Szele Tamás: Egy újjászületés geopolitikája

Ma hosszú és kissé bonyolult témával fogunk foglalkozni, de mivel majdnem teljesen biztos, hogy világpolitikai válságot okoz majd a jelenlegi, XIV. dalai láma halála (vagyis újjászületése), érdemes, sőt, fontos is elmélyednünk a témában. A kérdéssel egyébként már a kínai Nagy Népi Gyűlés és az amerikai törvényhozás is foglalkozik, az indiai kormányzatról nem is szólva, tehát ezt bizony komolyan kell venni.

Az alábbiakban a Meduza elemzését mutatom be, de elég sok magyarázattal, megjegyzéssel, ugyanis nem mindenki járatos a tibeti buddhizmusban, ezeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem majd meg. Ezen kívül, bár ma fizetős nap volna, ezt elcsúsztatom, mert ilyen jellegű vallási információkat mégiscsak szimónia lenne pénzért közzétenni.

Kezdjük azzal, hogy a XIV. dalai láma 2026 júliusában betöltötte a 91. életévét, ami azt jelenti, hogy már nem sokáig élhet ebben a testben, így hát hamarosan – amint erre szükség lesz – az indiai száműzetésben élő tibeti vallási elit megkezdi utódjának keresését. A buddhizmus tibeti ágának jövőbeli vezetőjét azonban nem csak a tibetiek fogják keresni. Kína, amely 1959-ben annektálta Tibetet, úgy véli, hogy joga van kijelölni saját jelöltjét – és ezért kész akár konfliktusba is keveredni Indiával, mint a tibeti ellenzékieket befogadó országgal. Valószínűleg az Egyesült Államok is be akar majd kapcsolódni a vitába, mivel elemi érdeke a kínai befolyás visszaszorítása a Távol-Keleten. Amerikában törvényhozási szinten készülnek a jelenlegi dalai láma halálára és az azt követő lehetséges eseményekre. Az alábbiakban Alekszej Csigadajev, sinológus magyarázza el, hogyan került Kína, az Egyesült Államok és India egy rendkívül fontos tibeti buddhista vallási vita kellős közepébe, és hogyan alakulhat a három ország közötti szembenállás a következő dalai láma körül.

Miért tartja Kína magát jogosultnak arra, hogy részt vegyen a dalai láma kiválasztásának folyamatában?

Kínának nincs elvitathatatlan joga a dalai láma kinevezéséhez, de van egy történelmi precedens, amely Peking szempontjából döntő jelentőségű. 1793-ban, a gurkhákkal vívott háború után a mandzsu Csing-dinasztia idején elkezdték használni az „aranyurnát” a magas rangú lámák reinkarnációinak kiválasztásához – Tibetben soha nem volt ilyen szokás. Ezt a gyakorlatot azonban nem alkalmazták rendszeresen: például a XIII. és a XIV. dalai láma kinevezésekor nem használták az urnát, a XIV. dalai lámát pedig 1939–1940-ben a kínai kormány közreműködése nélkül ismerték el (vagyis fel) a buddhista vezető keresése során.*

*Akkor most el kell magyaráznom, mi is az az aranyurna. Az arany urna (kínaiul jinping) egy olyan történelmi eszköz, amelyet a Csing-dinasztia (Qing) vezetett be 1792–1793-ban arra, hogy sorshúzás útján válasszák ki a tibeti buddhizmus legfontosabb reinkarnációit, köztük a dalai lámákat és a pancsen lámákat. Ezt Cién-lung (Qianlong) császár vezette be, és elvileg arról van szó, hogy a nagy nehézségek árán felkutatott potenciális reinkarnációnak számító gyermekek nevét felírják egy-egy cetlire, bedobják az aranyurnába, aztán szó szerint kisorsolják a nyertest. Viszont – egyáltalán nem tibeti szokás, és ritkán is alkalmazták. A feljegyzések szerint csupán a 11. és a 12. dalai láma esetében használták ezt a módszert, szóval elég gyenge lábakon áll úgy a vallás, mint a hagyományok szempontjából.

Másként szólva: Pekingnek a dalai láma reinkarnációja feletti ellenőrzésre vonatkozó szuverén jogával kapcsolatos meggyőződése nem vallási szabályon alapul, hanem a Csing-birodalom korlátozott ideig tartó, néhány alkalommal űzött gyakorlatára való történelmi hivatkozáson.

A hagyomány szerint a dalai láma halála után a pancsen láma – aki a dalai láma reinkarnációjának elismerésére vonatkozó hagyományos eljárás egyik legfontosabb tekintélye – részt vesz a reinkarnációjának felkutatásában és felismerésében.

1995-ben a dalai láma a hatéves Gedun Chokyi Nyimut ismerte el pancsen-lámaként, de Kína ezt nem fogadta el. Röviddel ezután a kínai hatóságok elrabolták a fiút szüleivel együtt, azt állítva, hogy ezt a védelmük érdekében tették. Ezt követően Pekingben saját eljárást folytattak le, éspedig pont az említett aranyurnával. A sorshúzás eredményeként Gyaltsen Norbut nevezték ki pancsen lámának, akit azóta az ateista Kínában nevelnek – vallási vezetőnek. Jelenleg 36 éves, és hivatalos vallási-politikai tisztségeket tölt be a Kínai Népköztársaságban. A tibeti fél természetesen nem ismeri el őt pancsen lámaként.

Így Peking megszerezte saját pancsen lámáját, aki részt vehet a XV. dalai láma kinevezésének kínai procedúrájában. A tibeti fél eközben önállóan fogja keresni a buddhista vezetőt: 2025-ben a jelenlegi dalai láma átruházta az utódja kinevezésére vonatkozó jogkörét a Gaden Phodrang alapítványra és más tibeti vallási tekintélyekre.*

*Itt kell leírnom a laikusok számára azt is, hogy miképpen is választják ki, vagy inkább ismerik fel a dalai láma reinkarnációját, mert nem egyszerű sem a feladat, sem a módszer. Először is: mikor meghal az elődje, figyelik merre fordítja a fejét, ez már egy jel arra, milyen irányba induljon el a reinkarnációt kereső lámabizottság (vagy bizottságok, ha a jelek nem sikerülnek egyértelműre). Aztán jön a kremációs jel: figyelni kell, hogy a holttest elhamvasztásakor merre száll a füst, az is fontos. Az elhunyt dalai láma környezete figyeli az álmait is, azok is adhatnak útmutatást, majd a lámabizottság tagjai el kéne zarándokoljanak a Lhamo La-Tso szent tóhoz, Lhászától délre, mert a tó védőistennője látomásokat mutat nekik a víz tükrén az újjászületés helyéről. Ezek után még meg kell kérdezni a hivatalos állami jóst, a necsung lámát, ő is mond valami okosat, és eddigre már kialakul az elképzelés arról, melyik vidéken kell keresni a megfelelő időben született gyermekeket. Akik elé majd különböző tárgyakat helyeznek el, közöttük az elhunyt dalai láma személyes holmijával – és amelyik gyerek felismeri ezeket, az az újjászületés. Ha végül csak egy jelölt marad, akkor a helyzet tiszta és világos, ha több is lesz, akkor tésztagolyóba gyúrják a nevüket tartalmazó cetliket és egy edényben addig pörgetik, míg az első ki nem esik: ő lesz a nyertes. Akinek legalább tíz-tizenöt évet-húsz kell még tanulnia, míg felavathatják, és ezen az avatási szertartáson lesz végül szerepe a pancsen lámának. Igen ám, de ez az egész módszer csak akkor működik, ha Tibet nincs megszállva...

1959-ben India befogadta a Tibetből menekült XIV. dalai lámát, és engedélyezte számára, hogy az országban létrehozza a Gaden Phodrang alapítványt. Új-Delhi azonban nem hajlandó nyílt konfliktusba keveredni emiatt Kínával, és kijelentette, hogy az utódlás kérdése a vallási hatóságok ügye. Az indiai hatóságok nem is közlik, hogy pontosan melyik dalai lámát ismerik el valódinak.

Az Egyesült Államokat viszont nem Tibet érdekli, hanem az, hogy megakadályozzák Kínát abban, hogy megerősítse befolyását az ázsiai régióban. Éppen ezért Washington támogatja a tibeti buddhisták jogát, hogy maguk válasszák meg a dalai lámát, és elutasítja Peking igényét, nehogy az monopóliumot szerezzen a tibeti buddhista egyház felett – és ezzel újabb eszközt szerezzen a nemzetközi befolyás gyakorlására. Ugyanakkor az Egyesült Államok érdeke, hogy Indiát partnerévé tegye az ázsiai régióban.

2026. július 6-án a XIV. dalai láma betöltötte a 91. életévét. Mostanra az utódlás kérdése olyan problémává vált, amellyel Kína, India és az Egyesült Államok már több éve foglalkozik. Peking, mivel saját pancsen lámája van, jobban felkészült, mint Washington és Új-Delhi. Ha két jelölt lesz alkalmas a XV. dalai láma címére, a világ vezetőinek el kell dönteniük, hogy ki, hogyan és milyen alapon fogja elismerni egyiket vagy másikat.*

*Márpedig a világvezetők között kevés a láma. Itt kell azt is megjegyeznem, hogy a pancsen lámák fölött gyakorolt kínai befolyás nem ám 1995-ben kezdődött, hanem még 1792-ben. Szóval elég régóta van Kínának saját pancsen lámája.

A válság lehetséges forgatókönyveit tárgyalja az 56 oldalas jelentés, amelyet Michael Schiffer, az ázsiai és nemzetközi biztonsági kérdések amerikai szakértője készített az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos gazdasági és biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságának felkérésére, és amelyet 2026 augusztusában tettek közzé. A dokumentumban a dalai láma tisztségének utódlását nem annyira vallási problémaként, hanem inkább Kína, India és az USA részvételével kialakuló lehetséges geopolitikai válságként tárgyalják. A szerző egyébként Indiát tartja a kulcsszereplőnek.

Figyelembe véve, hogy a kínai befolyás visszaszorítása az amerikai külpolitika egyik legfontosabb feladata, az Egyesült Államoknak jogszabályi szinten kell majd világosan megfogalmaznia álláspontját minden olyan nemzetközi konfliktusban, amelyben Kína részt vesz. A tibeti spirituális vezető utódját övező viták egyike ezeknek.

Ezért Michael Schiffer jelentése három fő ajánlást fogalmaz meg a kongresszus számára:

• előre be kell jelenteniük, hogy az USA kizárólag a Gaden Phodrang Alapítvány által kiválasztott utódot ismeri el;

• el kell fogadják a Tibet jövőjéről szóló törvényjavaslatot, amelyet 2026 májusában terjesztettek be a Képviselőház elé;

• állandó amerikai–indiai konzultációs csatornát kell létrehozni az utódkeresés rendjéről.

Milyen forgatókönyveket ismertet a jelentés?

Michael Schiffer négy forgatókönyvet vázol fel, de hangsúlyozza, hogy ezek nem zárják ki egymást. Az események elkezdődhetnek az egyik forgatókönyv keretein, majd átfolyhatnak egy másikba, vagy akár több forgatókönyv is megvalósulhat.

1. forgatókönyv: Kína lép először

A XIV. dalai láma halála után néhány nappal Kína az aranyurnás eljárás lefolytatása után bejelenti a jelöltet. Ezt követően a kínai hatóságok markában lévő pancsen láma nyilvánosan jóváhagyja a jelölt kinevezését.

A Gaden Phodrang Alapítványnak hónapokba, sőt évekbe is telhet, mire megtalálja és felismeri, majd elismeri a következő dalai lámát, ezért egy ideig a világon csak egy nyilvánosan ismert XV. dalai láma lesz – a kínai. Ráadásul az indiai hatóságoknak nem feltétlenül kell azonnal elismerniük a kínai jelöltet – elegendő, ha egyszerűen nem avatkoznak be a Peking és a Gaden Phodrang közötti konfliktusba.

A legfontosabb kérdés egy ilyen forgatókönyv esetén: felkészülhet-e előre India és az USA arra, hogy Kína nyomást gyakorol az indiai és más világvezetőkre? Schiffer úgy véli, hogy ha Washington csak a XIV. dalai láma halála után dönt úgy, hogy cselekszik, Kína időben meggyőzi a nemzetközi közösséget jelöltje legitimitásáról.

2. forgatókönyv: Utód a vitatott területen

Ebben a forgatókönyvben a Gaden Phodrang Alapítvány a dalai láma reinkarnációját az indiai Arunácsál Prades államban találja meg, ahol a VI. dalai láma született 1683-ban. India teljes mértékben ellenőrzi ezt a területet, és hivatalos, szövetségi tagállamként irányítja. Kína azonban ezt nem ismeri el: a régiót „Dél-Tibetnek” nevezi, és saját területének tekinti.

E forgatókönyv szerint India a tibeti vallási intézményekkel együtt elismeri dalai lámaként az Indiában született gyermeket. Kína azonban úgy véli, hogy a régió hozzá tartozik, ezért logikája szerint India egyrészt vitatni fogja Kína igényét a dalai láma felkutatására, másrészt pedig megkísérli majd megsérteni Kína szuverenitását.

A jelentés szerzői feltételezik, hogy ez diplomáciai nyomásgyakorláshoz vezethet Indiával szemben, korlátozhatja az ország hozzáférését a kínai piachoz, és fokozhatja a katonai feszültséget a határon. Ami viszont Indiát választás elé állítja: továbbra is ragaszkodjon-e a „saját” dalai lámájához, vagy mondjon le róla, amit Peking kapitulációnak fog beállítani.

Egy ilyen forgatókönyv esetén nagy a valószínűsége a katonai eszkalációnak, és Washingtonnak el kell döntenie, hogy valóban készen áll-e India támogatására, ha a tibeti kérdés kínai–indiai határválsággá alakul.

3. forgatókönyv: Két dalai láma – évtizedeken át

Peking és a Gaden Phodrang nagyjából egy időben jelenti be jelöltjeit. 15–20 éves küzdelem kezdődik a legitimitásért, amíg a reinkarnációkként megjelölt gyermekek felnőnek és elvégzik a vallási képzést.

Az indiai jelölthöz képest a kínai jelölt hatalmas előnyökkel indul: hozzáférése lesz a Kínában található kolostorokhoz, rendelkezésére áll majd elegendő pénz, segíti Kína diplomáciai apparátusa, az állami média, valamint arra is kényszerítheti a külföldi kormányokat, hogy kizárólag vele lépjenek kapcsolatba. Az indiai jelöltnek viszont lesz vallási legitimitása, és a nemzetközi tibeti emigráns közösség segíti, valamint India és az Egyesült Államok potenciális támogatása áll a háta mögött.

Egy ilyen forgatókönyv legfőbb sebezhetősége: nem világos, ki fogja fenntartani a tibeti intézményrendszert, amíg a gyermek felnő és tanul. A jelentés szerzői szerint az Egyesült Államok feladata nem csupán egy diplomáciai nyilatkozat kiadása, hanem a kínai támogatásúhoz képest alternatív tibeti vallási rendszer hosszú távú támogatása.

4. forgatókönyv: Katonai és politikai válságok

Peking megpróbálja majd minden rendelkezésre álló eszközzel egyszerre rákényszeríteni Újdelhit, hogy ne keressen utódot: katonai nyomással a határon, gazdasági megszorításokkal és szankciókkal, diplomáciai fenyegetésekkel, valamint Indián belüli dezinformációs hadműveletekkel, amelyek a kormányzó hatalom politikáját állítják be a határválság okaként.

Ha Washington és Új-Delhi csak az utód körüli válság kirobbanása után kezdi el megvitatni álláspontját a dalai láma utódjának elismeréséről és általában a tibeti közösség indiai területen belüli státuszáról, Peking maximális előnyre tesz szert. Egy ilyen eseménysorozat elkerülése érdekében a jelentés szerzője, Michael Schiffer azt javasolja az amerikai hatóságoknak, hogy haladéktalanul fogadják el a Tibet jövőjét biztosító törvényjavaslatot – és hozzanak létre egy állandó amerikai–indiai konzultációs csatornát a következő dalai láma kiválasztásának céljából.

* * *

Mind a négy forgatókönyv teljesen reálisnak tűnik, és a Schiff által javasolt intézkedések ésszerű kísérletet jelentenek arra, hogy felkészüljenek az elkerülhetetlenül bekövetkező válságra.

Nehéz azonban elképzelni, hogy a dalai láma jövőjével kapcsolatos kérdés fontos helyet foglalhatna el a jelenlegi Trump-adminisztráció külpolitikai prioritásai között. A Kongresszusban valóban érdeklődnek e téma iránt – éspedig mindkét párt –, ott működik egy tibeti ügyekért felelős különleges koordinátor is, és 2026 nyarán új törvényjavaslat látott napvilágot, amelynek célja, hogy előre rögzítse az amerikai álláspontot a dalai láma utódlásával kapcsolatban. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy a Fehér Ház egyértelműen készen állna a kínai–tibeti probléma megoldására válsághelyzetben.

Az Egyesült Államok valószínűleg egyértelmű állásponttal fog reagálni a XIV. dalai láma halálára, de anélkül, hogy előzetes megállapodásokat kötne Indiával és szövetségeseivel, amit a jelentés szerzője javasol. A válság egy ideig magára vonja a nemzetközi figyelmet, Washington nem fogja elismerni a Peking által kinevezett XV. dalai lámát, a kongresszus határozatokat fog hozni, a nyugati kormányok pedig nyilatkozatokat tesznek közzé a vallásszabadságról. A gyakorlatban azonban a fő teher mindenképpen Indiára hárul.

A legvalószínűbbnek az a forgatókönyv tűnik, amelyben Új-Delhi fokozatosan „átadja” a tibetieket Pekingnek. A Pekinggel való kapcsolatok normalizálásából származó gazdasági és politikai előnyök sokkal kézzelfoghatóbbak lesznek, míg a tibetiek és a „saját” dalai láma támogatásának anyagi és diplomáciai költségei csak emelkedni fognak.

Lehetséges, hogy formálisan India végül nem ismeri el ugyan a kínai jelöltet, de nem hagyja, hogy a tibeti kérdés megrontsa a Pekinggel fentartott kapcsolatait. Például fokozatosan ritkábbá teszi a magas szintű kapcsolatfelvételt a tibeti menekültekkel, korlátozza a tibeti intézmények politikai tevékenységét – és a problémát a politika területéről visszavezeti a vallás szférájába.

Ilyen esetben Kína fő előnye nem az lesz, hogy meg tudja győzni a világot a saját dalai lámájának legitimitásáról, hanem az, hogy képes lesz ezt a vitát lényegesen hosszabb ideig folytatni, mint amennyit a nyugati demokráciák hajlandók rá fordítani.

Zárszóként annyit, hogy létezik még egy utolsó, ötödik forgatókönyv is, ami viszont már nekem jutott eszembe írás közben. Arról van szó, hogy Kínában 2007 óta szigorúan tilos a Kommunista Párt írásos engedélye nélkül újjászületni! Pontosabban: a kínai Állami Vallásügyi Hivatal még 2007-ben léptette életbe az úgynevezett 5. számú rendeletet, amely kimondja, hogy a tibeti buddhizmus magas rangú szerzetesei (a „tulku”-k vagy élő buddhák) nem reinkarnálódhatnak hivatalos kormányzati engedély nélkül. Az engedély nélkül felkutatott és elismert újjászületéseket a kínai törvények illegálisnak és érvénytelennek tekintik. Tehát ha Kínának nagyon nem tetszik a kialakuló helyzet, még mindig az asztalra csaphat és mondhatja, hogy Tibet márpedig kínai felségterület, ha ott született az új dalai láma, akkor kínai állampolgár, de erre nem kapott engedélyt, tehát születés útján szegte meg a törvényt és így nem lehet dalai láma, sőt, senki sem lesz az, mert az újjászületést senki sem kérvényezte időben. Ha kell, vasra veretik az összes bódhiszattvát, legyen rend, a kutyaúristenit neki!

Itt tartunk, kérem. Szegény XIV. dalai lámának (akivel egyébként két alkalommal személyesen is beszéltem az 1990-es években) az élete se volt könnyű, de a halála még annál is nehezebb lesz. Hát lehet így meghalni, ha nem hagyják az embert? Pláne, ha élő isten?

Szele Tamás