Az ukrajnai orosz invázió harcairól semmi váratlan hír nem érkezett, csak szomorúak és kellemetlenek, a katonai elemzők viszont gondterhelten vakarják a fejüket: sehogyan sem lesz jó, ha ez a háború elhúzódik, márpedig el fog húzódni. A hátországokból sem jön semmiféle kellemes újság, a perspektívák viszont elkeserítőek.

Jelentem, nem történtek nagy csodák tegnap óta: Oroszország ukrajnai megszállása továbbra is tombol, nem kímélnek sem pénzt, sem embert, de még a rágalmat, hazugságot is bőséggel alkalmazzák az orosz erők ott, ahol fegyverrel egyelőre még nem sokra mennének. Szeptemberig ebből béke nem lesz, de attól tartok, tán decemberig sem.

Mára sem történt drámai változás Oroszország ukrajnai inváziójában, a harcok dúlnak, ki előrenyomul, ki visszavonul, aztán szerepcsere következik, az orosz erők az „adj, király, katonát” című gyermekjátékot gyakorolják a hátországban, de egyre kevésbé kapnak, az ukránok pedig a sebészi pontosságú céllövészetet gyakorolják a HIMARS segítségével.

Tegnapról mára nem tört ki a béke, Oroszország ukrajnai inváziója továbbra is tart, a hadiszerencse mindkét fél számára forgandó, egyszóval nagy, sorsfordító híreket ma se várjon az olvasó, ellenben úgy néz ki, hogy az orosz fél mintha Herszon környékén több hangsúlyt fektetne a politikai harcra, mint a katonaira, és már ez is valami.

Az orosz invázió Ukrajnában tovább zajlik, sőt, mintha nem is egy, hanem két háborút látnánk, ugyanis az oroszok északon aktívabbak, az ukránok délen, menet közben pedig dolgozik a propaganda, sőt, mi több, mintha kifejezetten sportolna, konkrétan aszteliteniszezne, és állítólag az oknyomozó újságírók is lopják az orosz harci repülőgépeket.

Néhány nap szabadság után újra itt a háború krónikája, ami ma megint nem lesz különösebben szenzációs: annyi újdonságról mindenképpen beszámolhatok, hogy az ukrán déli offenzíva már kezd realitássá válni, a Donbásszban állni látszik az idő és a front, Odesszát pedig minden valószínűség szerint a Klingon Birodalom támadta meg, kizárásos alapon.

Na, végigfutottam fél füllel azt az ominózus beszédet. Nem elemzem ki, kivéve a szintén ominózus fajozást, amit most mindenki rágicsál, ki mint troll, azaz mint aki szeret úgy kunkorítani fölfelé, hogy az valamiben kilógjon minden sorból, leginkább abból, ahol kormányszempontból ő van, vagy kellene lennie, tehát ki mint troll, ki mint elítélő.

Mára hivatalosan is véget ért a „hadműveleti szünet” Oroszország Ukrajna elleni inváziójában, de ennek ellenére sem történtek nagy, meghatározó dolgok a harctereken. Hiába, lomha dolog egy hadsereg, pláne kettő, idő kell nekik, míg megmozdulnak. De azért zajlanak a harcok, csak úgy, mint eddig, és az orosz hátország sem csendes.

Van nekem évek óta stabilan ötezer ismerősöm a Facebookon. Nem tettem az „a” előtti szót idézőjelbe, pedig abba kellene tennem, és félő, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának száznegyvenkettedik napján a helyzet különös: minden jel arra mutat, hogy az orosz hadsereg feladni készül a hadműveleti szünetet annak ellenére, hogy sem a várt erősítés nem érkezett meg, sem a harcoló alakulatok nem voltak képesek ennyi idő alatt regenerálódni – azonban a kezdeményezés kezd ukrán kézbe kerülni.

Jó lenne örömmel jelenteni az Ukrajnában zajló orosz invázióról, hogy csitulnak a harcok és csillapodnak a kedélyek, de sajnos erről nem beszélhetünk, egyszerűen csak a nagyobb szabású hadműveletek szünetelnek, azok is ki tudja, meddig.

„Én megbízom a védikus mesteremben”, írta nekem tegnap egy hölgy, amikor a kali juga, az involúció (az evolúcióval ellentétes „visszafejlődés”, ami persze nem visszafejlődés, és nem ellentétes az evolúcióval, de ezt most hosszú volna kifejteni, legjobb, ha azt mondjuk, hogy valamiféle visszafordulás a pura potentia, tiszta anyag felé) legsötétebb kora szóba került, és azt találtam mondani, hogy az

Hadjáratok nincsenek, harcok vannak: így néz ki most az Ukrajna elleni orosz invázió. És ahol harcok vannak, lesznek áldozatok is, katonák, civilek egyaránt. A háborús gépezet megy a maga útján, kíméletlenül, közben Putyin elnök állítgatja az orosz államgépezetet is, szóval minden a legjobb úton halad a Pokol felé.

Sűrű nap ez a mai, száznegyvenedik napja zajlik Ukrajnában az orosz invázió. De nem is annyira a harcok miatt sűrű, az orosz hátországban történnek folyamatosan elképzelhetetlen vagy tragikomikus és abszurd dolgok. Hát hiába, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.

Ha már adta a Jóisten (végső soron mindent rá lehet fogni) ezt a kis koronavírust, meg majd, ami követi, ha a majomhimlő nem hatékony. Azon még dolgozni kell kicsit.

Van egy olyan érzésem, hogy Oroszország Ukrajna elleni invázióját mintegy váltásban vívják: most éppen az oroszok tesznek úgy, mintha pihennének és az ukrán fél látszik offenzívába lendülni, korábban fordítva volt: a harci cselekmények mindenképpen zajlanak, ha takaréklángon is, mert nagy csatákról nincs hír.

Oroszország ukrajnai inváziója látszólag sziesztázik, pihen, az orosz haderő úgy tesz, mintha erőt gyűjtene, de a „kisebb” akciói is épp elég civil életet követelnek – közben a hátországokban zajlik az élet, a Kreml egyre szorosabbra tekeri a prést a civil társadalmon, valóságos hiperaktivitás mutatkozik az Állami Dumában.

Ukrajnában nagy dolgok készülődnek a jelek szerint, úgy katonai, mint diplomáciai téren, bár az is lehet, hogy más dolgok fognak történni, nem azok, amire számítunk, mert ilyen a háborús kommunikáció természete: bármi hangzik el, az vagy igaz, vagy sem, vagy még az ellenkezője sem úgy van. Ilyenformán eléggé bonyolult összevadászni a híreket.

Ezért ugyan kár volt Szilvásváradra menni Szalay-Bobrovniczky Kristófnak. Hogy megtekintse a ménest, ami... szóval, ami.

Háborúban akkor is van hír, ha nincs hír, ez alaptétel, tehát hiába, hogy komoly csapatmozgások nem zajlanak jelenleg az Ukrajna elleni orosz invázió során, azért bőven van mit összefoglalni, mert ugyan lehet, hogy nem tombolnak a harcok, de attól még egyáltalán nincs béke.