Zóna
Forgókínpad
Rovatok betöltése...
Szele Tamás: A Sátán zenéi

Szele Tamás: A Sátán zenéi

Minden diktatúra eljut odáig, hogy ha nincs ellensége, teremt magának. Sőt: megteremti a sosem létezett ellenséget is, hogy harcolhasson vele, amiben lássuk be, van ráció, ugyanis ami nincs, azt nagyon könnyű legyőzni. Putyin rezsimje ebben is élen jár: a The Insider riportja szerint az Oroszországi Föderációban újból valósággal üldözik a kilencvenes évek eleje óta megtűrt rockereket és punkokat. Épp, mint Brezsnyev idején.

Hivatalosan persze nem a rock- és punkzenét üldözik, hanem – tessenek megkapaszkodni – a nemzetközi sátánista, ruszofób és LMBTQ+ mozgalmakat. Igen, az orosz törvények szerint bármi is legyen egyébként az igazság, ezek nemzetközi mozgalmak székházzal, telephellyel, adószámmal és vezetőséggel, ne adja a pravoszlávok Istene, még függetlenített párt- és szakszervezeti titkárokkal is! Hogy távolról sincs így, az meglehet, de ha van erre törvény, márpedig van, hiszen az Állami Duma meghozta, akkor üldözésnek is kell lennie, kancsukával és katorgával, ahogyan azt orosz földön szokás. Lássuk tehát, mit ír erről a rémálomról a The Insider. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt teszem meg, a bekezdések végén.

Az elmúlt év folyamán Oroszországban a biztonsági erők számos punk- és metal-koncertet oszlattak fel. A Szovjetunió felbomlása után 35 évvel Oroszországban ismét üldözik a szubkultúrák képviselőit – azokat, akiket korábban „alternatívoknak” neveztek. A koncerteket betiltják és felszámolják, a dalokat cenzúrázzák, a „nem megfelelő öltözékért” pedig bírságot szabnak ki. A rendőrség és a bírák az egyre szigorodó szélsőségességellenes törvényekre hivatkoznak. A megtorlások célpontjai nem feltétlenül a lázadó fiatalok, hanem néha az állam iránt teljesen lojális idősebb emberek is. A jelenlegi tilalmak bizonyos szempontból még szigorúbbak, mint a szovjetek voltak.

Március 14-én például a jaroszlavli „Territorija” klubban rendezték meg az éves „Téltemető” black metal fesztivált. Amikor a második zenekar lépett a színpadra, körülbelül 30 rendőr és más hatóságok képviselői, köztük az FSZB tagjai is, rontottak be a terembe. Az egyik rendfenntartó gépkarabéllyal felmászott a színpadra, majd megparancsolta a zenészeknek, hogy hagyják abba a zenélést, és feküdjenek le a földre.

A RusNews lap beszámolója szerint szemtanúk elmondása alapján a művészektől és a látogatóktól elvették az útleveleket és a telefonokat, a nőket később elengedték, a férfiakat pedig levetkőztették, és több órán át a földön fekve tartották őket. A rendfenntartók ellenőrizték a tetoválásaikat, néhányukra filccel ráírták, hogy „b*zi” vagy „fasiszta”. „Az embereket éjfélig bent tartották a klubban. Akinek Baphomet-tetoválása volt , annak azt írták rá, hogy „b*zi”. Akin rúnák voltak – arra „fasisztát” írtak” – mesélte a The Insidernek az áldozatok egyik ismerőse, a metal-zenekar menedzsere.*

*Na, ezek sommásan megoldották a Kinsey-jelentést és minden egyebet is, ami az emberi szexualitással foglalkozik...

A razzia egyik résztvevője katonai parancsnokként mutatkozott be. A letartóztatottakat sorban odavitték hozzá, és felajánlották nekik, hogy menjenek háborúba Ukrajnában. A koncerten volt egy amerikai állampolgár is – őt videóra vették, miközben arra kényszerítették, hogy valljon szerelmet Oroszországnak.*

*Tehát az ő esetében a „ruszofóbia” ellen harcoltak. Micsoda bogatirok!

A RusNews beszámolója szerint néhány férfinak levágták a hosszú haját – a black metal rajongók szokásos jelképét. A The Insider informátora szerint néhányuknak leborotválták a szakállát: „Nagy Péter szellemében”.

A történtek hivatalos verzióját a Kreml-barát RIA Novosztyi hírügynökség közölte: „Megakadályozták a jobboldali szélsőséges csoportok „Téltemetés” című koncertjét. A szervező a jaroszlavli nacionalista, szélsőséges zenei körökhöz kapcsolódó VLSKVLT csoport volt.” A 130 jelenlévő közül 23 embert vettek őrizetbe.

A rockköltő és producer Alekszandr Jelin szerint a történtek a Szovjetunió utolsó éveire emlékeztetik:

„Emlékszem, hogy 1986-ban, amikor koncerteket szerveztem, a zsaruk tényleg minden rockert fasisztának tartottak. Most az idősebbeknek gyorsan eszükbe jutott, milyen is volt a 80-as években.”

Betiltott koncertek

A jaroszlavli incidens – bár ez volt a leg 0agresszívebb – messze nem az egyetlen koncertfeloszlatásnak számít Oroszországban az elmúlt év folyamán.

Egy hónappal korábban, február 7-én a rendfenntartók betörtek a moszkvai Eclipse klubba a „Nyecsiszt” black metal zenekar fellépésére. Tíz résztvevőt vettek őrizetbe. A hivatalos média arról számolt be, hogy „a rendfenntartók szétverték a sátánisták buliját”.

„Az a benyomásom, hogy Moszkvában minden annyira nyugodt és felhőtlen, hogy a rendfenntartó erőknek egyáltalán nincs mit csinálniuk. Nincs jobb dolguk, ezért „boszorkányüldözést” kell indítaniuk, és 50 év körüli férfiakat kell elkapniuk underground rockkoncerteken a tömeg szórakoztatása céljából” – írta nem kevés iróniával az esetről Szergej „Lazar” Atraskevics, a népszerű „Arkona” metalegyüttes gitárosa a közösségi médiában, de később vagy törölte, vagy elrejtette a bejegyzését.

Sok kommentelő arról számolt be, hogy a rendőrség egy teljesen más rendezvényt akart megszakítani, de tévesen választották ki a helyszínt. Ezt a verziót egy zenész is megerősítette a The Insidernek. Elmondása szerint az egyik klub szomszédos termében egy „gótikus bál” lett volna, amelyet „LMBT-propaganda” miatt akartak megszakítani:

„A bált a szervezők előre lemondták, a zsaruknak viszont az LMBT-vel kellett megküzdeniük, ezért szétverték a szomszédos metálkoncertet. Ennek eredményeként a jegyzőkönyvekbe ennek a propagandája került, nem pedig a sátánizmusé. Amennyire tudom, az Eclipse-ben az egyik szervezőt alaposan megverték. Egy ismerősöm is erre a koncertre tartott, de kicsit elkésett. Mire odaért, már villogtak a szirénák, és senkit sem engedtek be.”*

*Van az úgy, hogy összekeverednek az ürügyek, elvtársaim.

Ezt megelőzően sorozatos razziák zajlottak a punkkoncerteken. Január 6-án a moszkvai rendőrség megszakította a Harvest Fest fesztivált a „MO(TRI)” bárban. Szemtanúk elmesélték, hogy az embereket arccal a földre fektették, átnézték a telefonjaikat, hogy nincsenek-e „nemkívánatos” csatornákra feliratkozva, és több látogatót megvertek.

2025-ben a rendfenntartók három alkalommal razziáztak punkkoncerteken Jekatyerinburgban. Májusban megszakítottak egy zenei fesztivált a Syndrome bárban. „Mindenkinek ellenőrizték az iratait, a telefonjain lévő üzenetküldő alkalmazásokat, a tetoválásokat, és a baloldali radikális mozgalmakhoz, valamint a „specoperacijához”-hoz fűződő viszonyukról kérdezték őket” – számolt be az „OVD-Info”.

Júniusban a rendőrség feloszlatott egy újabb koncertet ugyanazon a szórakozóhelyen. Júliusban razziát tartottak a „New Bar” klubban. Akkor a rendőrökkel együtt a jobboldali radikális „Orosz Közösség” mozgalom képviselői is megérkeztek. A rendezvény vendégeit az Ukrajnával folytatott háborúhoz és az LMBT-hez fűződő viszonyukról kérdezték.

A punkokat, úgy tűnik, nem a külsejük miatt üldözik, hanem mint potenciális ellenzéki személyeket. Nem nyírták le a hajukat, nem próbálták megbírságolni őket a jelképek miatt, de a tetoválásaikat ellenőrizték. Általában véve a „szélsőséges” tetoválások felkutatása viszonylag új gyakorlatnak számít, amely az Ukrajnában megszállt régiók szűrőtáboraiban terjedt el. A szűrés során a tetoválások kritikus fontosságú jelzésként szolgáltak a biztonsági erők számára – erősítette meg a The Insidernek az „OVD-Info” egyik ügyvédje:

„A tetoválások ellenőrzését a háború kezdetétől kezdve célzottan végzik. Nem lehet őket büntetni – milyen társadalmi veszélyt jelentenek? Az orosz törvények szerint felelősségre vonás ilyen esetben csak nyilvános cselekmények miatt lehetséges, ezért lényegében, ha a tetoválás nem látható mindenki számára, akkor nem is lehetnek következményei.”

De ez csak elméletben van így, a gyakorlatban a nem megfelelő tetoválással rendelkező őrizetbe vetteket gyakran büntetőeljárással fenyegetik. A metálzenekar menedzsere, példaként hozza fel barátait, akiket az említett jaroszlavli koncerten vettek őrizetbe: a rendőrök azt mondták, hogy a tetoválásuk „fasiszta”, és ha nem távolítják el, büntetőeljárás indul ellenük.

A koncertekre irányuló razziák után a szubkultúra közösségeiben félelem uralkodik. Mint az egyik zenész megfogalmazta:

„Minden fellépés előtt lenézek a színpadról, és nem tudom, mi lesz: szétrúgják az alfelünket, vagy sem. Ráadásul a koncertezést nekünk és sok más zenekarnak is gyakran megtiltják.”

A közösségi médiában a rajongók panaszkodnak a „technikai okokból” törölt koncertekre. Nyíltan és nyilvánosan ritkán tiltják be az eseményeket, de előfordul ilyen is. Tavasszal egyszerre két rendezvényt tiltottak be Kemerovóban: a „Orosz Közösség” feljelentése után törölték a Molly Fest tribute fesztivált és a 2rbina 2rista projekt fellépését.

Az első esemény esetében minden többé-kevésbé világos. Ott a „Poszlja Molly” együttes számait kellett volna játszani, de ez a zenekar elhagyta Oroszországot az Ukrajna elleni teljes körű invázió után. A 2rbina 2rista viszont nem a tiltakozás, hanem a megjelenése miatt került bajba. Ők provokatív alternatív hiphopot játszanak, és csontváz-sminkben lépnek színpadra. „Az ő »alkotásuk« a káromkodás, az erőszak és a szexuális perverziók robbanó keveréke. Az ilyen »művészet« közvetlen csapás gyermekeink pszichéjére és kísérlet a kulturális kódunk megsemmisítésére” – nyilatkozta az „Orosz Közösség”. A regionális hatóságok természetesen támogatták a feljelentőket.

Tiltott szavak

A zenei szakmában is vannak szabályok, és azok mostanság nagyon szigorúak. Idén március 1-jén lépett hatályba a kábítószer-propagandáról szóló törvény új változata, és mostantól bármilyen utalás tiltott szerekre ilyennek minősülhet. A kiadók és a művészek eltávolítják a streaming szolgáltatásokból vagy átírják a „nem megfelelő” dalokat, és egyúttal megszabadulnak a Sátánra és az azonos neműek közötti kapcsolatokra utaló részeketől is.

A metálszcénában is alkalmazkodnia kell mindenkinek. A szövegeket átírják és cenzúrázzák, és ezt olyan közismerten provokatív zenekarok is megteszik, mint a „Korozija Metalla”, és olyan klasszikus, konformista rockzenekarok, mint az „Aria” szintén. Az utóbbi zenekar dalszövegírója, Alekszandr Jelin azt mondja, hogy most már sok bejelentés érkezik ellenük is:

„Már régóta a szokásos hősi témákat dolgozzák fel – ami a heavy metalban teljesen normális. Semmiféle pacifizmus nem jelenhet meg már régóta. Ha megnézzük a legutóbbi koncertek számlistáit, ott nincsenek olyan dalok, amelyek az Antikrisztust vagy az ördögöt emlegetnék. Az »Angyalpor« című dalt sem játsszák, hiszen az a kábítószerről szól.”

A korlátozások alá tartoznak a „békés” dalok is, és azok is, amelyek mindenféle véres eseményről szólnak. 2025-ben Szentpéterváron volt egy Beatles-feldolgozásokat bemutató koncert, és a szervezők megtiltották az Imagine és az All you need is love előadását. De a black metal kapja a legnagyobb pofont. „A halálról, vérről, belekről és feldarabolásról énekelnek. Úgy tűnik, a hatalom sok képviselője ezekben a szavakban utalásokat lát az Ukrajnával folytatott háborúra.”- véli a már megszólaltatott menedzser.*

*Mindenesetre ezek a dolgok a harctéren gyakrabban fordulnak elő, mint a teadélutánon, kár is tagadni.

A Szovjetunióban is létezett a szövegek cenzúrája, de az sokkal rugalmasabb volt. Működtek az Amatőr Alkotók Házai is, ahová a zenészek elmehettek, és elmagyarázhatták, hogy a dal tartalma nem sért senkit és semmit. Ma már ez lehetetlen.

„Sok barátom, aki még a szovjet időkben kezdett zenélni, emlékszik, hogy voltak egyes elvtársnők, akiknek azt lehetett mondani, hogy a heroinra utaló dalod a kábítószer-maffiával való küzdelemről szól. Ma ez nem működik” – mondja egy tapasztalt zenész. – A „Rock a kábítószer ellen” fesztivál elvileg lehetetlen. Ha a heroinról énekelsz, büntetőjogi szankciók várnak rád. Senkit sem érdekel a szimbolika. Ugyanez vonatkozik a „sátánizmusra” is. Az államnak pedig mindegy, hogy a témák a Bibliából származnak, és hogy a zenészek megkeresztelt, hívő emberek.”

Szergej Mirov, a „Masina Vremenyi” és a „Szekret” szövegírója, valamint az orosz rock történetéről szóló könyvek szerzője szintén biztos abban, hogy a jelenlegi tilalmak szigorúbbak a szovjeteknél, és a rendszer rugalmasságát szándékosan eltávolították:

„A Szovjetunióban fel lehetett használni a Beatles zenéjét rajzfilmekben. Lehetett arról magyarázni, hogy a fiatalok lázadása azért létezik, mert nagyon rosszul élnek a kapitalista országokban. De most a hatóságok megtanulták a PR törvényét, miszerint bármilyen említés jó. És ahogy Putyin soha nem említette Navalnij nevét, úgy bizonyos témákat nem lehet dalokban felvetni, függetlenül minden kontextustól.”*

*Van abban valami nagyon szomorú, amikor a rockzenészek visszasírják a régi jó, megszokott cenzúrát, mert még az is elviselhetőbb volt, mint a mostani.

Ugyanakkor a tilalmak, a külföldi zenészek turnéinak lemondása és az ellenzéki művészek távozása miatt egyes előadók csak nyertek, teszi hozzá Alekszandr Jelin. Példaként hozza fel a Radio Tapok projektet, amely metált játszik, „nyíltan náci karlendítést alkalmaz és valósággal vonzza a közönséget a koncertjeire”:

„Ha egy hosszú hajú, tetovált ember eljön a Radio Tapok koncertjére, semmi nem fenyegeti. Egy másik rendezvényen viszont megverhetik, lenyírhatják, megalázhatják.”

A Sátán kabátja

A metalrajongókat nem lehet nyíltan ellenzéki közönségnek nevezni. A jaroszlavli „Téltemetés” látogatói között például akadt egy rendőr és egy Roszgvargyija-alkalmazott is. Alekszandr Jelin szerint sok heavy metal-rajongó felnőtt korában állami pályára lépett, és akár meg is védhetnék kedvenc művészeiket az üldözéstől. Külső megjelenésük és kellékeik azonban veszélyforrássá váltak. Az idősebb metalrajongóknak könnyebb: a hosszú hajuk miatt, mivel ortodox papoknak nézik őket. A szubkultúra fiatal képviselőit a rendőrök gyakrabban zaklatják.*

*Ne mosolyogjunk: Ceaușescu Romániájában is előfordult, hogy egy-egy tekintélyesebb külsejű, de már negyvenes hosszúhajú ismerősömnek bizony kezet akartak csókolni az utcán a bigottabb ortodox nénikék.

Az emberek elgondolkodtak azon, hogy mostantól hogyan öltözzenek – mondta egy névtelenséget kérő zenész a The Insidernek:

„A szubkultúra chatcsoportjaiban írták, hogy Moszkvában valakit megállítottak az utcán vagy a metróban a Slayer-jelvényei miatt és megbírságolták. Mindenki megdöbbent.”

Egy másik zenész, Dmitrij elmondta, hogy 2025 áprilisában erőszakkal levágták a haját a rendőrségen. Egy moszkvai ház udvarán megtámadta egy részeg férfi. Dmitrij védekezett és sérüléseket okozott a támadónak, majd letartóztatták. A zenész hangüzenetekben írta le az esetet:

„Orrvérzésig vertek, majd borotvával leborotváltak. A zsaru térdével megtámaszkodott a gerincemben, megragadta a hajamat, és elkezdett borotválni.”

Gyakran kerülnek a médiába és a közösségi hálózatokra olyan történetek, amelyekben embereket büntettek „nem megfelelő” szubkulturális jelképek viselése miatt. Szeptemberben Zelenogradban a 19 éves Elina G.-t megbírságolták a „szélsőséges szimbólumok nyilvános megjelenítése” című cikkely alapján. A rendőrök a lányt a kabátján és a táskáján lévő rajzok miatt állították elő: egy pentagramma és a nagyközönség számára teljesen ismeretlen „Leviathan-kereszt” miatt. A bírák úgy ítélték meg, hogy ez a „Sátán egyháza” egyik szimbóluma, amelyet Oroszországban szélsőséges szervezetnek tekintenek. A bíróságon Elina beismerte, hogy ő maga festette ki a ruháit, mivel heavy metált hallgat, de a sátánizmushoz nincs köze. Végül a lányt megbírságolták, ruháit pedig elkobozták.*

*Most már csak egyet kérdeznék: és hogyan ment haza nélkülük? Kapott egy rendőregyenruhát? Ha Oroszország nem létezne és valaki mégis kitalálná, az illetőt nagyon meg kéne büntetni.

Novemberben Szentpéterváron 12 napos őrizetbe vették a cosplayer Artyom Repint. A „Nekrokomikon” nevű tematikus fesztiválra érkezett, kezében egy pohárral és egy könyvvel, amelyen pentagramma és a „Sátáni rituálék” felirat volt látható.

2026. április közepén a szeverodvinszki Alekszandr K.-t bírságolták 1000 rubelre a pulóverén és nadrágján lévő pentagramma és Baphomet-ábrázolás miatt. A 22 éves fiatalember ilyen öltözetben jelent meg az ügyészségen, amiért büntetést kapott. A hivatalos közleményekben ismét sokat írtak az „Oroszországi Föderáció területén tiltott nemzetközi sátánista mozgalomról”.

Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a „sátánizmus” tiltásának jogszerűségét, a szubkultúrák legtöbb letartóztatott és őrizetbe vett képviselője semmilyen kapcsolatban nem áll ezekkel a vallási gyakorlatokkal. A zenészek véleménye szerint ezt maguk a rendőrök és a bírák sem hiszik el:

„Mindenki pontosan tudja, hogy senki sem eszik gyerekeket és nem erőszakol meg kecskéket. És nem is végez semmiféle rituálét. Csak fiatalok és nem annyira fiatalok hallgatnak bizonyos zenéket és járnak koncertekre. Szerintem ez a szokásos harc a másság ellen. Kísérlet arra, hogy mindenkit egy kalap alá vehessenek.”

Örök ez a kísérlet és pont ott tart, mint ötven-hatvan évvel ezelőtt, mikor a farmerért, hosszú hajért üldözték a fiatalokat. Ugyanennyi sikerrel. Abba kellene már hagyni, de nem lehet: harc nélkül nincs zsarnokság.

Szele Tamás

Dokumentum betöltése...