Szemelgessünk, aztán folytatom a dolgomat, amit már megint két hete hagytam félbe. Origo, mi más, és nem én kezdtem, hanem Szele Tamás barátom, előtte Iványi Gyuri barátom, én folyamatosan, és mi mindnyájan minek.

Hogy az orosz hadsereg beállította a tömeges maratoni futás világcsúcsát, az már nem kérdés, jelenleg az a legnagyobb problémájuk, hogy mihez kezdjenek – már otthoni, orosz területen – a velük menekülő donyecki, luhanszki alakulatokkal, akik haza nem mehetnek, ott nem maradhatnak, ellenben fegyverük van és igen haragszanak, most épp a Kremlre.

Azt hiszem, most már nem túlzás az ukrán hadsereg elsöprő győzelméről beszélni. Erre kevesen számítottak, talán ők maguk sem, de le kell szögeznünk: a Harkivi Terület legnagyobb részéről pár nap alatt kiverték az orosz csapatokat, a legtöbb helyen már szó szerint az államhatáron állnak az ukrán csapatok.

Nem tudom, feltűnt-e, hogy minden köznapi mai tapasztalat ellenére szeretett kormánypártunk sorozatosan nyer itt és ott. Szép lassan szorítja ki a.... mit is? Közben, mondja Pista bácsi, ha az ember leáll szinte bárkivel beszélgetni... szóval, az ember nem akárkivel áll le beszélgetni.

Nem könnyű most, mikor a harctereken zajlik az élet, olyan híreket összeszedni, amik inkább a hátországi hangulatot mutatják be, de azért sikerül. Persze, ezek is mind a háborúról szólnak, mint mostanság minden, csak épp nem katonai jellegűek – bár még ez sem teljesen igaz.

Vége az állóháború időszakának, kergetik egymást az események Ukrajnában, mi, sajtómunkások pedig loholunk utánuk. Ma szerencsére nem kellett dupla harctéri jelentést írni, mint tegnap, de így legalább biztosak lehetünk minden információban, volt idő ellenőrizni őket.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak ma nem volt könnyű napja, estére kicsit el is fáradt, de egy ilyen erős férfinak meg se kottyan pár rossz hír meg egy átdolgozott nap. Csak a gerince ne fájna. Házikabátot vett, leült a fotelbe, töltött magának szto gram rénszarvasvért és maga elé bámult. Hogy is volt csak?

Röviden, pontosan fogalmazva: menekül az orosz hadsereg Ukrajna bizonyos részeiről. Az Izjum környéki front lényegében véve harc nélkül omlott össze, az orosz erők inkább elhagyták a várost, minthogy vállalják az ostrom kockázatát. A háborúnak ezzel még egyáltalán nincs vége, de egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá. Egy igen nagy lépéssel.

(a brit monarchia, a nagy Oroszország, Észak-Korea megelőző atomcsapása, szegény Oswald és szegény mi)

Ma is sok hírünk lesz, egyik különösebb, mint a másik, az orosz társadalomban már senkiről sem lehet tudni, valójában kicsoda, ahogy valamikor a Neurotic énekelte: „Ez már dupla pszeudó, ez már tripla csavar” – de kezdjük egy hézagpótlással.

Az ukrajnai orosz invázió megakadni látszik, bár világos, hogy „döntő csata”, hirtelen, mesébe illő fordulat nem várható, de a hadiszerencse mintha egyre inkább az ukrán fél mellé szegődne. Az is igaz azonban, hogy annak van szerencséje, aki tesz is valamit a céljai érdekében – és az ukránok tesznek is.

Pontosabban máj. Billel még nem találkoztam, Hobóval már igen, legelőször a Kopaszkutya margitszigeti vetítésén (akkor még volt szabadtéri mozi), pont előttem nézte magát, én meg, ha kilestem mögüle, de így legalább élőben is láttam, a vásznon is.

Ma elég sok hírünk lesz ebben a második részben, és sajnos nem mindegyik kellemes, illetve nincs közöttük egyetlen jó hír sem. Sajnos ilyen ez a háborús világ, bár arról, hogy a magyar vonatkozásúak kellemetlenek, bizony mi magunk tehetünk és csak mi magunk változtathatnánk ezen az állapoton. Kéne is.

Különös folyamatok zajlanak az orosz invázió dúlta Ukrajnában, nem kizárt, hogy Izjum környékén katlancsata van kialakulóban, az eddigiekhez képest azzal a finom különbséggel, hogy most az oroszok vannak a katlanban, és az ukránok őrlik fel őket kívülről. Mármint, ha sikerül a teljes bekerítés.

Ma inkább különös híreink lesznek ebben a második részben, mint nagyon fontosak és meghatározóak, de ha egyszer ilyen a termés, akkor ilyen.

Oroszország ukrajnai inváziója megtörni látszik, de messze lehet még a vége: egyelőre ott tartunk, hogy ketten kártyáznak a harctereken, mindkettőjüknek tizenkilence van és mindketten lapot kérnek. A helyzet úgy kiegyensúlyozott, hogy körülbelül egyenlő eséllyel fuccsolhat be mindkét játékos, bár az ukránok hajszálnyival jobban állnak.

Ukrajnában fordulni látszik a kocka, az orosz megszállók több települést is elvesztettek – de kocka még ilyen lassan nem fordult, mint ez, és nem könnyíti meg a krónikás dolgát, hogy minden nap mást mondanak a kijevi illetékesek az ukrán offenzíva céljáról. Bár mondjuk lehet, hogy rugalmasan kezelik a dolgot: mindig az a céljuk, ami épp sikerül.

Ma sűrű napunk lesz, egymást követték a fontos hírek, sőt, még érdekes is akadt közöttük, hackercsapdától robbantásos merényletig, eltűnt tantárgytól elmaradó népszavazásig terjed a spektrum – jobb, ha azonnal belevágunk a közepébe.

Talán azért, mert hét vége van, de kevesebb a hír, azok sem igazán véresek, kegyetlenek – annál jellemzőbbek az orosz világra. Arra az orosz világra, ami napról napra közelebb jár hozzánk, lassan már karnyújtásnyira van, és ha egyszer bekebelezett, többet sosem szabadulunk belőle. Legalábbis a mi életünkben nem.

Tegnap keveset tudtunk Ukrajna déli offenzívájáról, melyet az orosz invázió ellen indított, ellenben ma egy kicsit sem lettünk okosabbak.