Szele Tamás: Putyin diagnózisa, avagy az iga és az ego
Eljutottunk oda, ahol kezdeni kellett volna: egy orosz pszichológus, bizonyos Kira Merkun felállította Putyin orosz elnök lélektani diagnózisát, mely sok mindent megmagyaráz. Kira Merkunnak természetesen nem ez a valódi neve, azt a diagnózist közlő Radio Szvoboda eltitkolja a szerző biztonságának érdekében – aki végigolvassa a kórismét, meg fogja érteni, miért. Akkor tehát lássuk, miről van szó.
Két kulcsfontosságú klinikai tényező zárja ki az orosz–ukrán tárgyalások szimmetrikus jellegét és sikerességét: a háború jellege és Putyin személyiségének típusa.
A tárgyalások szimmetrikus jellegének lehetetlensége abból fakad, hogy ez egy ultimátumszerű háború, amelynek nem lehet nyílt, megvitatott végkifejlete. A „különleges katonai művelet” célja az, hogy leigázza Ukrajnát a szó klasszikus értelmében. Az „iga” szó a latin iugumból származik. Az összes többi cél („denacifikáció”, „demilitarizáció”) csupán a megfékezés és a megszelídítés különböző változatait jelenti, amelyekhez az ókori állattenyésztők folyamodtak, hogy a makacs és engedetlen ökröket saját céljaikra dolgoztassák. Az ökör és az iga képe a paraszti Ukrajnában jól ismert. Az „ökör” (vol) és az „akarat” (volja) szavak hangzásukban hasonlóak, de jelentésükben ellentétesek: az egyik a nehéz igát, a rabságot jelenti a másik pedig az erős vágyat, szándékot.
A rómaiaknál az „iga” szónak szimbolikus jelentése is volt: létezett náluk egy megalázó szertartás a hadifoglyok számára, amelynek során a győztesek szeme láttára, igával a nyakukon, „iga alatt” vonultak el, hogy kimutassák alázatukat. Éppen ez a leigázás volt az Ukrajna elleni orosz invázió célja. A támadások elsőként az egyetemeket, múzeumokat, színházakat, szülészeteket érintették, tehát a civilizáció minden alapvető intézményét. A példátlan kegyetlenség, a civilek és a hadifoglyok kifinomult kínzása nem a helyi hatóságok hatáskör-túllépése, hanem a népirtás és leigázás politikájának fontos eszköze. Putyin Oroszországnak és környékének irányítását a Medinszkij szerkesztésében megjelent történelemkönyvek alapján végzi, inspirációt merítve a legkegyetlenebb hatalmak módszereiből, a leigázás, az uralom és a világ hatalmasságainak szadizmusa tapasztalataiból. Ez a paranoiás még az emberiség tobb ezer éves történelmét is a saját egójához méri: van ő, és vannak a többiek; minden úgy lesz, ahogy ő akarja, nem csak a jelenben, hanem a múltban és a jövőben is.
A gyors, rövid villámháborút („Kijev három nap alatt”) a mongol–tatár portyákról mintázta, felelevenítve Oroszország történelmi traumáit, amelyet – ha hinni lehet a Kreml ideológusainak – mindenki, akinek csak kedve volt ehhez, megpróbált térdre kényszeríteni. Ezért mindenkinek hatalmas tartozása halmozódott fel Oroszországgal szemben. A középkori bálványimádás és térdre borulás fantomjai a mai napig kísértik a mániákus orosz politikusokat.
A politikai szelektivitás, valamint a stabil kritériumok és szabályok hiánya a tárgyalófelek részéről lehetetlenné teszi magukat a tárgyalásokat is. Terminológiai káoszt fognak teremteni, elterelik a figyelmet a problémákról, húzni fogják az időt, és alkalmazzák a vérontás nélküli erőszak legősibb módszerét – a gaslightingot, a durva sugalmazást, amikor racionális érvek és a reális helyzet elemzése helyett agresszíven ismételgetik állandóan ugyanazt, hogy megtörjék a rabszolga, a cseléd, az alárendelt akaratát. Oroszország teljes tárgyalási álláspontja egy sor nyíltan hamis, abszurd állításra szűkült be, hogy végleg összezavarja az ellenséget, megzavarja az elméjét.
Egy ilyen típusú háborúban a tárgyalópartnert futárnak, kézbesítőnek, leendő rabszolgának, cselédnek tekintik, aki nem engedheti meg magának, hogy túllépje a határokat, különben levágják a fejét. A középkori osztálytudat Putyin uralkodása alatt nyilvánvalóvá vált, mivel neki jobban tetszettek az élethosszig uralkodó császárok és kánok, mint a – még ha csak formálisan is – választott főtitkárok. Még mindig abban a hitben él, hogy ő határozza meg a játékszabályokat, és saját belátása szerint megváltoztathatja azokat, míg Zelenszkij erre csak annyit tehet, hogy a forró serpenyőben sülő angolnához hasonlóan tekergőzik.
Legfőképpen Putyin egója áll a háború befejezésének útjában. Az ideális és a valós világkép közötti nárcisztikus kettősség megakadályozza abban, hogy helyesen értékelje a helyzetet. Kizárólag egy tökéletes, csillogó képnek látja magát, amelyet alázatos beosztottjai folyamatosan megerősítenek. Egyelőre minden tárgyalási feltétel hiányosnak, tökéletlennek, méltatlannak tűnik az ő nagy, felbecsülhetetlen Énjéhez képest. Egész életében aztt játzsotta, hogy nem ismeri a félelemet ésmindenható, a kimondhatatlan gazdagságot testesítette meg, most pedig saját légvédelmi rendszereinek árnyékában rejtőzik, és naponta milliárdokat veszít. Ha már így megszerezte Oroszországot, dobjon el mindent egy idegen terület maradványaiért, egy halott, kiégett földért? Neki nem tetszik ez a forgatókönyv. Ő mindig akar, mindent akar. Egész Ukrajnát, örökre. Nem a „történelmi igazság” miatt, hanem a személyiségének kóros szerkezete miatt. És egy ilyen ember vágyai csak növekedhetnek. Először a Krím, aztán a Donbássz, és a lista örökké folytatódik. Végül az egész világ kell majd neki.
Egyes nyugati politikusok keresték és továbbra is keresik a módját, hogyan kényszerítsék Putyint a vereség elfogadására úgy, hogy megőrizze felsőbbrendűségi érzését, és ne vegye észre a komoly vereségét. Nagy kérdés, hogy mi a fontosabb számára – a területek, vagy a Zelenszkijjel szembeni személyes felsőbbrendűségi érzés. Zelenszkij szégyenletes távozása a politikából olyan elégtételt jelenthetett volna számára, amely kielégítette volna Putyin hiúságát, és megadta volna neki azt a vágyott képet a legyőzött ellenségről, amelyről az egész világ azonnal tudomást szerzett volna. Az orosz propagandagépezet ezért nevezi rendszeresen „bukottnak”, „bohócnak” Zelenszkijt. Trump megpróbálja követni Putyin játékát, de még ő sem tud másik ukrán elnököt választani.
Putyin és Zelenszkij csak egyszer találkoztak szemtől szembe – 2019-ben Franciaországban, egy órán át beszélgettek, és ez elég volt ahhoz, hogy Putyin személyes fenyegetésként értékelje Zelenszkijt. Nem, nem vette elő a Parabellumot, és nem rázta azt Putyin orra előtt. Rámutatott a problémákra, megengedte magának a kritikát, ezzel megkérdőjelezve Putyin tekintélyét, kizárólagos döntési jogát, és egyenrangúnak tartotta magát vele, még ha zárt ajtók mögött is. Amikor az idősebbek iránti tisztelet hiányáról beszélnek, arra gondolnak, hogy az ember nem hajlamos automatikusan igaznak elfogadni az autoritás véleményét, hanem hajlamos vitatkozni, ellenőrizni és kritizálni. Zelenszkij folyamatosan ellentmond, pontosít és saját javaslatait terjeszti elő minden szükséges esetben.
Figyelembe véve Zelenszkij akkori politikai tapasztalatát, ezt a kommunikációs stílust úgy is lehetett értelmezni, mint egy „zöldfülű” lázadását, akit a Kreml hierarchiájának szabályai szerint egyszer és mindenkorra meg kell törni. De Zelenszkijt megtörni és az ukránokat megtörni – az nem ugyanaz. Ez a békeszerető, de makacs, szabad szellemű nép megválasztott magának egy fiatal vezetőt. Az ő energiáját és kreativitását magasabbra értékelték, mint a régi tekintélyekét.
Úgy tűnik, Zelenszkij rátalált a saját kommunikációs stratégiájára: az események középpontjában áll, így képes irányítani őket ahelyett, hogy alávetné magát az általános áramlatoknak. Eleinte olyannak tűnt, mint egy öntelt D’Artagnan, aki a fiatalságára, bátorságára és lelkesedésére támaszkodott. De az emberek csak akkor viselkednek ilyen elszántan, ha halálos veszély fenyegeti őket. Neki és országának végzetesen kevés az ideje. Az elmúlt években Zelenszkij hatalmas szimbolikus és erkölcsi tőkét, kiváló kapcsolatokat és világszerte jó hírnevet szerezett magának. De neki is előbb-utóbb át kell adnia a helyét azoknak, akik a háború évei alatt nőttek fel, és akiknek sikerült felismerniük más lehetőségeket országuk megmentésére és felvirágoztatására.
Egyelőre azonban éppen Zelenszkij a legtraumatikusabb szereplő Putyin beteg egójának belső színpadán.
A háború legelején Macron – figyelembe véve Putyin pszichológiai problémáit – úgy vélte, hogy lehetőséget kell adni neki arra, hogy „megőrizze a méltóságát”. De a Kremlben egy ostoba, hosszú asztalhoz ültették, ami kizárta az egyenrangúságot, a közvetlen kapcsolatot és bármiféle komoly megbeszélés lehetőségét. Putyin félt a koronavírustól, sokkot okozott neki kortársai és harcostársai halála, és féltette a tekintélyét Zsirinovszkijtól. A világjárvány jelentősen megemelte a politikusok döntéshozatali ingerküszöbét, még jobban leértékelve az emberi életet.
A humanitárius érvek egyelőre nem igazán hatnak az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon, a halálesetek száma nem számít, Putyin tárgyalói elengedik őket a fülük mellett. Trump időnként a diktátor kedvére tesz, megpróbálja megnyerni és figyelmét az együttműködés gazdasági előnyeire akarja terelni, miközben a Kreml érveit közvetíti az egész világnak, például azt, hogy Ukrajnában választásokra van szükség. De már késő. A hirtelen, kiszámíthatatlan esemény szellemétől való rettegés, a semmiből felbukkanó embertől, az a szürke kisegértől, amely átfut, és összetöri azt a tojást, amelyben – egy belé rejtett tű hegyén – Putyin személyes halhatatlansága nyugszik, a gyönyörű mese hirtelen végétől való gyermeki félelem már régóta emészti az orosz diktátor lázas agyát. Mint a növekvő hold, éjszakánként nem hagyja nyugodni. Kikészítette: úgy néz ki, mintha örökké alváshiányban szenvedne, zihál, köhög, nyüzsög. Sem diplomáciai, sem pszichológiai módszerekkel nem lehet rajta segíteni. Elfáradt önmagától, és megfelelő segítségre szorul.
Putyin megszállottsága, rögeszméje, miszerint Ukrajna végzetes fenyegetést jelent az életére és uralmára nézve (az egó fenyegetése), valamint az ország teljes leigázására épülő alapelképzelése (a járom, mint önvédelmi eszköz) továbbra is klinikai akadályokat jelentenek a béketárgyalások útjában. A területekről, sőt a háború utáni biztonsági garanciákról folytatott megbeszélések és egyeztetések nem vezetnek végleges békéhez. Addig nem, míg a Kreml egyik ablakában ki nem alszik a fény.
Eddig a diagnózis, én ma nem tettem megjegyzéseket, mert a lélektan azon dolgok egyike, amikhez kicsit sem értek: mindenesetre egyre sürgetőbbnek érzem, hogy a világ minden országában pszichológusok vizsgálják meg azokat, akik politikai pályára lépnek, és aki nem alkalmas erre, azt tanácsolják el, akár szép szóval, akár erőszakkal, mert már nagyon elege van a világnak abból, hogy gyermetegen ostoba – mint Trump – vagy paranoiás-narcisztikus cezaromán vezérek – mint Putyin – játszanak az életünkkel.
Paradox, de ha Putyinról tudták volna, milyen a lelki alkata, nem választják meg másodjára is elnöknek – de mivel először megválasztották (Jelcin nem hagyott más lehetőséget az orosz népnek), többé már soha nem ismerhették meg a választói a valódi személyiségét.
Bizonyos hatalmi szint fölött globális fenyegetést jelent egy hibbant vezető – és még az alacsonyabb szinteken is rengeteg lokális szenvedést okoz. Ki az őrültekkel a politikából!
Szele Tamás
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Kognitív frontvonal I/1. rész: A Cion bölcseinek jegyzőkönyveitől a mai orosz propagandáig, avagy a hazugság, amely túlélte a leleplezését
Egy oroszországi hamisítvány a huszadik század elején végigjárta a nyugati világot. Tekintélyes újságok, befolyásos üzletemberek és politikai mozgalmak adták hozzá a nevüket, és azután is tovább terjedt, hogy leleplezték. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei történetéből kiderül, milyen könnyen lehet egy társadalom meglévő félelmeiből olyan világmagyarázatot készíteni, amelybe idővel minden belefér –…

Muskot figyelmeztetik: Trump majd távozik, de az iratok maradjanak!
Egy Trump utáni korszakban, amelyet a világ jó része egyre türelmetlenebbül vár, még jelentősége lehet annak, ki, miért és kinek az utasítására korlátozta Ukrajna műholdas kommunikációját, miközben az országot orosz légitámadások érték. A politikai hatalomnak van lejárati ideje, az elektronikus levelezésnek pedig lehet biztonsági másolata. Két demokrata szenátor most arról igyekszik gondoskodni,…

Két hónap parancsnokság után máris ellenőrizheti a paradicsomi ígéreteket a Hamász vezetője
Ha a hetvenkét szűzről szóló ígéretek beválthatók, Szamír Abu Júnisznak most alkalma nyílhat ellenőrizni a szolgáltatás színvonalát. A Hamász rafahi dandárjának parancsnokát november 15-ére virradóan izraeli légicsapás ölte meg a Gázai övezet déli részén; halálát az izraeli hadsereg, a Sin Bét és maga a Hamász is megerősítette. A túlvilági ellátás részleteiről egyelőre nem érkezett közlemény, az…

Hajók égnek román felségvizeken, az elrettentés pedig készül a következő értekezletre
Csak a szokásos: drónok csapódnak kereskedelmi hajókba a Duna torkolatánál, a legénységek tüzet oltanak, Románia vadászgépeket riaszt, majd bejelenti, hogy a történteket a következő brüsszeli találkozón is szóba hozza. A „Most már tényleg tenni kellene valamit” című biztonságpolitikai operett újabb előadásához ezúttal három hajó szolgáltatta a díszletet. A fedélzeteken dolgozó tengerészek…

Putyin háborúja Amerika ellen: amikor a megtámadott ország politikusai dolgoznak az agresszornak
Oroszországnak nem kellett kitalálnia az amerikai társadalom megosztottságát: elegendő volt felismernie, elmélyítenie, majd olyan politikai szereplőket támogatnia, akik saját érdekükből is tovább bontják a demokratikus intézmények tekintélyét. Laurence Saint-Gilles történész David Corn új könyvét ismertetve azt állítja, hogy a Trump körüli orosz ügyek egy évtizede tartó politikai háború…
