Mint tudjuk, az orosz propaganda a világon mindent felhasznál így vagy úgy, miért is lenne kivétel ez alól az ukrán hadsereg kurszki áttörése? Hazudni a világon mindenről lehet, így erről is, sőt, vannak, akiknek egyenesen kötelező. Az ukrán Detector Media az elmúlt hét orosz propagandáját elemezte, a teljesség igénye nélkül.

Veszedelemről van szó, ez igaz, de most nem Zrínyi Szigetvárát fenyegetik és nem a törökök, hanem – a Jamestown Alapítvány tanulmánya szerint – Gotlandot és Ålandot az oroszok. Nem is kicsit, a Kreml sajtójában mutatkozó jelek tényleg arra utalnak, hogy orosz invázió készülődhet, csak most már NATO-tagállamok területe ellen. Ami viszont már nem tréfadolog.

Mikor kiderült, hogy Donald Trump választási kampányának adatait feltörte egy iráni zsoldban álló hackercsoport, még azon gondolkodtam: mit szeretnek az irániak Bidenen és/vagy Kamala Harrison? Aztán kiderült, hogy az ő kampányadataikat is feltörték, ráadásul ugyanaz a csapat. A kialakult helyzetet a WIRED magazin járta körül. 

Nincs még két élőlény, amelyik olyan messze élne egymástól természetes körülmények között, mint a jegesmedve és a pingvin, hiszen az egyik az Északi-sarkvidéken él, a másik a Délin. Legfeljebb az állatkertben találkozhatnak – és a Jamestown Alapítvány tanulmánya szerint Moszkva épp ilyesféle világnagy állatkertet próbál barkácsolni (a háború kellős közepén), ki akarja aknázni a Déli-sarkvidék olaj

Kezdjük azzal, hogy csúnya dolog a pletyka, még csúnyább, ha előítélet mozgatja, ha rágalmaz, de jelen esetben nem csak fogalmunk sincs arról, mennyi igaz a Moszkvában terjedő mendemondából, miszerint a csecsen „Ahmat” alakulat lepaktált az ukrán hadsereggel, de ráadásul nem is fontos: akár paktáltak, akár nem, a lényeg az, hogy ne bízzon bennük az orosz hadvezetés. De miről is van szó? A Moscow T

Úgy tűnik, nincs világcég, amely ne esne bele abba a csapdába, hogy a saját mesterséges intelligencia-fejlesztéseihez ne akarná felhasználni a világhálón felgyülemlett információ-mennyiséget vagy inkább: adattömeget. Mint a Meduza írja, most éppen az Nvidiáról derült ki, hogy semmibe veszi a szerzői jogokat.

Rossz hírrel jövök ma, de mielőtt belekezdenék, szeretném jelezni: a vak véletlen műve, hogy a mai témámhoz is van köze Havas Henriknek, nem harcolok én ővele, csak éppen ezt a mostani esetet nem lehet nem megírni – és neki is van köze hozzá. Ugye, épp tegnap ejtettem róla pár kevéssé hízelgő szót más ügyben, ezért kell szólnom, hogy nem vele van bajom, nem „szálltam rá”, csak kihagyhatatlan a tör

Kínos nekem ezzel a kérdéssel foglalkoznom, ha létezik olyan, hogy „szekunder szakmai szégyen”, azt érzem most, de valakinek ezt is meg kell tennie, különben minden marad a régiben. Én tehát most Havas Henrik helyett szégyellem magamat, akivel ugyan soha nem találkoztam személyesen, nem is törekszem erre, de mégis méltatnom kell egy sajtószakmainak tekinthető teljesítményét.

Vannak hírek, amiktől az ember nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, esetleg csak döbbenten bámuljon maga elé. Ilyen ez a mostani is. Arról van szó, hogy Ukrajnában tömeges, legalább hatvannégyszeres feltámadási eseteket tapasztaltak, és felesleges értesíteni a területileg illetékes püspökséget, ugyanis távolról sem csodákról van szó, csak ilyen az orosz katonai nyilvántartás.

Most, amikor az Európai Parlamentben nyíltan tárgyalják Magyarország kizárását a schengeni övezetből, de legalábbis a szabad utazás megakadályozását szeretnék elérni (az oroszok és belaruszok vízummentes és korlátlan beutazási lehetősége miatt, hogy ne árasszuk el Európát orosz kémekkel és szabotőrökkel), most, amikor ezt a kezdeményezést már hetven uniós képviselő aláírta, és csak paraszthajszál

Ma valami különleges világnap lehet, mert nem mutatkozik a világpolitikában semmiféle szenzáció – mutatkozott a héten épp elég, még túl sok is – tehát van időnk az évfordulókkal foglalkozni. A Versztka című orosz ellenzéki lap azt járta körül, hogy mi a csodáért nem temették még el Vlagyimirt Iljics Lenint, akinek a mauzóleumát most száz éve adták át a Vörös téren.

Szokásomhoz híven előre szólok: ez az írás hosszú lesz. Nagyon hosszú, de nagyon alapos is egyben. Nem árt bekészíteni magunk mellé a három napi hideg élelmet, ha elkezdjük olvasni, de rövidebb egyszerűen nem is lehetne, ugyanis azt taglalja a Meduza és a Wall Street Journal nyomán hogy miképpen sikerült elérnie a nemzetközi diplomáciának és Evan Gershkovich tigrisként küzdő édesanyjának az orosz

Tegnapi ígéretemhez híven, melynek során jeleztem, hogy kiket cseréltek kikre, ma szeretném bemutatni azokat, akiket a Szent Oroszhon visszakövetelt. Hát, mit nem mondjak, ritka szép egy ikonosztáz, ritka az a bűn, amit ezek a derék bogatirok el nem követtek, talán csak a hirtelen felindulásból elkövetett, falbontásos, bűnszövetségben, bakkecskék ellen elkövetett nemi erőszak nem szerepel a lajstr

Olyasmi zajlik most – és fog lezajlani legkésőbb este hétig, moszkvai idő szerint, vagyis nálunk délután hatig – amire nagyon kevés példa volt a hidegháború vége óta. Orosz politikai foglyokat és kémkedéssel vádolt külföldieket cserél ki az Oroszországi Föderáció a saját, lebukott és elfogott hírszerzőire a nyugati államokkal. Ez azért már máskor is előfordult, de olyan ritkán esett meg, hogy egys

Nem kevés problémát vet fel a mesterséges intelligencia betörése a mindennapi életbe, ha mind fel akarnám sorolni, kötet lenne belőle (jövőre esetleg egész könyvtár is). Most elég, ha a deepfake pornóval foglalkozunk, aminek több formája van, a leggyakoribb az, hogy egy ismert ember arcát MI segítségével pornográf képre simítják. És a dolgok természetéből következik, hogy ez többnyire hölgyekkel f

Oroszország egyre jobban kezd hasonlítani Piszkos Fredre, mármint abban az értelemben, hogy ha megdicsér valakit vagy elkezdi szeretni, azzal többet tisztességes kikötői csavargó szóba nem áll. Kellemetlen tény ez Putyin és Lavrov számára, de nincs annyi eszük, mint Piszkos Frednek, nem használják fel ezt az adottságukat, pedig volna benne diplomáciai potenciál.

Épp a minap jutott eszembe kamaszkorom egyik kedves olvasmánya, a Szibériai garnizon Markovits Rodiontól. Amúgy is annyi orosz dologgal foglalkozom nap, mint nap, hogy néha már azon kapom magamat: ha nem is Puskin, de Szorokin nyelvén káromkodok. Hát vegyük elő, lássuk, hogyan öregedett ez az olvasmány nálam negyven év alatt. Jelentem: jól.

Előre szólok, ez a mai írás hosszú lesz, viszont meglehetősen alapos. Bár Afrika jövőjét ebből sem lehet majd megtudni, de azt annál inkább, hogy miféle erők és miféle érdekek irányítják a kontinens újragyarmatosítását. Az érdekekről annyit, hogy szinte tisztán anyagiak, és ha megkapargatjuk a mázat Moszkva, Peking vagy Ankara ideologikus hablatyolásán, bizony kilátszik alóla a jó öreg, rozsdás ka

Csodás volt az olimpia tegnapi nyitóünnepsége, valóban csodás, de – nem volt nyugodt. A látszólag felhőtlen ünnepséget terrorelhárítók ezrei biztosították, és vannak országok, melyeknek sportolói sajnos nem érezhetik magukat teljes biztonságban – erről ír a Moscow Times-ban Haim ben Jakov. Igen, Izraelről van szó.

Hátborzongató elemzést közöl a Carnegie Alapítvány honlapja Judy Dempsey tollából, aki nagyon borúlátó az Európai Unió jövőjét illetően. Márpedig nem akárkiről van szó, a hölgy jelenleg a Carnegie Europe nem rezidens vezető munkatársa és a Strategic Europe blog főszerkesztője. A Merkel-jelenség (Das Phänomen Merkel, Körber-Stiftung Edition, 2013) című könyv szerzője. Szakmai múltja ennél is izgalm