Ez a mai második rész – nem először – az Ukrajnából elvitt ukrán gyermekek sorsával foglakozik. Valószínű, hogy a gyermekáttelepítési (vagy nevezzük inkább gyermekrablásinak) program a tragikusan rossz orosz népesedési statisztikákat próbálja kiigazítani, javítani, ezért élvezi a Kreml támogatását, de hatalmas, embertelen bűn, nem egyéb.

A frontok ide-oda mozognak Ukrajnában, ami annyit jelent, hogy lényegében véve állnak, de ez a stagnáló állapot is felmorzsolja mindkét fél erőit. Nyugaton nem mindenki érti Ukrajna stratégiáját, ez már télen is így volt, mikor fegyvernyugvást szerettek volna elérni azzal, hogy „majd tavasszal, a szép időben folytatják a harcot” – és nem értették, hogy ezt miért utasította el Ukrajna.

Ma is megpróbálok átfogó képet adni Irán aktuális bel- és külpolitikai helyzetéről, ami azért nem könnyű feladat, mert egyrészt jelenleg épp az ország külpolitikája kezd inogni – ha teljesítik Kína követeléseit, a gazdaság helyreállhat, de a rendszer ideológiai alapjai esnek ki – másrészt a belpolitikában olyan sokoldalú a válság, hogy nincs az életnek területe, ami ne szenvedne tőle.

Ezt a mai második részt azzal kell kezdenem, hogy mindenkit figyelmeztetek: trágár szöveg következik. Nem én tehetek róla, általában mértékkel szoktam káromkodni – ahogy Mark Twain írta, „a legolcsóbb és legártatlanabb élvezet”, de épp ezért örömet is kevéssé okoz, ellenben a forrásaim nem tesznek lakatot a szájukra, ha a vuhledari vereségről van szó.

Az orosz offenzíva folytatódik, bár mérsékelt közönségsikerrel, a Vuhledarnál elszenvedett veszteségek még a legelvakultabb militaristákat és nacionalistákat is megijesztették. Azért el nem gondolkodtatták: a milbloggerek háborús uszítása, mivel jól fizető foglalkozás, zavartalanul folytatódik, legfeljebb kevésbé lelkes hangon, és rövidesen számíthatnak az online cenzúra átkára is, mert azt meg au

Az iráni rendszer továbbra is úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj az országban, az ellenség keze kicsit betette a lábát, de majd elrepül fölötte az idő vasfoga. Raisi elnök elutazott Kínába, miután megünnepelte az Iszlám Köztársaság megalapításának 44. évfordulóját, és már kényelmetlenül érezheti magát, mert Hszi Csin-ping elég határozott elvárásokkal fogadta.

Ez a mai második rész két csodáról fog szólni, két mirákulumról. Tegnap azt hittem, eléggé kiveséztem az orosz állam és az ortodox egyház ellentmondásos kapcsolatát, de azóta kiderült, hogy van még ennél érdekesebb reláció is: Jevgenyij Prigozsin viszonya magával a Jóistennel.

Iránból sok jó hír nem jön, rossz annál inkább, de ezt megszokhattuk. Siekrült egészen cinikus, kriminális módon megünnepelni az Iszlám Köztársaság megalapításának 44 évfordulóját, melynek alkalmából például rekordot döntött a nemzeti valuta és az élelmiszerek inflációja, és sikerült elszabotálni a Khamenei által beharangozott amnesztiát is, szóval most tombol a nép, csak nem örömében.

Mert akár UFO-k is lehetnek. Akár. Teljesen jó elmejáték, de ez utóbbira mindjárt kitérek.

Hétfő van, ilyenkor az ISW szokás szerint elméleti napot tart, melynek tárgya ma az orosz diplomáciai dezinformációs tevékenység. Aláhúznám, hogy nem a propaganda, amivel a szélesebb néptömegeket vezetik az orruknál fogva, hanem a diplomáciai dezinformáció, a hazugságoknak, féligazságoknak, túlzásoknak az a keveréke, amivel Ukrajna külpolitikai helyzetét próbálják nehezíteni.

Ez a mai második rész látszólag bagatell témával – a megszállt területek utcaneveivel – foglalkozik, de nem kicsit abszurd a helyzet. Nyáron még jókat vigyorogtam azon, hogy Novoszibirszkben a székesegyház a Szovjetszkaja ulicában van, pedig tudtam, hogy oroszul a „szovjet” egyszerűen „tanácsot” jelent, helyi tanácsok ma is működnek, tehát az utcanév igazából triviális – de volt benne valami bulga

Megvan az orosz–ukrán konszenzus első jele. Az egyetlen dolog ugyanis, amiben egyetért az ukrán hadvezetés és az orosz nacionalista-militarista hangadó réteg az, hogy a reguláris orosz hadsereg nem lesz képes egy komoly offenzívára Luhanszkban.

Az iráni ellenzék két pólus mentén látszik rendeződni: a reformisták a fennálló államformát kívánják „megjavítani”, bár ez nem igazán lehetséges, a többiek a teljes rendszerváltás hívei. Ezt tükrözik a mai hírek is, melyeket most – lévén tegnap szombat, vagyis szabadnap a CTP-nél – most leginkább a világsajtó alapján szedegettem, állítottam össze.

A lassan araszoló offenzíva nem gyorsult fel tegnap óta, de azzal senki sem vádolhatja, hogy ne lenne nagyon véres és kegyetlen. Csak így még sokáig is fog tartani. Talán támogatásnak szánhatták a tegnapi, teljesen felesleges újabb tömeges rakéta- és dróntámadást, de nem változtak meg a frontvonalak, csak újabb civilek haltak meg ebben a furcsa, kettős háborúban.

Az iráni rendszer ma nemzeti ünnepet tart, csak épp a résztvevők nem a maguk jószántából mennek el a rendezvényekre: szigorú parancs kötelezi a diákokat, tanárokat, közalkalmazottakat, hogy ma tapsoljanak az utcákon, ha van hozzá kedvük, ha nincs. Aki nem tapsol, azt elviszi az ördög, sőt, ami rosszabb, elviszi a Forradalmi Gárda vagy a Baszidzs milícia. Azon ugyanis már túl vannak az irániak, hog

Meddő viták ezek. Mindaddig meddők is maradnak, ameddig a (dogmatikus) rendszer meg nem változik. Ameddig vissza nem követik az idevágó dogmát, egészen Krisztus szüzességéig. (Mária foganása már szimbolika, ezt nem érinti.)

Zavarba ejtő témáról szól ez a mai második rész, ugyanis nincsen semmiféle bizonyíték arra, hogy Seymour Hersh Pulitzer díjas újságíró, aki életének nyolcvanötödik évében jár, igazat mond. Arra sincs, hogy hazudik. Az ilyen témákat érdemesebb elkerülni, mert alkalmat adunk a szóba hozatalukkal a hit alapján történő vélemény kialakítására.

Azt, kérem, nem lehet mondani, hogy ne lenne orosz offenzíva Ukrajnában, mert van. Kifejezetten decens, kis csinos, visszafogott offenzíva zajlik, nem túl sok sikerrel, de komoly erők bevetésével és feláldozásával. Nyilván nem várhatunk jelentős áttörést tőle két nap után, de gyanús, hogy minden frontról érkező jelentés azzal kezdődik, hogy „visszaverték a korlátozott orosz támadásokat”.

Irán állapota siralmas, de reményt keltő – talán ez lehet az ellentéte annak, hogy „jó, de nem reménytelen”. Még mindig nem dőlt el, igazából mit akar az ellenzék: iszlám köztársaságot a mostani formájában biztosan nem, de az még nem világos, hogy a mostani rendszer egy megreformált változata mellett döntenek-e vagy inkább rendszert váltanak.

– Vlagyimir Vlagyimirovics, bocsásson meg! Kezet kellett vele fognom. Először még úgy tettem, mintha észre se venném, amikor a fényképezéshez odaállt elém, becsuktam a szemem, hogy rá se kelljen néznem, de harmadszorra nem térhettem ki. Kezet fogtunk.