Szele Tamás: Ozymandiás hanyatlása
Régi kedvencem Shelley „Ozymandiás” című verse, szoktam is idézni az írásaimban, ma is megteszem. Ozymandiás egyébként Második Ramszesz fáraó ógörög neve volt (Ὀσυμανδύας), és tagadhatatlan, hogy az egyiptomi uralkodónak voltak közös vonásai Donald Trumppal, aki most eszembe juttatta a költeményt.
Második Ramszesz is el akarta törölni az őt megelőző történelmet, betegesen hiú volt, elődeinek nevét levésette emlékműveikről és a sajátját íratta a szobrokra, hatalmas építkezéseket folytatott, hadakozott a hettitákkal, de egyik fél sem győzött, így a kádesi csata végső soron döntetlenül zárult (amit az egyiptomi változatban fényes győzelemként kellett feljegyezni), és egyáltalában véve, az egész Újbirodalom legegocentrikusabb fickója volt, egyébként keménykezű zsarnok, aki a legfontosabbnak azt találta, hogy miképpen fog rá emlékezni az utókor.
Ezért is jutott eszembe, mikor a Chatham House honlapján dr. Lindsay Newman elemzését olvastam Trump elnök jelenlegi helyzetéről – ezt mutatom be az alábbiakban, saját megjegyzéseimmel, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek meg.
Bár Donald Trump neve ezen a héten egyetlen szavazólapon sem szerepelt, az amerikai választók a 2026-os félidős választást az ő elnökségéről szóló népszavazásnak tekintették. A szavazatok összeszámlálása után egyértelművé vált az üzenet, amelyet az amerikaiak az elnöknek szántak: nem értenek egyet vele. Nem értenek egyet a benzinárakkal, nem értenek egyet az amerikai gazdaság helyzetével, és nem értenek egyet az Iránnal folytatott háborúval sem.
Miután elvesztette az irányítást a kongresszus mindkét háza felett, a közvélemény szerint az elnöki végrehajtó hatalom működését Trump második hivatali idejének hátralévő részében korlátozni kellene. De Trump soha nem a közvélemény kedve szerint jár el.
Nem túl valószínű, hogy Trump teljesen háttérbe szorul. És ez (még) nem a Trump-korszak vége. Az elmúlt évtized amerikai politikájának oly sok más aspektusához hasonlóan Trump is új értelmet fog adni a „béna kacsa-elnökség” fogalmának. A félidős választások lezárultával az elnök most (újra) arra a dologra fordíthatja figyelmét, amely a legfontosabb számára: a hagyatékára.*
*Nos, kételkedem abban, hogy sikerrel jár, de abban kicsit sem, hogy a hagyatéka a legfontosabb számára az egész világon. A „szobra”, amit az utókorra hagy. Akkor is, ha abból nem sok és valószínűleg semmi szép nem marad majd meg. Hogyan is írja Shelley (Tóth Árpád fordításában)?
„Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felől regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég”
Előre látható választási eredmény
Hónapok óta világos volt az avatott szemek számára: Trump beletörődött abba, hogy a félidős választások nem fognak számára jól alakulni. A republikánusok abban reménykedtek, hogy az elnök fegyelmezetten fog majd fellépni az amerikai választók számára legfontosabb kérdésekben: a gazdaság, a megfizethetőség és a megélhetési költségek terén. Ehelyett a választások előtti időszakban más dolgokkal volt elfoglalva.
Olyan vitát kezdeményezett Kanadával, amelyet az Egyesült Államokban alig értett valaki. Nem talált kiutat a közel-keleti konfliktusból, amely felhajtotta a globális energiaárakat és megterhelte az amerikaiak pénztárcáját. Megállapodást kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel több millió tonna orosz dízel beszerzéséről, látszólag azért, hogy enyhítse a hazai energiaköltségek nyomását, de a gyakorlatban ez sokakat zavarba ejtett.
Ennek eredményeként – és bizonyos mértékben a Demokrata Párt lendülete miatt is – a republikánusok a félidős választási kampány nagy részében magukra maradtak.*
*Pontosabban: sodródtak az eseményekkel, és az áradást Trump szabadította rájuk. Nem lehet úgy választást nyerni, hogy a program egyetlen szava sem bizonyos és mindegyik jelentheti a saját ellenkezőjét is.
A kongresszusi korlátozások hatóköre
A történelem és az amerikai politikai normák szerint egy megosztott kormányzatnak korlátoznia kell az elnök második ciklusbeli politikai programját. George W. Bush elnök és Barack Obama elnök is azt tapasztalta, hogy bevándorlási reformra irányuló törekvéseik vezetésük utolsó éveiben meghiúsultak, mivel a kongresszus ellenezte azokat.
Trump elnöknek már van némi tapasztalata a kongresszussal való ellenséges viszonyból. Első hivatali ideje alatt a határfal finanszírozásával, az infrastrukturális beruházásokkal és az amerikai bevándorlási rendszer átalakításával kapcsolatos ambíciói nem valósultak meg, miután a demokraták visszanyerték az irányítást a Képviselőház felett a 2018-as félidős választásokon.
Ez a tapasztalat képezte a „Project 2025” program alapját, amely segített kialakítani Trump második kormányzati ciklusát. Az elnök 2025 januárjában lépett újra hivatalba, és egy „mocsárelárasztó” stratégiát alkalmazott: első napján két tucat elnöki rendeletet írt alá.
A kormányzat gyorsan lépett, hogy biztosítsa a republikánusok vezette kongresszus jóváhagyását Trump legfontosabb jogalkotási prioritásai számára, köztük a „One Big Beautiful Bill”-nek, a Laken Riley-törvénynek és a „Secure America Act”-nek. Trump terve azonban mindvégig az volt, hogy minél erőteljesebben támaszkodjon végrehajtói hatáskörére, csak szelektíven számítson a kongresszusra, és ne riadjon vissza az elkerülhetetlen jogi kihívásoktól sem.
Második hivatali ideje alatt 292 elnöki rendeletet, 90 memorandumot és 192 proklamációt adott ki. Fennmaradó belpolitikai prioritásainak nagy részét – többek között a mesterséges intelligencia, a bevándorlás, a dereguláció és az energiaügy terén – elnöki hivatalán keresztül akarja megvalósítani utolsó két évében.*
*Bátor vállalkozás ez egy olyan embertől, akinek valódi népszerűsége történelmi mélyponton van. Egy fáraó megengedhette magának az önkényuralmat, mert a hadserege hozzá sé csakis hozzá volt hűséges, de egy amerikai elnöknek tekintettel kéne lennie a Kongresszusra is – ha tetszik ez neki, ha nem. Trumpnak ez egyértelműen nem tetszik.
A demokraták tisztában vannak ezzel. Miután visszanyerték a Kongresszus irányítását, szándékukban áll felügyeleti jogosultságaikat – ideértve a költségvetési jogot, az elnöki kinevezések jóváhagyását és a vizsgálatokat – arra használni, hogy lassítsák Trump elnök tevékenységét. Ennek a megközelítésnek vannak előzményei – bár a közelmúltbeli eredmények vegyesek.
Egyrészt: a kongresszusi republikánusok sikeresen megakadályozták, hogy Obama 2016-ban Merrick Garlandot jelölje a Legfelsőbb Bíróságba. Hasonlóképpen, Joe Biden elnökségének második felében a republikánusok az adósságplafonról szóló tárgyalásokat használták fel arra, hogy engedményeket érjenek el a kormányzati kiadások terén.
Másrészt a Trump első hivatali ideje alatt folytatott impeachment-vizsgálatok rengeteg kongresszusi energiát emésztettek fel, de végül két szenátusi felmentéssel zárultak. Valójában mind a Trump, mind a Clinton ellen indított impeachment-kísérletek bebizonyították, hogy a kongresszusi felügyelet hatékonyságának vannak határai.
A kongresszusi demokraták ismét indíthatnak impeachment-vizsgálatokat (többek között Pete Hegseth hadügyminiszter ellen is). De nem lesz meg a szenátusban az ítélethez szükséges kétharmados többségük. A legutóbbi közvélemény-kutatások pedig arra utalnak, hogy az amerikaiak szerint ez semmilyen hatással nem lesz az elnökre vagy a politikájára. Valójában a megkérdezettek egynegyede úgy véli, hogy az újabb impeachment-kísérletek csak megerősítik az elnököt, és népszerűbbé teszik.*
*Lehet, hogy az impeachmentek elmaradnak és az is lehet, hogy nem. Szerzőnk, dr. Lindsay Newman abból indul ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok kétpárti rendszere örök és megingathatatlan, így a Kongresszuson, de főleg a Szenátuson belül is a mostani erőviszonyokra kell számítanunk a következő két évben. Azonban nem tudjuk, milyen hatása lesz a hatalmas vereségnek a Republikánus Pártra. Ha – teszem azt – több részre szakad, az egyikben maradnak a trumpisták, a másikban tömörülnének a qanonista hívők, akik az Epstein-akták saját értelmezését követelik, mondjuk Marjorie Taylor Greene vezetésével, őket erősíthetné Tucker Carlson is (ahogyan a trumpistákat Laura Looomer), aztán esetleg lenne egy „igazi” Republikánus Párt is, amely a reagani hagyományokhoz hűséges, akkor már teljesen más a leányzó fekvése: akár a konteó-párt (vagy frakció), akár a konzervatív republikánusok gond nélkül megszavaznák az impeachmentet. Innentől már csak intrika kérdése a dolog.
Az alapító atyák minden jó szándéka ellenére az elmúlt évtizedben megváltozott az amerikai politikai környezet. A szélsőséges polarizáció olyan politikai helyzetet teremtett, amelyben az amerikaiak már nem osztják meg egymással a tényeket, és ez aláássa a fékek és ellensúlyok rendszerét. A politikai spektrum különböző részeiről érkező politikusok már nem működnek együtt. Továbbra is minimális annak a valószínűsége, hogy a következő Kongresszus bármely törvényjavaslat esetében elérje a vétóval szemben ellenálló szupermajoritást. Trump pedig már egyértelművé tette, hogy szándéka szerint ő lesz Mr. Vétó.
Ahelyett, hogy az elnököt korlátozná, a következő Kongresszus ezért végül saját magát szoríthatja háttérbe. Ez esetleg lehetővé teszi Trump számára, hogy megvalósítsa a bakancslistáján maradt ambícióit.*
*Remélem, több esze lesz ennél a demokratáknak, bár jelenleg ők is egy „ernyőpárt”, ami a szélsőbaltól a mérséklet jobboldalig fedi lel a politikai palettát
A végső visszaszámlálás
Trump programjának élén az öröksége áll, mint legfőbb prioritás.
Második hivatali ciklusa alatt az elnök arra törekedett, hogy a saját képére formálja át a világot. „Kölcsönös” vámpolitikát és a kereskedelem globális egyensúlyának helyreállítását tűzte ki célul. Versenytársakként és ellenfelekként kezelt olyan szövetségeseket, mint Kanada és Mexikó. A Grönland annexiójáról szóló kijelentéseivel felkavarta a globális piacokat és az európai vezetést. Kína elnökének, Hszi Csin-pingnek hízelgett, Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt pedig durván szidalmazta. Trump az ideológiát a tranzakcionizmussal, a konzultációt pedig az egyoldalúsággal váltotta fel.
Mivel elnökségének napjai már a végéhez közelednek, és oly sok lépést tett már a globális sakktáblán, Trump elnök most egy emlékezetes végjátékra törekszik.
Régóta reméli, hogy Ukrajnában sikerül majd meglepetést okoznia. De eddig nem sikerült tartós tűzszünetet közvetítenie a konfliktusban. Frusztrációjában Trump rokonszenve az utóbbi időben ismét Putyin elnök felé fordult, Európa nagy megdöbbenésére. Trump számára a háború a hozzáférésről, az energiáról és a kritikus fontosságú ásványi erőforrásokról, valamint a hatalomhoz való közelségről szól. Reméli, hogy a jövő héten Abu Dhabiban tervezett háromoldalú találkozók az első lépést jelentik ahhoz, hogy az ő irányítása alatt véget érjen a konfliktus.
Trump emellett kétségbeesetten keresi a megoldást az Iránban egyre súlyosbodó válságra is. A tervezett, néhány hetes művelet már közel kilenc hónapja tart, és a háború valós körülményei – amelyek önmagukban is a republikánusok félidős választási vereségét okozhatták – nem kedvezőek.
Mivel a diplomácia megrekedt, a gazdasági nyomásgyakorlás pedig időbe telik, az elmúlt hetekben egyre több jel utal arra, hogy hamarosan újra megindulhatnak a katonai akciók. A félidős választások eredményétől függetlenül ez továbbra is reális lehetőség. Jelenleg Trump olyan háborút vív a Közel-Keleten, amely frusztráló vagy megalázó kimenetellel fenyeget. A győzelemre törekedve kísértésbe eshet, hogy újra megpróbálkozzon a fegyveres megoldással.*
*Mindenesetre ha kudarcokból és megszegett ígéretekből, hazugságokból piramist lehetne építeni, Trumpnak a feje se fájna. Már állna az emlékműve és nagyobb lenne, mint a Ramesszeum.
Történelmi elismerés
Második beiktatási beszédében, melyet Amerika és a világ előtt tartott, Trump vázolta elnöki vízióját: „A legnagyobb büszkeségre okot adó örökségem az lesz, hogy béketeremtő és egyesítő voltam” – mondta. „Ez az, ami lenni kívánok: béketeremtő és egyesítő”.
Trump legfontosabb célja azonban örökségének biztosítása. Ez befolyásolta azt az állítását, hogy nyolc régóta fennálló konfliktust „sikeresen lezárt”, ez motiválta a washingtoni emlékművek felállítására és a Fehér Ház báltermének átalakítására vonatkozó terveit, az Irán elleni háborúba lépésre vonatkozó döntését, és természetesen azt a vágyát, hogy egy nap végre megkapja a Nobel-békedíjat.
Az elnök minden szándéka az, hogy ezt az örökséget hagyja maga után. Nem engedi, hogy az olyan kellemetlenségek, mint a belpolitika, a megosztott kormány vagy az amerikai politikai rendszer korlátozzák ebben.
Amint a tényeknek sem enged Trump, de mivel csakis ezek fogják túlélni, nem sok jóval tudnám kecsegtetni a történelemkönyvekben maga után hagyott nyomát illetően. Zárjuk Shelleyvel ezt a kesernyés elemzést:
„A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.”
Szele Tamás
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Kádár átjött a nemzeti oldalra, és kezet rázott a Szabadság-szoborral
Ha Toroczkai László húsz évvel ezelőtt, a tévéostrom idején mondja ezt, a haverjai ott helyben meglincselik. Képzeljük el, ahogy a Szabadság téren, a szovjet emlékműtől néhány lépésre odaáll a sajátjai elé, és közli velük, hogy Kádár János államférfi. Aztán képzeljük el ugyanezt húsz évvel később, a Partizán stúdiójában, ahol már el is hangzott. Pontosabban így: Kádár János történelmi…

Trump leállítja az Izraelnek nyújtott évi 4 milliárd dolláros segélyt
Donald Trump amerikai elnök november 3-án, a félidős választás reggelén bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2026 végén leállítja az Izraelnek nyújtott, évi mintegy négymilliárd dolláros támogatást. Az elnök a Fox News Fox and Friends című műsorának adott telefonos interjúban azt mondta, hogy erről hónapokkal ezelőtt állapodott meg Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és az ötlet…

Már megint nyugdíjemelésekre megy el az adónk, de szerencsére az egészségügynek is jut valami
A Niculescu-kormány sürgősségi kormányrendelettel fogadta el az idei első költségvetés-módosítást. A tervezetet Alexandru Nazare pénzügyminiszter a Facebookon hozta nyilvánosságra, és egyúttal bejelentette, hogy „a 6,2 százalékos pénzforgalmi hiánycél változatlan marad”. A módosítás legnagyobb nyertese az egészségügy és a nyugdíjrendszer. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (FNUASS)…

Határhelyzetek és hatos karton, avagy ki mit kezdett szabadságával
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala határhelyzet elé állította Magyarországot: szembenézünk-e végre azzal, kik írtak alá, és kik nem, vagy megint mindenkit futni hagyunk? Személyes és filozófiai számvetés egy erdélyi szemszögből, Kornis Pétertől Demeter Szilárdig. Karczag Anna magánvéleménye.

Szele Tamás: Külügyi buktatók
A teljes megoldást egyébként amúgy is egy új elnök megválasztása fogja jelenteni. De arra még két évet kell várnunk. És ez két nehéz, hosszú év lesz.
