Hogy a mai események mennyiben fogják megváltoztatni az ukrajnai háború menetét, azt csak találgathatjuk jelenleg. Minden elképzelhető, legfeljebb nem minden egyformán valószínű.

Ma nincsenek friss hírek Alla Pugacsováról, de annál több más, fontos újdonságról kell beszámolnom, főleg politikai jellegűekről, mert mintha kezdene fontosabb lenni az orosz fél számára a diplomácia, mint az erő fitogtatása, pedig hát nem volt kis sportteljesítmény részükről a Harkivi Maraton, ha másra nem is, az állóképességükre igazán büszkék lehetnének.

Ukrajnában nem enyhülnek a harcok, az ukrán offenzíva kisebb sikereket könyvelhet el, melyek azonban az orosz fegyveres erők számára nagyobb kudarcoknak számítanak, de ezen nem lehet változtatni: maguk az oroszok tették magasra a lécet, azt hitték: mindig képesek lesznek átugorni azt. Van, amikor nem megy nekik, például most.

Ma kicsit rendhagyó lesz a hírösszefoglaló második része, ugyanis egy vérlázító hazugságon kívül kizárólag Alla Pugacsova ügyével van helyem foglalkozni, igaz mondjuk, hogy az ő történetében is lesz vérlázító hazugság, hiszen Putyin Oroszországában vagyunk.

Ukrajnában most is szólnak a fegyverek, de a trend nem változott – az ukrán hadsereg előre megy, az orosz hátra, már, ahol szabad neki, ugyanis elképzelhető, hogy a tegnap még megmagyarázhatatlannak tűnő donbásszi támadásaiknak az az oka, hogy elnöki parancsot kaptak: nem vonulhatnak vissza. Herszonba ilyen nem érkezett, retirálnak is szépen, szervezetten.

1. Mielőtt bármit elolvasnának, ne a címet nézzék meg először, hanem az impresszumot. Utána már olvasniuk sem kell.

Ma valamivel békésebb, csendesebb lesz ez a második rész, épp nem találtak sem tömegsírt, sem kínzókamrát, vasárnap is van – a fegyverek ugyan nem nyugszanak, de aki távol van a harctértől, megpróbálkozik vele. Talán nem is hiába.

Recep Tayyip Erdoğan 2014 óta Törökország elnöke. Elég baljóslatú év volt az Európa keleti fele számára. Törökország régi barátja, az orosz medve is megmozdult, pont kellemetlen irányba. Az ukránok számára is kellemetlen irányba, de a törökök számára is kellemetlen irányba.

Ukrajnában folytatódnak a hadműveletek, éspedig pont úgy, ahogy az utóbbi időben megszoktuk: az ukránok haladnak, közepes tempóban az orosz erők viszont rejtelmes akciókkal múlatják az időt olyan települések környékén – Bakhmut és a donyecki falvak – amelyek számukra nem igazán lehetnek fontosak.

Az elmúlt napok eseményei, a tömegsírok, kínzókamrák megtalálása után talán nem túlzás, ha ezt a mai írást az orosz katonai morálnak szenteljük, mármint annak a kérdésnek, hogy létezik-e még olyasmi egyáltalán.

Tegnap óta nem tört ki a béke Ukrajnában: az ukrán erők továbbra is haladnak előre, ha nem is olyan öles léptekkel, mint az offenzíva elején, elfoglalták Kupjanszkot, és már az orosz területen álló Valujki katonai célpontjait lövik (bár a határt nem lépték át), az oroszok hősiesen hátrálnak és közben mozgósítani próbálnak, de Luhanszkból már nincs is kit.

Nem kell beszopni minden rémüldözni valót. Minden csodaturmixot, amelyet személyesen Obelix utasítására szervíroz Önöknek az ügyeletes varázsló. Obelix most vacillál, mert ki tudja, mi lesz, bár hosszú távra ő nem gondolkodik, legfeljebb kilencvenhat éves koráig.

Ma sok hírünk lesz az összefoglaló második részében és egy közös van bennük: nem kellemesek. Sőt, többnyire borzalmasak, ezért előre szólok: kiskorúak és gyengébb idegzetűek ezt a mai részt nyugodtan hagyják ki, és az erős idegzetű, edzett emberek is tartsanak a kezük ügyében egy féldeci töményet, biztos, ami biztos. Megvan? Akkor vágjunk bele.

Ukrajna folytatja az ellentámadásokat, az oroszok kitartóan hátrálnak, mindenfelé kötéllel fogják a katonát utánpótlásnak, viszik már a nagycsaládosokat is, Kadirov feje megint eldurrant, a kollaboránsok menekülni próbálnak, ahogy közelednek az ukrán csapatok, de nem látják őket szívesen sehol, szóval zajlik a háború új szakasza, ami a harkivi áttöréssel kezdődött.

Ma sokféle hír kerül az összefoglaló második részébe, annyi a közös bennük, hogy egyik sem jó. És lesz kettő, ami nem kerül bele: az egyik Zelenszkij elnök autóbalesete, ugyanis annak során senkiben sem esett komoly kár, a másik az állítólagos merénylet Putyin ellen, amire viszont semmi bizonyíték nincs.

Ukrajnában a harcok tovább folynak, de az elmúlt nap folyamán már nem számolhatok be akkora területi nyereségekről és veszteségekről, mint korábban: az ukránok mintha levették volna a hétmérföldes csizmát, az oroszok a biztonság kedvéért még magukon tartják a nyúlcipőt, mert sosem lehet tudni. Az ukrán offenzíva előrenyomulása mintha lassulna.

A Nagy Harkivi Menekülés felborította az orosz belpolitikát és némiképp az ukránt is: egymást követik a botrányok, egymás után derülnek ki örökre eltemetettnek hitt államtitkok, tévedések, hibák: az orosz közhangulatnak ez kicsit sem használ, de korai volna még megjósolni a várható következményeket.

Ukrajnában zajlik az élet, és a jelek arra mutatnak, hogy Moszkvában is: de míg Kijev óvatosan optimista, a Kreml csikorgó fogakkal ismeri be hibáit. Ami nagyon nagy ritkaság, mármint az, hogy bármiféle kudarcot ők beismerjenek. Ennek viszont következményei lesznek: az orosz közvélemény is, az információs tér is radikalizálódni látszik.

Forrnak az indulatok Oroszországban az utóbbi napok katonai vereségei után, jóllehet magyarázatot rájuk senki sem adott (bár mindenki kíváncsi volna rá), a közbeszéd legfőbb témája mostanra mégis az lett Moszkvában, hogy szükséges-e általános mozgósítást elrendelni, avagy sem.

Ukrajnában egyre érdekesebb a helyzet, az orosz csapatok hátrálnak, az ukránok előrenyomulnak, a tegnap visszafoglalt háromezer négyzetkilométernyi terület mára már hatezer... de ne ünnepeljen senki, vegyük tekintetbe, hogy az ország teljes területe a Krímmel együtt összesen 603 700 négyzetkilométer volna.