csak nem dzsihád. Ellenben annál inkább orosz birodalmi propaganda, és ezt senki sem tudja jobban a mélyen vallásos csecseneknél, akiket viszont elküld a háborúba. Rossz véget fog érni.

A Herszoni Területen egyre különösebb dolgok történnek, kezd úgy kinézni, hogy azért telepítik ki a valódi civil lakosságot, hogy a helyükre civil ruhába öltözött, frissen mozgósított orosz katonákat költöztessenek, ami abban az esetben, ha az ukrán hadsereg elhiszi, miszerint civilek, mocskos hadicsel, a nemzetközi egyezmények felrúgásával.

Az iráni rendszer düledezik és a tiltakozók már nem is titkolják, hogy nem reformokat szeretnének, hanem rendszerváltást, kerül, amibe kerül. Akár az életükbe is: a rendfenntartó szervek döbbenten számolnak be arról, hogy az elfogott, átlagosan 17 év körüli tüntetők többsége azt mondja, nincs már semmi vesztenivalója, a végletekig elszánt.

Ma nagy dolgokról szól ez a második rész, pontosabban két nagy dologról és egy látszólag kisebbről, de az a kisebb annyira szomorú, hogy felér fél tucat világpolitikai ármánykodással is. Valóságos orosz népballada, a sötétebb századokból, bár a mostaninál sötétebb a helyzet Oroszországban csak akkor volt, mikor a mongolok vagy a németek szállták meg az országot.

A frontok állnak Ukrajnában, vagy csak nagyon keveset haladnak, olyasféle állóháború kezd kialakulni, mint nyáron, csak most az őszi raszputyica és a téli fagyok is közelednek, szóval nem lesz ebből béke idén, ahogy a dolgok kinéznek. Ez a moszkvai bojárok hatalmi játszmáit kicsit sem zavarja, egymással már remekül tudnak harcolni, az ukránokkal már kevésbé.