Ukrajna orosz inváziójának százharmincegyedik napját írjuk, a frontok mozgásban vannak, az események zajlanak, a hegyek vajúdnak, aztán hol egeret szülnek, hol elefántot. Micsoda képzavar – mi egyebet szülhetne egy hegy, mint másik hegyet? Bár ebben a háborúban minden lehetséges.

Úgy tűnik, vége a csendes napoknak, amik persze egyáltalán nem voltak csendesek vagy nyugalmasak: Oroszország Ukrajna elleni inváziójának százharmincadik napján mozgásba lendültek az események, egyszerre sok fontos dolog történt, minek következtében a jelenlegi helyzet sokkal kaotikusabb, mint az eddigi.

Ma sem állt be döntő fordulat az Ukrajna elleni orosz invázióban, igaz, Liszicsanszkot állítólag bekerítették, de az is igaz, hogy Ramzan Kadirov szerint, aki már Szeverodonyecket is háromszor foglalta el, szóval kéretik ezt a hírt fenntartásokkal kezelni, Kadirov szeret nagyokat mondani. Egyébként folynak a hadműveletek, szokás szerint.

Nézegettem saját régi fényképeimet. Saját magamról. És nem az jött elő, amit vártam, hogy csorog a nyálam, visszasírandó azt az önmagamat. Nem is én jöttem elő.

A Kígyó-sziget tegnapi elhagyása óta hasonló horderejű események nem történtek Oroszország ukrajnai inváziója során, mintha a meleg a harcokat is lelassította volna, bár ez csak a látszat: mindenesetre attól még zajlik az élet – főként a politikai – hogy kánikula van minden érintett területen.

Utóbbi időben majdnem minden nap azzal kell kezdenem Oroszország ukrajnai inváziójának krónikáját, hogy a harcok folynak, de nem történt sorsdöntő fordulat. Hát – ma történt.

Minden szépen halad a maga pályáján, amit a rendszerpálya ír neki elő, nem kellek én ehhez. Erről eszembe jut egy régi anekdota, Sztálin uralkodásának utolsó idejéből.

Törököt fogtam én ezzel az ukrajnai orosz invázióval, nem ereszt, ha már egyszer elkezdtem róla részletesen tudósítani, nem hagyhatom abba, bár mondjuk ma nem is sok más téma lenne: jó hírek azonban akkor sincsenek, legfeljebb groteszk dolgok történnek.

Oroszország véres mérföldköveket hagy maga után ukrajnai inváziója során. Ilyen volt a mariupoli szülészet elleni rakétatámadás, a kramatorszki állomás elleni, a mariupoli színház bombázása, a bucsai (és általában: Kijev környéki) vérengzések, kínzások és tegnap óta ilyen a kremencsuki bevásárlóközpont elleni rakétacsapás is.

Azaz fizetne, de azért nem tud, mert ki van zárva a hitelezői bankrendszeréből. Első hallásra észveszejtő nagy öngól. Kölcsönadok neked, és amikor megadnád, büntetésből valahogy megakadályozom, mert haragszom rád. Ki büntet itt, és kit? – csodálkozik az Olvasó.

Sorsdöntő fordulatról ma sem számolhatok be az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, a háború malmai őrölnek, lassan, de biztosan, értelmetlenül, halálos pontossággal – elég valószínűnek látszik, hogy szeptemberig nem lesz semmiféle béke, és addig is a donbásszi területek lesznek a legfontosabb hadszínterek.

Sokadik napját írjuk Oroszország Ukrajna elleni inváziójának és a hírek nem túl kellemesek. Ráadásul senkinek sem azok, kedvelje bármelyik oldalt is: ebből az következik, hogy a híradásoknak sem örül senki.

Az Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is tart és nem kizárt, hogy Fehéroroszország is érintetté válik a harcokban: az orosz diplomácia egyre vadabb arcát mutatja a világnak, egymást érik a hajmeresztő nyilatkozatok, csak remélni lehet, hogy nem mindegyiket gondolják komolyan. Békéről egyelőre szó sincs.

„Kelet-Európa kirablása.” Mármint a Nyugat által. Az egyik mítosz, amit most a geográfus Ungár Péter is átvett, persze mint politikus. Mantra, bűnbakkeresés. Áthárítás. Minimális közgazdasági ismeretek nélkül fogyasztandó.

Oroszország ukrajnai inváziójában beállt ugyan egy fordulat, ha nem is okvetlenül az, amit sokan vártak, hanem egy másik – jelesül, miszerint az ukránok feladták Szeverodonyecket – de ez semmit sem dönt el. Továbbra sem tudjuk, mi lesz, csak annyit: békére egyhamar ne tessék számítani.

Vallásokkal – a szó legmarxistább értelmében vett vallásokkal, a nép kábítószereivel – nem vitatkozom. Nincs értelme velük vitatkozni. Már csak azért sincs, mert annyiban vallások, amennyiben a „confessio” hitvallás, és nem religio.

Ma negyedik hónapja zajlik az orosz invázió Ukrajna ellen, és ahogy tegnap azt írtam: még sokáig tarthat, úgy írom most, hogy nem kizárt, miszerint látszik valamiféle vége a harcoknak, bár rövid időn belül senki se számítson békére. Viszont mintha fordulna valamiféle kocka, ha hihetünk az ukrán kormány nyilatkozatainak.

Százhuszadik napja tart Oroszország inváziója Ukrajnában és ez a négy hónap megismertetett minket az Apokalipszis majdnem minden arcával: sajnos úgy néz ki, nem is fog egyhamar véget érni, ne várjuk a békét, messze van az még.

Ne gondoljuk, hogy Nyugaton szentéletű békepártiak ülnek, akik semmi mást nem akarnak, mint a népek békés, egyenjogúságon alapuló együttélését (leszarják a népeket, és nem a népekről szól ez a dolog, csak sakkpartiszinten), míg Keleten véresszájú agresszorok.

Ukrajnában most is zajlik az orosz invázió, fordulhat ugyan a kocka a déli front megélénkülésével, de ki tudja, annak is mi lesz a vége – mindenesetre senkit sem biztatnék azzal, hogy bármelyik oldal rövidesen győzne és utána véget érnek a csaták. Hosszú, véres harcok várhatóak.