Szele Tamás: Két szélhámos egy tutajon

Különös a viszony Oroszország és Észak-Korea között: mindkét állam a nemzetközi közösség páriája, egyikkel sem szívesen állnak szóba, ugyanakkor bár látszólag szívélyes barátság köti őket össze, az orosz félen (különösen Lavrovon) időnként látszik a méla undor, amikor a szövetségessel és bajtárssal kell együtt mutatkozni... erről a kétarcú barátságról közöl tanulmányt a Riddle: Russia, melyet az alábbiakban mutatok be, szokás szerint saját megjegyzéseimmel, ezeket csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyedülálló lehetőséget nyújtott Észak-Koreának arra, hogy Moszkvát magához kösse. A Moszkva és Phenjan közötti kapcsolatok Borisz Jelcin idején, sőt Vlagyimir Putyin uralkodásának korai éveiben sem voltak zökkenőmentesek. A Kreml időről időre felidézte a régi barátságot, ám a nagyszabású közös projektek egyszerűen szóba sem jöhettek – azokat túlságosan kockázatosnak tartották. Oroszország egyfajta hídként működött a Kim-rezsim viselkedése miatt riadót fújó nemzetközi közösség és Phenjan között. Ezt nem mint a rezsim szószólója, hanem inkább mint „jó zsaru” tette, aki azért tökéletesen képes volt saját követeléseit is érvényesíteni.

Az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdetével a régi korlátok eltűntek. Az orosz olaj nagyjából ugyanúgy kezdett eljutni a világpiacra, mint az észak-koreai olaj – az árnyékflottán keresztül. A fronton pedig nagyon gyorsan szükség lett nagy mennyiségű lőszerre, amelyből Észak-Koreának bőséges készlete volt: az ország egész történelme folyamán egy nagy háborúra készült.