Szele Tamás: Fejjel a homokban
Kérem, nagy szerencse, hogy ez a mai írás épp fizetős napon jelenik meg, mert így talán nem veszik a fejemet érte. Vagy ha mégis megtörténik ez a kellemetlenség velem, legalább nem ingyen fejeznek le, az is valami. Vannak helyzetek, amikor az ember csak néz, bámul, nagyon hülyének érzi a szituációt, tudja, hogy nem így kéne szabályozni a dolgokat, de nem tehet semmit.
Mindenesetre tessék úgy venni, hogy ezen az íráson van egy nagy 18-as karika.
Tulajdonképpen két hírről lesz majd szó, álljon is itt az első, eredetileg a Moscow Times közölte.
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Kuba új világa
Mindenesetre a jelek arra mutatnak, hogy a Castro-rezsimnek vége – de egyelőre korai lenne még ünnepelni Havannában: lehet, hogy szabadabb lesz az élet, de egyúttal szegényebb is.

Termékátcímkézés és önfelmentés – kritikai jegyzet Kelemen Hunor interjújához
A végeredmény egy interjú, amelyben Kelemen következetesen azt a szerepet játssza, hogy ő az egyetlen felelős, higgadt, elvi szereplő egy irracionális, egoista politikai mezőnyben – miközben minden konkrét kudarc (PNRR, kormányalakítás, bizalmi válság) mögött kollektív, megnevezhetetlen "mindenki hibázott" magyarázat áll, minden elvi kérdésben (AUR, Budapest, Magyar Péter) pedig kategorikus, önreflexió nélküli tagadás. Ez pontosan az a fajta politikai kommunikáció, amely – az ő saját szavaival élve – táplálja azt a bizalmi deficitet, amit állítólag olyan aggódva szemlél kívülről.

A Google végleg elvesztette az uniós pert – mit jelent a 4,1 milliárd eurós rekordbírság
Bár a bírság az Alphabet éves nyereségének kevesebb mint 3 százalékát teszi ki, a döntés más hatóságokat és vállalatokat is arra ösztönözhet, hogy kártérítést követeljenek a techóriástól. Miután a Google korábban a Google Shopping-üggyel kapcsolatos pert is elvesztette, több vállalat indított keresetet különböző európai államokban. Szerdán egy svéd bíróság arra kötelezte a Google-t, hogy fizessen mintegy 1,5 milliárd dollárt a jelenleg a Klarna tulajdonában lévő PriceRunnernek.

Így hazudik Viktor Orbán - még mindig
Honnan tudod, hogy Viktor Orbán hazudik? Hát, mozog a szája. Na, de hogyan hazudik - és ez egy olyan kérdés, amit elég kevesen ismernek fel, még kevesebben rendelkeznek bármiféle rezilenciával az ilyen hazugságok ellen, holott az alább elemezett Viktor-poszt hazugsága az orosz dezinformációs gépezet alapmintázata.

Georgescu újra elővette a NATO-hazugságot: Zelenszkij és Nicușor Dan állítólag háborúba akarja rángatni Romániát
Ahogy azt a putyinista narratívák visszatérő szereplői szokták, Georgescu állításai sem többek, mint a „szuverenista” online térben már jó ideje keringő összeesküvés-elméletek újramelegítése – ezt jól mutatja, hogy a Gândul bejegyzésének kommentszekciója is tele van olyan hozzászólásokkal, amelyekben az internetezők lelkesen igazat adnak „Georgescu úrnak”.
